Az iskola körül keringtem a parkolóban, mert mire odaértem már nem marad helyem. Egy közeli bolt parkolójában sikerült helyet találnom, ahova gyorsan le is raktam az autót és bementem az iskola épületébe. Szokásom volt az, hogy kések az iskolából, most mégis nyomasztott, hogy három óráról lemaradtam. Bekopogtam az ajtón és benyitottam. Az osztálytársaim fellélegezve kapták oda a fejüket, mert ez azt jelentette, hogy egy tized másodpercig nem kellett tanulniuk és pihenhettek illetve megnézhették a sminkjüket és igazíthattak rajta, valamint vissza írtak a barátaiknak messengeren. A tanár gúnyos tekintettel meredt rám de betessékelt a terembe, én pedig a helyemre mentem miután elnézést kértem. Emmára néztem, miközben haladtam a padom felé, aki még mindig bánatosnak tűnt. Miután leültem, belevethettük magunkat a biológia csodálatos világába.

Óra után észrevettem, hogy Emma elrohan némi apróval az ujjai között, ezért arra mertem következtetni, hogy a büfébe kocog. Felkaptam a kabátomat a szék támlájáról és utána eredtem.

A büfé kígyózó sorában megtaláltam a szőke fürtjeit. Odaléptem hozzá, de nem szólaltam meg.

- Mit akarsz Balázs? - kérdezte a lány, aki a mellkasomig is alig ért fel.

- Megtudni mi baja van a mellettem szomorkodó lánynak - továbbra sem néztünk egymásra, csakis előre.

- Semmi, de ezt már elmondtam neked tegnap - érezhető volt a düh a hangjában.

- Nem. Azt mondtad, hogy semmi közöm hozzá, ami azt jelenti, hogy van valami bajod - helyesbítettem, mire oldalra kapta a fejét.

- Csak elkéstem, ennyi az egész. Sosem késtem még.

- Pont ezért nem lennél ideges. A tanár nem írta be mert sosem késel önszántadból. Szóval nem hinném, hogy ez az igazi oka a szomorúságodnak.

- Miért érdekel ennyire? - kérdezte egy kis hallgatás után, mire elmosolyodtam.

- Talán baj, hogy érdekel más is magamon kívül? - pillantottam rá, mire elkapta a tekintetét.

- Nem. Csak nem tudtam, hogy tudsz olyat is - nézett vissza rám lassan és nyitva hagyta cseresznye színű ajkait. Pici, de telt ajkai ténylegesen is egy cseresznyére hasonlítottak.

- Képzeld tudok. De rosszul esik, mikor megmutatom ezt a képességemet, és semmibe veszik az érdeklődésemet.

- Mióta használsz ennyire bölcs szavakat? - emelte fel bal szemöldökét a magasba.

- Ez nem volt bölcs. Csak bölcsebb, mint amit megszoktál tőlem.

- És mégis mi ösztönzött arra, hogy kimutasd a valódi énedet?

- Nem mutattam meg belőle semmit, ne hidd - néztem rá. - De megkérlek rá, hogy mondd el mi a baj.

- Majd máskor - nézett el zavartan és sorra került. Emma kikérte amit akart és el is viharzott vele. A csengő megszólalásával mindenki elhagyta a büfé területét, csak én álltam ott érthetetlenül.

- Mit adhatok fiatalember? - kérdezte mérgesen a büfésnő.

- Életet - nyögtem oda neki a válszom, majd arrébb álltam.

Az utolsó óránk testnevelés volt, ezért mindenki megfogta a cuccát és csoportosan levonultunk az öltözőbe. Szerencsére a hátam már képes volt arra, hogy ne kelljen bujkálnom a sas szemek elől.

Miközben öltöztünk Sas és Ben egy újabb házi buliról beszélgettek és újabb felavatásra váró lányról. A szememet forgattam mikor elfordultam tőlük. Untam már ezt a témát.

