Tűz. Mit is jelent ez neked? 

Biztosan nem azt, mint nekem. 

Nem voltam piromániás, tényleg. Lenyűgöztek a gyertyák, a tábortüzek, fáklyák és ilyesmik, kivételesen szerettem is, amikor Neki gyújtogatni volt kedve. A mai is egy ilyen este volt. 

– Még mindig nem akarsz erről beszélni? – pillantott oldalra rám. Az ölében ültem, jobban mondva inkább feküdtem, a dzsekijével takart be, és úgy néztük a rögtönzött tüzet, amit gyújtott. 

– Talán egy másik életben – vigyorogtam rá. Csak sóhajtott egyet, és szorosabban fogta a derekam a karjával. 

Talán a sokk, talán a gyász miatt kavarodtak össze a dolgok a fejemben, talán már sosem tudom meg. Ahogyan azt sem, mit jelent prófétának lenni, de ezt talán egy másik sztoriban. 

Amikor Samről voltak látomásaim, láttam őt a pokolban. Nem volt szép látvány, és megfogadtam, hogy tenni fogok azért, hogy ezt elfelejtse. Mondanom sem kell, hogy ez persze nem jött össze, hiszen ott volt benne, a lelkében – azon nem tudtam változtatni. De arra is megesküdtem, hogyha egyszer találkozok magával az ördöggel, pofán fogom vágni. 

Azt hitted nem tettem meg? 

Azon az éjszakán, amikor elveszítettem... Egy részem vele halt. Ideiglenes volt, persze, de azt sosem kapom már vissza. Valami akkor mindkettőkben megtört, és ha belehalok, sem tudom megmondani, hogy mi is volt az pontosan. A vadász, aki lelőtte, mint később mondta, csak engem akart menteni, mondván hogy Sam totál megőrült és nincs mit tenni. 

Miután Lucifernek kiosztottam egy jobb egyenest, elmagyarázta, hogy a japán szellem, ami játszadozott Sam agyával, nagyon régóta böki már a csőrét, ezért hát lenyomta egy féreglyukba. Sose gondoltam volna, hogy valaha is hálás leszek az ördögnek a tetteiért. Ez a szellem egy Oiwa volt, vagyis ahogy utána néztem, egy nő, aki egy szamurájhoz ment feleségül, de a férfi nem szerette, ezért megmérgezte. A nő nem halt bele a mérgezésbe, csak teljesen eltorzította. A nő elkeseredésében véletlenül megölte magát, a szamuráj pedig az új arája arca helyén is Oiwa arcát látta, ezért lefejezte az asszonyt. 

Hát, ezek után jobban megbecsültem Samet. 

Lucifer szerint nem ismert fel, és semmi esélyem nem lett volna ellene, tekintve hogy mekkora, és egy ősi ellenségének tekintett. Leegyszerűsítve, tényleg megmentette az a vadász az életemet, de a neve nem jutott eszembe. 

Beszélgettünk egy ideig az ördöggel, és hogyha ezt elmondtam volna Samnek, valószínűleg teljesen kiakad. Ezért hát megalkudtam vele, hogy visszahozza, de csak akkor tér magához, ha már a kórházban leszünk. 

Lucifer azt se tudta, mi bajom van, amikor kértem – sőt, könyörögtem neki –, hogy ne pofozza teljesen helyre, mert az nagyon gyanús lenne. Igen, visszahozta az életbe, bár nem tudom hogyan és miért, de megtette. Amikor felajánlottam érte a lelkem, csak kinevetett, hogy van neki elég, az enyémmel sokra nem menne. Úgyhogy ja, ezt jól értelmezted: tényleg ingyen mentette meg az egyetlen embert, aki valaha is számított nekem bármit is. 

Azért, mert lepaktáltam az ördöggel, a legtöbb, ha nem is az összes vadász a fejemet venné, de amit nem tudnak, az nem fáj nekik – ahogyan Samnek sem fáj az árulásom. De csakis érte tettem. 

Miután helyrehozták a kórházban, egy kis szünetet követeltem tőle, többnyire azért, hogy több időt tölthessek vele. A vállán volt egy csúnya lövés (pontosan úgy, ahogyan én azt Lucifertől kértem), többet pátyolgattam, mint neki arra szüksége lett volna, és valószínűleg nem is értette, hogy miért féltem annyira mindentől, de nekem megvolt rá az okom. Többnyire az, hogy többet ne lássam holtan feküdni. 

– Min agyalsz ennyire? – nézett rám homlokráncolva. Öt ránc jelent meg a homlokán, ami más kritikus mennyiségnek számított. A tarkójánál fogva húztam le magamhoz, hogy egy csókot nyomjak a halántékára, hátha azzal megnyugtatom. 

– Csak azon, amit a kórházban mondtál. 

