•Jeff szemszöge•

~Még az este~

Jack karon fogta Toby-t és kivitte a, szobából. Alice elment bepakolni az új, Jack-el közös szobába. A szobában csak én és Elisabeth maradtunk.
-Nos... Ha Jack elintézi Toby-t, akkor én megyek kajálni. - és már indultam is az ajtó felé.
-Jeff.... Lehet egy, kérdésem? -fogta meg lágyan a karomat Elisabeth.
-Öhmm...Persze. -mondtam kicsit meghökkenve.
-Te mit éreztél.... -halvány pír jelent meg az arcán .
-Mikor?
-Amikor... tudod....csókolóztunk a tónál. -A mondat végére már alig lehetett hallani.
-Huh... A-akkor? -eléggé zavarban voltam.
Ő csak lágyan bólogatott .
-H-hát nem is tudom hogy, mit válaszolhatnék...
-Akkor hagyd. Kérdezek mást. Ellökhettél volna magadtól de nem tetted. Miért?
Éreztem ahogy, a fejem felveszi a paradicsom színét. Nem jutottam szóhoz. Valamit mondani is kéne.Mit mondjak? Atyaúristen, mit válaszoljak? Merthát szeretni nem szeretem, asszem... Valamit kéne mondani. Lassan szomorú tekintetével nézett mélyen szemeimbe.
-Tudtam, hogy nem szeretsz....
Most megbántottam. De nem akartam. Hogy tegyem jóvá? Lassan simítottam végig puha arcán, majd ráhajoltam ajkaira. Teljesen meghökkent, először csak kikerekedett szemekkel fürkészte a szemeim, majd a szenvedély miatt behunyta. Mihelyt ráeszmélt, hogy mit is csinálok, visszacsókolt. De most komolyan... Mit is csinálok? Nem is érzek többet vele kapcsolatban, mint barátság, de már másodjára, csókolózunk. És mit fogok mondani amikor befejezzük? Tutira meg fogja kérdezni, hogy "ez mi volt?" ,akkor mit fogok mondani? Majd megint hozom a formám, és csak dadogok, meg hebegek-habogok. Miért van ez? Eddig senkivel szemben nem történt ilyen. Ááááá...összekavarja a gondolataim. Hülye hangok. Még csók közben is képesek zavarni. Elisabeth megfogta a derekam és még közelebb húzott magához, már ha ez lehetséges. Levegőhiány miatt elváltunk, majd szemébe néztem. Lassan eltoltam magamtól és kifutottam a szobából. Grat Jeff, most szilánkosra törted a szívét. Kifutottam a szobából és a folyosón futottam. Csak minél hamarabb érjek ki a házból. A bohóc kijött a szobájából és hát, ahogy hozzám illik nekimentem, mint egy retardált. Seggre estem. Taps, Jeff... taps.
-Mi a bajod cicafiú? -húzta össze szemöldökét kérdőn.
-Semmi közöd! -tápázkodtam fel, és már futottam is volna. Ha egy bizonyos cirkuszi szökevény meg nem fogta volna a kapucnim...
-Engedj, te farok!
-Ha elmondod mi a probléma.- valakinek úgy, is el akartam mondani tehát mindegy. Még akkor is, ha ő nem több egy perverz, pedofil bohócnál.
-Most?
-Ühümm.
Halk zokogást hallottam a szobám felől. Faszomba is! Biztos Elisabeth az. Szegény! Mekkora egy fasz vagyok...
-Ok, de ne itt!-ragadtam meg a gallérját és kifutottam vele az erdőbe.

