Mielőtt még kitettem volna a lábamat a szobából, letusoltam, és valamennyire rendbe szedtem magamat. Természetesen kell viselkednem Sam előtt... Csak semmi stressz...

De nem tudom, hogy menni fog-e. Igyekszik segíteni, én meg hallgassak el tőle minden egyes infót, amivel talán egy picit is előrébb juthatnánk? De talán semmi jelentősége nincs a dolognak, lehet hogy csak egy elcseszett rémálom, nem több. Majd talán egyszer szóba hozom Előtte is, de addig sajna hallgatok, mint a sír.

Azt a kevéske cuccomat is ami van, hamar összepakoltam és az ágyamon hagytam, majd átbaktattam Sam-hez. Háromszor kopogtam az ajtón, mire jött a válasz, hogy egy pillanat, és ajtót nyit. Valamiért olyan érzésem van, hogy egy fegyver is lesz nála, vagy valami, amivel védekezni tudna. Már hogyha ártani akarnék neki. Ami ugye most sincs kizárva, de egyelőre szükségem van rá.

- Szia! - derült fel, amint meglátott, és tágabbra nyitotta az ajtót előttem. - Gyere be.

Kissé esetlenül, de beljebb kerültem a szobába, ami pont ugyan úgy nézett ki. Kivéve, hogy most az ágya felét papírok és egy pár régi könyv takarta.

- El kell ugranunk valahová, de ígérem, nem fog sokáig tartani - kezdett el pakolni, én meg az egyik székről figyeltem, ahogy beszokott mozdulatokkal pakol el mindent a táskájába. Furcsa, mert én ennyi idő alatt a fele cuccomat is alig rámoltam el. - Próbáltam értelmet találni egy pár dolognak, de nem jártam sok szerencsével - sóhajtott fel, és berántotta a cipzárját. - De van egy személy, aki talán tudna nekünk segíteni.

Erre nem nagyon tudtam mit reagálni – miért tagadjam meg a segítségét? És innen elnézve lehet, hogy nem is aludt, csak mert kutakodott egy darabig. A semmiért. De legalább rendes tőle, hogy próbálkozik. Csak hogy ezek egy időt után nem fognak számítani...

×××

Bevágta a cuccait a csomagtartóba, és behuppant mellém a kocsiba. Elmondása szerint délre odaérünk a célunkhoz, de hogy addig se unatkozzak, a kezembe nyomott egy könyvet valami legendákról. Csak ahogy egyre bújtam a könyvet, lapot lap után olvasva, fejezetről fejezetre, arra kellett rájönnöm, hogy ez itt mind igaz. A legtöbb lény nevét ki sem tudtam volna ejteni, de olyan valósághűen volt tálalva az egész, hogy szinte meg sem kérdőjeleztem a létezésüket. És sajna akarva-akaratlanul, de vissza terelődtek a gondolataim az álmom felé.

A férfi középkorú lehetett, barna hajú volt, talán barna szemekkel. Ha még egyszer láthatnám az arcát, szinte biztos vagyok benne, hogy felismerném. Mintha az ágyam mellett rácsokat láttam volna... Mint a kisbabáknak.

- Jól vagy? - érintette meg a karomat Sam, mire felé kaptam a tekintetem. Zöld szeme ilyen közelről olyannak tűnt, akár a frissen vágott fű. Valamiért ez jutott róla eszembe – mélyzöld, de biztonságot sugároz, valamiféle különös gyengédséget. Érdekes, hogy mennyi mindent ki lehet olvasni az ember tekintetéből. - Megvárhatsz itt, amíg visszajövök. Öt perc az egész.

