Negyed hatkor kelhettem egy erősebb viharra. Szakadt az eső ami hangosan verdeste az ablakomat. A szél erőteljesen mozgatta a felhúzott redőnyömet és a szobában már nem volt kellemesen meleg egy szál alsónadrágban. Kinéztem az ablakon és az utcában hömpölygött a víz.

- Szuper - motyogtam magamban. Tudtam, hogyha egyszer felkeltem és ráadásul vihar is van, akkor nem fogok visszaaludni egykönnyen. Nem is feküdtem vissza, inkább lenyomtam egy kis edzést a szőnyegen, utána pedig vettem egy langyos zuhanyt. Gondosan körbetekertem a hátamat egy újabb kötéssel, a régit pedig beáztattam.

Mindennel készen voltam még hét óra előtt és az eső még mindig ömlött az égből. Utáltam ezt az időt, mikor iskolába kellett mennem, főleg mikor még nem volt autó a fenekem alatt.

Lekocogtam az étkezőbe és mivel senki nem volt ébren - leginkább anyámra értem -, csináltam magamnak két szendvicset és elraktam egy zöldteás flakont is. Bepakoltam a táskámba és újra megnéztem milyen idő van kint. Mikor megbizonyosodtam arról, hogy elfér nálam egy bőrdzseki, nekiálltam megkeresni a szekrényben. Tíz perces kutatásom során minden ezer éves darabot megtaláltam, csak azt az egyet nem, amit kellett volna. Végül egy poros dobozból húztam elő a dzsekit. Felkaptam a táskámmal együtt és eltűntem otthonról az autóval együtt.

Mivel szerettem az esőben kocsikázni egy könnyű zenével kitérőt tettem, hiszen még így is volt egy fél órám az iskola kezdésig. Én úgysem voltam az a típus, aki időben beér, nem ment volna a személyiségemhez, ha most én lettem volna az első.

Nyolc óra tizenhét perckor törtem be a terem ajtaját ezzel felriasztva a tanárnőt és a diáktársaimat. A tanárnő természetesen leszidott és beírta a hiányzást, amit nem tudtam és igazából nem is akartam igazolni. Leültem a helyemre a leghátsó sorba és a hanyagságom még mindig kiverte a biztosítékot a nőnél, aki tanítani szeretett volna. Szörnyű trauma..

A telefonomat böngésztem amikor egy ismeretlen lány rám írt. Kedves kis szöveget írt, de mielőtt még válaszoltam volna neki, megnéztem a profilképét, hogy tudjam kiről is van szó. A lány telt ajkai és nagy kék szemei mindent vittek. Egy találkozást kért tőlem az első szünetben az automatánál és mivel igen csinos lányról volt szó, ezért belementem. A lábammal dübörögtem, mert izgatottan vártam a csengő hangját, hogy végre megszabadulhassak ettől az órától, na meg a többitől de az még hátra van.

Mikor megszólalt a csengő azonnal kipattantam a helyemről ami a tanárnőnek nem tetszett és ennek hangot is adott, de engem hívott a kötelesség amit férfiként muszáj volt teljesítenem egy gyönyörű hölgynek. Ahogy a lány kérte - sajnos a nevét nem jegyeztem meg -, az automatánál megálltam és megvártam, míg ki nem szállingózik valamelyik teremből. A meglepetés akkor ért, mikor nem az a lány állt előttem, akire számítottam.

- Örülök, hogy eljöttél - állt meg előttem Laura és az arcomra fagyott a döbbenet.

- Komolyan? - ez az egy kérdésem maradt.

- Beszélnem kell veled - fonta össze karjait a mellkasa előtt, ezzel feljebb nyomva a melleit, de talán nem szándékosan.

- Mégis miről akarsz beszélgetni, miután igazgatóiba küldettél? - tettem fel neki a nagy kérdést, amire már nagyon régóta vártam a választ.

- Az semmiség volt - legyintett. Szemeim majd' kiestek a helyükről, mikor ezt meghallottam. Természetesen ő nem tudta, hogy én mit kaptam ezért a semmiségért. - A lényeg az, hogy remélem elgondolkodtál egy picit a dolgokon. Mint már mondtam, szeretnék több lenni neked mint egy kis kaland.

- Hisz te még azt a szintet sem érted fel - mondtam unottan, mire mellkason vágott.

- Mindketten tudjuk, hogy mi is voltam neked valójában, csak nem mered bevallani, mert oda lenne a férfiasságod. Utolsó ajánlatom, vagy újra a dirihez küldelek. Adj egy esélyt, hogy bebizonyítsam, én kellek neked - uralkodó kisasszonyból egy édesen mosolygó kislány lett, mégis undorodva álltam a történet előtt.

