Miután eltemettük a testet, és leöntöttük sósavval, pár percig csak a kocsiban ültem, a sötétséget figyelve. Mit tettünk most mi? Egy embert temettünk el az előbb, akinek családja van... élete. A szemembe forró könnyek szöknek. De megtörlöm azokat, mikor Cal is beül mellém.

-Menjünk... - mondom halkabban egy kicsit.

***

Ámbár egy olcsóbb motelben akartam megszállni, Caleb kétségbeesetten kért arra, hogy ne hagyjam most egyedül. Amit teljesen megértek, az első gyilkosságom után én is teljesen kiborultam. Így bár kicsit fura, de a diákom szobájában kötöttem ki, a laptoppal az ölemben. Próbáltam valami értelmes indokot találni, mért is szeretném elkérni Cal-t a családjától. Bevallom nem szívesen hagytam volna magára ezek után. Az ereje veszélyes, és bármikor kirobbanhat belőle. Ő nem olyan, mint Peter. Parker képes irányítani, még ha néha téved is, már kiismerte a képességei nagy részét. Azonban Cal ereje, olyan egyelőre, mint régen az enyém volt, kiszámíthatatlan, fékezhetetlen. Mondjuk mostanában az én erőm is furán viselkedik. Néha tárgyakon is érzékelek érzelmeket, és látok dolgokat. Hogyan tudnék így bárkinek is segíteni, ha magamon sem tudok? Talán a Wakandába tett látogatás segíteni fog, vagyis, ha végre láthatóm őt. Apa ereje nem hagy nyugodni, lebénított, fojtogatott, pedig csak hozzám ért. De ennyiben hasonlítunk, az érintés a kulcs az erőnk használatához. Akaratlanul siklik tekintetem a földön lévő szőnyegen szuszogó fiúra. Egy mutáns megmentése is sokat nyomhat a latba. Ha legalább rajta tudnék segíteni az út alatt, akkor boldogan mennék el ahhoz a Dr. Strange-hez, hogy kicsit rendbe tegyen engem. Kate szerint az erőm kiismerésében is tudna nekem segíteni. Végül megfogalmazódig benne a levél, mind az igazgatónak, mind a szülőknek. A telefonomra pillantok, amin Peter neve villan fel. Mi történhetett vele?

-Miss. Emmett, egy bulin voltam, mikor láttam ezt a fura fényt, és elmentem, hogy megnézzem... de akkor az a fickó rám lőtt, majd megjelent ez a nagy madár, amin logók, és.... - a többit nem tudtam kivenni, mert elnyomta a kiáltása. Nem értettem mindent, de azt kivettem, hogy Peter bajban van. Mivel nem akarom Calebet felkelteni. Felpattanok, majd kisietek a szobából. A telefont fülemhez tartva próbálom kivenni, mi is történik éppen. Tony hangját nagyon halkan ki tudom venni. Ohh basszameg, még ez is. A hajamba túrva engedem le a telefont, és egy másik hívást indítva tárcsázom azonnal a szörnyen friss exemet.

-Mi történt, Peter jól van? - esem azonnal neki, ahogy felveszi a telefont.

-Igen, semmi baja...csak hülyeséget csinált, úgy tűnik ma mindenki ki akar engem készíteni- mondja szarkasztikus hangon.

-Tony... kérlek, tudnál te vigyázni Peterre, nekem elég sok bajom van a másik mazsolával...

-Szóval a válásnál én kaptam meg Pokit?

-Ez nem igazán válás...

-Visszaadtad a gyűrűt, nem igaz?

-De igen, de nem is tudom, ideges voltam, és fogalmam sincs mit akarok... - kezdem de belevág azonnal.

-Szóval akkor ez csak egy kis szünet?

-Talán, nem tudom... csak, át kell gondolnom sok mindent-vallom be, és megrázom a fejemet. -Csak, vigyázz Peterre, kérlek, neki te kelessz nem én

-Mire gondolsz?

-Neki egy apa figura kell, bizonyítsd be, neki és magadnak, hogy jobb apa lennél, mint a tiéd volt- ahogy kilép Cal a szobából, egy kis mosollyal nézek rá. -Vigyázz magadra...-már ösztönösen tenném mögé, hogy szeretlek, de nem teszem, egyszerűen csak lerakom a telefont.

-Minden rendben? - billenti oldalra a fejét kérdőn.

-Persze, de ne ezzel foglalkozz, feküdj vissza aludni

-Nem tudok aludni-vallja be, megtörölve szemét. Veszek egy mély levegőt, majd kinyújtva a kezem megfogom az övét.

-Reggel beszélek a szüleiddel, remélem Wakandában, majd tudunk kicsit gyakorolni az erődet illetően-magyarázom neki kedves mosollyal. Tényleg olyan ez, mint a válás? Tony segített a Mazsola programban, amiben csak ők ketten voltak, Tonyé lett az egyik, az enyém a másik... egyre rosszabb ez az egész.

Caleb csak bólogatva sétál vissza a szobájába. Egy mély sóhajtással sétáltam én is vissza az ágyhoz, amin el is heveredek, és el is küldöm a megfogalmazott leveleket.

-Az a hely, ahová megyünk, sose hallottam még róla... - jegyzi meg, mire csak sóhajtva fordulok a hátamra, hogy a plafont figyeljem.

-Eddig bujkáltak a világ elől. Ott van jelenleg az apám... - mondom halkan a másik oldalamra fordulva.