Valószínűleg elaludhattam a kocsiban, mert egy újabb látomásban találtam magam. Vagy álom... Igazából ötletem nincs, de majdnem biztos vagyok benne, hogy ezek nem az én emlékeim.

- Apa, elmegyünk abba a szép érkezőbe amit láttunk út közben? - mentem egy férfi után, de nem láttam az arcát, túl magas volt.

- Sammy, sok a dolgom, és ezt te is tudod - lökte oda, és tovább ment. - Egy hét múlva jövök, talán később. Menj, nézz egy kis tv-t!

- De apa, ma van-

- Menj! - rivallt rám, és nem is méltatott többre.

Hallottam, hogy valaki mással beszél, de én kihasználva az alkalmat halkan elhúztam egy táska cipzárját, és kivettem belőle egy adag pénzt, majd zsebre vágtam. Amikor kijött a férfi, felkapta a táskát amiben az előbb matattam, és elhagyta a szobát. Nem sokkal később én is követtem a példáját.

Egy boltig rohantam, majd mint aki éhezik, úgy vetettem be magamat az egyik sorba. Levettem a legnagyobb pitét egy adag gyertyával, és a kasszához léptem, hogy fizessek. Egy fiatal lány állt ott, és mosolyogva mondta, hogy mennyi lesz. Mintha megkönnyebbültem volna, hogy elegendő pénzt loptam ki abból a táskából.

- Boldogat az illetőnek! - kacsintott rám, mire kirohantam az üzletből, meg sem állva a motelszobáig.

Sietősen mentem be, mégis ügyelve rá, hogy ne csapjak nagy zajt. Egy fiú ült az asztalnál, maga előtt egy puskával, az érkezésemre pedig felpattant ültéből.

- Hol a francban jártál? - kérdezte idegesen, de inkább tűnt aggódónak, mint mérgesnek.

- Valami különlegeset akartam... - raktam le óvatosan az asztalra a süteményt, és a gyertyákat.

- Mondd, hogy nem loptad... - ereszkedett vissza megrökönyödve a székre.

- Csak a pénzt apától - rántottam meg a vállam. - Boldog szülinapot, Dean!

A fiú elnevette magát, és amikor lenézett rám, láttam a könnyeket a szemében.

- Hihetetlen, hogy emlékszel rá - ölelt szorosan magához.

- Sosem felejteném el a testvérem szülinapját - motyogtam a vállába, és még közelebb bújtam hozzá.

Egy óvatos lökést éreztem a bal vállamon, valószínűleg erre kelhettem fel. Vagy talán arra, hogy megállt a kocsi.

- Jól vagy? - kutatta a tekintetem Sam, mire rá mosolyogtam és letöröltem a meghatódottságtól ázott szemeimet.

Bólintottam, és kiszálltam a kocsiból. Nem mondhatom el neki, hogy láttam, amint a - talán - tizennégy éves bátyjának "tortát" ad szülinapja alkalmából. Az első szép álmom. De hogy ezt mi indította be, azt nem tudom. De örültem neki, hogy egy ilyen szép gesztust láthattam.

Miközben pedig arra vártunk, hogy a pincérnő felvegye a rendelésünket, azon gondolkoztam, hogy vajon milyen lenne, ha nekem is lenne egy testvérem? Én is megtettem volna Érte? Vagy más megtette volna Értem?

- Sajnálom, de semmivel sem jutottam előrébb az emlékeiddel kapcsolatban - ingatta meg a fejét, és lerakta elém az étlapot, mondván hogy válasszak valamit. Ráböktem a sült krumplira meg a forró csokira, mire visszavette maga elé. - Gondolom JJ elmondta neked, amit tudott - bólintottam. - Még egyszer át kell bújnom az Egyetemesek könyvtárát, hogy többet tudjak meg erről a varázslatról meg az álomátvitelről, és a...

- Mit hozhatok? - állt meg mellettünk a szőke hajú pincérnő, és Sam-re villantott egy mosolyt.

Tökéletes lány lenne mellé. Hullámos szőke haja majdcsak a derekáig ér; csinosan mutat az egyenruhájában is, ami a comjáig ér; és ragyogó kék szeme van. Mégis, a mosolya az inkább kedves, mint bájolgó és csábító. Sam leadta a rendelésemet a sajátjával, aztán visszafordult hozzám. A mosolya, amivel a lányt jutalmazta, máris odaveszett. A helyét pedig egy fáradt tekintet vette át.

- Még egy jó ideig velem kell kibírnod, de Cas megint talált egy ügyet, ami most hátráltatni fogja a tiédet, és...

