Amikor eljött a vizsgák első reggele, James különös módon egyáltalán nem izgult. Sőt, ingben és még be nem gombolt nadrágban, Sirius hajkeféjét maga elé tartva énekelte a tükörképének, hogy Oh, let our love survive, és folytatta is volna, ha a kócos Sirius nem szedi ki a fésűt a kezéből.

Amikor mindannyian felöltöztek, és aki akart, megfésülködött, lementek a nagyterembe.

- Kelleni fog az energia a vizsgához – mondta éppen Gwnedolyn a lányoknak, amikor a Tekergők megérkeztek, és leültek melléjük.

- Egy falatot sem bírok legyűrni – tiltakozott Felicia. Száját összezárta, és a fejét rázta, amikor Gwendolyn szedett neki egy kis rántottát.

Alice ölében a tankönyvvel próbált választani valamiféle ehetőnek megítélt ételt, míg Almira éppen Lilynek próbálta felmondani a javító varázslatról szükséges tudnivalókat.

- Úgy érzem, nem tudok semmit – sóhajtott Alice, és szedett magának egy kis müzlit. – Rémes. – Tejet öntött a müzlire, és fellapozta a tankönyvet.

- ... de az erőteljes átkok, például táltostűz okozta károk esetén nem használható. – Almira idegességében előre-hátra ringatózott. – Ó, és embereken és más élőlényeken sem lehet alkalmazni. Meg a varázspálcák...

Sirius Jamesre nézett.

- Hogy lehet ekkora feneket keríteni ennek az egésznek? Ezek csak vizsgák.

James egyetértően beleharapott a szendvicsébe.

- Ezeken a csak vizsgákon múlik, hogy auror leszek-e, vagy sem – pillantott fel Alice rájuk, szemében harag csillant, de aztán már olvasta is tovább a könyvét.

Miután befejezték a reggelit, McGalagony utasítása alapján a nagyterem előtt várakoztak, hogy azt átrendezzék, és bemehessenek vizsgázni.

James ekkor érezte először, hogy izgul. Hirtelen súlya lett a várakozásnak, és annak, hogy mindjárt belefognak valami nagy dologba. Olyanba, amit nem is igazán ő akart, csak amin mindenkinek át kellett esnie.

Remus oldalba bökte, és az előcsarnok felé biccentett. James tett egy lépést hátra, hogy jól odalásson, és megpillantotta az érkező vizsgabiztosokat. Ettől csak rosszabbul érezte magát. Megjöttek hát azok az emberek, akik ítélkezni fognak felette.

Dumbledore a lépcső előtt várta őket, és illendően üdvözölte a bizottsági tagokat, majd felkísérte őket a lépcsőn.

- Miért kell itt várakoznunk? – sóhajtott James, miközben nekidőlt a falnak, és keresztbe fonta a karját. – Még fél óra van a vizsga kezdetéig.

- Hova mennél? – kérdezte Remus, aki éppen előszedte a tankönyvét a táskájából – nagyjából negyedszer –, hogy kikeressen benne egy fogalmat.

- Bárhova. Ki, leginkább.

Sirius mellette leült a földre, és keresztbe vetette a lábát, kezét összekulcsolta a tarkója mögött.

- Gondoljatok arra, hogyha ezen túl vagyunk, végre szünet lesz.

- Én most nem tudok erre gondolni – rázta Peter a fejét. Kezében ő is a tankönyvet szorongatta, de nem nyitotta ki, csak magához ölelte néha, mintha így beszívhatná a tudást.

- Neked sem ezen kéne gondolkodnod – pillantott rá le Remus. – Inkább elmélkedj azon, hogy milyen hatással van a begyűjtő bűbájra, ha a kívánt tárgy messze van.

- Minél messzebb van, annál nehezebb végrehajtani a varázslatot – válaszolta Sirius könnyedén. – Nyugi, Holdsáp, tudok mindent. Ahogy ti is.

Amikor elérkezett az idő, osztályonként hívták be a tanulókat a nagyterembe, ahol egyszemélyes padok sorakoztak, szemben egy tanári asztallal.

James leült a padjába, és késztetést érzett, hogy idő előtt megfordítsa a kikészített feladatlapot, úgyhogy inkább összekulcsolta a kezét az ölében, mert úgy sejtette, az most nem túl jó öltet.

A tanári pad mellett McGalagony állt, és az egyik bizottsági tag. Amikor mindenki elfoglalta a helyét, a tanárnő így szólt:

- Megfordíthatják a feladatlapot. – Ő maga pedig az asztalon álló homokórát fordította meg.