Zavartan nézett rám. 

– Elég sok mindent mondtam a kórházban. 

– Rögtön akkor, amikor a morfium hatni kezdett – kuncogtam. Amilyen arcot vágott, széles mosolygásra késztetett. 

– Bármit is hordtam össze akkor-

– Aranyos volt! – tiltakoztam. – Ne merd tőlem azt kérni, hogy felejtsem el!

– Csak úgy kíváncsiságképpen – sóhajtott fel, és a csillagos égre függesztette a tekintetét. – Miket is mondtam akkor? 

– Többnyire olyan dolgokat, mint részegen – vontam vállat. 

– Melletted sosem voltam még részeg – nézett rám rosszallóan. Rá mosolyogtam, de ez alól nem bújhattam ki, mikor én is mindenre magyarázatot követeltem. 

– Látomásaim voltak rólad – újabb vállvonás. – Sokat láttam, keveset értettem. Ez már csak ilyen. De azt is láttam, hogy füves cigit szívsz. 

– Tizennyolc voltam! – nyögött fel, mire felnevettem. – És valószínűleg csak oregánó volt. 

– Ó, ilyen jártas vagy már ezekben? – néztem fel rá kétkedve. Kaptam tőle egy újabb pillantást, ami azt üzente, ne feszegessem tovább a témát. A hátamat a mellkasának döntöttem, és én is a csillagokat lestem. – Hiszel a szirénekben? 

– Öltem is már – felelte. Hát persze.

– Hogy nézett ki? 

– Emberi alakja volt – mondta csendesen. – Csak tükröződő felületen látszódott az igazi alakja. 

– És tényleg a hangjával bűvölt? 

– Hát – dörzsölte meg a tarkóját. 

– Csak nem...? – fordultam felé vigyorogva. A pillantásából pontosan azt szűrtem le, hogy de. – Elcsábított egy szirén? 

– Először Deant – ellenkezett. Ezen nevetnem kellett. – Ellenem fordította, Dean meg nagyobb volt, így... 

Kitört belőlem a nevetés, és hiába csináltam viccet belőle, nem vette rossz néven, csak jót derült velem együtt. Nem akartam, hogy a korábbi vadászataira kudarcként gondoljon. 

– De sikerült megölnöd, nem? – Nem érkezett azonnal válasz. – Ugye, Sam? 

– Az nem éppen úgy volt. 

– Tűkön ülve várom a végét – fordultam felé a karjaiban. 

– Igazából Bobby volt. 

– Singer? – bólintott. – Megmentette a seggeteket megint, mi? 

– Őt is láttad? – húzta óvatos mosolyra az ajkait. Bólintottam. Némi szomorúság csendült a hangjában. – Apám helyett apám volt. A legjobb vadász, akit valaha ismertem. 

– Sajnálom, hogy elveszítettétek – simogattam meg az arcát. – A vén medve már jobb helyen van. 

– Ha ezt hallotta volna – horkantott fel. – Hogy jutottak eszedbe a szirének?

– A hangjuk – feleltem egyszerűen. – Az erejük a hangjukban rejlik, és mindenre képesek. 

– Mit akarsz ezzel mondani? – nézett rám oldalról. Ennyit arról, hogy ügyesen terelek témát. 

– Amikor azt hittem, hogy véged, sikítottam – Nem láttam semmi különöset az arcán, így hát folytattam. – De olyan hangosan, mint amilyen még sosem volt. Úgy éreztem, abba erőltettem minden energiámat, és a sikolyommal az összes egy helyre koncentrál. 

Ajkait összeszorítva bólintott, majd a távolba nézett. 

– Mit forgatsz a csinos ki fejedben? – fordítottam magam felé az arcát. 

– Semmit – rázta meg a fejét. 

– Azt hinné az ember, hogy egy vadász profi hazudozó – húzódtam hátrébb. – Rajta, mondd el! 

– Egyszer beszéltem egy vadásszal – kezdett bele, de továbbra sem nézett rám. – Ő és a párja ki akartak szállni, maguk mögött hagyni ezt az életet. Aztán megkérdeztem, pusztán kíváncsiságból, milyen érzés egy vadásszal együtt lenni. 

– És mit mondott? 

– Hogy kétszer olyan parás – sóhajtott fel. – Mindig azon aggódsz, mikor esik baja vagy mikor kell ott lenned mellette, hogy megakadályozd a rosszban. 

– Csak nem féltesz engem? – Nem kaptam egyenes választ. 

– Gondolkoztál már azon, hogy magunk mögött hagyjuk ezt? – nézett a szemembe. Amit benne láttam, több volt, mint szomorúság. Elveszítette volna a fényt az alagút végén? 

