Sirius Black úgy sétált be a Roxfort ajtaján, mintha nem négy hétre tűnt volna el, hanem egy órára ugrott volna ki sétálni a parkba. Hajába hópihék fagytak, sálja lazán lógott a vállán. Leporolta magáról a havat, és kisimította arcába hulló hajtincseit.

Aztán ledermedt, amikor meglátta Jamest.

James már korábban ledermedt, ám ő mostanra túl is volt ezen. Nem érdekelte, hogy Sirius riadtan néz rá, közelebb trappolt hozzá.

- Te mégis hol voltál? – szegezte neki nyomban a kérdést. Mielőtt Sirius válaszolhatott volna, megragadta a karját, és magával húzta felfelé a lépcsőn.

- James, a nagyterembe kell mennem – ellenkezett Sirius. – Meg kell keresnem Regulust.

Ekkor szembe jött velük Remus és Peter. James korán felébredt, és ők még aludtak, amikor ő már lement reggelizni.

- Sirius! – lepődött meg a két fiú.

James megállt, Sirius pedig – akit addig maga után vonszolt – felzárkózott mellé.

- Helló – köszönt félszegen. James nem engedte el, hanem belökdöste egy nem használt, poros, pókhálós tanterembe.

Sirius – némi unszolás hatására – felült az egyik padra, ők pedig úgy állták körbe, mintha valami kiállítás egzotikus darabja lenne.

- Hol voltál? – kérdezte James ismét.

- A Három Seprűben.

James magában megállapította, hogy Regulusnak félelmetesen jók a megérzései.

- A Három Seprűben? – visszhangozta Remus.

- Aha. Rosmerta megszánt.

- De miért mentél el? – Remus felült a szemközti padra.

Sirius végignézett rajtuk, és a fejét rázta.

- Nagyon... sok minden volt. Minden sok volt. Minden. – James közbe akart szólni, de akkor Sirius folytatta. – Először összevesztünk. Aztán szakítottam Georginával, utána jött Piton, egyfelől Regulusszal, másfelől Remusszal, akkor az a teliholdas eset, és utána írtak a szüleim... Muszáj volt elmennem – rázta a fejét.

James a homlokát ráncolta. A feléről nem is tudott, és így igencsak nagy homály uralkodott a fejében.

- Lassíts picit – szólt Remus. – Szakítottál Georginával?

- Aha. – Sirius nem nézett rájuk, a talárja ujját piszkálta.

- Miért? – kérdezték egyszerre mindhárman.

Sirius végre rájuk emelte a tekintetét, a szeme dühtől csillogott.

- Mert egy számító rohadék, azért. Meghallottam, hogy az egyik barátnőjének kibeszél. Azért jött velem össze, mert az exe dobta, mondván nem hivatalosan aranyvérű. Úgyhogy elege lett a Mardekárból, és gondolta, majd összejön velem, aki még a legnormálisabb vagyok, aztán majd belülről bomlasztja a rendszert.

- Ezt most nem teljesen értem – vallotta be Peter.

- Georginának jól jött, hogy griffendéles vagyok és Black. Nem akar úgy élni, mint a mardekárosok, de továbbra is egy jobb hírű családba akar beházasodni. És ha már ott van, egyfelől dicsekedhet vele, hogy tessék, megcsinálta, másfelől belülről teheti tönkre az aranyvérű elitet. Ami kurva jó, csak ne engem használjon hozzá!

- Aztán ott volt ez az egész Pitonnal. – Sirius a kezébe temette arcát, és lassan hátravetette a fejét. – Úgy sajnálom, Remus! – Végighúzta kezét a haján, és a fejét rázta. – Tudom, hogy hiba volt. Gondolkodnom kellett volna. De annyira felbosszantott. Ahogy rólad beszélt, meg Regulusról.

- Miért, mi van Regulusszal? – kérdezett közbe James.

- Piton szerint halálfalónak akar állni.

- Tessék!?

- A szavaiból úgy vettem ki, a nyáron volt valami összejövetel, direkt a tizenéveseket megcélozva. Tömény agymosás. – Ismét Remusra nézett. – Annyira felbosszantott. Abban a pillanatban tényleg azt kívántam, bár tapasztalná meg, milyen az, ha széttépi egy vérfarkas. Nem gondoltam át, hogy mit teszek.

- A lényeg, hogy nem történt baj – mosolygott rá Remus biztatóan, de Sirius a fejét rázta.

