Az utcák még üresek voltak hajnali ötkor. A nap épp most ébredezett, és kicsivel később a város lakosait is ébredésre bírta a sugaraival. Futás közben beletúrtam a hajamba, mikor megláttam egy korombeli lányt sétálni a túloldalon. A lány elmosolyodott és rózsaszín pír jelent meg az arcán. Miután elhagytam, újra csak a futásra koncentráltam.

Fél óra futást tűztem ki ma magamnak, de annyira kellemes volt az idő, hogy végül addig futottam, ameddig bírtam. A kellemes idővel szél is járt aminek kifejezetten örült az izzadt testem. Végigfutottam a házak között végig a parkon és vissza. Tettem egy hatalmas kört a városban és meg sem éreztem. Könnyedén vettem az akadályokat, amiket újra és újra felállítottam magamnak. A végén felmentem a focipályát körülvevő futópályára és ott is tettem egy sprintelős kört. Miután végeztem lementem a pályáról és hazafelé kocogtam, hol jobban meghúzva, hol lazábban.

Kissé fáradtan, de annál izzadtabban estem be a háza. Felnéztem a nagy fali óránkra ami nem is lehetne csicsásabb. Hat óra tizenkettőt mutatott, így elég időm volt elkészülni a sulira, nem mintha pontosan érkeznék.

Ledobtam magamról a futócipőmet és otthagyva felmentem az emeletre a fürdőbe. Az átizzadt holmijaimat kidobtam a szennyesbe és gyorsan beálltam a hideg zuhany alá. A házban elég fülledt a levegő, ezért minél előbb érezni akartam a hideg vizet leperegni a mellkasomról. Az arcomat a zuhanyrózsa alá tartottam és tenyerembe fogva az arcomat csak álltam.

Miután végeztem, megszárítottam a hajamat, és újra fogat mostam. Ezek után kerestem a szekrényemben valamit amit fel tudok venni mára, és egy szakadt farmer, fehér póló, és cipő kombót választottam. Lassan felöltöztem és leültem az ágy szélére. Még nem ébredtem fel teljesen és a futás némiképpen lefárasztott.

- Balázs! - hallottam apám hangját lentről. Szem forgatva felálltam és lekocogtam a lépcsőn, hogy megérdeklődjem miért hív.

- Igen apám? - léptem oda hozzá.

- Szerinted miért van ennyi bútor a lakásban fiam? - üvöltött idegesen a szétszórt cipőim miatt. - Ha még egyszer meglátom őket és akadályozzák a közlekedést, én esküszöm a cipőfűzőjével fojtalak meg! - fenyegetett meg és hangosan becsapva az ajtót el is hagyta a házat.

- Mit csináltál megint fiam? - szólalt meg mögülem anyám.

- Csak a cipőim - mondtam hanyagul, és lehajoltam érte, hogy mindent a helyére tegyek.

- Legközelebb mindent tegyél vissza a helyére - simított végig a karomon, miközben elhaladtam mellette a futócipőmmel, amit kiraktam a teraszra, hogy megszáradjon és ne bent büdösödjön.

- Igyekszem anyám!

Miután lehoztam a cuccomat az emeletről, egy csókot nyomtam anyám homlokára és távoztam a garázs ajtaján. Kerék csikorgatva tovább álltam, ezzel felébresztve mindenkit az utcában, ha eddig még nem ébredtek volna fel.

A suli parkolójában kiszúrtam egy helyet és már rá is fordítottam a kormányt, de valaki megelőzött. Tátott szájjal figyeltem az eseményeket és türelmetlenül vártam, hogy kiszálljon a kocsi tulajdonosa az autójából. Nem bírtam felfogni, hogy ki volt képes arra, hogy lenyúlja az én helyemet. Ha valaki meglátja az autómat, az rögtön tovább áll és nem kezd ki velem, mert az tudja, hogy csak rosszul jöhet ki belőle vagy sehogy. Ahogy észrevettem, hogy a kocsi ajtaja kinyílik, kiszálltam én is és közelebb sétáltam a járműhöz.