Közben azért ő sem engedte el a kapucnim, ezért kicsit furán nézett ránk a Pofátlan, de leszarom magasról. Elvittem a tóhoz. Ott megálltam, mire elengedtem a gallérját. Ő is a kapucnim.
-Miért nem volt jó a főhadiszállás? -nézett hülyén rám.
-Mert....mert.... MERT!
-Oké...-mondta vékony hangon.(😂 SharonBiersack14 ) -de akkor beszélj már!-váltott komoly hangnemre.
-Huh... hol is kezdjem?
-Mondjuk az elején? -mondta unottan majd ölbe tette a karjait, és az egyik öklére támasztotta az állát
-Az akkor hosszú lesz...
-No problem. Csüccs ide, és mesélj.
Lassan leültem mellé és belekezdtem.
-Hát...tudod van ez az Elisabeth lány...
-A kis vörös?
-Igen. Még kicsit régebben megtudtam, hogy szeret engem. Ma meg pont itt megcsókolt. Pont ott ült ahol te, én meg ahol most. Az volt az én legelső csókom. És megkérdezte, hogy mit éreztem a csók közben. Teljesen lefagytam, nem tudtam mit mondjak. Mikor láttam, a szemében, hogy összetörtem a lelkét, megcsókoltam, mert nem tudtam mit tegyek. Aztán ellöktem és kifutottam a szobából, amikoris....
-Nekemjöttél.-szakított közbe, és mondta nyugodt hangnemben.
-Igen. Azért jöttünk ide az erdőbe, mert hallottam a folyosórol halkan zokogni.
-Hát bazdmeg.... benne vagy a pácban.
-Tudom-mondtam beletörődve
-De egy kérdés és válasz mindent megold-mosolyodott el.
-Hm?-fürkésztem értetlenül.
-Mit érzel iránta?
Ledermedtem egy pillanatra, majd elkezdtem gondolkodni.
-H-h-át... nem utálom, mert kedves, szép és jó természete van, viszont nem is vagyok belé szerelmes, de azt érzem, hogy ami köztünk van, az nem szimpla barátság....
-Tehát afféle barátság "extrákkal"?
-Nem tudom. -mondtam zavartan, majd felhúztam két lábam magam elé afféle magzat pozíciót felvéve, majd két karommal átfogtam, majd arcomat térdeimre temettem. Megbántottam. Egy fasz vagyok. Szegény Elisabeth, most vajon mit csinálhat? Biztos sír. Elkezdett fájni a fejem. Még ez is. Észrevettem, hogy Jack feláll mellőlem. Lassan odafordítottam fejem, ami még mindig a térdemen pihent.
-Hjajjj... Mennyi baj van veled. Megyek beszélek vele, megnyugodtál?
Lágyan bólogatni kezdtem.
-Rossz így látni téged. Nem érdemled meg. -mondta együttérzően, majd összeborzolta a hajam.
-Köszönöm. -motyogtam alig hallhatóan.
Erre csak elmosolyodott, majd elindult. Hogy hogy ilyen kedves ez a faszorrú? Nem értem. Habár az ő esetében, ez normális, hogy nem értem. Aúúú! A fejem.... Nagyon fáj. Megyek sétálok, addigis kisszelőzik. Elindultam egy szimpi irányba. Csak gondolkoztam, hogy mit is akar beszélni az a jómadár Eliabeth-el. Remélem nem mondja el neki amit neki elmondtam! Addig bolyongtam, míg már alig láttam, annyira besötétedett, hogy nem igazán lehetett már látni. Akkor vettem észre, hogy az erdőnek egy olyan részére tévedtem, ahol még nem jártam, tehát eltévedtem. Lehet ez a nap még ennél is rosszabb? Járkáltam, azt sem tudva merre megyek, míg meg nem láttam egy kis faházikót. A falai ki-be voltak dőlve. Az omladozás szélén volt. Most este megszállok itt, gondoltam, és majd reggel kitalálok innen. Benyitottam. Sötét volt bent. Elkezdtem villanykapcsoló után matatni a falon. Megvan! Felkapcsoltam a lámpát. Akkor láttam, hogy a kis faház közepén egy szék van ahol egy ember van kikötözve. Csontsovány volt. Mindenhova vérfoltok vannak száradva. Él még ez a valaki? Lassan odamentem hozzá, és fintorogva megböktem kicsit a mutatóújjammal. Megmozdult. Igen, él. De ki ez? Lassan a hajától megfogva kicsit emeltem lelógó fején, hogy lássam az arcát. NE.... NE... NE!! A döbbenettől lassan hátrálni kezdtem, közben mind az járt a fejemben hogy hogyan és miért? Miután elmúlt a sokk hatása, és észhez kaptam, odafutottam és küszködni kezdtem, hogy kinyissam a zárat, a bilincseknél, és megszabadítsam őt a nehéz láncoktól. Remegő kezekkel vettem elő a zsebemből a késem, amivel próbáltam feltörni a zárakat. Láttam, ahogy a kezén, és lábán lévő sebekben valósággal mozognak a kukacok. Sikerült. Segítettem neki felállni a "kínszékből" viszont nem tudom mennyit ülhetett , de mikor felállítottam, térdei akkorát ropogtak, hogy az már nekem fájt. Nem is bírta, összerogyott, és leesett a földre. Sovány testében, csak úgy zörögtek a csontok. Gyorsan letérdeltem, és lágyan megemeltem a tarkójától fogva. A másik kezemmel arcát simogatva bíztattam, hogy ne adja fel. A kezein az ujjai meg voltak csonkítva. Az egyik karján a pulóver újja le volt szaggatva, és bele volt égetve egy pentagramm, amiből nem volt nehéz leszűrni, hogy Zalgo volt. Nehezen lélegzett. Szemei végig csukva voltak.
-Még nem halhatsz meg!-mondtam a szemeimből előtörő könnyekkel küszködve.
Lassan résnyire kinyitotta, a szemét, amin akkora fekete karikák voltak, hogy, talán az enyémek sem érnek fel velük.
-Jeff...-szinte csak ki"lehelte" a nevem- el... elakartam mondani, hogy vigyázz, mert Zalgo az egész földet el akarja pusztítani.. -Tagoltan beszélt, és minden szó után nehezen vett nagy levegőt.
Én csak hallgattam, miközben némán folyt le egy könnycsepp az arcomon.
- Jeff... -kezdte ismét mondanivalóját-mielőtt meghalok, tudnod kell.... szeretlek, és minden amit tettem , érted tettem....öcsi... -mondta tagoltan, elcsukló hangon, és egy könnycsepp folyt végig arcán.
-Nem! Nem fogsz meghalni! Elviszlek orvoshoz, és szépen felépülsz!! -mondtam sírástól remegő hangon, majd karjaimba akartam venni, de lágyan a kezét az én kezemre tette.
-Nekem már késő. -mondta erőltetett mosollyal, majd még egy könnycsepp kanyarodott végig sovány, csontos arcán.
-Nem! Nem késő! Még élni fogsz. Nem fogsz meghalni! -mondtam zokogva.
Kezét nehezen emelte meg, és arcomat símította végig.
-Majd gondolj arra, hogy mindig veled leszek... lélekben. Mindig ott leszek veled. Lesz kire számíts. Mindig.-mondta mosolyogva, miközben egyre több könny folyt le állán.
-Nem.... nem....- sírtam tovább.
-Jeff kérlek....bocsáss meg.... mindenért-mondta egyre nehezebben lélegezve. A könnyei még jobban megszaporodtak.
Én nem bírtam leálítani a zokogásom. Óvatosan átöleltem gyenge testét. Hirtelen, csak már nem éreztem lehelletét nyakamon. Ne... ne... NEEE!!! Arcomat melkasába fúrtam, és bőgtem. Csak egyetlen szó jött ki a számon.....
-LIU...... -alig hallhatóan suttogtam.