Miután mindenki szép lassan kiszivárgott az öltözőből, én és Dominik is útnak indultunk a terem felé. Mikor beléptünk észrevettük, hogy nem csak a mi osztályunk van ott. Néztem a diákokat akiket félig meddig ismertem, majd egyszer csak megpillantottam Annát. Hosszú világosbarna haja copfba volt kötve. Nem tudtam eldönteni, hogy így még dögösebb-e vagy csak aranyosabb, de minden esetre jól állt neki. Három barátnőjével álldogált a tanárnő előtt és nevetgéltek.

- Látom te is jobb társaságot találtál - ütögette meg a vállamat Dominik és jót mulatva beállt a tornasorba.

- Nos. Mindenki itt van? - kérdezte a tanárnő kimért hanggal. Az osztály minden egyes tagja bólintott egyet. - Nagyszerű. Ma összevont óráink lesznek, ugyanis a másik osztály tanára sajnos ma nem tudta megtartani az órát. Egy kis futással kezdünk, aztán ketté osztjuk a termet és röplabdázhattok. Indulás - nyomta meg az óráját és intett. A két osztály őrült futásba kezdett, vagyis inkább csak a férfi tagok. A lányok és a nyámnyilák csak lassan kocogtak vagy sétáltak, amikor nem figyelt a tanár. Annát kerestem a tömegben és mikor megpillantottam őt, megörültem, mert egyedül futott. Azt hittem volna róla, hogy ő is az a sétálós tipus, de jobban bírta mint néhány srác. Kicsit gyorsítottam a tempón és mellé érkezve csak csendben futottam vele.

- Segíthetek? - kérdezte nyugodtan.

- Csak láttam, hogy egyedül vagy. Gondoltam szerzek neked egy kis társaságot.

- A te személyedben? - kérdezte gúnyosan.

- Na, ez rosszul esett - játszottam a sértettet.

- Könnyű megbántani.

- Te mindig könnyen megbántasz.

- Gondolom - horkantott fel, mintha nem hinne nekem.

- Miért vagy ilyen undok? - kérdeztem, de kezdtem úgy érezni magam mint egy lány, aki mindenen megbántódik és idegesítő.

- Nem vagyok - tagadta. - Csak veled - húzta apró mosolyra ajkait és gyorsított a tempón, de én már nem futottam utána.

A tíz kör lefutása után a tanárnő köré álltunk és vártuk a további feladatokat. Két fiút megkért, hogy tegyék fel a hálókat, egyet pedig hogy húzza el a függönyöket, amik ketté felezik a termet. Ezek után a két osztályból két-két fiú választhatott csapatot. A lányok többsége és néhány fiú is inkább a pingpongozást választotta, így ők kiestek a választási körből. A tagok egyre jobban fogytak és szerencsére Sassal és Bennel kerültem egy csapatba. Ha mi hárman együtt vagyunk, akkor száz százalék, hogy nyerni fog a csapatunk. A pályán felálltunk úgy, ahogy mindig is és a többieket pedig eligazítottuk úgy, ahogy jónak láttuk. Miután mindenki megtalálta a helyét, észrevettem, hogy Anna az ellenfél csapatában kapott helyet. Rákacsintottam, mire kinevetett és megrázta a fejét. Makacs egy lány. Olyannak tűnt, mint aki nem engedi, hogy szeressék.

A meccs gyönyörű volt a mi részünkről, de az ellenfél csapata sem panaszkodhatott. Szépen a nyomunkban maradtak egész meccs alatt, de egyszer sem tudtak több pontot szerezni, mint amennyi nekünk volt. Anna játékát figyeltem, ami lenyűgözött. A legtöbb lány azt veri nagydobra, hogy nem tudnak játszani és ez milyen vicces, hogy nem bírja eltalálni a labdát. Anna viszont úgy bánt a labdával mint egy profi. Az egyik szervánál úgy lecsapta a labdát, hogy a fél karomon egy nagy lila folt keletkezett, mikor megpróbáltam megmenteni.