- Hé, mégis mit képzelsz magadról, hogy beállsz a helyemre? - tártam szét a karomat, és a körülöttünk ácsorgó emberek egy időre megszakították fontos gondolatmenetük megosztását a másikkal, ugyanis a veszekedések mindig is fontosabbak, és érdekesebbek voltak egy fizika dogánál.

- Ne haragudj, nem láttam kiírva a nevedet sehová - jött közelebb hozzám egy magabiztos lány, aki nem félt tőlem, amivel viszont engem nagyon is megijesztett. Világos barna hosszú haja a vállára omlott, amit egy mozdulattal arrébb is söpört a két válla mögé. Hatalmas barna szemeivel meredt rám egy csepp félelmet nem tudtam felfedezni az arcában rejlő apró ráncokban.

- Tudod, hogy ki vagyok én? - kérdeztem magamra mutatva, és egy lépést közelebb léptem hozzá, hátha ezzel ráijeszthetek a lányra.

- Ha jobban meggondolom - esett gondolkodóba, de a pimasz mosolya elárulta, hogy csak szórakozik velem - fogalmam sincs - nézett rezzenéstelen arccal rám, mire összevontam a szemöldökömet.

- Nagyon rossz helyen állsz kicsi lány és feszegeted a határokat - szóltam rá komolyabban.

- Ne haragudj, de ezzel engem nem tudsz megrémiszteni. Egy kisfiút látok magam előtt, aki próbál nagynak tűnni, és ráijeszteni mindenkire, de sajnos ez nálam nem jött be - lépett közelebb hozzám nagyra nyílt szemei szikrát szórtak anélkül, hogy megmutatná a dühét. A lány megelégelte a megaláztatásom az iskola pár diákja előtt, ezért tovább is állt. Utána fordultam lefagyva és jobban megnézve hátulról talán el is néztem volna neki, hogy a helyemre parkolt. Kecses mozgása nem volt túl sok, se megjátszott. Pont megfelelően ringatta a csípőjét előttem. Hajába néha-néha belekapott a szél és mintha elhozná hozzám a tavasz illatát. Hosszú farmernadrágba bújtatott lábai pedig tökéletesen keskenyek mégis teltek voltak a fenekével együtt.

- Mi van haver legyőzött egy lány? - karolt át hirtelen Sas, és azonnal kirántott a lány bámulásából.

- Mi? - néztem rá undorodva, és egyből ledobtam magamról az átkaroló karját. - Csak még nem tudja kivel van dolga.

- Az biztos! A nagy Balázsnak senki sem mondhat nemet! - nevetett fel.

- Állj le! - ingattam a fejemet, és visszaszálltam a kocsiba. Meg akartam mutatni a leányzónak, hogy rossz sráccal kezdett ki, ezért beálltam mögé úgy, hogy a mellette lévő autó ki tudjon állni a helyéről, de a lány már ne.

- Okos fiú vagy te - nevetett fel mikor kiszálltam és kivettem a cuccomat.

- Mitől pörögtél be ennyire a napokban? Levakarhatatlan vagy.

- Csak élvezem az életet Balázs. Neked is ezt kellene.

A délelőtti órákban minden szünetet kihasználtam arra, hogy kint legyek a folyosón, és a lányt keressem. Sosem tartott túl sokáig. A szekrénysort támasztottam, amikor megtaláltam a lányt, aki elfoglalta a helyemet. Végig követtem alakját a szememmel és egy másodpercre sem néztem el. Néztem ahogy egy srácnak ajándékozza ragyogó mosolyát és ahogyan a haja könnyedén kisiklik a srác ujjai közül. Miután ott hagyja a lányt egy arcra puszival, a lány megfordul és megakad rajtam a tekintete. Felvonja a szemöldökét én pedig felemelem a fejem jelezve neki, hogy felette állok és egy fél mosolyra húzom a számat. A lány sem tesz másként. Egy mosolyt engedett meg magának, amit ezentúl már nekem szánt és bár nagyon ravasz kis mosoly volt, tetszett. Mikor eltűnt a szemem elől bevillant, hogy én nem ilyen vagyok. Nem kezdek ilyen ostoba játékba egy ilyen lánnyal. Bár be kell vallanom szép arca és igéző szemei voltak, nem az én stílusomnak megfelelő lány. Nem ostoba, hisz tudja hogyan kell játszani. Nem fél tőlem és ez nagy veszteséget jelenthet a számomra. Az egyetlen plusz pontja amiért érdemes lenne belemennem a játékba az az, hogy nem hagyja magát. A másik pontja pedig az, hogy hihetetlenül csábító a mozgása.