Kinéztem a szélvédőn, és a családi házat kezdtem el nézegetni. Egész aranyos volt – kék falécek, fehér ablakok, takaros előkert. Vonzott a ház, érdekelt hogy ki lakhat benne. Kilöktem a kocsi ajtaját, és követtem Sam-et az ajtóig. Megszokott mozdulattal nyomta meg a kis csengőt az ajtó jobb oldalán, és amíg arra vártunk, hogy ajtót nyissanak, ő a közeli ablakot nézegette, de az elhúzott függöny miatt nem lehetett belátni. Odabentről beszélgetést hallottam, talán egy férfi és egy nő. Az ajtó mögül tompa lépteket hallottam, majd kitárult az ajtó.

- Sammy! - derült fel a férfi, és magához vonta Sam-et.

Nevetve ereszkedett meg kissé, hogy a barna hajú férfi át tudja karolni a vállát, de hamar el is tolta magától.

- Azt hittem már nem is jössz - mosolyodott el, és a kezét Sam arcán pihentette, mintha nem hinné el, hogy tényleg előtte áll. Aztán hirtelen rám villant élénk zöld tekintete.

- Dean, róla meséltem - fordult félig felém Sam, mire én érdeklődve billentettem felé a fejem. Mióta mesél rólam bárkinek is? Várjunk csak, a bátyját nem Dean-nek hívják?

- Ó, az emlék-vesztette csaj! - húzta vigyorra az ajkait, és felém nyújtotta a jobb kezét. - Örülök, hogy végre elhozott a lökött öcsém.

Mosolyogva fogtam vele kezet, de arra nem számítottam, ami ekkor történt. Mintha egy film pörgött volna le előttem, de olyan gyorsan, hogy alig tudtam felfogni. Jó pár évvel fiatalabb volt, amikor láttam a kocsi volánja mögött ülni, amivel jelenleg mi jöttünk idáig. Láttam bőrdzsekiben ücsörögni egy asztalnál, amint valamit egy pohárból iszogat, és ahogy egy karddal vagy micsodával levágta valakinek a fejét...

De mást is láttam. Amikor embereken segített, vagy amikor két gyereket rángatott el valahonnan, aztán pedig megrázta az áram. Láttam, ahogy az öccsével viccelődnek. Ahogy egy idősebb fickóval söröznek mind a ketten. Végig pörögtek előttem az emlékei?

Mire pedig elengedtem a kezét, már csak egy kósza emlék volt. Neki nem tűnt fel, ahogyan szerintem Sam-nek sem. De mi a franc volt ez? És hogy tudtam megcsinálni?

- Sam az? - kiáltotta ki a házból egy női hang. - Hívd már be, az Istenért!

Az illető csak megforgatta a szemeit, és beinvitált minket a házba. Belülről pont olyan szép és otthonos volt, mint kívülről.

- JJ a konyhában van - intett a kezével az említett helyiség felé, amit csak egy konyhasziget választott el a nappalitól.

- Menj nyugodtan - küldött felém egy bíztató mosolyt Sam. Úgy voltam vele, hogy miért is ne? Hiszen próbálkozni mindig szabad.

Odabent pedig az asztalnál a kis etetőszékben egy kisbaba ült, előtte egy lány, és próbálta megetetni.

- Alex, ne csináld már! - jajdult fel, és végül az asztalra dobta a műanyag tálat.

Ahogy meglátott a pici, egy hatalmas mosoly szökött az arcára. Azok a zöld szemek, istenem!

- Szia! - lepődött meg a lány, és felpattant a székről. Mielőtt még bármit tudtam volna csinálni, szorosan magához ölelt.  - Biztosan rólad meséltek! - tolt el magától, és örömtől csillogó kék szemekkel nézett rám.

- JJ, csak óvatosan! - szólt rá Dean, és ők is csatlakoztak hozzánk.

- Sam! De jó újra látni! - rántotta le magához a srácot, aki csak átkarolta a lány derekát. A kisbaba pedig felnevetett. Vajon engem is vár haza egy ilyen csöppség?

- Szia Alex! - lépett oda hozzá Sam, és megsimogatta a hasát.