James elolvasta az első kérdést: Mi a nyitóvarázshoz tartozó a) varázsige b) pálcamozdulat?

Ez alapján úgy érezte, túlélhető lesz ez a vizsga.

A feladatlap utolsó oldalán már nehezebb és bonyolultabb kérdések sorakoztak – mint például Írd le a bájolgásbűbájok általános jellemzőit, és ismertesd rövid- valamint hosszútávú hatásukat a megbűvölt egyénre! –, de úgy érezte, könnyű volt a vizsga.

Ezzel a többiek is egyetértettek, csak Peter aggodalmaskodott, hogy összekeverte a Mobiliarbust és a Mobilicorpust.

- Utólag már kár aggódni – veregette hátba James. – A lényeg, hogy túl vagyunk rajta, eggyel kevesebb van hátra. Térjünk át a fontosabb témákra: mikor fejezik már végre be a nagyterem visszarendezését? Éhen halok!

Bő fél órája vártak, de szerencsére alig egy perc múlva feltárult a nagyterem ajtaja, és immáron újra a házak asztalai foglaltak helyet benne, megpakolva bőségesen az íncsiklandóan illatozó ebéddel.

Páran még ebéd közben is a könyveiket lapozgatták, de James egyszerűen csak örült a spenótos-sajtos sülthúsnak, amit evett, és nem akart közben a vizsgára gondolni. Különben is, ha az írásbeli ilyen jól sikerült, akkor csak nem lesz gond a gyakorlattal sem.

Ebéd után a szomszédos kisebb helyiségbe irányították őket, onnan hívták be őket kis csoportokban a gyakorlati vizsgára.

Névsor szerint szólították őket, így hát Sirius hamar eltűnt az ajtó mögött, James viszont még jó ideig várhatott, és figyelhette, ahogyan többen is pálcamozdulatokat gyakorolnak, varázsigéket mormolnak magukban, és egymást javítgatják, amikor barátaik kérdeznek. Sőt, még annak is épp szemtanúja lehetett, ahogy Talita Travers véletlenül sárgává változtatta ikertestvére szemöldökét, aki erre bepánikolt, hogy így kell megjelennie a vizsgán. Hogy végül mi lett Tania szemöldökének a sorsa, azt már nem tudhatta meg, mert nyílt az ajtó, és Peter, Piton valamint Felicia társaságában őt is behívták.

- Boplace professzornál nincsen senki, Potter – mutatott az ajtóban álló Flitwick az egyik fiatalabb – de így is legalább hetvennek kinéző –, karótnyelt vizsgabiztosra.

James odalépett hozzá – mellette az egyik oldalon éppen Terence Melorn mutatott be egy sikeres zsugorítóbűbájt, aminek a vizsgáztatója nagyon örvendezett.

- Potter? – kérdezte a férfi, és mire James bólintott, már alá is húzta a nevét az előtte heverő pergamenen. A férfi felpillantott rá. – Mutasson be egy virágidéző bűbájt – szólt kimérten. James majdnem elnevette magát, mert ehhez az alakhoz minden illett, csak a virágcsokor nem, de elővarázsolt egy szép csokrot, és átnyújtotta a férfinak. – Helyezze az asztalra.

James sajnálta, hogy nem értékeli a virágokat, és a csokor csak a feladatok végrehajtásához odakészített tárgyak közé kerül.

Ezután kapott egy lakatot, amit be kellett zárnia, és végül lábakat kellett növesztenie egy teáskancsóra. Ezutóbbi kissé sántikált, de összességében elégedett volt a teljesítményével.

Miután a klubhelyiségben alaposan kivesézték maguk közt, hogy kinek hogy mentek a gyakorlati feladatok, átnézték a jegyzeteket a másnapi mágiatörténet vizsgára.

Jamest kimerítette ez a nap, így hát könnyen elaludt, és reggel is szívesen aludt volna még tovább, de muszáj volt elindulniuk reggelizni.

James szerette a mágiatörténetet, így bár Binns nem volt egy jó tanár, úgy érezte, sikerült többé-kevésbé jó válaszokat adnia, és a szerdai gyógynövénytan vizsga sem volt vészes.

Csütörtökön az asztronómia vizsgára még aznap is tudtak készülni – kivéve szegény Petert, akinek aznapra tették be a jóslástan vizsgáit is. James, Sirius és Remus szinte egész nap a tóparton üldögéltek, és a tankönyvet bújták. Pontosabban, Remus a tankönyvet bújta, James és Sirius pedig néha beleolvastak, de elsősorban beszélgettek.

