Március elején megünnepelték Remus születésnapját is. Remus – aki éppen a tortáját tömte a fejébe – azt mondta, szeptemberben már megünnepelték, és nem igazságos, hogy kétszer legyen szülinapja, de a többiek ellenkeztek, mondván, szeptemberben a tizennegyedik születésnapját tartották.

Ezt a jeles alkalmat úgy ünnepelték meg, hogy leszöktek Roxmortsba – ha már a februári kimenőtől eltiltották hármukat – és komótosan bebarangolták a falut. Még mindig hideg volt, vacogva tértek be Zoknóhoz, ahol bevásároltak minden fontos csínyezközt, aztán benéztek Raphaelhez a Mézesfalásba.

- Helló, öreg cimbora! – köszöntötte James.

Raphael lassan végigmérte őket a pultra támaszkodva.

- Újra együtt a csapat.

- Változik a világ – vigyorgott rá James.

- Mit adhatok?

Miután mind kitalálták, hogy mit szeretnének venni, fizettek, és természetesen a többiek állták a születésnapos kívánságait.

Amikor kiléptek az utcára, a szemközti oldalon ismerős arcot pillantottak meg. Felicia tartott éppen a Mézesfalás felé, de amikor észrevette őket, úgy tett, mintha nem is ő lenne az, és ment tovább.

- Hé! – kiáltott utána James. – Hát te? Illegálisan Roxmortsban?

A lány a túloldalon megtorpant. Bosszankodva megfordult, és átsietett az úton.

- Igen. Ti is, nem?

- Jó, de részünkről ez alap – legyintett James.

- Mit csinálsz itt? – kérdezte Sirius.

Felicia mérlegelt, aztán kibökte az igazat.

- Szóval az úgy volt, hogy Almira megtudta, hogy Harim Wilkes szülei nem írták alá a beleegyező nyilatkozatot a mugliismeret kirándulásra, úgyhogy felszabadult egy hely. Megkérdeztem Green professzort, hogy mehetnék-e én helyette, és igent mondott, de alá kell írnia a szüleimnek a papírt, de az anyám egész biztosan nem menne bele. Úgyhogy lejöttem Raphaelhez, hogy hamisítsa meg anyukám aláírását.

Miután befejezte a szóáradatot, James oldalra biccentette a fejét.

- Ezért nem kellett volna leszöknöd Roxmortsba. Simán aláhamisítom neked.

- De te tudod, milyen anyukám aláírása? Nem hiszem. Raphael tudja.

- Ez igaz.

Sirius legyintett.

- Nem annyira nézik ám ezt. A roxmortsi engedélyemet is James írta alá, és senkinek nem tűnt fel.

- Ó – Felicia lassan vállat vont. – Ezt nem tudtam. Azt hittem, jobban figyelik az ilyesmit.

- De hogyhogy jönni szeretnél a kirándulásr? – kérdezett közbe Peter.

A lány rámeredt.

- Viccelsz? Kihagyhatok egy SVK órát Hrosh-sal, ha megyek. Meg hát cirkuuusz – mosolygott enyhén erőltetetten. – De főleg Hrosh az oka – komorodott el.

Ezután, immáron egy taggal bővülve, betértek a Három Seprűbe is, ahol ittak egy-egy vajsört, és Rosmertát boldogították.

Hétvégén pedig egy véresen komoly napnak néztek elébe.

James fél hatkor magától felébredt, és felült az ágyában.

- Ma van a kviddics meccs – motyogta maga elé, és kiugrott az ágyból. – Nyernünk kell!

Felcsapta a ládája feldelét, és kiráncigálta belőle a kviddics talárját. Miután magára öltötte, kézbe vette a seprűjét, és elindult a lépcsőn, hogy megkeresse még alvó csapattársait.

- Brian! – nyitott be a hetedévesekhez. – Ébresztő! Ma van a mérkőzés. Gyere!

Azzal már rohant is a következő szobához.

- Samuel! Ébren vagy? – Az egyik ágy mögül szitkozódó mormolás hallatszott, úgyhogy James odasietett, és elhúzta az ágyfüggönyt. – Ne lazsálj!

- Gondoltam, kipihenem magam a meccs előtt, ami tizengykor kezdődik. Miért kell neked hétkor itt lebzselni? – dörmögte Samuel.

- Fél hat van, csak közlöm – húzta ki magát James. – Várlak a nagyteremben – szólt még vissza, de megdöbbentő módon Samuel csak a fejére húzta a takarót, és nem reagált.

