Ami azt illeti, szerintem megtaláltam amit kerestünk. Csak valahogy mégsem illik a képbe.

Egy hatalmas kúria, bent az erdőség közepén, valamiféle növénytermesztéssel foglalkoznak ott, talán borászattal is, nem tudom. És a lényeg az, hogy a halott nő szervezetében kén nyomokat találtak, így Sam rögtön meg is mondta, hogy démonok keze van az egészben. De a feltépett torok továbbra is rejtély.

De ami a legjobban kiborít, az a folytonos csend. Sam egy büdös szót nem szólt hozzám reggel óta, pedig már hat óra is elmúlt. Ami pedig azt illeti, kezdek emiatt dühös lenni rá. Miért nem beszél velem? Nem süket vagyok, hanem néma! Nem mintha az annyival megkönnyítené a helyzetünket, de feltűnően zavaró, ahogy hátrányos helyzetemnél fogva máshogy kezel.

Me: Miért nem beszélsz?

Felpillantott az épp olvasott aktából, és érdeklődve vette kézbe az előbb rezdült telefonját. Amikor pedig elolvasta az üzenetem, hangosan felsóhajtott. Vagy csak a köztünk beállt néma csönd volt az oka, hogy ilyen hangosnak hallottam.

Sam: Ezt már egyszer elmagyaráztam. De most térjünk vissza az ügyre.

Idegesen dobbantottam egyet a lábammal a szőnyeggel burkolt padlón, mire csak rám kapta a tekintetét. Zavarodott volt, én meg dühös. Nem éppen nyerő páros.

Me: Ne kezelj már hátrányos helyzetűként!

Sam: Nem tudok tenni ellene, hogy ne legyél az!

Megbántott. Vagyis valójában csak közölte velem ami amúgy is elég egyértelmű, de akkor is rosszul esett. Ezt pedig tudattam is vele, mert csapott-papot otthagyva viharzottam ki a szobából, egyenesen a sajátom felé az irányt.

- Várj! - rohant utánam Sam, de amint a karomért nyúlt, a mellkasánál fogva taszítottam rajta egyet. Nem egészen hatotta meg. - Csak ezt hadd intézzem még el, aztán a teljes figyelmem a tiéd.

Makacsul összefontam a karomat a mellkasom előtt, és a parkolóba meredtem. Az a pár lámpa megvilágította a kocsija fekete motorháztetejét, meg másik valamennyivel odébb parkoló krómszürke Hundai-t is. Hogy ezt honnan tudom, arról fogalmam sincs...

- Máris indulunk - intett az autó felé, amivel az előbb is szemeztem. - Ülj be, egy fél perc, és ott leszek.

Engedelmeskedtem neki. De csak azért, mert végre hajlandó volt szóban megkérni valamire. Szeretem hallgatni a hangját, mert olyan kellemes tónusa van. Vétek lenne ezt elhanyagolni, nem beszélve arról, hogy sokkal egyszerűbb módja ez a kommunikálásra – legalább is az ő részéről.

×××

Valamiért azt hittem, hogy valami elhagyatott raktárba vagy egy vágóhídra megyünk, de nem. Valami gazdag laknak tűnik – óriási kert, amit a sötét még ijesztőbbé tesz, és a ház is talán három emelettel büszkélkethetett. Sam a csomagtartóban matatott, amíg én távolról szemléltem a kocsiból a helyet. Jó 500 méterre, ha nem többre álltunk meg – Sam szerint itt még nem vesznek észre. Így is azt mondta, hogy túl közel merészkedtünk, de nem hittem neki. Megérzésem van hogy nem jó dolog, ha túl messzire parkolunk le.

- Jobb, hogyha itt maradsz - szólalt meg mellőlem Sam, és kibiztosította a pisztolyát.

Hevesen megráztam a fejem, és megálltam vele szemben. Ahogy már korábban írtam egy jegyzetet, újra megmutattam neki.

Egy csapat vagyunk. Nem hagyhatsz mindig hátra.

Tudom, hogy nem akar veszélybe sodorni, de szeretném hogyha megértené, annál nagyobb baromságot nem tud csinálni, minthogy bemegy oda egyedül. Ki fogja kihozni onnan, hogyan megsérül?

- Veszélyes - nézett mélyen a szemembe, mintha azzal meg tudna győzni. Sajnos a kiskutya szemei ilyen sötétben nem olyan hatásosak. Amúgy is, mintha ide felé nem mondta volna el ezt elégszer.

Csak a hátához nyúltam, és kikaptam onnan a kését. Mindig van ott valami fegyver, de általában csak a pisztolyát szokta oda tűzni. De mivel nem vagyok biztos benne, hogy egy pisztollyal tudnék lőni, maradtam a késnél. Váltottam vele egy haragos pillantást, és elindultam a birtok felé. Nagyon remélem hogy bármi is van itt, hamar végzünk vele.

De miért is lenne bármi olyan, mint amilyennek szeretném, vagy elterveztem? Félek. Ennyi az egész. És bármennyire szeretném ezt magamban eltemetni, nem megy. Sam előttem lopakszik, maga előtt a folyosót a zseblámpájával világítja, és minden szobába benéz, ami mellett elmegyünk. De egyszer megtorpant az ajtóban. Mi történt? Olyan rossz, hogyha nem figyel, nem tudok vele beszélni...