- Ezt nagyon muszáj? - fintorogtam minél látványosabban.

- Igen, ha nem akarod kicsapatni magad az iskolából.

- És mit takar ez a kis találka, ha szabad megkérdeznem - sóhajtottam nagyot és összefontam a karjaimat magam előtt és az automatának támaszkodtam. Laura ettől az ajkait harapdálta, amit bevallok őszintén nem csinált rosszul, de ennek nem adhattam jelét.

- Gyere át ma fél háromkor. Otthon várlak, a szüleim nem lesznek otthon nyolcig.

- És mégis mit csinálunk nálad?

- Amit szeretnél. Nem erőltetek rád semmit, csak szeretném jóvátenni a hibáimat, amit elkövettem ellened.

- Nem gondolod, hogy azzal már egy kicsit elkéstél? - léptem közelebb hozzá, csak az volt a baj, hogy ettől a lány nem megijedt, hanem sikerült még jobban felcsigáznom.

- Sosem késő édes - suttogta és olyan közel hajolt az ajkaimhoz, hogy azt hittem megcsókol, de nem ért el addig.

- Ha nem sikerül elérned semmit lekopsz, ugye? - kérdeztem egyik szeméből a másikba vándorolva.

- Ahogy csak szeretnéd.

- Mertél volna mást mondani - húztam félmosolyra a számat és ott hagytam. Nem jött utánam, nem szólt utánam, hagyta, hogy felemésszem a hülyeségét.

Úgy éreztem legyőzött és képes volt olyasmire rávennie, amit én nem szeretnék. Ezt nagy veszteségnek éreztem és gyengeség volt a számomra. Ezzel azt mutattam meg neki, hogy bármikor bármivel irányíthat, ha van a kezébe valami, amivel meg tud fenyegetni.

Mire hazaértem már inkább vártam azt az időt, hogy elhúzzak hozzá. Bár kétlem, hogy pihenhettem volna Laura közelében, de itthon túl vékonynak tűntek a falak. Három órakor fogtam a cipőmet és bevágtam magam a kocsiba. Elfurikáztam magamat Lauráékhoz és hét percen belül a házuk elé értem.

- Na mi van, nem bírtál várni? - állt az ajtóban egy falatnyi ruhában. Túl kevés volt, ha szabad ilyet mondanom férfi létemre.

- Nem. Csak gondoltam itt többet pihenhetek mint otthon - vontam vállat és bementem a házba.

- Foglalj helyet - mutatott körbe és meglepődve tekintettem körbe a házban.

- Jól átalakítottátok ezt a helyet.

- Apa jó pénzt keresett kint. Sok minden változott azóta - húzta végig az ujját vagy inkább a körmét a karomon.

- Értem.

- Szóval - húzott le a kanapéra. - Szerettem volna elmondani neked, hogy már nem olyan vagyok, mint voltam. Sosem ártanék neked, sosem csalnálak meg. Hülye voltam, hogy ezt tettem veled Balázs - mondta, de egyik fülemen be a másikon ki. Nem tudtam neki elhinni, amit mond.

- A bizalom nem egyről a kettőre megy ugye ezt te is tudod? - néztem rá lemondóan mire hevesen bólogatni kezdett.

- Persze hogy tudom. De szeretném, ha adnál nekem egy utolsó esélyt.

- És mégis hanyadik utolsót? - mosolyodtam el a szánalmas próbálkozásain.

- A legeslegutolsót.

- Azt hiszem azt már hatszor megkaptad - estem gondolkodóba, hogy húzzam az agyát.

- Balázs! - szólt rám hisztisen. - Én tényleg szeretném visszakapni az én kis mackómat.

- Rossz ajtón kopogtatsz édes.

- Miért nem szeretsz már? - kérdezte fancsali képpel.

- Egyszer már megtettem. Elég is volt.

- De miért? - kérdezte könnyes szemekkel.

- Laura ha te így szeretsz akkor nagyon sajnálom, de nem kérek belőle - ingattam a fejem.

- Mégis mit csináltam rosszul? - faggatott tovább, mintha nem tudná mit is tett.

- Nagyon jól tudod te azt, miért kell kimondanom? - nevettem fel halkan.

- Mert úgy jobban fogom tudni - összevont szemöldökkel figyeltem az előttem ülő lányt, aki teljesen hülyének nézett.