- Nem bírnátok csak fél percre csöndben maradni? – kérdezte Remus nem sokkal ebéd előtt. – Így nem bírok koncentrálni.

- Koncentrálni? A te agyaddal? Ne erőlködj – nevetett Sirius, James pedig oldalra biccentette a fejét.

- Mentségünkre legyen szólva, hogy a csillagképekről beszélgetünk.

- Ti igencsak eltávolodtatok már a témától. Biztosak lehettek benne, hogy a vizsgán nem fogják kérdezni, hogy szerintetek a csecsemő Héraklész hogyan fojtott meg két kígyót is.

- Már nem is erről beszéltünk – húzta fel James az orrát, mert azóta elterelődött a szó. – De egyébként meg érdekes kérdés. A babák köztudottan buták és gyengék. Akkor meg hogy csinálta? Azt se tudta, mi az a kígyó.

- És azt se, mi az a fojtogatás, és hogyan kell csinálni – tette hozzá Sirius.

- De az is igaz, hogy a babák csak úgy megragadnak dolgokat. Mint én a nyakadat – kapta el Sirius torkát, aki erős fuldoklást imitálva hátradőlt a fűben, James pedig addig fojtogatta, amíg végleg ki nem múlt.

Remus összecsapta a könyvet.

- Na jó. Én mentem ebédelni.

James figyelte, ahogy feláll, és távolodni kezd.

- Szerintem fárasztónak tart minket.

Sirius felnevetett.

- Ezt meg miből gondolod?

Bár Remusnak nem sok bizodalma lehetett hozzá, hogy képesek lesznek bármiféle teljesítményt nyújtani az esti vizsgán, James még a beugratós kérdésre – Nevezd meg a Vénusz holdjait! – is tudta a választ.

Pénteken bájitaltanból vizsgáztak. James összeszedte minden koncentrációs képességét, és mind a délelőtti, mind a délutáni vizsgán igyekezett kizárólag a feladatokra összpontosítani. Rájött már egy ideje, hogy neki ez a baja a bájitaltannal: folyamatosan figyelni kell. Na meg pontosan követni az utasításokat. Márpedig ő inkább érzésre keverte az üstöt, meg nem három és fél, hanem négy perccel később adta hozzá a következő hozzávalót – ami viszont többnyire gondot okozott. Most mindent beleadott, hogy ne kövessen el ilyen hibákat, és önmagához képest egész vállalhatóra sikerült az öregítő főzete.

- Na hogy ment? – kérdezte Sirius, amikor végeztek, és hátra volt még egy órájuk vacsoráig. Ennek tudatában úgy döntöttek, beosonnak a konyhába, és szereznek maguknak valami kaját, aztán felmennek a klubhelyiségbe.

- Én csak reménykedem, hogy meglesz az Elfogadható – sóhajtott Remus.

- Én nem reménykedek, legfeljebb majd pozitívan csalódok – vont vállat James.

- Én se reménykedek – csóválta Peter fejét.

- Te? – kerekedett el James szeme. – Te jobb vagy bájitaltanból, mint ki. Kivéve persze Siriust, ő úgy főzicskél, mint valami született háziasszony – legyintett.

- Akkor sem vagyok biztos benne – tördelte Peter a kezét.

- Ne aggódj, Féregfark, meglesz az – biztatta Sirius, és mivel elértek a gyümölcsöstál portréjához, megcsikizte a körtét. – Nektek már nem biztos, ti bájitaltan-katasztrófák vagytok – pillantott hátra Jamesre és Remusra. – De tök mindegy. Kit érdekel a bájitaltan? A lényeg a vacsora.

- Szavaid mily igazak, barátom – tette James nagy komolyan Sirius vállára a kezét, aztán arrébb lökte, hogy elsőként lépjen be a konyhába.

A szombati napot pihenéssel töltötték. Mostanra Lottie-t is kiengedték a gyengélkedőről, ő pedig örömmel számolt be mindenkinek arról, micsoda fájdalmakon ment keresztül.

- Madam Pomfrey azt mondta, ez igazán kegyetlen tréfa volt. Kérdezte, kik voltak, de nem vagyok én olyan, hogy árulkodjak a felnőtteknek, úgyhogy nem mondtam meg neki, hogy Piton meg Mulciber volt, csak fennhagon szidalmaztam őket, hogy magától kitalálja. Madam Pomfrey okos nő, egész biztos kitalálta – magyarázta a klubhelyiségben összegyűlt kviddics csapatnak. – Hrosh azt mondta, ami nem öl meg, az megerősít, a szilánkos kartörés meg egész biztos megerősített. Csak még azért fáj ökölbe zárni a kezemet, meg az is, ha valami erősebben nekiütődik a karomnak, és ha...

