Wilwarin és Sora nyikkanni sem mertek. A két lány megkapaszkodott a szobor-rejtekhely köpenyének szegélyében és izgatottan kalapáló szívvel figyelték, ahogy Yoda és Windu mesterek tovább haladnak, egyre távolabb kerülve tőlük.

– Legyen így – hallották Windut. A mester hangjába kételkedés vegyült. – De vajon készen állnak erre?

– Készen kell állniuk – mondta Yoda mester. A két Jedi befordult a sarkon, beszélgetésük egyre kevésbé volt hallható, majd végül csend lett. Wilwarin és Sora egymásra meredtek, de kis ideig még nem jött ki hang a torkukon.

– A Gyülekező! – suttogta végül Wilwarin. Ez volt minden kis Jedi növendék álma, az első igazi megméretetésük. A Gyülekező különleges esemény és nagyon fontos szertartás volt a Jedik életében. Miután betöltötték a tíz éves kort, a növendékek egy tapasztalt mester kíséretében, pár fős csoportokban elutaztak a fagyos Ilum bolygó barlangjaihoz, hogy megszerezzék az első fénykardkristályukat és megépítsék az az első saját fénykarjukat. Mindez nem volt könnyű feladat: azt mondták, az Ilumon sokkal erősebben van jelen az Élő Erő, mint máshol, és csupán azok találják meg a nekik rendelt kristályt, akik valóban méltóak erre és a Jedik ösvényén haladnak. Minden növendék a Gyülekezőre várt egészen kicsi kora óta. Yoda és Windu mester pedig az imént azt beszélték, hogy Wilwarinnak, Sorának és a többieknek nem kell majd tíz éves korukig várni, hanem a Gyülekezőre bármelyik napon sor kerülhet már!

Wilwarint teljesen felvillanyozta a saját fénykard gondolata. Innentől kezdve egy lépéssel közelebb lesz majd ahhoz, hogy Jedi padawanná, majd lovaggá válhasson. Igaz, padawanná általában tizenhárom évesen vált egy növendék, ha valamelyik mester úgy döntött, hogy maga mellé veszi, de ha a Gyülekezőt így előre hozták, ki tudja, talán a padawani státuszig sem kell majd olyan sokáig várnia. Ennek a jó hírnek a fényében azt is megfontolta, hogy esetleg megbocsát Sorának, amiért utána settenkedett (feltéve, hogy nem fogja beárulni a mestereknél, bár akkor már ő is ugyanolyan bajban lett volna, mint Wilwarin), amikor újabb suttogó hang hallatszott mögöttük.

– Végre megvagytok!

Wilwarin és Sora majd' kiugrottak a bőrükből ijedtükben. A sötétben három szempár pislogott rájuk: Turrha, Coria és Kyle csatlakozott hozzájuk.

– Hát ti meg mit kerestek itt? – kérdezte Wilwarin. – Én szoktam egyedül esténként kószálni!

– Felébredtem és nem voltál az ágyadban. – szipogott Turrha. Coria az utolsó pillanatban lendült elé, hogy az arcára szorítsa a tunikája ujját, elfojtva ezzel a lasat hatalmas tüsszentését. Turrha megrázkódott és legalább egy maréknyi szőrt szórt szét a levegőben. A többiek hátraugrottak.

– Fúj...

– Bocsi – törölte meg az orrát Turrha immár a saját tunikaujjával. Legalább a tüsszentése nem csapott zajt. A fiú bűnbánóan nézett Wilwarinra. – Megijedtem, hogy esetleg te is megbetegedtél és elvittek, aztán Kyle is észrevette, hogy Sora is hiányzik... így utánatok jöttünk. Tudod, jó nyomkövető vagyok.

– Semmi baj – Wilwarin halványan elmosolyodott és széttárta a karjait. Turrhára sosem tudott igazán haragudni, bármilyen butaságot is csinált. – Legalább most már látjátok, éjszaka milyen szuper ez a hely!

– Én egy kicsit félek, nem szabadna itt lennünk – vallotta be Coria. – A mesterek nem véletlenül nézik rossz szemmel az esti kószálást.