- Hagyjuk. A lényeg, hogy az utolsó és a legeslegutolsó esély után is csak esélyekkel bombáztalak, mert hittem abban, hogy változhatsz - álltam fel sóhajtva a kanapéról, mire azonnal felugrott ő is. - Sajnálatomra egy cseppet sem voltál képes változni értem - akadt meg a hangom, de nem hagyhattam, hogy az érzelmek eluralkodjanak rajtam.

- De én megpróbáltam - biggyesztette le az ajkait.

- Kevés volt - szorítottam össze a számat és elindultam az ajtó felé, mikor megfogta a kezem és vissza fordított magához. Tenyerébe fogta az arcomat és megpróbált megcsókolni, de a magasságkülönbség miatt nem sikerült neki.

- Legalább ennyit hadd kapjak - suttogta könnyes szemekkel. Hazudtam volna ha azt mondom nem vágyakoztam néha utána, de az már a múlt. Túl sok hülyeséget tett ahhoz, hogy visszasírjam magamhoz. Megtanultam, ha egyszer eljátszotta többször is elfogja. Nagy nehezen, de lejjebb eresztettem a fejem, hogy elérje az ajkaimat az ajkaival. Lassan rátapadt és belekezdtünk egy hosszas csók csatába. Lehet hülyeség volt, hiszen gondolhattam volna, hogy ezt felfogja hozni egyszer ellenem, de a másik felem azt mondta, hogy Laura megértette és ez az utolsó dolog amit kér tőlem. Lassan a derekára csúsztattam a kezemet és közelebb húztam magamhoz, de mielőtt eluralkodott volna rajtam a vágy, leálltam. Eltávolodtam pirosas ajkától és összeszorítottam a számat.

- Most már tényleg mennem kell - suttogtam rekedtes hangon és elengedtem a kezemben tartott lányt. Könnyes szemei tudatták velem, hogy összetört most legbelül, de nem igazán tudtam sajnálni egy ilyen apróság miatt. Ő ezerszer rosszabb rémálomba vitt és azt hiszem ő tett olyan érzéketlenné, amilyen most vagyok mindenkivel és saját magammal. Laura nem jött utánam, hogy ki kísérjen és ezt egyáltalán nem is bántam. Ez a csók teljesen felforgatta a gyomrom és ha még egy percig itt kellett volna maradnom, azt hiszem kiadom a róka útját a kikövezett út melletti virágokra.

Mikor kiléptem az ajtón az ég még világos volt, de vihar közeledett. Erősen tépte a fák lombjait a szél és mire a kocsihoz értem elkezdett szemerkélni az eső. Gyorsan feltéptem a jármű ajtaját és beszálltam a menedéket nyújtó eszközbe. Beindítottam a motort és haza repesztettem, ugyanis nem szerettem volna meglátni egy karcolást sem a kocsimon a jégeső miatt. Beparkoltam a garázsba és kellemes csalódásként ért, hogy az apám kocsija nem áll a garázsba. Remélem nem tervez hazajönni a közeljövőben.

Előszedtem a zsebemből a kulcsokat és bementem a házba. Üresen fogadott, még anyámat sem találtam sehol. Ennek örömére ledobtam magamat a kanapéra és bekapcsoltam a tévét, hogy valami béna műsort nézhessek ami még csak nem is érdekel. Csak akkor tudtam tévét nézni ha apám nem tartózkodott a házba, viszont ez sajnos nagyon gyakori volt. Minden nap itthon ült, alig ment el valahova és az ő szórakoztatása az én szivatásom volt. Sosem tudtam meg, hogy miért érdemeltem azokat a dolgokat amiket tett velem és hogy őszinte legyek szerintem soha nem is fogom megtudni. Talán jobb is, mert van egy olyan érzésem, hogy azért utál amit el sem követtem. Ha jól tudom, nem is akart második gyereket, főleg mikor megtudta, hogy nem leszek olyan tökéletes mint a bátyám. Ő egy igazi úriember és én a közelébe sem értem. Én mindig is a rossz gyerek voltam a szüleim számára, de anyám legalább képes volt így is szeretni. Az apámnak semmi sem volt elég és érdekes módon több bántalmazást követett el rajtam mikor jó gyerek voltam, ugyanis ilyen is volt. Talán egy félévem volt amikor anya rábírt, hogy legyek jó gyerek. Csak miatta csináltam mert tudtam, hogy ezzel őt is boldogabbá tehetem és azt mondta, ha jó gyerek leszek mint Erik, akkor nem eshet bajom. Csakhogy anyám egy kicsit benézte a dolgot, ugyanis nagyobb pofonokat kaptam a jóságomért mint a rossz dolgokért amit elkövettem. Azt hiszem a sok bántalmazás után kicsit elszigetelődtem az emberektől.