- Annyira rosszul érzem magam miatta. Tényleg. Ezért is mentem el. Egyszerűen nem bírtam rád nézni.

- És a szüleid mit írtak?

- Hogy menjek haza karácsonyra. – Sirius szeme elkerekedett. – Le fogom késni a vonatot!

Ő és Remus egyszerre ugrottak le az asztalról. Kirontottak az ajtón, James és Peter pedig ott maradtak kettesben.

- Hát, ezek jól elhúzták a csíkot – állapította meg James. Mindenesetre örült, hogy Sirius épségben előkerült, és a benne lévő tüske is enyhülni látszott.

Komótosan elballagtak McGalagonyhoz, és jelentették neki is, hogy Sirius él és virul, aztán visszavonultak a klubhelyiségbe, ahol éppen Lottie szórakoztatta Lilyt és Sylvestert.

- ...úgyhogy ez a szadista barom még három kör repülést feladott, pedig már mind odafagytunk a seprűnkre. Mondom neki, te szerencsétlen, nem látod, hogy Emily nem bírja tovább. Azt mondja bírja. Hát nem leesett?

Minden szem a belépőkre szegeződött, James viszont Lottie-ra nézett. Oldalra biccentette a fejét, és széttárta a karját.

- Szerinted Hrosh belevaló, de én szadista vagyok?

- Hrosh igazi példakép.

- Egyébként Emily azért csúszott le, mert felvett egy télikesztyűt, és nem tudott rendesen kapaszkodni – közölte mindenkivel James, miközben levetette magát az egyik üres fotelbe.

- Hrosh sosem hagyná, hogy téli kesztyűt viseljünk az óráján. Hrosh pontos leírást adott a megfelelő ruházkodásról.

- Nekünk semmi ilyet nem mondott – rázta Peter a fejét.

- Mert nem kérdeztek eleget.

- Meg se lehet mukkanni az óráján! – meredt rá James.

- Természetesen tanórán kívül – mondta Lottie, mintha ez magától értetődő lenne. – Hrosh szereti, ha látja bennünk a küzdőszellemet. Hrosh... – és akkor egy hosszú, felmagasztaló monológba kezdett a kiállhatatlan SVK tanárról. – ...mire ő azt mondta, „Wilson", én meg azt, hogy „Uram!", és...

James ennél a résznél aludt el.

A karácsonyig hátra lévő időben James és Peter megírták a felgyülemlett beadandókat. A tanárok a szokásosnál is több feladatot adtak a szünetre, de szerencsére sikerült huszonharmadikáig végezniük az összessel.

Huszonnegyedikén a Roxfortban maradt griffendéles társaság együtt ment le a nagyterembe. A karácsonyi díszítés – a tizenkét, üveggömbökkel díszített fa, a magyalkoszorúk, a színes gyertyák – ünnepi hangulatot varázsoltak. Ahogy ilyenkor lenni szokott, mind egy asztalhoz ültek, és énekelve, nevetgélve fogyasztották el a különleges lakomát.

A lakoma után James az összes griffendéles nevében úgy döntött, hogy meghívja a többieket magukhoz (kivéve a mardekárosokat, akik ketten voltak, ebből az egyik Piton).

- Vannak, akiket nem ismerek, úgyhogy mutatkozzunk be – indítványozta, amikor már mind egy forró kandalló előtt ültek. – Kezdem én, bár engem tuti mindenki ismer. James vagyok, kviddics sztár, Tekergő és csínytevő.

- Peter vagyok, James haverja. Szintén Tekergő és csínytevő – vette át a szót Peter. James hátba veregette, miután bemutatkozott.

- Lily vagyok, ötödéves prefektus – intett a lány, mire a hollóhátas lány visszaintett neki.

- Én Lottie vagyok, szintén kviddicsezek, és a kedvenc tanárom Hrosh – nézett végig fenyegetően a társaságon.

- Sylvester.

- Én meg Arlett. Lottie tesója, hugrabugos prefektus.

- Hetedéves vagyok, a nevem Pandora – szőke tincsei egészen a derekáig hullámoztak. – A Hollóhát tanulója vagyok.

Mindenki a legutolsó tanulóra nézett. A szintén a Hollóhát színeibe öltöző, álmatag, elsős fiú némi késéssel vette észre, hogy mindenki őt nézi.

- Lorcan d'Eath vagyok, félvámpír.

A társaság egyemberként nevetett fel – leszámítva Pandorát, ő érdeklődve kezdte tanulmányozni a fiút.

