Kis csörgés, egy anyag súrlódásának a hangja riasztott fel. Átfordultam a másik oldalamra, amit rögtön meg is bántam. Morogva vettem tudomásul, hogy erős fény kezdte el sütni a szemhélyamat. A szememet dörzsölve ültem fel az ágyban. Várjunk csak egy pillanatot...ágyban??!?!? Már nyitottam volna ki a szememet, de nem ment. A szempilláim össze tapadtak. Amikor próbálkoztam egy fájdalmas feszitő érzés kerítette hatalmába a szemgödrömet. Már zsibogott és lüktetett. Feladtam. Ültem és próbáltam átgondolni a dolgokat.
-Na sikerül?-Jött egy hang nem messze tőlem. Olyan ismerős. Férfi, az már biztos.
-Ki vagy te és mit csináltál velem?- próbáltam magabiztos lenni, de elég nehéz úgy, hogy nem látjuk, azt akivel beszélünk.
- Nem ismered meg a hangom? -őszinte meglepődés és csalódottság érződött a szavaiból.
Hirtelen beugrott egy név.
-Dan?- erre a férfi, akiről azt hittem tudom ki, szitkozódva kirontott a szobából. Nem tudom őszintén mi rosszat mondhattam egyetlen névvel, de az biztos nagyon fájhatott.
Sóhajtva kúsztam hátra, amíg el nem értem a falat, majd neki döntöttam a hátamat. A hűsítő érzés nem maradt el, megkönnyebbítve égető testemet.
Alig pár perc elteltével valaki kopogott, majd benyitott.
-Hallom engem hívtál- kuncogott gondolom Dan.
-Mi olyan mulatságos? Mi történt a szememmel? Hol vagyok? Ki volt az előbbi férfi? Te vagy Dan ugye? Mennyi ideje fekszem eszméletlenül? Mikor ehetek valamit? Éhen halok...
-Jólvan na nyugi. Igen engem Dan-nek hívnak, a rendes nevem Daniel.Az előző "férfi"-t Jamesnek hívják és elvileg a hapsid. Biztonságban vagy. Úgy két napja ,senki nem tudott téged felébreszteni és akkor eszel amikor kedved szottyan. Csak szólj előtte.
- Egy kimaradt. -figyelmeztettem.
- Hát jó- hallom, ahogy súrlódik a lába a szőnyegen, ahogy közeledik. A szívem kétszeres gyorsasággal pulzál. A puha anyag alig pár centir besüpped. Érzem, ahogy végig simít az arcomon. A karomon a legkisebb szőrszálak is felállnak.- Egy krémet fogok a szemhélyadra kenni, lehet, hogy egy kicsit hideg lesz.
-Rendben.
Egy kis motoszkálás, majd magamon érzem a kenőcsöt. Jujj ez nem csak egy kicsit hideg. Lefagy a szemem. Beharaptam a számat, hogy nehogy valami olyat mondjak, amit meg fogok bánni.
-Lassan úgy érzem, hogy leszakad az arcom...-közöltem vele, mert már pár perce hagyom, hogy zsibbadjak.
- Egy perc még és leszedem.
-Hát jó,-sóhajtottam, majd kitapogattam a vállát és a fejemet ràföntöttem. -annyira rossz, hogy nem emlékszem rád, vagy senki másra...
-Igen, tudom, de ne aggódj -kuncogott- mindjárt megvilágosodsz.-ezzel egy rongyal letörölte fagyat.
Fellélegeztem, majd lassan elkezdtem kinyitni a szemem. Hunyorogva próbáltam megszokni a fényt.
Körbenéztem a szobában. Egy asztal, egy franciaágy (ahol most én lenni fekszik), egy nagy ablak erkéllyel, amin át a reggeli napfény beteríti a barack színű szobát. Aztán megláttam őt. Obszidián szemei csak úgy ragyogtak.
-Öhm..nagyon szép ez a szoba.-kezdtem el a lábamat nézni.-Akkor megyünk enni vagy valami? -kérdeztem óvatosan, csak hogy véletlenül se legyek tolakodó.
-Annyira fura téged ilyen félénknek látni, mintha levetted volna az álarcodat.- mosolygott rám.
-Miért, amúgy milyen vagyok?
-Hát, hogy is mondjam...karakán, bátor...-ezzel közelebb feszkelte magát hozzám. Alig volt köztümk hely.-olyan sérthetetlen, -lassabban egyre halkabban beszélt-gyönyörű..-már suttogott és hajolt közelebb- tökéletes...- már ajkaink majdnem összeértek.