– Abban a tudatban, hogy minden ember biztonságban van, igen – billentettem oldalra a fejem. – De nem tudnék egy helyen letelepedni. Tudom, hogy otthont szeretnél és valami stabil dolgot az életedben, de kétlem, hogy a közeljövőben erre lenne esély. 

– Te vagy az otthonom – mondta úgy, mintha nem is lenne akkora dolog. Ettől függetlenül a szívem kétszer olyan hevesen vert. – Eddig sosem tudtam, mi ez, de most már rájöttem, mit is érzek. 

– Hallgatlak, Gandhi – böktem oldalba. 

– Melletted béke van bennem – mondta tovább. Akár azt is mondhattam volna neki, üljön szögesdrótba, ő egy csokor virággal jött volna nekem. Tipikus Sam. – Ha melletted vagyok, nem érzem úgy, mintha annyi gondom lenne. 

– De azért van még gondod – kotyogtam közbe. 

– Unalmas lenne, ha nem lennének gondjaim. 

– Vagy nyugodt életed. 

– Miket mondtam még a kórházban? – kérdezte, mintha meg se hallotta volna az előző közbeszólásom. 

– Egy tucat nővér és orvos előtt kijelentetted, hogy szeretsz és feleségül akarsz venni Vegasban. 

Pár pillanatig csak meredt rám pislogás nélkül, mintha nem akarná elhinni amit mondok. Nekem is nehezen sikerült feldolgoznom, amikor ezeket az ő szájából hallottam, de csak kedvesen ránk mosolyogtak az emberek, és magunkra hagytak. 

– Ennyire be voltam állva? – dörzsölte meg az arcát. A szenvedése földöntúli örömöket szerzett nekem. – De ugye nem Elvis adott össze minket? 

– Mi bajod Elvisszel? 

– Jobbat érdemelsz – karolta át a vállam. 

– Ki ne találd, hogy templomi esküvőt akarsz! – csattantam fel. 

– Ezen még nem is igazán gondolkoztam – felelte halkan, teljesen elmerülve a gondolatai között. Egy pár pillanatig még néztem a profilját, aztán meguntam a hasztalan ücsörgést, és arrébb toltam a térdét, hogy leszállhassak a kocsiról. 

– Hová mész? – szólt utánam. 

– Dolgozni – söpörtem hátra a hajam. Zavartan nézett rám. – Ne nézz rám ilyen kutyaszemekkel, Winchester! Így is késésben vagyunk. 

– Nem várhatna még egy kicsit? – nyúlt a kezem után. Mióta Lucifer visszahozta, gyanúsan sokat fogdos, nem mintha annyira baj lenne, sőt. Örültem neki, hogy ennyire a közelében akar tudni, de egyszer úgyis csillapodni fog ez nála. Remélem, nem a közeljövőben. 

– Emberek élete függ tőlünk, cicám – Láttam rajta, hogy nagyon nagy erőfeszítésbe kerül, hogy visszatartsa a nevetését. – Pattanj, még ki kell ásnunk két sírt! 

Nevetve jött utánam a csomagtartóhoz, hogy kivegyünk belőle két ásót. Az ingét bedobta a kocsiba, az ásót a vállára támasztva várt rám, hogy én is haladjak, de olyan istentelenül jól nézett ki ezzel a beállással... Alaposan átgondoltam a tanácsát a várással kapcsolatban. 

De ami Lucifert illeti, reméltem, hogy egy ideig nem kell még miatta aggódnunk. Ha egyszer Sam közelébe kerül, hamar lelepleződhettünk volna, legalább is ami engem illet. Nem akartam hátba szúrni azzal, hogy feltámasztottam a halálból, de... Mit mondhatnék? Ő is ugyan ezt tette volna a helyemben. Viszont ha rajtam múlik, ezt a titkot magammal viszem a sírba, abban a tudatban, hogy én voltam az a pusztító tűzvész, ami felperzselte egy Winchester, egy amerikai Egyetemes életét. 

__________

A/N: Sziasztok! 

Nos, ennek a végére is elérkeztünk, bármilyen hosszúnak is tűnt ez az út, de megcsináltuk gyerekek! 💪 Talán ez az első olyan könyvem, amit ténylegesen sikerült befejezni, és hosszban is ott volt, hogy na. Tudom, hogy eltoltam az egészet, és ha minden igaz, akkor már hónapokkal ezelőtt be kellett volna fejeznem. 

Nem vagyok az ilyen jegyzetek híve, egész fölöslegesnek találtam őket, de úgy érzem, hatalmas köszönettel tartozom nektek, akik ezt olvassátok. 💕 Nélkületek nem jutottam volna el idáig. És, mivel ezt a könyvet is kimaxoltam, ahogy csak lehetett, a másik fiókomon fogok főleg tevékenykedni, amit _Rosier_  néven találtok. Talán nemsoká kikerül ott is egy önálló szerzeményem! 😊