– Akkor mindjárt elfelejted ezt, ha megtudod, mit hallottunk Sorával – Wilwarin most már szélesen vigyorgott és suttogva beszámolt Turrhának, Coria-nak és Kyle-nak a két Jedi mester kihallgatott beszélgetéséről.

– Azt mondták, mi is megyünk majd a Gyülekezőre? – kérdezte felderülő arccal, izgatottan Kyle. – Nem mondod komolyan!

– Lesz saját fénykardunk! – bólogatott lelkendezve Wilwarin.

– Az is lehet, hogy mi leszünk az első növendékek, akik ilyen fiatalon részt vesznek a Gyülekezőn – tette hozzá Coria. Az öt növendék csillogó szemekkel képzelte el, milyen lesz majd, amikor visszatérnek a Jedi Templomba az újonnan elkészített, saját fénykardjaikkal. Talán még az egyik mesternek is megakad rajtuk a tekintete és azonnal felkéri valamelyiküket a padawanjának!

Álmodozásuknak a folyosó végéről kopogó gyors léptek zaja vetett véget.

– Most aztán futás! – szólt a többiekre Wilwarin, aki azonnal érzékelte, hogy bárki is közeledik, tisztában van azzal, hogy valaki vagy valakik a folyosón kószálnak. A gyerekek szaladni kezdtek, az élen Wilwarinnal. A kislány élesen bekanyarodott a szomszédos folyosóra, majd a kertek felé vette az irányt. Többször előfordult már, hogy sikerült ott elbújnia a mérges Windu, Ki-Adi-Mundi vagy egy másik mester elől, és most nem csak magára kellett gondolnia, hanem valahogy el kellett bújtatnia Turrhát és Coriát, na meg azért Sorát és Kyle-t is. Nem szerette volna, ha a barátai miatta kapnának ki. Szerencsére nem voltak túl messze a lehetséges rejtekhelytől és néhány kanyar után már meg is érkeztek.

A Jedi Templom kertje (egyik a több közül) hatalmas volt. Sűrű, buja növények rengetege fogadta a berontó növendékeket. Itt olyan növényfajok is megtalálhatóak voltak, amelyek más világokban ritkaságnak számítottak vagy éppen kihalóban voltak. A bejárattól széles és szűk ösvények egyaránt vezettek beljebb, távolabbról egy patak csobogása hallatszott. Wilwarin szeretett a kertben tartózkodni. A hely békét és nyugalmat árasztott magából, ide mindig el tudott vonulni és új helyeket is felfedezni egyaránt. Most egy darabig az egyik keskenyebb ösvényen szaladt, majd miután meggyőződött arról, hogy a többiek még mindig követik, bevágott egy bozótosba. Az ágak zizegve hajoltak félre, ahogy az öt gyerek fújtatva-lihegve átvágott közöttük a sötétben. Most bizony örültek volna Turrha hulló bundájának, ugyanis a növények alaposan összekarcolták a végtagjaikat. Wilwarin mintha víz zúgását hallotta volna a közvetlen közelből, ami elnyomta a zajukat, így arra vette az irányt.

– Gyertek!

Észrevétele helyesnek bizonyult. Néhány pillanat múlva egy gyökéren átbukva kiesett egy kis tisztásra, amelynek szélén egy apró vízesés zubogott, sőt, a szikla, amelyről lezúdult, mintha egy barlangocskát is rejtegetett volna. Wilwarin gyorsan beterelte Turrhát, Coria-t, Sorát és Kyle-t, majd maga is beugrott a hasadékba, amelyben öten éppen kényelmesen elfértek. Kis ideig csak egymás lihegését hallották. Coria sápadtan lapult a falnak, Turrha igyekezett mozdulatlanná dermedni, Sora pedig a kifulladás miatt egyelőre nem jutott szóhoz, de a tekintetén látszott, hogy lenne megjegyzése a helyzetet illetően. Wilwarinon kívül egyedül Kyle tűnt egészen jókedvűnek, mintha őt is örömmel töltötte volna el a veszélyessé váló kis kaland. Épp sikerült valamelyest lecsillapítaniuk a lélegzetvételüket, amikor zizegni kezdett a bozótos. A nyomukat űző Jedi mester a közelben keresgélt, de nem lépett ki a tisztásra, mintha nem tűnt volna fel neki a parányi zöld terület a sziklával és a kis vízeséssel. Az öt növendék egy darabig hallotta a motoszkálását, léptei zaját, majd a neszek távolodni látszottak és végleg elhaltak. Megúszták.