- Szép volt kislány! De nem nézem el legközelebb! - kiabáltam át neki, mire a srácok ujjongani kezdtek, a lányok pedig összesúgtak.

Egy térfélcsere beiktatása után újabb meccsbe kezdtünk, amit már sokkal komolyabban vett az ellenfél. A játék vége felé volt igazán izgalmas csak a dolog. Kiegyenlítették és több pontot is szereztek, ezért bevetettük azt a taktikánkat, hogy erősebben játszunk. Ez nem volt biztonságos, de annál inkább nyerhetővé teszi a meccset, hiszen az ellenfél kevésbé mer belenyúlni egy erős labdába. Az egyik ilyen ütésem azonban csúnya volt. Anna egy másodperc alatt a földre esett és mindenki lefagyott. A barátnői azonnal a segítségére siettek. Szerencsére nem ájult el, ahogy láttam csak súrolta a labda, de ettől még nem volt szép a látvány.

- Baszki! - mondtam ledöbbenve, mire Sas mellém lépett és döbbent arccal néztük a földön ülő lányt.

- Asszem megnyertük - mondta ledöbbenve.

- Aha - mondtam, de nem figyeltem rá. Mikor végre felfogtam, hogy elcsaptam a lány fél arcát, oda siettem hozzá. Mindenkit elküldtem onnan a fenébe, és felsegítettem a földről.

- Jól vagy? - kérdeztem, miközben felhúztam.

- Úgy nézek ki? - kérdezte mérgesen.

- Te mindig - húztam mosolyra a számat és megpróbáltam ezzel behízelegni magam, de a keze lendült és arcon csapott.

- Barom!

- Balázs vidd azonnal az iskolaorvoshoz a lányt! - szólt rám a tanárnő, mire bólintottam egyet és meg akartam fogni a kezét, de elsétált.

- Egyedül is le tudok menni - mondta duzzogva.

- Azért kísérd le - mondta a tanárnő mikor mellé értem és Anna után eredtem.

- Hé, azért még szükséged lehet rám. Mi van ha összeesel?

- Ha tudtál volna normálisan játszani a pályán, akkor most az összeesés esélye nulla százalék lenne - mérgelődött és szerintem a legnagyobb álma vált volna valóra, ha leüthetne.

- Igen, tisztában vagyok vele és  sajnálom, hogy eltaláltalak.  - mondtam őszintén, mire megállt előttem és szembe fordult velem.

- Ez a csajozós dumád? - kérdezte összevont szemöldökkel.

- Nem! - vágtam rá. - Miért feltételezel rólam mindig rosszat? - kérdeztem.

- Mert rossz vagy - mondta mintha csak egy tényt közölne.

- Nem ismersz.

- Mind ezt mondja - forgatta a szemét és elindult az iskolaorvoshoz. Nagyot sóhajtva követtem a lányt, de nem szóltam hozzá.

Anna bekopogott az ajtón, de nem kapott választ.

- Szuper - hunyta be a szemét.

- Majd én - hessegettem arrébb és hangosabban kopogtam, majd megpróbáltam benyitni, de az ajtó zárva volt.

- Majd te, mi? - gúnyolódott.

- Mi a fene bajod van velem?! - szaladt ki belőlem.

- Az, hogy bármerre mész, csak bajt és kárt okozol. Amihez hozzáérsz, azt két perc alatt képes vagy tönkretenni! - kiabált velem ő is idegesen.

- És ezt mégis miből gondolod?

- Szerinted nem ismerlek? Tele van veled az egész iskola! A lányok csak arról tudnak mesélni milyen volt veled az ágyban, a srácok meg téged utánoznak. Szóval ne gyere azzal a szöveggel, hogy nem ismerlek.

- De tényleg nem ismersz - próbálkoztam.

