Zalán a hideg szórakozóhelyen kívüli dohányzórészen tartózkodott, egy cigarettával a kezében, szorosan átölelve a testét: tél volt, és fagy borított mindent. Éppen csak december közepe volt, de a hideg épp olyan gyorsan ragadta el a várost, mint az ő szívét a keserűség, akárhányszor rápillantott a barátjára, Alexre. Hevesen dobogó szívvel nyomta el a kezében lévő füstölgő szálat, amikor meglátta, hogy a fiú léptei felé haladnak. A szó, ami mardosta a torkát, egy pillanat alatt ugrott vissza a gyomrába, egy kisebb idegesség formájában. Még maga sem lepődött meg ezen, hisz, amióta az eszét tudja, szerelmes volt Alexbe. Nem számított, hogy épen utálták egymást, vagy más – és más kiszemeltjeik voltak: a kapcsolatuk szent, és sérthetetlen volt. Egy igazi tabu.

- Egész este kint fogsz dideregni? – Kérdezte Alex lágy hangon, majd a kabátját Zalánra aggasztotta, s némi fintorral folytatta tovább – nem akarom, hogy beteg legyél – jegyezte meg édesen, majd egy pillanatra, de mégis egy örökké valóságnak tűnő pillanatig végig simított a mellette didergő srác arcán.

Zalán elöntötte a mámor, a báj, a szerelem. De, amikor minden tisztává vált, akkor egy nagyot lépett hátra; alaposan végigmérte a fiút, aki a kabátját adta rá.

Még maga sem tudta eldönteni, hogy ez csak egy játék, vagy az érzések színes skálája teszi ezt velük – de élvezte – nagyon is. Majd, mintha mi sem történt volna, Alex meleg tenyere elveszett, valahol a hideg szélben, és ismét a zene lüktető, finom szimfóniája dübörgött a fülében, és a basszus pedig majd szétszakította a szívét. Alex még lágyabban tekintett rá, amikor meglátta, hogy egy újabb szál cigiért nyúl Zalán. Nézte, ahogy a szájába veszi, meggyújtja, és mélyeket szív belőle; megkívánta. Csak álltak, hallgatva a tömeget, és a benti muzsika hangját. Néhol még egy fiatal csapat is megbámulta őket, akik tévedésképp azt hitték, hogy ők azok, akik elkóboroltak tőlük – de, amikor közelebbről is szemügyre vették a két fiatalt, akkor szembesültek, hogy ők nem azok.

- Túl hideg van – motyogta Zalán zavartan, majd valahova, a messzi fényekkel megtelt városra szegezte a tekintetét, és elfúló hangon folytatta – haza akarok menni – Alex látta, hogy mennyire keserű, és elveszett. Mindent megtett volna Zalán boldogságáért, de tudta, hogy ez csak a felszín: és, ami mögötte van, az sokkal – sokkalta több mint, amit elmertek képzelni.

Egy egész élet munkája az, amit elértek.

- Menjünk – megragadta a fiú Zalán kezét: szorosan fogta, hogy ne vesszen el, amikor átvágnak a tömegen. A meleg helyiségből kiérve ismét megcsapta őket a fagyos szél: már későre járt, mindenük átfagyott, s a tomboló tömeg, a harsány zene sem bírta őket a marasztalásra. Nem volt mit tenniük. Még elcsípték az utolsó villamost a Kárász utcán. Majd Alex lakásába érve azonnal egymásnak estek. Jó volt látniuk egymás tekintetében a bizalmat. Az izmaik egymásnak feszültek, a kezük a tiltott területeken köröztek, s az ajkaik folyton folyvást egymást keresték. Minden pillanatban egyre jobban érezték a másikat, akarták, hogy egymáséi legyenek. Akarták azt, amit mindig is.

Az örömöt.

