Beterelt maga előtt az ajtón, és óvatosan becsukta a szoba ajtaját. Így világosban mintha nagyobb lenne a rendetlenség, de én neki nem kezdek takarítani az ő vackait.

- Egyelőre a szomszédos ágy a tiéd lehet - lehelte, és ledobta a kezéből a cuccokat az ablak alatti kis asztalra. - De hogyha nagyon zavar, akkor kiveheteket neked egy külön szobát.

Elfordultam tőle. Pontosan én sem tudom, hogy mit szeretnék. Nem tudom, hogy mi lenne jobb, hogy mi lenne biztonságosabb, vagy hogy mi lenne a helyes döntés. Nem tudom, hogy van-e egyáltalán mitől tartanom, vagy az egyetlen, akitől kéne, mindvégig velem volt...

- Foglalj helyet, egy pár perc - intett, és helyet foglalt a széken, maga előtt megnyitva a laptopját. Ahogy akarod.

Leültem az eddigi befoglalt ágyamra, és kicsit jobban körül néztem, kihasználva hogy végre látok. Mindennek meg van helye, gondolom én éves rutin, hogy mit hová rak. Amikor a táskáját túrtam fel, ott is megvolt egyféle rendszer. A legalján volt egy pár ruha, bélést adva, hogy amikor lerakja valahová, ne a fegyverek koppanjanak az adott felületen. Ügyes. És sajna ki kell használnom az eszét. Rá kell jönnöm, hogy mit csinált velem, hogy miért csinálta azt velem, amit, hogy kerültem ide, és az sem lenne hátrány, hogyha a kilétemre is fény derülne. Még csak nevem sincs, ahogy szólítani tudna. De valami mégis azt sugallja, hogy adjak neki egy esélyt, hogy jobban megismerjem.

A testtartásából ítélve nem fenyeget veszély. Egyik lába kinyújtva az asztal lábai mellett, a másikkal pedig halkan dobog a padlón, miközben a gépen pötyög valamit a fél kezével, a másikkal az újonnal vett telefont pöckölte. Kétlem, hogy ideges lenne, hiszen mi oka rá? Ő uralja a helyzetet, több szempontból nézve is. Ha csak egy okot kellene említenem: a mérete.

- Benne van a telefonszámom, és Cas-é is - nyújtotta felém a mobilt. Azért remélem, hogy nem nézett teljesen hülyének, amikor csak most tűnt fel, hogy mellettem ül. Elvettem tőle, és a fekete képernyővel szemeztem. - Így lehet könnyebben tudsz majd kapcsolatot felvenni, ha gond lenne.

Meg sem mozdultam. Láttam, hogy aggódóan kutatja az arcomat a tekintetével, majd bólint és visszaül a gépéhez. Zavart. Ez az egy szó, ami eszembe jut róla. És fogalmam sincs, hogy miért, de szeretném megnyugtatni. Szeretnék kevésbé teher lenni, mint amennyire én gondolom, és nem akarok tőle függeni. Nem azt mondom, hogy nem fogadom el a segítségét, mert tényleg csak ő van jelenleg mellettem, de... Kopogtak az ajtónkon. Nyögvenyelősen Sam is feltápászkodott, hogy ajtót nyisson, de láttam a pisztolyt a derekához tűzve. Nem túl bíztató.

- Rowena, mit keresel itt? - szörnyedt el, de az említett nő simán megkerülte, és bejött a szobába.

- Nem hozzád jöttem, Samuel - pillantott fel rá a nő, majd ahogy észre vett engem, elmosolyodott. - Hanem hozzá. Hogy vagy, drágám? - kérdezte aggódva, mire Sam idegesen bevágta az ajtót.

- Nem beszél.

- Annyira megutált fél nap alatt, hogy nem is pazarol rád egy árva szót sem? - kérdezte szórakozottan, és röviden felnevetett. - Szép teljesítmény.

- Nem tud, Rowena! - csattant fel. - Mit csináltál vele?

- Inkább mit csináltam veled - bökött az ujjával a mellkasára, és helyet foglalt mellettem. Egyre jobban érdekel ez az egész. - Én Rowena vagyok, drágám - fogta meg a kezemet, és rám mosolygott.

- Egy háromszáz éves boszorkány. - fonta össze a karját a mellkasa előtt. - Mondd, milyen trükköt használtál most?

- Semmilyet - felelte sértődötten, és visszafordult hozzám. - Ha régen is néma volt, most is az.

Legszívesebben ráordítottam volna mindkettőre, hogy beszélni nem tudok, de hallani még hallok.

- Ez nem a bűbáj mellékhatása? - faggatta tovább Sam.