Vasárnap Remus noszogatására előkerültek a mugliismeret tankönyvek, és készültek a másnapi vizsgára.

- Hát ez bitang egyszerű volt – állapította meg Sirius, amikor végeztek a gyakorlattal is – különböző tárgyakat kellett megnevezniük, ismertetniük a funkciójukat és bemutatni a használatukat.

James egyetértően bólintott, és közben örült, hogy Sirius idén így állt a vizsgákhoz. Előző évben nem akart jó jegyeket kapni, mert nem akarta, hogy a szülei a bizonyítványával dicsekedjenek. Most, hogy már náluk lakott, nagyobb lelkesedést mutatott a jó jegyek irányába.

Kedden Jamesnek, Siriusnak és Peternek szabadnapja volt, aznap a rúnaismeret vizsgákat tartották. Így, hogy nem volt ott Remus, hogy rágja a fülüket, nem is nagyon vették elő a könyveket, inkább köpköveztek.

Szerdán legendás lények gondozásából vizsgáztak.

A gyakorlati vizsgán meg kellett tudniuk különböztetni a tündért, a tündérmanót, az impet és a doxyt. Utána a megfelelő bűbájjal le kellett hűteniük néhány hamukuszma tojást, nehogy tüzet okozzanak, majd be kellett mutatniuk a kertitörpék eltávolításának megfelelő módszerét. Legvégül egy hippogriffet kellett megetetniük – ehhez először meg kellett hajolni az állat előtt, és csak azután tudták véghez vinni a feladatot, ha a hippogriff viszonozta a meghajlást.

A csütörtöki sötét varázslatok kivédése kissé megdolgoztatta James agytekervényeit, miután tavaly semmi értelmeset nem tanultak, idén meg csak a tó körül futkároztak.

De még így sikerült idő előtt befejeznie, és úgy érezte, jól sikerült, főleg a vérfarkasos feladat, amit magában kuncogva töltött ki.

Azt már hétfőn kitapasztalták, hogy nem érdemes a nagyterem előtt ácsorogva várni az ebédre, mivel hosszú idő, mire visszarendezik az asztalokat és tálalják az ebédet, így az utóbbi napokban inkább kiültek a tópartra.

Most is bevárták egymást – közben a vizsgát felügyelő Flitwick professzort Arlett és Nicholas összekaparták a földről, mert az invitóval behívott vizsgalapok feldöntötték a lábáról az apró méretű professzort – és együtt indultak kifele a napfényes parkba.

A bejárati csarnokba érve Sirius Remusra vigyorgott.

- Hogy tetszett a tizedik kérdés, Holdsáp?

Remus is elmosolyodott.

- Zseniális volt. Írd le a vérfarkas öt jellemzőjét! Klassz kérdés.

James visszafogta a nevetését, és inkább tettetett aggodalommal nézett Remusra.

- És mondd, sikerült összeszedned a jellemző jegyeket?

- Azt hiszem, igen – válaszolta Remus nagy komolyan. – Egy: a székemen ül. Kettő: az én ruháimat viseli. Három: Remus Lupinnak hívják.

Mindannyian nevettek, aztán Peter arca elkomorodott.

- Én leírtam a hosszúkás pofát, a pupilla alakját meg a bojtos farkat. De más nem jutott az eszembe – aggodalmaskodott.

James értetlenül meredt rá.

- Mi van a te fejedben agy helyett, Féregfark? Minden hónapban egy vérfarkassal rohangászol!

- Halkabban – pisszegte le Remus, mert a vizsgáról kiáramló tömeg közepén araszoltak éppen a park felé.

Amikor végre kiléptek a tölgyfaajtón, kiverekedték magukat az emberek sűrűjéből, és elindultak a tó felé, hogy letelepedjenek az egyik fa alá.

- Sétagalopp volt ez a vizsga – közölte lazán Sirius. – Minimum kiválót fogok kapni rá.

Sirius nagyjából minden vizsga után ezt mondta, de tényleg olyan volt, mintha a tanárok csak direkt meg akarták volna őket ijeszteni, hogy kegyetlenül nehéz vizsgák várnak rájuk, miközben annyira azért egyik sem volt vészes.