– Elment – sóhajtott megkönnyebbülten Coria. Őt még sosem kapták rajta semmiféle szabályszegésen és a gondolattól, hogy a Jedi mesterek csalódni fognak benne, még mindig remegett a lába.

– Nem sokon múlt... ilyet soha többet! – adott végre hangot a véleményének Sora. Wilwarin szúrósan nézett rá.

– Ugye nem fogsz beköpni minket?

– Nem vagyok hülye – húzta fel az orrát Sora. – Meg hát... én inkább összetartanék veletek, mint hogy ellenetek forduljak. Elvégre, egy csapatban vagyunk.

Wilwarin elmosolyodott. Talán Sora sem volt annyira reménytelen, mint elsőre gondolta. A közös kaland pedig összehozta őket.

– Barátok? – nézett Sorára és Kyle–ra. Mellette Turrha lelkesen bólogatott.

– Barátok – ismételte meg egyszerre Sora és Kyle. A gyerekek vidáman léptek ki a barlangból és az sem zavarta őket, hogy a kis vízesés a nyakukba zúdult. A sok futás és izgalom után jól esett a hideg.

– Amúgy szuper ez a hely – nézett körül a tisztáson Wilwarin. – Itt bármit lehet csinálni és bármikor magunkban lehetünk.

– Visszajöhetnénk még – vetette fel Turrha.

– Ha lesz időnk – mondta Sora. – Yoda és Windu mesterek nem csak a Gyülekezőről beszéltek. Segítenünk kell majd a mindennapos munkákban is.

A Jedi növendékek elsődleges feladata a Templomban természetesen a kiképzés, az Erő útjára való ráhangolódás volt. Azonban az idősebb, tizenéves növendékeknek más feladataik is voltak, különböző területeken segítettek be a mestereknek és a személyzeti droid egységeknek. Volt, aki a konyhán dolgozott, más az Archívumban segédkezett a könyvtárosoknak vagy a takarítódroidokat vezényelte. Hiszen a Jedik küldetése a közösség szolgálata is volt, ezek a feladatok pedig kiváló alapot adtak mindehhez. Egy-egy kiemelkedően tehetséges növendéket (mint például Coria volt a gyógyítás terén) fiatalabb korában is kikérhettek segíteni, alapjáraton viszont tíz éves koruk után osztották be őket.

– Jajj, csak ne a mosdófelügyeletet bízzák rám – mondta rémülten Turrha. – Kikészülök a szagoktól!

– Szerintem ezt nem fogják megkockáztatni a mesterek – kuncogott Wilwarin. – Mindent összeszőrözöl. Ami engem illet, mindegy, hova osztanak be, bár úgy érzem, nem fogok jó munkát kapni. Itt az esélyük a mestereknek, hogy megtorolják a sok kihágásomat.

– Nekem csak az számít, hogy legyen ott computer, ahova tesznek – mondta Sora. – Vagy bármilyen javítanivaló.

Az öt növendék körbe ült a kis tisztáson, a vízesés mellett. Még hosszú ideig találgatták, hogy kit milyen munkára fognak majd beosztani. Ami azonban ennél is sokkal jobban izgatta őket, az a Gyülekező és a saját fénykardjuk megszerzésének gondolata volt. Vajon milyen lesz az Ilum bolygó jeges barlangjaiban? Milyen próbatételek elé fogja őket állítani az Erő? Melyik mester fogja őket kísérni és kinek hogy fog majd kinézni a fénykardja? Választ az új barátok természetesen egyik kérdésükre sem kaptak még, azonban órákig elbeszélgettek a rejtett helyükön, miközben a mesterséges égbolt csillagai halványan pislákoltak a fejük felett.