A szél süvített, a közönség tombolt.

- Yaxley passzol Newbourne-nak – kommentálta Remus a látottakat –, ééés gólt szerez a Mardekár. Az állás 120-50.

James intett Samulnek, hogy ne habozzon, szerezze meg a kvaffot. De Sam fáziskésében volt, így hát neki, Jamesnek kellett Yaxley-t megkerülve elkapnia a labdát. Mivel a mardekáros rögvest rászállt, kénytelen volt tovább passzolni Emilynek – akinek a kezéből rögvest kiütötte a kvaffot egy gurkó.

Erica és Brian nem tudták leszerelni a mardekáros terelőket, ahogyan a stratégiájuk szerint kellett volna, és ennek most megszívták a levét.

James versenyt repült Bryan Millerrel a kvaffét, és hála a fogói tapasztalatainak, ő szerezte meg a labdát. Emily azonban még mindig az eltalált kezét szorongatta, Samre pedig két hajtó is rászállt.

James felfelé irányította a seprűjét, mire Miller szorosan a nyomában utána indult. Amikor egy kis előnyre tett szert, elindult a Mardekár karikái felé, ám Spencer Whiddon felé küldött egy gurkót. Erica az utolsó pillanatban vetődött elé és ütötte félre.

James már közel járt.

- James Potter lövésre ké... A fogók a cikesz nyomába eredtek! Közben Potter gólt szerez, az állás 120-60. Regulus Black és Charlotte Wilson fej-fej mellett haladnak. Mindjárt utol... Black elkapta a cikeszt! 270-60, és a játéknak vége.

James meg sem bírta fogalmazni, milyen érzések kavarognak benne. Düh? Csalódottság? Szégyen?

Az öltözőben aztán számonkérte a csapatát.

- Ez meg mégis mi volt? – Csönd. – A stratégia lényege az, hogy kövessük.

- De nem sikerült – vetette közbe Erica. – Nem azért, mert nem akartuk, hanem mert nem ment. És mondtuk is, hogy szerintünk nem lesz így jó.

- Jó lett volna, ha figyeltek. – Ismét csönd. – Asher, sokkal jobban kell figyelned a kvaffot, érted? Egy pillanatra sem tévesztheted szem elől. Fel kell készülnöd rá, hogy bármelyik karikát támadhatják, és neked ott kell lenned. Samuel, neeked sem lankadhat ennyire a figyelmed. És Lottie. Ha meglátod a cikeszt, száguldj!

- Száguldottam, mint az állat – fonta keresztbe Lottie a karját. – De Blacknek jobb seprűje van. És így is alig maradtam le.

- Az lényegtelen, hogy mennyire maradtál le. Ugyanúgy vesztettünk. Ha elkapod a cikeszt, még mi nyertünk volna. Hatalmas lemaradásban vagyunk, és ez volt az évad első meccse.

- Éppen ezért rengeteg időnk lesz új stratégiát kidolgozni, és sokat gyakorolni – mondta Erica békítően.

James bólintott.

- És mostantól heti négy edzést tartunk.

- Négyet!? – akadt ki Lottie.

- James, sosem tartottunk ennyi edzést – rázta Brian a fejét. – Ez túl sok.

- A három nem volt elég a győzelemhez.

- De... – kezdte volna Emily, ám James egy pillantással belé fojtotta a szót.

- Keddre is beiktatunk egy edzést. És erről nem nyitok vitát.

Vita ugyan nem kerekedett, ám morgolódás igen. De ha nyerni akartak, keményebben kellett dolgozniuk. Nem ismétlődhetett meg ez az eset soha többé.

A hétköznapok ugyanolyan monotonitással ismétlődtek, mint addig. Beadandó beadandó után.

James néha felment a könyvtárba tanulni, máskor a klubhelyiségben írta az esszéket. Peter többnyire vele tartott, és általában az őt érdeklő bogarakról mesélt Jamesnek. Jamest nem kifejezetten érdekelték a bogarak, de azért meghallgatta Petert, mert ő legalább nem csinálta azt, mint Sirius. Peter igaz barátnak bizonyult, és még meg is dicsérte néha Jamest.

- Hű, milyen atletikus lettél a sok futástól – jegyezte meg például egyik délután.

- Tetszik az új szemüveged – mondta egy nap, amikor James szünetet tartott a tanulásban, és talárja szélével megtisztította a szemüveget.