- Félvámpír – vihogott Peter.

- Bírom a humorod – bólogatott James is. Lorcan rámosolygott.

Innentől egyértelműen Lorcan és a beszólásai vitték a prímet. A vámpírrajongó kisfiú teljes beleéléssel utasította vissza a konyháról felhozott süteményeket, mondván az ő ízlésének nem elég véresek.

- Miért nincs hosszú szemfogad? – kötekedett vele Lottie.

- Még nem nőtt ki. A félvámpírok foga csak huszonéves korban éri el a megfelelő hosszt.

- Akkor addig hogy szívsz vért?

- Szívószállal.

Késő estig nevetgéltek – James néha Lilyre nézett, és szíve szerint összemosolygott volna vele, de attól félt, az egész karácsonyát tönkre teszi, ha ilyet mer tenni, és Lily megsértődik. Így inkább Lottie-t piszkálta, Lorcant faggatta nehéz vámpíréletének titkairól, és Pandorával beszélgetett a Tiltott Rengeteg eltitkolt lényeiről.

- Én lehet lemegyek valami innivalóért – nyújtózkodott Arlett, amikor beállt köztük a csend.

- Várj, felmegyek, megnézem, maradt-e nálunk vajsör tavalyról – állt fel James.

Lorcan ismét benyögött valami haláli poént, amíg ő felfelé tartott. A társaság nevetett, James pedig derűsen lépett be a szobájukba.

Felnyitotta a ládája tetejét, és matatni kezdett benne. Arrébb lökdöste a köpenyét, néhány kviddics posztert, és a homlokát ráncolva túrt még mélyebbre, amikor meghallott egy tompa hangot.

- James?

James felkapta a fejét, beverte a láda tetejébe, és csak akkor jött rá, hogy a hang nem a háta mögül, hanem a ládából jön.

- James! – ismételte a hang. – Hallasz? Ágas! James!

James kitapogatta a láda legmélyén az ikertükröt, és felemelte.bEzer éve nem használták. Különös volt újra belenézni.

Sirius haját lengette a szél, a háta mögött hópelyhek kavarogtak. Szája kicserepesedett, szeme nagyra nyílt.

- James! Hallasz? – kérdezte Sirius, lehelete füstként gomolygott előtte.

- Igen. Minden rendben? – Nem úgy tűnt.

- Nem, én... – Sirius a háta mögé pillantott, aztán vissza a tükörbe. – Eljöttem otthonról. Itt vagyok a parkban. Nem akarok visszamenni. James, nem akarok visszamenni! – Pupillája kitágult, űzött vadként, könyörgően nézett Jamesre.

Akármennyire is haragban voltak az utóbbi időben, minden düh elszállt. Meg sem fordult más a fejében, csak az, hogy segítenie kell Siriusnak.

- Hallasz? – kérdezte ismét Sirius.

- Igen. – Az agyában cikeszként cikáztak a gondolatok. – Hová akarsz menni?

- Nem tudom. – Sirius hangja kétségbeesetten csendült. Elveszetten.

- Jó, egy pillanat, gondolkodom... A Roxfort nincs nyitva, de kimegyek eléd egy rejtett járaton.

Sirius a fejét rázta.

- Nem tudom, hogy jutok oda. Csak a Roxfort Expresszel lehet oda menni, de az most nem jár.

- De a Kóbor Grimbusz is ide tud hozni.

- Nem akarom, hogy ilyen könnyen kideríthessék, hova mentem. És nincs is nálam pénz.

James az ablakhoz lépett, és kinyitotta. Szüksége volt friss levegőre a gondolkodáshoz.

- Varázsoltál már az iskolán kívül úgy, hogy a minisztérium tudomást szerezzen róla? – Sirius a fejét rázta. – Akkor keresd meg a vasútállomást. Tudod, merre van?

- Azt hiszem.

- Akkor menj oda, és vegyél egy jegyet Godric's Hollowba. A pénztáros emlékezetét töröld, vagy módosítsd, hogy ne kelljen fizetned. Ülj fel a vonatra, és remélhetőleg már én is ott leszek, mire megérkezel a vonattal.

Sirius szaporán bólogatott, aztán eltűnt az arca a tükörből.

James zsebre tette a tükröt, és közben észrevette, hogy az asztaluk alatt van még vajsör. Kézbe vette, és leszaladt a klubhelyiségbe.