- Azt hiszem, én is – bólintott James. A zsebébe nyúlt, mert valami mocorgott benne, és kiderült, hogy ide dugta bele a legutóbbi mérkőzésen elkapott cikeszt. Meg akarta tartani, mert mégiscsak ez volt az első csapatkapitányi éve, és ráadásul ő játszott fogóként az utolsó meccsen. Előhalászta az aranylabdácskát, és lepillantott rá. Haza viszi majd, és elteszi emlékbe.

- Ez meg honnan van? – ráncolta Sirius a homlokát.

James vállat vont.

- Lenyúltam.

Elengedte a kis labdát, aztán ha túl messzire röppent volna, elkapta, újra meg újra.

Leültek a fa tövébe, ahol Remus nem bírta meghazudtolni önmagát, és már elő is szedett egy tankönyvet. James tovább játszott a labdával, közben pedig a tekintetével megkereste Lilyt. A lányok a tó szélén ültek le, levették a cipőjüket, és belelógatták a vízbe a lábukat. Jó mókának tűnt. Talán meg lehetne őket győzni, hogyha végeztek az utolsó vizsgával is, közösen mártózhatnának egyet a tóban. Már évek óta mondogatja...

- Tedd már le azt a labdát! – mordult rá Sirius, mire James kizökkent a monoton játékból, és majdnem elengedte a cikeszt. – Féregfark mindjárt bepisil izgalmában.

James Peterre pillantott, aki valóban díjazta a játékát, ellenben Siriusszal, Szegény nem értette a cikeszek, és úgy általában a kviddics szépségét.

- Ahogy parancsolod – dugta zsebre a cikeszt egy elnéző mosollyal az ajkán. Hátát nekidöntötte a fa törzsének, Sirius pedig megint talált valamit, ami miatt reklamálhatott.

- Unatkozom! Bár már holdtölte lenne.

- Addig még van egy átváltoztatástan-vizsgánk – kapcsolódott be Remus a beszélgetésbe. – Ha nem tudsz mit kezdeni magaddal, kérdezd ki tőlem az anyagot. Tessék... – Azzal Sirius felé nyújtotta a könyvet.

Sirius undorodva felhorkant.

- Tartsd meg azt a salátát! Elegem van belőle.

James nem rájuk figyelt, hanem szemet szúrt neki Piton. Ott ült az egyik bokor tövében, és a vizsgakérdéseket nézegette. Nem úgy nézett ki, mint akinek rossz a lelkiismerete, amiért megátkozták Lottie-t. Ráadásul, ha a lány részt tud venni a mérkőzésen, akár a kviddics-kupát is megnyerhették volna. Arról meg már nem is beszélve, amikor nem rég Lilyvel a pincében találkoztak. Nyilván miatta járt a Mardekár klubhelyiségének közelébe. De értelmes ember nem hív egy mugliszületésű embert a Mardekár klubhelyiségének közelébe. Piton egy címeres idióta, rosszindulatú, beteges elméjű szemétláda. Lily talán azt hiszi, hogy barátok, de csak kihasználja. Ki tudja, meddig édesgetné továbbra is a pincébe, hogy aztán a kis halálfaló-tanonc barátaival rajta kísérletezzenek – mint tavaly azon a szerencsétlen gyereken, Randall Reillyn.

- Találtam neked programot, Tapmancs. Nézz csak oda...

Piton teljes lelki nyugalommal pakolászta el a feladatsort, mintha nem száradna ennyi minden, és még bőven több is a lelkén.

Sirius odafordította a fejét, amerre James mutatta.

- Csodás. Pipogyusz.

Az említett közben felállt, így hát miközben elindult befelé, James és Sirius felugrottak, és a nyomába eredtek.

- Hé, Pipogyusz! – kiabált neki James, mire Piton harca készen ledobta a táskáját a földre, és nyúlt a pálcájáért, de James gyorsabb volt.

- Capitulatus!

A pálca a magasba röppent, de James nem kapta el. A földre hullott, Piton pedig utána akarta vetni magát, de most Sirius szegezte rá a pálcáját.

- Obstructo!

Piton elterült a fűben, közben pedig egyre többen lettek figyelmesek a történésekre. A Mason-Butler hármasikrek egészen közel merészkedtek, és kíváncsian nézték az eseményeket, hugrabugos lányok egy csoportja visszafojtott kacarászással közeledett – a pletykák szerint Piton és két haverja csúnyán elintézték szerencsétlen Greta Catchlove-ot, akinek annyi volt az egyetlen bűne, hogy mugliszületésű lététre főzőklubot merészelt indítani – és a hollóhátasok közül közelebb araszoltak néhányan. Mostanra mindenkinek elege volt a mardekárosokból, és legfőképp Pitonból, meg a haverjaiból.