Ő odafigyelt rá, nem úgy, mint egyesek.

Remusnak nem lehetett a szemére vetni, hogy kevesebb időt tölt velük, elvégre tényleg csak akkor ment, ha muszáj volt valamilyen prefektusi feladatot ellátnia – mint most a halloweeni díszítés leszedésében való segítség –, de érezhető volt a hiánya.

Sirius megköszönte ugyan a kocertjegyeket, de úgy tűnt, fejben nincs is jelen. Zavartnak és nyúzottnak tűnt, de amikor James megkérdezte, hogy miért ilyen fura, csak annyit mondott:

- Nem lehet mindenki olyan szép, mint te.

Egy borús, keddi estén aztán Sirius az addigiaknál is idegesebben rontott be a szobájukba. Az orra alatt szitkozódva kezdte kihúzogatni az éjjeliszekrényének fiókjait.

- Mit keresel? – pillantott fel rá James.

- Semmit!

Sirius becsapta az utolsó fiókot is, aztán csak állt egyhelyben, vibrált körülötte a levegő. Aztán odalépett az ablakhoz, és kinézett. Toporgott a lábával, és ez egy idő után egyre jobban bosszantotta Jamest.

- Mi bajod?

- Regulus – morogta Sirius. – Meg Piton. Rohadék. Remus után is szaglászik. De most majd meglátja!

- Mit lát meg? – értetlenkedett James.

Sirius felé fordult, és most először tűnt úgy, hogy látja is őt.

- Azt kérdezgette, hova tűnik Remus minden hónapban. Megmondtam neki, ha annyira érdekli, menjen utána a fúriafűz alatt.

James pislogott.

- Hogy mit csináltál?

Sirius belekezdett volna a magyarázatba, de James addigra már a lépcsőn rohant lefelé. Azzal sem törődött, hogy a láthatatlanná tévő köpenyt elővegye.

Kirontott az éjszakába, és rohant a fúriafűz felé. Tompán érzékelte, hogy esik az eső, de a fejében csak az járt, hogy időben oda kell érnie.

Ha Remus megtámadja Pitont, annak beláthatatlan következményei lesznek. Ha Pitonnak komoly baja esik, Remus örökké magát fogja hibáztatni. Piton halála teljesen kicsinálná. És ha életben marad? Ő is vérfarkas lesz! Két vérfarkas a Roxfortban? Ezt már nem lehet eltitkolni. Remust azon nyomban kirúgják.

Lehajolt, hogy felvegye a fúriafűz előtt heverő hosszú botot – csak később jutott el a tudatáig, hogy ez azért van itt, mert ezt használta Pitont, és nem csak szimplán szerencséje volt – megérintette a fa göcsörtjét, és amint a fúriafűz megdermedt, becsúszott az alagútba.

Loholt, ahogy csak bírt.

- Piton! – kiabált, a hangja visszhangot vert. – Állj meg! Piton!

- Úgysem érsz utol, Potter! – hallatszott távolról a felelet.

- Állj meg!

James hálát adhatott volna Hroshnak, amiért az utóbbi időben ennyit futtatta őket, és most bírta a tempót, ám a mardekárosoknak is ilyen feladatokat adhatott, mert Piton is gyorsan szedte a lábát.

- Állj már meg, te nyomorult!

Előkotorta a zsebéből a pálcáját.

- Petrificus totalus – lőtt előre vakon. – Petrificus totalus! Petri...

- Obstructo! – James az utolsó pillanatban ugrott arrébb a fénycsóva elől.

- Te baromarcú!

- Obstructo!

- Protego! – a pajzsbűbáj megvédte, és tudott közben előre haladni.

Az alagút emelkedni kezdett. Piton sziluettje kirajzolódott a Szellemszállás nyílásához érve, ahogyan némi fény szűrődött be onnét.

Ám nem csak fény szűrődött be, hanem morgás is. James beérte a megtorpanó Pitont. Valami fényes csillant a lábuknál, de nem volt idő szemügyre venni, hogy mi az.

- Neked elment a maradék eszed is – kezdte James, de nem folytatta, mert a túloldalon megjelent Holdsáp, és vicsorogva támadásba lendült.

- Most már tudom a titkotokat, Potter és...

