Amint kiléptem az ajtón egy végtelen hosszú folyosó labirintusba csöppentem. Ha nem látnám a saját szememmel el se hinném. Konkrétan a szoba, ahol eddig voltam egy lapos ház, egy tű a szénakazalban. Minden fele növénnyel fedett folyosók nyíltak, amikből újabbak és újabbak kerültek elő. Körbefutottam az épületet, de sehol máshol nem talátam változást és természetesen az az őr se volt sehol, akiről James beszélt.
Tehetetlenül mászkáltam fel alá, majd megelégeltem és a velem szemben lévő folyosó felé vettem az irányt. Alig memtem pár métert az egy folyosóból újabb és újabb nyílt minden felé. Ez így nem lesz célra vezető. Lenéztem a földre. Nem ugyanolyan a talaj, mint ott, ahonnan elindultam. Gondoltam visszamegyek a házba, hátha ott lesz valami ami segítségül szolgálhat, de hiába kerestem, sehol semmi nem volt ott.
Nekirugaszkodtam és teljes erőbedobással futni kezdtem céltalanul. Egy pillanatra behunytam a szemem, mire valami keménynek nekiütődtem.
-Gratulálok Lara...ezt már megint megcsináltad-suttogtam az orrom alatt, miközben hátra léptem párat. Felnéztem, de nem volt sok időm bámészkodni, mert az a valami a vaskos karjaival átrepített minimum 20 métert az ütésével. A levegő a hajamba kapott, a szél süvített a fejem mellett. A szoknyám túlságosan is felcsúszott, de a jelen állás szerint ez volt a legkisebb gondom. Keményen földet értem. Leporoltam és megigazítottam magam.
Nagy levegő...kifúj. A tekintetemet a vészesen közelgő szörnyetegre helyeztem. Erős váll, kar, comb. Nagy fogak. Mindenéről növénycsomók lógtak le. Az orromat betöltötte a körülöttem lévő zöldek illata. Éreztem minden szélrebbenést a testem körül.
- Akkor bízzunk mindent az ösztönünkre...-motyogtam magam elé.

Megvártam, hogy elég legyen köztünk a távolság és éreztem a hideg levegőt a csípőm körül. Behunytam a szemem és élvesztem a szívemben lévő szabadság érzését. Meglepetésemre egy légörvény középpontja lettem. Elnevettem magam. Felemelkedtem a talajról és magamat körülvéve a forgószéllel lecsaptam a támadómra. Hullámokban terítette be és csavarta körbe markáns testét. Minden porcikámban tudtam, hogy kell és mit tennem. A bőre kis résein át a szervein és csontjain átáramoltattam az erőm. Pár másodperc alatt atomjaira hullott, én meg újra szilárd földet éreztem magam alatt. A maradék szörnyrészecskék zöldes sárgás virágszirmok formályában a lábam elé hullottak. Leggugoltam és óvatosan megérintettem őket. Finom puhaságuk elkábított. Letérdeltem és a markomba vettem az összeset és behunytam a szemem. Végig pörögtek a fejemben az elpusztított lénynek az utolsó gondolatai, emlékképei. A mellkas omhoz szorítottam a kezemet és arra a csodára gondoltam, amikor először éreztem meg a varázslatot. Az ujjaim résein keresztül fény szivárgott ki. Engem melegség öntött el. A tenyeremet a földre helyeztem. Hallottam levegővételeit, a patakok folyását a távolban. Kipattant a szemem és a tenyerem alatt egy rózsa kezdett bimbózni. A szirmokat szára köré helyeztem és felálltam. Nem tudom honnan tudtam mit kell tennem de hihetetlen volt. Már indultam volna tovább a labirintusban, de a hátam mögött elkezdett tapsolni valaki. Megdermedtem. Egyre nagyobb lett a tapsvihar én meg lassan megfordultam. Mindenre számítottam, de arra nem ami elémtárult....

Na sziasztok!😁

Annyira röstellem, hogy nem hoztam részt már mióta. Meg is érdemelném, hogy leszedjétek a fejem. Másrészt viszont...te jesszus pikulusz! Nagyon köszönöm a 200 olvasót! Alig hittem a szememnek.
I

tt az új fejezet! Remélem elég varázslatos lett. ❤
Várom a véleményeket tárt karokkal, akár vote formájában is.😉

Puszi: turmixly