- Sammy bácsi végre tanult a hibájából, és nem hajol le hozzád - dünnyögte Dean, és a hűtőhöz lépett. Egy üveg sört nyújtott át Sam-nek. - Hagyjuk az asszonyt a gyerekkel egy kicsit.

Mire egyet pislogtam, már a lány dobta is felé a... Mosogató csivacsot? De teljesen mindegy, mert célba ért.

- Emlékezz, Winchester, hogy te tanítottál kést dobni! - szólt utána, mire az illető behúzott nyakkan huppant le a nappaliba az öccsével. - Üdv a családban - sóhajtott fel, és visszaült a székre. Maga mellé intett, aztán tovább próbálkozott az etetéssel. - Hogy találkoztál Sam-mel?

Ő még nem tudja, hogy nem tudok beszélni. Pedig tök szívesen mondanám el neki ezt a teljességgel hihetetlen kalap trágyát, ami történt velem. Mondjuk valószínűleg úgy sem hinne nekem, de talán egy próbát megérne. Ehelyett inkább fogtam a telefonom, a jegyzettömbbe pötyögtem amit akartam, és leraktam elé.

Nem tudok beszélni. Sajnálom.

- Én sajnálom - kapta rám a tekintetét. - Valahogy Dean ezt elfelejtettem említeni - szólt kicsit hangosabban, hogy az említett is értse. De válasz az nem jött. Halkabban folytatta. - És mióta? Vagy így születtél?

Nem emlékszem semmire sem az életemből.

Élesen beszívta a levegőjét, és újra azt asztal fehér lapjára tette a kis zöld tálat. A kezemért nyúlt, és bíztatóan megszorította, majd a szemembe nézett. 

- Rowena bűbája és a Szőke hercegnek hitt vadász története? - vonta fel az egyik szemöldökét. Honnan tudja? - Ugyan ez volt velem is - engedett el, és felhúzta az egyik lábát maga mellé. - Csak én Barna vadászt kaptam Impalában. - sóhajtott fel, de nem tűnt csalódottnak, inkább csak elgondolkodva nézett a két férfi felé. - A tied inkább gesztenyebarna.

Felnevettem, mire egy elégedett mosolyt varázsolt az arcára. Gyönyörű lány, még így szülés után is.

- Nagyon nehéz volt eleinte - merengett el, ahogy az arany gyűrűt piszkálgatta az ujján. - Én sem hittem volna, hogy majd pont neki fogok gyereket szülni két és fél év múlva. Kemény dió volt, de sikerült megtörnöm.

Na és Sam?

- A legrendesebb srác, akivel valaha találkoztam - mosolyodott el. - Arany szíve van, és bármit megtenne a bátyjáért. Fordítva pedig még inkább igaz - vonta meg a vállát. - De miután Dean ott hagyta a vadász életet, Sam egyedül maradt. Nehéz neki, és szerintem magányos - nézett újra át a kanapéra, ahol Sam épp nagyban magyarázott valamit a testvérének. - Hozzá bármivel fordulhattam. Éjt nappallá téve bújta a könyveket, hogy megtudja, hogyan hozza vissza az emlékeimet.

És sikerült neki?

A fejét rázta. - De kaptam jobbat - pillantott elérzékenyülve a mellette lévő kisbabára. - Remek emberekkel ismerkedtem meg. Vagyis, többnyire - biccentett. - De amit sosem bántam meg, az az, hogy sosem derült teljesen fény a múltamra.

Neked is voltak látomásaid?

- Hogy álmaim? - kérdezett rá, mire bólintottam. - Hogy a francba ne. Gyűlöltem is a mocskokat, mint a pokol - fújtatott, és egy kanál pürét lapátolt be Alex szájába. - De Dean mellett megszűntek. Jók vették át a helyüket.

És az nálad is előfordult, hogy megétintettél valamit, és láttad az emlékeit?

Zavarodottan nézett a telefonom kijelzőjére, és megrázta a fejét.