James teljes erővel meglökte Pitont, aki így hanyatt esett – a rátámadó Holdsáp viszont elvétette az ugrást. Mancsa súrolta Piton fejét, a fiú arcára kiült a rémület, és felfogta: ha James nem löki arrébb, a vérfarkas már a karmai közt tartaná. Ám Holdsáp gyorsan megfordult, és ismételten rájuk akarta vetni magát.

- Protego maxima! – szegezte rá a pálcáját James.

- Protego horribilis! – kiáltott vele egyidőben a földön fekvő Piton.

A vérfakas hátravetődött az átkok erejétől.

- Van olyan fokozat, hogy horribilis? – meredt James Pitonra, aki eközben felkászálódott.

- Potter! Sosem az eszed...

- Na takarodjál! – lökte meg James Pitont az alagút belseje felé, aki majdnem átesett az ezüstösen csillogó valamin.

Maga előtt lökdöste a kétballábas Pitont, és néha hátraszórt egy hátráltató ártást vagy egy pajzsbűbájt, habár nem hallotta Holdsáp közeledő lépteit.

Amikor kimásztak az alagútból, Jamest egy pillanatra átjárta a megkönnyebbülés – aztán megpillantotta McGalagony arcát.

- Tanárnő!

McGalagony mögött ott állt Dumbledore is, és James még sosem látta ilyen szigorúnak a tekintetét.

- McGalagony professzor, kérem kísérje be Mr. Pottert és Mr. Pitont az iskolába. Jómagam itt maradok, félő, hogy máskülönben olyasmi szabadul a birtokra, aminek nem örülnénk.

McGalagony szigorúan összepréselte ajkait, és remegő orrcimpával indult a bejárat felé.

- Menjenek a hálókörleteikbe – szólt ingerülten, amikor a bejárati csarnokba értek. – És mondjanak hálát a szerencséjükért.

James szívesen hozzávágott volna néhány szitokszót Piton fejéhez, de McGalagony jelenlétében inkább nem tette.

Mire felért a hálóterembe, a rémület helyét átvette az értetlenkedéssel vegyes harag.

- Mégis hogy képzelted? – esett neki Siriusnak, amikor belépett a szobába. – Mit hittél? Felfogtad, hogy Remus megölhette volna Pitont? – Még soha életében, egyetlen barátjával sem ordított ennyire. – Kis híján múlt, hogy túlélte! Széttéphette volna, érted?! Tudod, Remus mit érezne? Felfogtad, hogy majdnem gyilkost csináltál a legjobb barátunkból!?

Peter összehúzta magát az ágyán. Sirius összeszorította a száját, a hangja rekedt volt, amikor megszólalt.

- Én csak meg akartam leckéztetni Pitont.

- De így? Baszki, tegyél kígyót az ágyába, vagy etess meg vele egy döglött békát. De így!? – ismételte. – Remus nem ezt érdemli! Nem fogom Pitont védeni, egy mocsok, de komolyan azt akarod, hogy meghaljon!? Így? Te komolyan azt akartad, hogy Remus darabokra szedje?

- Nem, hittem, hogy...

- Mit?

Sirius riadtnak tűnt.

- Úgy sem értenéd – mondta végül, és kisietett a szobából.

James hullámzó mellkassal nézett utána. Képtelen volt lenyugodni. Bár márt túl voltak rajta, rettenetes volt az egész.

Másnap reggel Dumbledore az irodájába hívatta őket. James Remusszal együtt ment fel, aki remegett az idegességtől.

- Nem a te hibád – nyugtatta James. – És te nem is tettél semmi rosszat.

- Majdnem megöltelek titeket.

- De nem tetted. Tutti-frutti – mondta ki az irodába vezető jelszót. Felmentek a csigalépcsőn, és elsőként érkeztek Dumbledore-hoz.

Az igazgató hellyel kínálta őket, aztán megérkezett Piton is, és végül Sirius.

- Azt hiszem, mind tudjátok, miért vagytok itt – kezdte Dumbledore, amikor Sirius is leült, anélkül, hogy egy pillantást is vetett volna Jamesre vagy Remusra. – Tegnap éjjel Bertha Jorkins értesítette Bimba professzort, hogy látott téged kirohanni az épületből – nézett Dumbledore Jamesre. – A tanárnő természetesen utána nézett az esetnek, ám nem látta, merre szaladtál, így értesítette McGalagonyt, mint házvezető tanárodat, hogy mi történt. Bertha, aki kötelességének érezte mindenhová követni Bimba professzort, csak ekkor számolt be róla, hogy látta, amint lemész az alagútba. McGalagony professzor hozzám sietett, és együtt indultunk elhárítani a veszélyt – ám szerencsére erre nem volt szükség. Szeretném azonban tudni, hogy mi vezetett idáig. Igencsak komoly esetről van szó, és botorság lenne félvállról venni az ügyet.