- Nem is akarlak - azzal fogta magát és elindult vissza az öltözőhöz.

- Hé várj már! - fogtam meg a karját.

- Ne érj hozzám! - szólt rám idegesen, mintha félne tőlem.

- Hazaviszlek.

- Oh, de nagylelkű lettél hirtelen - nevetett fel dühösen, és az arca másik oldala is lángba borult.

- Csak hadd vigyelek haza! - erősködtem.

- Mégis minek? Hogy utána bekéredzkedj? Ha abban reménykedsz, hogy majd..

- Csak hadd vigyelek haza az Istenért Anna! - vágtam bele a szavába indulatosan. - Csak kiteszlek a házatok előtt és ahogy kiszálltál el is húzok onnan és soha többet nem is megyek azon az úton, csak hadd vigyelek haza. Ennyit kérek! - azt hiszem Anna nem tudott megszólalni. Csendben állt előttem és nem értett engem, de végül nagy nehezen rábólintott, miután kétszer végig mért.

Kimentünk az épületből miután összeszedtük a cuccainkat és szóltam a tanárnőnek, hogy hazaviszem, mert úgy is ez az utolsó óránk, és a védőnő nem volt a helyén. A lelkemre kötötte, hogy vezessek óvatosan, amit meg is ígértem neki is, és magamnak is. Nem akarok többet ártani neki, és ameddig vissza sétáltam Annához, azon gondolkodtam, hogy talán neki van igaza. Amihez hozzáérek az tönkremegy. Talán Anna tényleg ismer, csak én bizonygatom ennek az ellentétét.

Anna az iskola kapuja előtt várt engem és a fejét fogta. Az arckifejezését elnézve szörnyen fájhatott neki.

- Mehetünk? - kérdeztem, mikor odaléptem mellé.

- Rád várok - mordult rám, de abban a pillanatban meg is bánta. Felszisszent és minden fájdalma kiült az arcára.

- Add a táskád - nyúltam a hátizsákjáért, de hátrébb lépett, ezzel megakadályozva, hogy segítsek neki. - Miért vagy ilyen makacs? - kezdtem ideges lenni, de meg próbáltam visszafogni a dühöt a hangomban. Anna csak rám nézett gondolkodva és a pillantásával beleegyezett a segítségembe. Óvatosan felé nyúltam, mintha csak egy morcos kutya felé közelítenék, de akkor sem kapott oda, mikor hozzáértem. Levettem a táskát a válláról és elindultunk a kocsimhoz. Lassan mentünk és egyre közelebb mentem hozzá, hogyha bármi baj lenne, el tudjam kapni. Szerencsére ilyen baleset nem történt, míg a kocsimhoz értünk.

- Mi lesz a kocsimmal? - nézett az autójára aggódva.

- Ha jobban leszel elmegyek érted és vissza hozlak érte.

- Holnap? - nézett rám és megcsillant a szeme.

- Esélytelen Anna - ingattam meg a fejemet. - És ezen a héten ne is álmodj róla. Ha vasárnapra kutya bajod lesz, majd hétfő reggel érted megyek.

- Nem te szabod meg, hogy mit csinálhatok - tért vissza a gúnyos énje.

- Hidd el, a szüleid sem fogják megengedni - Anna lesütötte a szemét és ezzel igazat is adott nekem. Biccentettem egyet, hogy szálljon be a kocsiba. Mikor már mindkettőnk bent ült, segítettem bekötni és megigazítani az övét. Ahogy közelebb hajoltam a lányhoz, éreztem finom gyengéd illatát.

- Hol laksz? - kérdeztem és beindítottam a motort.

- A mellettünk lévő faluban - bólintott.

- Te most csak szívatsz - néztem rá sápadtan.

- Nem - mosolyodott el és kényelmesen hátradőlt.