- Nem nevezted el? - emelkedett meg Dean hangja, mire Sam csitítgatni kezdte. Jobbnak találtam odamenni, ha már rólam van szó.

- Ez nem az én döntésem, Dean - rázta meg a fejét, és követett a tekintetével, egészen addig, amíg le nem ültem az egyik fotelbe.

- Azt mondtad, nem tud beszélni - közölte egyszerűen Dean, mire JJ csak úgy megjelent a semmiből, és tarkón csapta. Nem nagyon zavarta. - Egyszerű. Sissy.

Mindhárman értetlenül meredtünk rá. Fogalmam sincs, hogy micsoda eszmefuttatással lyukadt ki ennél ennyi idő alatt, de biztosan meghallgatnám.

- Fantázia, Sammy! - kortyolt bele az italába, majd lerakta maga elé az üveglapú asztalra. - Silence. Mint csendes, öcsi.

- Ha már ilyen penge az eszed, próbáld meg kitalálni, hogyan etessük meg a gyereket - tette a kezét JJ Dean vállára.

- Mivel próbáltad? - nézett fel a kanapé karfáján ücsörgő lányra.

- Spenótos pürével.

- Azt én is utálom - vágott egy fintort, és felkelt a felesége mellől. Még hallottam, ahogy a kisfiához gügyög: - Micsoda szemetet próbált beléd tömni a mami!

- Hallottam! - kiáltotta neki vissza, és lehuppant Dean helyére. - És te hogy vagy, Sam?

- Jól, köszi - eresztett meg egy halovány mosolyt. - És ti? Minden rendben?

- Alex még mindig nem mászik - sóhajtott fel. - Dean-t meg ez mintha aggasztaná.

- Hány hónapos is? - kérdezett rá Sam. Ha tehettem volna, én is pont ezt kérdeztem volna.

- Nemsoká hét. És ti hogy...

Sam csengő telefonja szakította félbe, amit egy bocsánat kérés következtében fel is vett.

- Cas, gond van? - szólt bele, de amint hallottam a vonal túlsó végéről a halk morajlást, láttam, hogy lehunyja a szemét. - Két nap sem telt el az előző ügy óta. Dean-éknél vagyok, és... Tudom, de... Jólvan, indulok már.

Csalódottan süllyesztette vissza a zsebébe a készüléket, és ő is felkelt a világos kanapéról.

- Már mész is? - biggyesztette le a száját szomorúan JJ.

- Amint tudok, beugrom hozzátok - ölelte magához a lányt.

- Öt hónappal ezelőtt is ezt mondtad - morogta a lány, de ő is felállt. Én is követtem a példájukat.

Dean, a karjában Alex-szel lépett az öccse felé, aki a szabad kezével kezet fogott Sam-mel, majd hagyta, hogy egy puszit nyomjon a kisfia homlokára. Aki kapott is az alkalmon, és elkapta Sam egyik kósza tincsét.

- Én is szeretnék maradni, de nem lehet - simította meg a kicsi fejét, és mint aki értett a szóból, eleresztette a férfit.

- Vigyázz magadra - nézett mélyen a szemébe a bátyja. - Baby-re még inkább.

- Úgy lesz - nevetett fel keserűen, és felém pillantott. - Mehetünk?

Fájt érte a szívem. Nem akartam elszakítani a családjától. Alig töltöttem velük negyed órát, de máris a szívembe lopták magukat. A tudat, hogy miattam kell itt hagynia őket, és talán megint hónapokig nem látja az unokaöccsét, ketté tép. De a kis Alex egy gyönyörű mosollyal ajándékozott meg engem, mielőtt még becsuktam volna magam után az ajtót, és végleg magunk mögött nem hagytuk volna őket.

De mielőtt Sam beszállt volna a kocsiba, felnyújtóztam hozzá, és szorosan magamhoz öleltem. Ha máshogy nem, de így ki tudom fejezni magamat.