Az utolsó órám végén megfogtam a táskám amint megszólalt a csengő és kirohantam a teremből. A tanárnő nem igazán díjazta , hogy csak úgy ott hagytam, de sajnos nem ő az egyetlen akit így faképnél hagytam sokkal rosszabb helyeken. A nő még örülhet a szerencsés helyzetének.

Kirohantam a parkolóba, hogy lássam a levében főve a lányt, aki megváltoztatta a reggelemet egy teljesen más irányba. A helyzet az volt, hogy újra megváltoztatta. A kocsim hátrébb állt, mint ahol hagytam és az elején apró horpadások jelezték, hogy bizony nekimentek a legdrágább kincsemnek. A lány autóját keresve észre vettem, ahogyan engem figyel miközben felmegy a főútra. Ujjaira csókolt, majd lefújta róla és egy nyerő mosollyal felhúzta az ablakot és eltűnt a látószögemből. A dühöm határtalan volt. Ez már nem csak arról szólt, hogy elfoglalta a helyemet, hanem meg is húzta a kocsimat. Persze tudom, hogy én álltam oda így nincs min csodálkoznom, de nem gondoltam volna, hogy egy ilyen lánnyal lesz dolgom.

Ahogy elhaladt az kocsijával, jobban szemügyre vehettem a kocsit, ami legtöbb esetben sokat elmond a tulajdonosáról. Első ránézésre azt hittem volna, hogy egy dúsgazdag családba született a lány, de mikor jobban megnéztem az autóját rájöttem, hogy bőven messze vannak attól. A kocsija idősebb mint ő vagy húsz évvel és ha otthon sok pénzen csücsülne, valószínűleg a legújabb BMW-ben feszítene. Az órája egy olcsó márkátlan boltból származhat, ahogyan az összes ékszere, amit láttam rajta. Idegesített a tudat, hogy őt nem rémítette meg egy gazdag nagyszájú srác, így figyelnem kell minden lépését.

- Szépen meghúzták a kocsid haver! - röhögött mellettem Sas. Esküszöm sosem tudok megszabadulni tőle.

- Ja.

- A kis csaj volt? - mulatott rajtam, amiért egy lánynak sikerült felém kerülnie egy játszmában.

- Az hát.

- Mit fogsz tenni?

- Még nem tudom, de nem ússza meg szárazon.

- Ágyba viszed? - kérdezte tőlem tágra nyílt szemekkel, mintha akkora dolog lenne.

- Miért olyan meglepő ez? - tettem fel a kérdést felvont szemöldök keretében.

- Ez a csaj tudja hogy kell játszani ember. Az egész iskola próbálkozott nála, de mindenkit elhajtott. Lehetetlen a lány - fecsegte Sas, ameddig én belemerültem a gondolatba. - Nem éri meg haver, el se kezd - nézte tovább a kocsit és megingatta a fejét.

Bár nem az volt a tervem, hogy ágyba vigyem, de miután kicsacsogta Sas az információit, úgy gondoltam egy próbát megér. Ha a lányt lehetetlen megszerezni, akkor ez az én játékom, hiszen nekem találták ki. Mindent elérek amit csak akarok, ez sosem volt másképp. Ha eléggé küzdesz, még a lehetetlennek hitt lányok is képesek kimondani azt az 'sz, betűs szót.