De ő hamar megoldotta a dolgokat – egyszerűen bevetette magát a szobába. Én meg utána. Egy lány volt lekötözve a fal melletti ágyba. A mocskos matracot vérfoltok mintázták, a lányon is alig volt ruha... De ahogy jobban megnéztem, nem lehetett több 18-nál. És amint meglátta Sam-et, fel akart sikítani, de a szájába tömött pecek nem engedte ezt.

- Ssh, nyugi! - kezdte el suttogva nyugtatni, és lerakta a földre a fegyverét. - Segíteni jöttem!

Amíg ő a lány bilincsét próbálta leszedni a sebes csuklóiról, én a bőrszíjra csatolt golyót szedtem ki a szájából. Hogy lehet ilyen beteg valaki?!

- A többiek... - habogta a lány, és Sam-re kapta a tekintetét. - Ők is itt vannak. Meg fognak titeket ölni, hogyha...

- Hol vannak? - kérdezte nyugodt hangnemben Sam, még mindig a lány előtt guggolva. - Hányan vannak?

- Nyolc lányról tudok - szipogta, és próbált erősnek tűnni. A kabátot, amit Sam-től kaptam, a lány vállára terítettem. - Köszönöm...

- Sissy, vidd a kocsihoz - nézett rám, és a kezembe nyomta a pisztolyát. De én nem tudok lőni! - Kérlek!

Bólintottam, és felsegítettem a lányt. Nagyon le van gyengülve, de csak sikerült kitámogatnom. Ahogy a derekát karoltam át, szinte érzem, ahogy a bordái minden lélegzetet vételénél tágulnak.

- A barátod nem tudja, hogy mivel van dolga - lehelte a lány, amint beültettem a kocsiba.

De, pontosan tudja. És most minden egyes lányt meg fog menteni, de az már más kérdés, hogy mennyibe fog ez neki kerülni. Így csak rávágtam a lányra az ajtót, és visszasiettem a házba.

Valahonnan zene szűrődött, és felismertem az elektro dallamot... Valahonnan az Everybody gets high hallatszódott, az erős félhomályban pedig megláttam Sam magas alakját, amint egy újabb lány társaságában jött ki. Azonban amit láttam, az teljesen földbe gyökerezte a lábaimat.

- Sissy? - ért mellém Sam, és amint ő is meglátta, hogy mit nézek, ő is megállt az ajtóban. A mellkasánál fogva taszítottam rajta egyet, mert illetlenség bámulnia.

Lerángattam róla az ingét, mivel a kabátja már a másik lányon volt, aki inkább a falba kapaszkodott.

- Az Whitney...? - kérdezte elfúló hangon, de nem hallottam, hogy ezek után mit mondtak egymásnak, csak a lánnyal törődtem.

Az oldalán feküdt, háttal az ajtónak. Csak egy bugyi volt rajta, az sem sokat takart. A hátát ostor nyomai díszítették, különféle zúzódásokkal. Megfogtam a vállát, hogy magam felé fordítsam, de amint sikítani akart, a szájára tapasztottam a kezemet. A szemei ki voltak sírva, az arcát is számtalan kékes folt tarkította. Remélem megtaláljuk, aki ezt tette vele, és addig fogom rúgdosni az illetőt amíg mozog.

Gyorsan ráterítettem a lágy anyagú inget, és összegomboltam rajta. Valamiért úgy éreztem, hogy muszáj magamhoz ölelnem, mert nem lehetett több 22-nél. A haját simogattam, és próbáltam felnyalábolni az ágyról. Szerencsére Sam azonnal a segítségünkre sietett, és felkapta a karjába a lányt.

- Segíts neki! - szólt oda a lánynak, aki konkrétan síró görcsben tört ki, amikor meglátta a lányt.

- Húgi... - fogta meg a lány arcát, és csak még keservesebben sírt.

Meg kell próbálnom összerakni a képet, hiába nem szeretném. Ezeket a lányokat szexre vették, brutális körülmények között. De miféle elmebeteg veszi el egy másik ember szabadságát erőszakkal?

De ami még inkább zavaró volt, hogy lépteket hallottunk. Az ellenkező irányból... És csak mi voltunk bent. Sam próbált minket az ajtó felé lökdösni, de nem akartam magára hagyni. Egy csapat vagyunk. Társak. A társak pedig nem hagyják hátra egymást. És ő mégis előre küldött.

De sanszos, hogyha nem segítek a lányoknak, nem érnek oda az autóig. Egyetlen esélyük én voltam meg Sam, aki inkább a hátunkat fedezte. Nagy hiba volt hátul maradnia. Csak arra perdültem meg a tengelyem körül, ahogy az egyik lány sikítással próbálta figyelmeztetni Sam-et a rá leső veszélyre. De ahogy szemtanúja lehettem, nem jött össze – hogyha tudtam volna, én is felsikítok.

Hátulról szúrta le a pasas, de azzal a lendülettel döfte le a saját tőrével. Nem tudom mi történt, nehéz volt kivenni ilyen távolról és ilyen sötétben... De mintha megijedt volna. Mintha valami tényleg, mélységesen aggasztotta volna rajtunk kívül. De inkább csak felénk bukdácsolt, kezét az oldalára szorítva, annyival elintézve hogy hívják a rendőrséget.