CREEPY ADVENTURES

•Laighing Jack szemszöge•

Istenem, ez a Jeff. Nem bírja bevallani magának, hogy szereti. Most biztos elment valahova könnyíteni magán. Legalábbis én ezt tenném. De hát én mikor nem gondolok arra, hogy legközelebb mikor verjem ki? Talán nem kellett volna egyedül hagynom. Mindegy, mostmár akkor beszélek Elisabeth-el ha már megígértem Jeff-nek. Várjunk csak egy percet.... Miért tartanám én be a szavam? Nem vagyok olyan ember aki mindent meg is tesz amit mond... Ezt már Jeff is jól tudhatná.... Na de ez most komoly dolog. Akkor most menjek , vagy ne menjek? Áááá... Nem leszek szarházi. Vagy legyek? Hmm... Nehéz döntés..... Na jó a Jeff-nek az a szerencséje, hogy olyan mint egy cicafiú, tehát cuki, ezért kedvelem. Lassan lépkedtem a lépcsőn, miközben kigondoltam, hogy mit is fogok hazudni. Igen, jól olvastad. Hazudni fogok. Hogy miért? Így jobb mindkettőjüknek. megálltam Jeff szobájának ajtaja előtt még nagy levegőt vettem, és utolsó gondolataimat kapartam össze. Lassan nyitottam ki a szobaajtót. Először csak a fejemet dugtam be. Lassan kémleltem a szobát. Elisabeth volt az ágy közepén összekuporodva, és.... Jeff párnáját ölelgette, és belefúrta a fejét. Hát az úgy oké... Hallatszott ahogy sír. Nem vette észre, hogy benéztem. Jobban kinyitottam az ajtót és bementem. Nem emelte fel a fejét, de visszatartotta a sírást.
-Elisabeth?
-Kopogni nem lehet?! -kérdezte halkan.
-Most beszéltem Jeff-el...- amikor kimondtam Jeff nevét, Elisabeth hüppögött egyett, és mégjobban szorította a párnát- Nagyon rosszul érzi magát. Idézem :"én csak össze vagyok zavarodva, de teljes szívből szeretem".
Erre felkapta a fejét.
-T-tényleg?
-Ahammm. Meg, hogy idézem: " nem tudom az irántam érzett érzéseit, ezért igazán nem tudom meghatározni az enyémeket sem..."
Rámnézett és szeme megcsillant a reménytől.
-Komolyan?
-Igen! Szerintem beszélned kellene vele. Megyek és hazahívom, mert most az erdőben van.
-Oké-mondta boldogan.
Én kijöttem Jeff szobájából, és bementem a szobámba. Ez hogy így elbeszélgettem Elisabeth-el Jeff kedvéért, ez így mára elég jótett volt. Lefeküdtem az ágyra Alice nem volt bent. Először gondoltam valamire, hogy mivel egyedül vagyok mit tehetnék, ne gondolj semmi jóra, csakhát a telefonom kecsegtetőbb volt. Belemerültem a mobil világába és nem is figyeltem másra. Jeff biztos jól elvan egyedül is.

🔪Sziasztok. Remélem senki nem nehesztel rám Liu miatt. Bocsi azoknak akik szerették Liut.(már ha van olyan az olvasóim között). Ha tetszett akkor érintsd meg azt a ici pici csillagocskát. :3 . És mindenkinek boldog nyarat. ;) 🔪