- Black küldött oda – szólt elsőként Piton.

- Így volt, Sirius?

Dumbledore átható, kék szemét szinte barátságosan szegezte a fiúra, de James látta benne a komolyságot és a szigort.

- Igen – felelte Sirius.

- Miért tetted?

Sirius nem felelt rögtön.

- Piton az öcs... Piton folyton a nyomunkban koslat. Azt figyeli, Peter, Remus, James és én mit csinálunk. Állandóan azt lesi, hogy köthet belénk. Most a fejébe vette, hogy Remus vérfarkas, és ezt híresztelni kezdte. Megmondtam neki, hogyha annyira tudni akarja az igazságot, menjen végig a fúriafűz alatt, és megtudja. – Elhallagatott, de mivel senki nem szólt semmit, még hozzá tette: – Nem akartam, hogy baja legyen. Legfeljebb csak egy kicsit. De reméltem, hogy ettől megijed, és többet nem mászkál utánunk.

- Így volt, Perselus?

- Black és Potter annyira nagyra vannak magukkal. Azt hiszik...

- Így volt?

- Igen.

- Tudnod kell, hogy Remus valóban vérfarkas kórban szenved. Erről azonban nekem, mint igazgatónak tudomásom van. Az alagutat és a Szellemszállást ennek érdekében hoztam létre. Neked, mint tanulónak, nincs jogod felülbírálni a döntésemet. Remus iskolánk teljes jogú tanulója. Nem akarok híreszteléseket és pletykákat hallani Remusról. Megértetted, Perselus? – Dumbledore olyan áthatóan, olyan erőteljesen nézett Pitonra, hogy James gyomra is összerándult.

- Igen, professzor úr – felelte Piton.

- Helyes. – Dumbledore Siriusra szegezte a tekintetét. – Haragudni lehet. Embertársainkat veszélybe sodorni tilos. Teljes mértékben tudatában voltál annak, mi várja Perselust az alagút végén, és azt is tudtad, hogy oda fog menni. Szánt szándékkal olyan helyre küldted, ahonnét tudtad, hogy nem jöhet ki épen. Felfogtad, hogy mit tettél?

- Igen – bólintott Sirius.

- Tudatában vagy annak, hogy nem csak Perselus életét sodortad veszélybe, hanem Remus iskolai pályafutását, sőt egész életét kockára tetted?

Sirius nagyot nyelt.

- Igen.

- Már csak az nem világos, hogyan kerülsz te a képbe – nézett Dumbledore ezúttal Jamesre.

- Sirius elmondta, mit mondott Pitonnak. Úgyhogy utána mentem.

- Á, vagy úgy – bólintott Dumbledore. – Ez igen nemes tett volna. A saját életedet is kockára téve szaladtál Perselus megmentésére. Véletlenül nem jelent meg számodra Griffendél kardja?

James a homlokát ráncolta, aztán megvilágosodva bólintott.

- Ó, hogy az az volt! A földön volt, Pipo... Piton majdnem át is esett rajta – magyarázta a professzornak. – Láttam, hogy van valami a földön, de nem volt időm nézegetni. Meg hát, nem is akartam volna leszúrni Remust.

- Akkor jelenik meg, ha a Griffenél ház tanulója bátor, és nemes tettet hajt kíván végrehajtani. Perselusszal nem vagyok barátok – James felhorkantott, mert az, hogy barátok lennének, teljesen abszurd volt –, és mégis a segítségére siettél. Ezzel együtt pedig Remus segítségére is. Negyven ponttal jutalmazom a Griffendélt, e nemes tett miatt.

Dumbledore most Pitonra, aztán Siriusra pillantott.

- Ugyan vonok le pontot tőletek, és természetesen büntetőmunkát is szabok ki, úgy vélem, az igazi büntetést már mindketten megkaptátok.

A két fiú arcát elnézve úgy tűnt, Dumbledore-nak teljesen igaza van.