Gyorsvonatként száguldott bennük az adrenalin. Majd a két csók között eltávolodtak egymástól. Alaposan végig futtatták egymáson a tekintetüket, elbíbelődve, hogy melyiküknek szebb az arcuk. Alex volt a fekete hajú, titokzatos herceg, fényesen izzó, zöld tekintettel, szálkás testtel, hatalmas vállakkal, dús ajkakkal. Zalán pedig a félénk, de annál aranyosabb srác, aki képes volt mindent feladni a másikért. Egymás hajába túrtak, remegtek azokért a titkos érintésekért, amiket senki sem ismert. Újra megcsókolták egymást, Alex a háló felé húzta a fiút. Gyérfény volt a szobában, a tárgyak lágy árnyékokat szórtak a falra, különös formákkal megpecsételve. Hangosan nyikordult meg az ágy, a testük súlyától: minden apró, kis porcikájuk egyé forrt. Beszívták egymás bőrének finom illatát, lágy csókokkal borítottál az arcukat, heves csókok követték egymást, addig, amíg a ruhákat a földre nem dobták: meztelen álltak egymás előtt. Érezték, hogy nincs megállás, már kész volt minden. Zalán a kéjtől hangosan nyögdécselt, majd, amikor Alex felpillantott rá, akkor egy pillanatra pír ült ki az arcára.

- Akarlak – súgta halkan a fiú fülébe Alex, mint egy titkot – az enyém vagy.

- Akarlak – ismételte Zalán.

Érzelmesebbnél érzelmesebb hangok követték egymást. Izzadság cseppjeik összemosódtak minden egyes mozdulatnál. Élvezték a pillanatot, a kéjt, a gyönyört, amit egymásnak adtak.

Remélték, hogy sosem fog véget érni az este.

***

Finom kávé illat körözött a lakásban: kora reggel volt, a nap gyönyörűen ragyogott át az ablakon, finoman cirógatva Zalán testét, aki kezeivel éppen Alexet kereste, de hiába.

Majd, amikor megérezte a kávé illatát eszébe jutott, hogy talán éppen ezért nincs itt.

Megnyújtóztatta magát, s még egy nagyot ásított, végül kipattant az ágyból, hogy elinduljon a konyha felé. De, amikor az ajtóhoz ért, akkor a csengő váratlanul kezdett el berregni: egy pillanatra összeszorult a torka, hisz nem tudta elképzelni, hogy ki az, aki kora reggel keresi Alexet. Nem volt mit tenni: kiosont a folyosóra, és halkan kezdte el fülelni a kintről beszűrődő hangokat. Egy lányt is hallott Alex mellett, nagy cuppanások, kéjes nevetések zakatoltak körbe.

Még idegesebbé vált.

- Ébren van? – Hetykén szólalt meg a lány, látszólag teljesen zavarban volt – vagy itt sincs?

- Még alszik - mondta kurtán Alex, majd becsukta az ajtót.

Már éppen indult volna el Zalán, amikor a tekintet megakadt a lány elhagyott ruháján: egy francia bugyi volt. Fel vette, majd kicsit tovább sétált. Meleg testét, a fal jeges érintése egy pillanatra össze rezzentette, de éppen sikerült elcsitítania magát, és így tudta folytatni a kémlelést.

A lány egy szőke tincset félre igazított a hajából, majd csábítóan közel hajolt Alexhez, és, amit látott, teljesen megölte őt: finoman csókolta meg a lány. Kezeivel a nadrág mélyébe nyúlt Alexnek.

Nem akart hinni a szemének, nem akarta látni azt, amit nem akart. Képtelen volt elhinni, hogy ennyit jelentett. Ért ő valamit? Szerette egyáltalán?

Nem számít.

Térdre rogyott a kínzó fájdalomtól, ami a lelkét érte. Kezeibe temette az arcát, a könnyeivel dacolt, amik végül lassan csordogáltak végig a kezén, majd pottyantak némán a szőnyegre.

Küzdött, hogy össze tudja kapni magát, minden erejét felhasználta, és végül sikerült neki: felkapta a ruháját, majd egy közös képüket megragadta, és hosszasan kezdte el vizslatni a fiú. Mosolyogtak a képen, még nyár volt akkor. Éppen strandoltak, és boldogan éltek a gondok nélkül.

Megrázta a fejét Zalán.

Hangosan csattant a tárgy, amikor földet ért, de végül kit érdekelt. Eldöntötte, hogy végzett Alexszel egyszer, s minden korra.

Ő lesz a jég fiú, akit senki nem bánthat többet. A szíve fagyos lesz, mint a tél, a lelke pedig kemény, mint a jég, amit csak a melegnek finom sugara olvaszthat fel.