- Nekem most mennem kell, de tessék – nyomta Arlett kezébe, de a portrélyuknál megtorpant. – Habár lehet ez az, amibe nemváltoztató bájitalt kevertünk. Nem emlékszem már – azzal kiugrott a folyosóra.

McGalagony morcosnak tűnt, amiért karácsonykor sincs egy kis nyugta. Kockás hálóköntösben nyitott ajtót Jamesnek.

- Iszonyat fontos ügyben jöttem! – McGalagony oldalra biccentette a fejét. – Haza kell mennem.

- Potter, ha egyszer úgy dönt, hogy itt marad a szünetre, akkor itt kell maradnia. A tavalyi kivételes eset volt, akkor hazaengedtem magát, de nem változtathat minden évben kénye-kedve szerint.

- De Sirius meglépett otthonról, és éppen Godric's Hollowba tart.

McGalagony lassan szívta be a levegőt. James várta, hogy mondjon már valamit.

- Jöjjön, Potter. Keresni kell egy formanyomtatványt.

James nem akart formanyomtatványokkal vesződni. Ő az állomáson akarta várni Siriust. Ám ha formanyomtatvány kellett, hát az kellett.

Pulcsiban szalad fel a bagolyházba, hogy keressen egy kellően gyors iskolai baglyot, aki elviszi a levelet a szüleinek.

- Nagyon siess! – mondta a madárnak. – Száguldj! Hess!

Mire visszatért a klubhelyiségbe, már csak a griffendélesek voltak ott.

- Merre jártál? – kérdezte Peter.

- Sirius – motyogta James.

- Még mindig nincs meg? – kérdezte Lily.

- Már megvan – legyintett. – Csak megint lelépett.

Lily furcsa arcot vágott, valószínűleg próbálta értelmezni az elhangzottakat.

A klubhelyiség lassacskán kiürült. Már csak ketten maradtak. Peter nagyon ásított.

- Nem haragszol, ha én elmegyek aludni?

James a fejét rázta.

- Menj csak. És te ne haragudj, amiért itt hagylak.

- Semmiség – mosolygott Peter fáradtan, és felbattyogott a hálószobába.

James küzdött az álmosság ellen. Kialudt a tűz a kandallóban, már csak a parázs vöröslött, és talán el is bóbiskolt, amikor egyszercsak fellobbant a láng, és ezzel együtt kihullott egy levél a kandallóból.

Felugrott, felvette a levelet, és szaladt McGalagonyhoz.

- Tanárnő – kopogott. – McGalagony professzor! Megjött a formanyomtatvány. Tanárnő!

Feltárult az ajtó.

- Potter! Hajnali fél öt van.

- Ó! Sajnálom. De itt a levél – lóbálta meg.

McGalagony elnyomott egy ásítást, és átvette. James közben befurakodott mellette, és tettre készen a kandalló mellé állt.

- Mehetek? – kérdezte.

- Menjen – sóhajtott McGalagony. James belemarkolt a hopp-porba, beugrott a kandallóba, és már ki is mondta a címet.

Otthon kiugrott a kandallóból, és a szüleivel találta szembe magát. A nappaliban ültek a kanapén, és halkan beszélgettek. Érkezésére felkapták a fejüket.

- James! – Az anyja felállt, és odalépett hozzá, hogy átölelje. – Jól vagy, életem?

- Jól – ölelt vissza James gyorsan, és már indult is a lépcső irányába. – Sirius a szobámban van?

- Igen, de alszik! Ne ébreszd fel.

James felsietett az emeletre. Óvatosan nyitott be a szobába. Sirius valóban ott feküdt az ágyában, de nem aludt. Fürkészően figyelte, ahogy James kibújt a cipőjéből, és ott termett mellette.

- Itt vagyok – mondta miközben bemászott mellé az ágyba.

És akkor Sirius sírva fakadt.

James ezer éve nem látta őt sírni. Látta dühösen, látta sértődötten, csalódottan, morcosan. De sírni utoljára tizenkét évesen, és hát az ember gyerekként még sokat sír. Elveszik a macidat, és bőgsz. Ez ilyen.

De most más volt.

Aztán Sirius elaludt, James pedig figyelte, ahogyan lelassul a légzése, elernyednek az izmai, és néha megrebben a szempillája.

Mintha a barátságuk, aminek lángja épp kialudni készül volna, most fellobbant volna, és immáron nem gyertyalángként, hanem tűzként lobogott volna tovább.

Ő nem tudott elaludni, csak feküdt, és várt. Maga sem tudta, hogy mire.