Puff. Kivágódott az ajtó és mi szétrebbentünk. Belépett egy elég ismerős férfi egy szőke lánnyal. Valamiért elfogott a féltékenység, pedig pont alig pár másodperce smárolt le majdnem valaki, akit jelen pillanatban nem is ismerek! Te jesszus pikulusz, hogy én mekkora egy marha vagyok! Most úgy főbe lőném magamat...
-Lora, jobban vagy?-kérdezte az ismerős miközben arrébblökte, mondhatni elég durván Dant, leült mellém.
-Persze, miért lennék rosszul? De megkérdezhetem, hogy te ki vagy?-tapogatóztam kíváncsian.
A fiú meghökkent, lesütötte a szemét, amiben szomorúság csillogott, majd nagyot sóhajtva halkan megszólalt.
-A nevem James -és ekkor belém vágódott a bűntudat. Dan szerint ő a pasim.
-Annyira sajnálom...mikor fognak visszajönni az emlékeim? -kérdeztem kétségbeesetten.
-Semmi baj, nem te tehetsz róla, csakis én..,miért kellett féltékenykednem? Miért kellett megállnunk azzal a hülye kocsival? Miért nem tudtalak megvédeni...?-suttogta a végét már maga elé. Rámnézett, a szemei könnyel telítődtek. Ekkor hallottam, higy egy ajtó csukódott és Dan sincs már a szobában. Bűntudat kezdte mardosni a szívem, mivel az imént majdnem történt valami köztünk, miközben elvileg ez az a férfi akivel van valami köztünk , aki itt ül előttem.
- Ne csináld ezt kérlek-öleltem át- hisz tudod, hogy szeretlek.-és kicsúszott a számon, amit éreztem. Szeretem őt, ez biztos.- Nem emlékszem ki vagy, vagy, hogy tényleg együtt vagyunk-e, de ezt biztosra érzem.
Szorosan magához húzott és beletemette az arcát a vállamba. Könnyek áztatták a bőröm de nem törődtem vele, csak szorosan öleltem és simogattam a hátát.
Lassan kibújt a karjaimból, majd vészesen közeledett az arca az enyémhez. Lehajtottam a fejem és a kezem a mellkasára helyeztem.
-Ezt ne...kérlek. Ne haragudj, de akámennyire is fáj nem emlékszem ki vagy és így nem szeretném..és..tudod..
-Rendben rendben. Semmi baj, hisz teljesen érthető. Abban sem lehetsz biztos, hogy...hogy mi van köztünk, én meg rád nyomulok. El sem tudom képzelni, hogy mire gondolhatsz.
Már nyitottam volna a szám, hogy ellenkezzek, de nyílt az ajtó és belépett rajta az a szőke cicababa kinézetű lány. Újra.
- Még ma elkészültök? Mindenki rátok, illetve rá vár -bökött a fejével felém, a szemét forgatva, majd amilyen gyorsan jött, olyan iramban tűnt el. Van egy olyan érzésem, hogy mi nem fogunk jól kijönni.
-Akkor én most megyek, hogy rendbe szedhesd magad. Mindent megtalálsz a szekrényben és a fürdőben.-indult el, de mielőtt kiért volna, vissza fordult.-Jah és még valami. Egy őr itt van a szobád előtt, ő fog hozzánk kisérni, szóval ne félj, nem fogsz eltévedni.-küldött egy bíztató mosolyt, majd egyedülhagyott a gondolataimmal.
Arrébb dobtam a takarót és az óriási, faragott bútorhoz léptem. Mint egy csettintésre, hozzá se kellett érjek, eltűntek az ajtajai, így a szemem elé került a tömérdek ruha, amiket még csak közeltávolból se láttam soha. Végigkotortam az egészet, de egy farmer se volt. Remek...utálom a szoknyákat abból kifolyólag, hogy a lábam se az a mesebeli hosszúságú. Na de most mit tehetnék mást? Nem mehetek ki egy szál fehérneműbe.
Kivettem a lehető leghosszabb egyberuhát, ami vörös és fekete színben pompázott. Felül ki emelte a dekoltázsomat, úgy, hogy nem mutatott belőle semmit- ami kifejezetten tetszett-a derekamnál egy sötét szalag tartotta a szoknya részét, ami alul lengén omlott a combomra, nem rejtve el a térdem. Bebattyogtam a fürdőbe, szembe álltam a tükörrel és próbáltam átgondolni, hogy hogy tegyem ezt az arcot jelenésképessé. A hullámos hajamat összeborzoltam és a felső részét felcsatoltam, kihagyva egy-két tincset, az arcomat megmostam, majd egy enyhe szempillaspirál és szemceruza került rám. Felkaptam a sporcipőmet, bár tudom, hogy nem illik a szerelésemhez, és a kedvenc nyakláncomat, aztán kiléptem én is az ajtón, mint előttem jó páran.