Egy óra furikázás után végre megérkeztünk Annáékhoz. A faluba belépve, mintha nyárból őszbe csöppentél volna. Traktorok és omladozó házak vették körbe az utakat és mintha mindig ősz lenne. Sosem jártam még itt, de reméltem, hogy Anna nem az egyik omladozó házban éli az életét.

- Itt balra - mondta, én pedig bevettem egy éles kanyart. - Hamarosan ott vagyunk. - a házak egyre újszerűbbek voltak, ahogy haladtunk beljebb a faluba. - Itt állj meg - kapcsolta ki az övét és mikor megálltam kiszállt, de amint teljesen kilépett a kocsiból rosszul lett. Azonnal kikapcsoltam az övemet és utána ugrottam.

- Jól vagy? - kaptam el az ájuldozó lányt. Felkaptam a karomba és egy közeli padhoz vittem. Érdekesnek tartottam, hogy itt majdnem minden ház előtt volt egy pad, vagy legalábbis a maradványa. Leültettem és tartottam, nehogy teljesen elengedje magát.

- Anna! - ébresztgettem, mikor szép lassan kezdte visszanyerni az erejét. Kinyitotta a szemét és pár percen belül már talpra is állt.

- Kösz, hogy elhoztál - mondta ki nehezen.

- Szívesen.

- A nagypapám biztosan örülni fog nekem - mondta és éreztem egy kis ravaszságot a hangjában.

- A nagypapád?

- Igen. Nem sokszor van esélyem kijönni ide.

- Szóval csak azért rángattál el idáig, hogy találkozz a nagypapáddal? - értetlenkedtem.

- Tíz percre se lakom az iskolától - az arcán megjelent mosolya idegesítő volt, de nem tudtam, hogy a gyönyörűsége vagy a ravaszsága miatt.

- Szép volt - bólintottam.

- Nem vagy mérges? - lepődött meg.

- Nem. Ez talán a legkevesebb.

- Akkor hétfőn értem jössz? - felnevettem és nem tudtam elhinni, mibe rángattam saját magamat.

- Hétre itt leszek - ráztam meg a fejemet és elindultam a kocsi felé.

- Legyen inkább háromnegyed hét. Nem szeretnék késni - kiáltott utánam.

- Esélytelen! - kiabáltam vissza és beszálltam a kocsiba.

Egy hosszú út állt előttem, amit nem feltétlenül terveztem a mai napban, de végül is megérte. Anna feje ugyan bánta, de a kocsim nem. Egész úton éreztem édeskés parfümje illatát, ami meglepett. Sosem gondoltam volna róla, hogy ő az a parfümben úszó lány. Viszont annak érdekében, hogy ne szenvedjek vagy ne okozzak balesetet, ki kellett vernem a fejemből.

Késő délután értem csak haza és boldogan tekintettem körbe, mikor tudatosult bennem, hogy senki nincs a házban. Ezt azonban nem használtam ki, mert a gyér napsütés még elég erős volt ahhoz, hogy melegen tartsa az utcákat. Felszaladtam az emeletre és előkerestem az edző cuccomat, majd felvettem és kimentem futni egyet.

Az utcák igen gyorsan narancssárgába borultak. Egyre gyengébben éreztem a nap sugarait a bőrömön, de ez egy óra futás után jól is jött. Tettem még pár apró kört a közeli parkban és átfutottam egy földúton, amit a fák körül öleltek. Innen még negyed óra volt normál tempóban az, hogy hazaérjek. A bejárati ajtónál pihentem csak meg, amikor már ténylegesen eltűnt a nap a házak mögé. Lihegve néztem hol az eget, hol a földet. Rég futottam, az utóbbi időben nem voltam jó kondiban és sok kihagyásom volt, ezért nem éreztem magam a toppon. Tíz perc lihegés után rávettem magamat, hogy befáradjak az ajtón és elmentem lezuhanyozni. Több sem kellett, zuhany után csakis az ágyat láttam magam előtt.