- Hogy sikerült a vizsga, Pipogyi? – kérdezte James, miközben közelebb léptek hozzá.

- Néztem közben: az orra a pergament súrolta – válaszolt helyette gúnyosan Sirius. – Nem fogják tudni elolvasni a válaszaidat a zsírfoltoktól!

A körülöttük állók felnevettek. Piton a földön vergődve próbált felállni, de Sirius hátráltató ártása nem engedte.

- Várjatok csak! – fenyegetőzött, miközben zihált az erőlködéstől. – Várjatok csak!

Sirius keresztbe fonta a karját.

- Mire várjunk? Mire készülsz? Belénk törlöd az orrod?

- Rohadt, mocskos... Carbunculus... Véráruló söpredékek vagytok! Obstructo! – Mivel nem volt nála a pálcája, a varázsigéket hiába mondogatta. – Húgyagyú csótányok! Sectumsempra!

Piton talán a végtelenségig folytatta volna, ha James nem elégeli meg.

- Ráfér egy kis mosás a mocskos szádra. Suvickus!

Piton szája felhabzott. Igencsak undorító látványt nyújtott, ahogy köhögött és öklendezett, a közelben állók is undorodva nézték – bár Pitont általában alapvetően is mindenki undorodva nézte.

- Hagyjátok békén! – csendült egy hang a hátuk mögött. James megfordult, és szembe találta magát Piton önjelölt védőszentjével.

- Á, Evans! – James fel nem foghatta, Lily mi miatt barátkozik vele ennyi év után is. Mostanra lettek normális barátai is, akkor minek neki ez? Piton mindig is röhejes volt, hát még most! Szánalmas látvány volt, ahogy a földön vergődött.

- Hagyjátok békén! – ismételte Lily. – Mit ártott nektek?

James úgy tett, mintha elgondolkodna.

- Vele, tudod, az a gond, hogy él – adta meg végül a választ.

Lilyn kívül mindenki nevetett.

De persze Lily szeretett direkt nem nevetni James viccein.

- Humorosnak tartod magad, Potter? – kérdezte most is, mintha James humora nem lett volna univerzálisan elismert. – Pedig tudod, mi vagy? Egy beképzelt, öntelt, undok, szadista alak! Szállj le Pitonról!

- Rendben, ha megígéred, hogy randizol velem – vágta rá James. – Áll az alku? Ígérj meg egy randit, akkor Pipogyi többé nem látja a pálcámat.

- Előbb fogok az óriáspolippal randizni, mint veled – közölte Lily, és James már épp azt akarta volna mondani, hogy ő szívesen benne lenne egy olyan randiban is, ahol csak ők ketten úsznak a tóban, és nincs ellenére, hogy csatlakozzon hozzájuk az óriáspolip – bár kizárólag plátói értelemben – de Sirius gyorsabban megszólalt.

- Ez nem jött össze, Ágas – mondta, és újra Piton felé fordult. – Hé!

James nem is látta, mikor került vissza a pálca Pitonhoz, már csak azt érezte, hogy éles fájdalom hasít az arcába.

Dühödten fordult vissza Piton felé, amiért megátkozta, és amiért miatta nem sikerült lebeszélni a csónakázós-úszkálós randit.

Egyetlen pálcaintéssel elintézte, hogy fejjel lefelé a levegőben lógjon.

Az összegyűlt diáksereg ismét nevetett, többen is tapsoltak, valaki még fütyült is, ahogyan Piton pipaszár lábai és megszürkült alsónadrágja előbukkantak a talárja alól.

Jamesből is kitört a nevetés, Lily azonban ismét ünneprontó akart lenni.

- Tedd le, Potter!

James az égre nézett.

- Kérésed parancs – Felfelé rántotta pálcáját, mire Piton a földre esett, de már emelte is a pálcáját. Sirius azonban megint gyorsabbnak bizonyult nála.

- Petrificus totalus!

Piton megdermed és hangos puffanás kíséretében eldőlt. Lily ingerülten kapta a fejét Sirius felé.

- Szálljatok le róla! – kiabálta, és ő is pálcát rántott.

James meglepte, hogy idáig fajulnak a dolgok. Értetlenül nézett a lány kezében tartott pálcára.

- Hagyd ezt, Evans – Próbált higgadtan beszélni, nehogy Lily olyasmit tegyen, amit később megbán. – Nem akarok rontást küldeni rád.