Ahogy leraktam elé a telefonomat, elhallgatott. Vett egy mély levegőt, majd szép lassan kifújta. Semmi eget rengető dolgot nem írtam pedig, csak annyit, hogy jelenleg biztonságban érzem magamat, és bízom benne hogy meg tud védeni. Amiket pedig JJ mesélt róla, őszintén elhittem. Bízni akartam benne. Hogy legalább annyi hitem legyen benne, mint JJ-nek. Végülis az én életemet mentette meg, pedig nem az ő kötelessége volt.

Rákényszerült a helyzetre, hogy rám kelljen vigyáznia, de nem akarok tehetetlen lenni. Majd egyszer, ha lesz türelme meg persze ideje is, megkérem, hogy tanítson meg egy pár dolgot. Végülis, hogyha szörnyekre vadászik, és tényleg igazat mond ezzel kapcsolatban, akkor valamennyit csak át tud adni a tudásából, nemde?

×××

A motelben összepakoltuk a cuccainkat, és újra kocsiba pattantunk. Én nem tudom hogy ő hogy van vele, de én tökre élvezem ezt az utazós életmódot. Persze, benne van a pakliban az is, hogy ez egy idő után fárasztó vagy unalmas, de engem csak az zavar a leginkább, hogy nem tudok vele beszélni. Nem tudom kérdezni a múltjáról, a bátyjáról, vagy arról, hogy honnan ismeri JJ-t, de még csak azt sem tudom tőle megkérdezni hogy milyen ügyről van szó.

Viszont mint amit megszokhattam, nagy unalmamban visszakanyarodtak a gondolataim az előző álmomhoz. Az a fickó Sammy-nek szólított. Pont úgy, mint ahogy Dean is az öccsét. Vagy csak annyi az egész, hogy nagy hatással volt rám ez a találkozás, és egy ilyen helyzetet kreált az agyam? És annak mégis mi értelme lenne?

A másik meg a név, amit Dean adott nekem. Igaza volt annyiban, hogy Sam-nek valahogy szólítania kell engem, de majd rákérdezek JJ-nél, hogy neki is ilyen hülye nevet adott először, vagy csak engem tisztelt meg ezzel?

- Éhes vagy? - szólított meg, mire felé fordítottam a fejem. - Esetleg megálljak valahol, vagy...?

A fejemet ráztam. Értékeltem, hogy próbál törődni velem, de a hangjában még mindig hallom azt a zavart, amit kezdetektől fogva. Aztán ahelyett, hogy a magam mellett elsuhanó tájat figyeltem volna, inkább neki szenteltem a továbbiakban a figyelmemet. Kicsit jobban megfigyeltem az arcát.

Tipikus magazin pasi lehetne. Markáns arccsont, tökéletes orr, enyhe borosta, és azok a szemek... Tudom, hogy nem lenne szabad beájulnom Tőle, de azok a tiszta, barátságos szemek mindig másmilyennek tűnnek. Akárhányszor ránézek, más. Jelenleg olyan világos zöld, mint... Mihez lehetne ezt hasonlítani? Amint meglátom a megfelelőt, tudni fogom.

×××

Egy kisebb városba érkeztünk, ahol Sam az első motelnél meg is állt. Két szobát kért, de intett, hogy menjek oda ahová ő is. Gondolom most akarja megmagyarázni, hogy minek kellett több, mint négy órát egy kocsiban ücsörögnöm.

- Cas szólt, hogy van itt valami - vágta le a táskáját az ágyra. - Egy tanárnő elindult haza, de sosem ért oda. A rendőrök másnap reggel megtalálták az egyik sikátorban, feltépett torokkal.

Olyan tárgyilagosan volt képes ezt közölni, mintha nem is érdekelné. Megrémíszt, hogyha velem is ilyen történne-e, azt is csak egy újabb gyilkosságnak fogná fel?

- Ez egy vámpír lesz, de még ezt el kell intéznem - nézett rám bocsánat kérően. - Max egy hét alatt le fogom tudni, de...

Egy intéssel félbe szakítottam. Nem akartam most hallani újra azt a szöveget, hogy ki fogja deríteni mi is történt velem, vagy miért vagyok egyáltalán vele. Jelenleg csak a tanárnő miatt aggódtam, hogy mással ne történhessen ilyen. És hogyha Sam meg tudja ezt akadályozni, akkor nem rajtam fog múlni.