- Mindent úgy csináltam, ahogy az meg van írva - állt fel mellőlem, és a táskájához lépett. - Lehetséges, hogy változni fog.

- Úgy érted, hogy visszajön a hangja? - lépett felé Sam, és a kezével intett, hogy maradjak nyugton. Vagyis gondolom ez volt a célja...

- Egyszer.

Sam a szemét forgatta, és Rowena elé lépett. Csak most tűnt fel, hogy közöttük mekkora magasság különbség van. A tény pedig, hogy Rowena boszorkány, valamiért nem sokkol le annyira, mint kéne. Persze, meghökkentő dolog, csak...

- Mi az, hogy egyszer? - kelt ki magából Sam. Rowena csak pislogott egy nagyot, és tátva maradt a szája is. Gondolom akkor nem egy megszokott dolog, hogy ideges.

- Boszorkány vagyok, nem csodatévő! - szállt bele a vitába a nő is. - Nem vagyok rákényszerülve, hogy segíteni neked, Samuel!

Lehet, hogy jó buliról maradtam le, de inkább bezárkóztam a fürdőbe. Átöltöztem, fogat mostam, ilyesmi... Aztán inkább csak a tükörképemet bámultam. Ki lehettél te? - kérdeztem magamtól. Csak hogy ezt a kérdést szintén nekem kell megválaszolnom.

×××

Fél óra múlva Sam kopogott az ajtón, hogy Rowena már elment, és hogy kijöhetek. Csakhogy nem Rowena elől kerestem itt menedéket, hanem úgy alapjában véve tőlük. Nem vagyok süket, és mindent hallok, amit mondanak. Azt meg főleg nem akarom, hogy más válaszoljon helyettem. És jó lenne, hogyha az én döntéseimet is rám hagyná.

De inkább csak leültem az ágy szélére, kellő távolságba tőle. Sóhajtva ült le a gépéhez, és pont amikor elkezdett írni valamit, feltűnt mellette valaki. Mármint, úgy értem hogy a semmiből. Egyszer nem volt ott, aztán de. Értetlenül pislogtam párat, de még mindig ott volt, és kedvesen intett nekem. Próbálhatnék szólni Sam-nek, de úgysem jönne össze... Szerencsére erre nem is volt szükségem.

- Hello, Boci.

Sam ugrott egyet ijedtében, rögtön a pisztolyát előrántva. A brit akcentussal rendelkező pasas felém hátrált.

- Crowley, mi a franc?!

- Hát így köszöntünk egy vendéket? - játszotta meg a felháborodást, és felém nézett. - Azt hiszem ő sem akarta elrontani a mókát.

- Hogy érted? - ereszkedett vissza az asztal peremére Sam, a fegyverét továbbra is karnyújtásnyira magától. Látom nem bízik a fickóban.

- A tündérke látott engem - villantott rám egy huncut mosolyt. Ajjaj...

- Nem tud beszélni - közölte ridegen. Mégse olyan rendes, mint gondoltam? - Mit akarsz? - sóhajtva újra a fickónak szentelte a figyelmét.

- Azért a vörös ribancért jöttem volna. Csicseregték a madárkáim, hogy itt van.

- Rowena már elment - közölte vele egyszerűen.

A fickó bólintott, majd rám nézett. Figyelmesen nézett rajtam végig, majd a tekintete újra az arcomra esett.

- Remek démon lenne belőle - mondta elismerően. - Nem járna vissza a szája.

Sam felpattant az asztalról, és kibiztosította a pisztolyát. Nehogy már előttem akarja lelőni!

- Valakinek nincs humorérzéke - biccentett Sam felé, még mindig engem figyelve.

- Eszedbe se jusson - sziszegte Sam, és láttam rajta hogy tényleg kész lelőni. Viszont a hangszíne továbbra is nyugodt maradt... Ijesztően nyugodt.

Úgyhogy úgy döntöttem, hogy itt az ideje közbe lépni, mielőtt még gyilkosság miatt menekülhetünk Mexikóba. Mondjuk azt sem tudom, hogy jelenleg milyen városban vagyunk...

- Mily' hűséges - jegyezte meg a fickó, amikor kettőjük közé léptem. - Máris képes lenne meghalni a Királyáért.

- Csak a testemen keresztül, Crowley! - lépett felé egyet Sam, de amint elkapta a tekintetem, visszafogta magát, és inkább visszahátrált az asztalhoz. - Ha Rowena miatt jöttél, akkor már mehetsz is.

- Ribanc... - sziszegte maga elé Crowley, majd egy gyors vigyort rám villantva kámforrá vált. Csodás...