Épp elég volt, hogy év elején összeverekedtek. Nem hiányzott évvégére egy újabb csetepaté, ezúttal átkokkal és rontásokkal. Volt egy olyan sejtése, hogy az sem segítené elő a kapcsolatuk alakulását.

- Akkor vedd le róla az átkot!

James nagyot sóhajtott, és szemforgatva Piton felé fordult.

- Finite – morogta, mire Piton újra meg bírt mozdulni. – Tessék, parancsolj – szólt, miközben Piton feltápászkodott a földről. – Nagy szerencséd, hogy Evans itt van, Pipogyusz...

- Nem szorulok rá a mocskos sárvérűre! – Piton szinte köpte a szavakat.

Lily meghökkenve pislogott.

- Értem – a hangja ridegen csengett. – Többet nem szólok bele. De ha van egy kis időd, mosd ki a gatyádat, Pipogyusz.

James újra Pitonra szegezte a pálcáját.

- Kérj bocsánatot Evanstől!

Mielőtt azonban Piton akár egy szót is szólhatott volna, Lily rákiabált Jamesre.

- Nem kértem a segítségedet! Semmivel nem vagy különb nála!

James értetlenül kapta rá a tekintetét.

- Micsoda!? – Hogy lehet őt Pitonhoz hasonlítani? –Én sose neveznélek... tudod, minek!

Ki sem bírta mondani, nemhogy bárkit is így nevezzen, és Lily ezt nem látja? Pont Lily nem látja?

- Folyton a hajadat túrod, hogy úgy álljon, mintha most szálltál volna le a seprűről, kapkodsz a hülye cikeszed után, a folyosón rontást küldesz mindenkire, aki épp nem szimpatikus neked! – sorolta. – Akkora felfújt hólyag vagy, hogy seprű nélkül is repülhetnél! Hányok tőled, Potter!

Még mielőtt James egyáltalán felfoghatta volna a szavai jelentését, sarkon fordult, és elszaladt.

James értetlenül pislogott párat, aztán úgy ítélte meg, hogy ebből sem lesz randi.

De nem is értette ezt az egészet.

Nem is túrja folyton a haját. És a cikesz is... Jó, egy időben gyakran játszott cikeszekkel, meg tény, hogy ma is, de amúgy nem. És nem küld rontást mindenkire, aki nem szimpatikus neki, csak ritkán. Ha mindenkire rontást küldene, aki neki nem szimpatikus, már az egész Mardekár a gyengélkedőn feküdne.

- Fogalmam sincs, mi baja – jelentette ki végül. 

- Mintha burkoltan arra célzott volna, hogy egy cseppet beképzelt vagy, pajtás – ironizált Sirius.

- Persze, beképzelt – morogta James. – Naná... – Lily is csak ahhoz értett, hogy ezt mondogassa, pedig már elmagyarázta neki, hogy miért nem beképzelt. De ezek szerint nem figyelt. Visszafordult Piton felé, aki épp a talárját porolgatta. James ismét rámondott egy levicorpust, mire újra a levegőbe röppent. – Megnézzük, tud-e egyedül is repülni Pipogyusz gatyája? – kérdezte.

Nem lehet valakit sárvérűnek nevezni, és csak úgy elsétálni. Dühítő, hogy a Roxfort tele van ilyen kis tetvekkel, akik megkeserítik a többi tanuló életét, mert egy rohadék kitalálta, hogy vannak, akik többet érnek. És ha ezek nem tanulják meg itt, hogy ezt nem tűrik, akkor folytatni fogják, ha kilépnek az iskolapadból.

Ezzel a többiek is egyet érthettek, mert a tömeg hangos tapsban tört ki.

Sirius nevetett, és rászegezte a pálcáját Piton alsógatyájára. James is betársult mellé, és együtt szedték le róla a gatyát.

- Dolgok, amiket nem akartam látni lista: első helyezett – fintorgott Sirius, amikor a magasba röptették az alsónadrágot, és Piton immáron csupasz altesttel kalimpált.

- Akármilyen undorító is – jegyezte meg fennhangon James. – Érdemes alaposan megnézni, méghozzá két okból kifolyólag. Az első, hogy ilyen picit nem láttok még egyet. – A diákok addigi kacarászása harsogó nevetéssé fajult. Még a szemét eltakaró kis elsős, Annalena Murke is kikukucskált az ujjai közül. – A másik pedig, hogy így jár az, aki másokat a származása miatt piszkál, aki azért átkozza meg a többi diákot, mert nem aranyvérűek, és aki azt hiszi, hogy fölötte áll másoknak. – Közelebb lépett Pitonhoz, a szavait immár neki címezte. – Jegyezd meg Pipogyi: te nem vagy senki, és nem is leszel soha senki, mert egy kiállhatatlan dög vagy. Egy értelmes barátod volt, és most azt is elmartad magad mellől, mert fontosabb a kibaszott eszmerendszered, és azt hiszed, többet érsz másoknál, mert a talpát nyalod egy őrült görénynek. De pont ezért van az, hogy annyit sem érsz, hogy rád köpjek.