×××

Minden erőmmel azon voltam, hogy segítsek neki, de ez nem olyan egyszerű, mint hinnéd. Rengeteg papír volt, FBI ügynöknek álcázva magát vett ki a rendőrségről aktákat, aztán pedig próbált rajtuk eligazodni, hogy elkapja azt a vámpírt, ami az egészről tehet. Ha pedig az a dög fékezte volna magát, talán már tudnánk valamit rólam. És tudom, hogy ez most önzőn hangzott, de az embernek egy picit önmagára is gondolnia kell! Főleg, hogyha másra nem is igazán tud.

Mert hiába próbáltam aludni, mindig, egyfolytában, újra és újra azt a nőt láttam elégni, de Sam-nek továbbra sem számoltam be erről. Valahogy nem mertem. És pontosan tudom, hogy ez milyen hülyén hangzik... De nem szeretnék erről Vele beszélni. Látom rajta, hogy, egyre inkább leterhelt, és nem akarok erre még egy lapáttal is tenni. Egyedül kell megbirkóznom vele - maradtak az altatók.

De aztán kiderült, hogy ezek sem használnak. Egyre kialvatlanabb lettem, türelmetlen, ideges. Hogyha tehettem volna, az egészet hagytam volna a francba, kocsiba lökdöstem volna Sam-et, és addig ütöttem volna, amíg ki nem deríti hogy ki vagyok. Vagy hogy egyáltalán miért épp nála kötöttem ki. Mert ez talán még nagyobb kérdőjel, mint az összes többi.

De akkor összegzem neked a fejemben kavargó kérdések hadát:

- Ki vagyok?

- Miért vagyok itt?

- Miért nem emlékszem semmire?

- Ki hozott ide?

- Mi értelme volt ennek az egésznek?

- Miért pont ott kötöttem ki, ahol?

- Miért pont Sam?

- Miért pont én?

- Nem alszol rendesen - állapította meg Sam, ahogy lerakott elém egy papír poharat. Gondolkodás nélkül belekortyoltam, amit a későbbiekben meg is bántam, mert leégettem a nyelvem hegyét. Még jó, hogy nem kell használnom.

Rosszallóan nézett rám, aztán elővette a telefonját, és írni kezdett.

Sam: Igyekszem ahogy tudok, de neked attól még nem kell lefforáznod a torkod.

Me: Csak a nyelvem bánta, ne aggódj.

Sam: Miért nem alszol rendesen?

Me: Elmondom, hogyha te is.

Sam: Sosem alszom jól, ez hozzá tartozik az életvitelemhez. Nekem van magyarázatom.

Me: Arra is, hogy miért nem neveztél még el?

Zavarodottan bámulta a telefonja kijelzőjét, és a hüvelykujjával tanácstalanul körözött a billentyűzet felett. Amikor zavarban van, mindig felhúzza a szemöldökét, és kissé összeszűkülnek a szemei, miközben összepréseli az ajkait. Épp elégszer volt már rá időm, hogy tanulmányozzam. Másra sincs időm, mint figyelni és tanulmányozni...

Sam: Nekem ehhez nincs jogom.

Me: Te vagy a legközelebbi kapcsolatom, bárhogy is hangozzék. És te vagy az egyetlen, akire talán rá merném bízni az életem, hogyha arról lenne szó.

Sam: Ez kedves tőled, de akkor sem.

Me: Tudod te milyen zavaró, amikor sehogy sem hívnak? Amikor megkérdezik, mi a nevem, és semmit sem tudok erre válaszolni?

Sam: Nem is kell. Én veled maradok, ameddig szükséged van rá.

Me: Nem erről van szó, Sam. Félre értesz. Igazából azt sem értem, hogy miért nem beszélsz velem.

Sam: Így érzem igazságosnak. Ha te nem beszélsz, én sem fogok.

Me: Remélem tudod, hogy nem fogsz megnyerni a némasági fogadalmaddal.

Sóhajtott egyet, majd a poharáért nyúlva óvatosan belekortyolt az italába. Sosem fogom megszokni, hogy egy ilyen pasas, mint ő, hogy lehet még mindig egyedül. Magányosan.

Sam: Nem megnyerni akarlak, csak azt mondom, hogy nem áll jogomban olyan nevet adni, ami nem tetszik.

Me: Eddig a Sissy az, ami a legközelebb áll hozzám.

Sam: Megértem, hogy szeretnél egy személyiséget magadnak, és megígértem, hogy ki fogom deríteni.

Me: De addig is Sissy-nek szólítasz.

Röviden felnevetett, majd kiitta a pohara tartalmát, aztán pedig intett, hogy menjünk dolgunkra. Úgy érzem, hogy ezt a csatát megnyertem. De a háborút még nem.