A tömeg ismét tapsolt, éljeneztek, és Jamesben csak ekkor tudatosult, hogy mennyi elfojtott indulat, érzelem, sértettség van ezekben a tanulókban. Most felszabadultak, mert valaki megtette, amit ők nem tudtak, vagy nem mertek. Hiszen hogyan állna ki egy másodéves egy feketemágiában jártas ötödévessel? Védtelen gyerekek álltak szemben rosszindulatú emberekkel.

Végül leengedte Pitont, talán pont jókor, mert addigra feltűnt a csoportosulás az ügyeletes Ebshontnak is, de mire odaért, Piton már épp ismét feltápászkodott.

- Mi folyik itt? – kérdezte a férfi, szemügyre véve az összegyűlt diákságot. – Csak nem egy acsarkát találtatok?

- Nem, tanár úr – mosolygott rá Sirius. – Valami sokkal rondábbat – biccentett Piton felé.

Ebshont nem értette, Sirius mit akar mondani. Összeráncolt homlokkal vette szemügyre a talárját leporoló Pitont.

- Veled meg mi történt, édes fiam? Úgy nézel ki, mint akin átszaladt egy csapat randalór.

James Piton szemébe nézett. Kíváncsi volt, mit válaszol, de valószínűleg kiolvasta a tekintetéből, hogyha elárulja, hogy mi történt, akkor azt még kamatostól megbosszulja, mert így felelt:

- Megbotlottam.

- Jaj, hát nézz a lábad elé. Én is mindig a lábam elé nézek, pedig az egyik az műláb. – Ebshobt hosszas mesélésbe kezdett arról, miként lett műlába, és csak az menekítette ki a diákokat, amikor Teofil Greengrass jelezte, hogy muszáj indulniuk ebédelni, mert lekésik a délutáni vizsgát.

A gyakorlati sötét varázslatok kivédése vizsgán James egy alacsony, törékeny öregasszonyhoz, Griselda Marchbankshoz került, aki kíváncsian vonta fel szemöldökét, amikor elé lépett.

- Ejnye, fiam, hát az arcoddal mi történt? – kérdezte, amikor James odalépett elé.

- Semmiség, csak egy kis baleset. – James arca égett a fájdalomtól, Piton kellő mélységű sebet ejtett rajta.

- Talán jobban kéne vigyáznod – mondta, és maga elé húzott egy lapot. Kitöltött rajta néhány adatot, aztán kiadta neki a feladatokat: először le kellett védenie az asztalt egy eltérítő varázslattal, és neki kellett kitalálnia, hogy a professzor kifejezetten a Salvio hexia varázsigét szeretné hallani, aztán pedig egy mumusűző varázst kellett bemutatnia, végül pedig még néhány egyszerűbb ellenártást.

Este meg akarta beszélni ezt az egész ügyet Lilyvel, de találta a lányt sehol sem, és a barátnői is felszívódtak.

- Nyugi, majd megpuhul – legyintett Sirius, amikor alvás előtt James már az ezredik kört rótta a szobában.

James akkor is beszélni akart volna vele, de nem tehetett semmit. Ez az egész el volt cseszve.

Ami viszont mindenképpen pozitív, az az, hogy z átváltoztatástan vizsga, ha lehetséges, még könnyebb volt, mint a korábbiak. James úgy érezte, minden kérdésre tudta a választ – csupán egy olyan volt, ahol nem tudta részletekbe menően megadni a választ, úgyhogy írt egy kis semmitmondó maszlagot a tényleges, rövid, de kifejtendő válasza mellé –, a gyakorlati részen pedig külön megdicsérték a díszpárnává változtatott tatuját, amelyen aranyszállal hímzett minta díszelgett.

Az RBF vizsgákon tehát túlestek.

Már csak egy roxmortsi hétvége és egy holdtölte volt hátra. Tény, Lilyvel kapcsolatban nem volt túl rózsás a helyzet – na persze vele kapcsolatban mikor volt az? –, ezt leszámítva minden a legnagyobb rendben volt. És mégis, ebben a pár napban mi baj történhetett volna?