Következőnek Asherhez ment be, akit rögtön meg is pillantott, mert már ébren volt. Pedánsan bevetette ágyát, és éppen a zokniját húzta.

- Te vagy a kedvenc csapattagom – jelentette ki James.

A fiú ránézett, és megrázta a fejét.

- Nem. Én Oakley vagyok és nem játszok a csapatodban. Asher ott alszik – mutatott ikertestvére ágyára Oakley.

Miután James felverte a csapatot – a lányok ablakához kívülről odarepült, és addig kopogott, amíg meghallották – lement reggelizni. Elégedetten nyugtázta, hogy a reggelizni érkezők őt figyelik. Helyes. Ő a csapatkapitány – habár még mindig a csapata nélkül, mert ezek az átkozottak inkább alszanak tovább, ahelyett, hogy itt is csapatuk egységét szemléltetnék. Pedig James már olyan jól kitalálta, hogy még reggelire is ehetnék ugyanazt. A tök jól nézne ki. Talán még a próféta is írna róla. James Potter csapatának egysége irigylésre méltó. Az ötödéves, rendkívül tehetséges griffendéles fiú idén vette át a csapatkapitányi posztot, de az egység máris látszik a csapaton, amely csakis Potter érdeme lehet. A csapattagok nem csak a pályán vannak ennyire összhangban, a mérkőzések előtt még reggelire is ugyanazt eszik, ezzel nem csak szemléltetve, de önmagukban is tudatosítva, hogy a pályán egyek...

- Muszáj innom egy kávét – huppant le mellé Gwendolyn. James szúrós szemmel pillantott rá. Miatta pont nem juthatott el ahhoz a részhez az álmodozásban, ahol interjút ad, és a címlapra kerül.

- Akkor igyál – közölte sértetten.

- Sok sikert a meccshez – mondta a lány, miközben öntött a poharába a kikészített kancsóból. – Szép időnk van, jó nap a kviddicshez.

- Aha. Kijössz, ugye?

- Nem hiszem.

- Mi az, hogy nem hiszed? – háborodott fel James, és indulatosan beleszúrta a villáját a palacsintájába. – Ez kviddics. És én vagyok a házunk csapatának kapitánya.

- Akkor se érdekel.

James kihúzta magát.

- Rendben, Gwendolyn. Ezt megjegyeztem.

A lány csak felvonta a szemöldökét, aztán belebámult a csészéjébe, amolyan "ez teljesen hülye" pillantással. James erre már nem is mondott semmit.

Tizenegy óra előtt kivonultak az öltözőbe, ahol még utoljára átismételték a taktikájukat, és James megígértette velük, hogy nyerni fognak.

- Letennétek rá a megszeghetetlen esküt? – nézett végig a csapaton.

- James. Induljunk már – sóhajtott Erica.

- Érkezik a Griffendél csapata. – Remus hangja betöltötte a lelátókat. – A legutóbbi meccsen sajnos nem úgy alakultak a dolgok, ahogy kellett volna, de reméljük, a csapat összeszedte magát. – James felpillantott áruló barátjára, és olyan gonoszan nézett rá, amennyire csak tudott. – Közben jönnek a hugrabugosok is. A két csapatkapitány, James Potter és Raymond Silver kezet fognak. A játékosok elfoglalják helyüket, Madam Hooch pedig elengedi a labdákat. A Griffendélnél a kvaff. Sky passzol, Potter lő, és gól! Megvan a mérkőzés első gólja.

James az örömujjongás közepette tett egy kört a seprűjén, aztán felkészült az újabb támadásra.

- Maltby megszerzi a kvaffot, passzol Dinnetnek, de a Griffendél terelői sem tétlenkednek. Hill gurkót küld Dinnetre, aki kénytelen kitérni előle, és elrontja a célzást. Wish megszerzi a kvaffot, passzol Potternek, aki tovább adja Skynak.

A közönség ordibált és énekelt. James négy gólt dobott, és a többiek sem tétlenkedtek. Asher sokkal ügyesebben védett, mint az előző meccsen, és a terelők és a hajtók is nagyobb összhangban játszottak.

Százhúsz-nyolcvan volt az állás a Griffendél javára, amikor a fogók megpillantották a cikeszt. Kihasználva, hogy Asher figyelme is efelé irányult, az egyik hugrabugos lőtt egy gólt, miközben Winter és Lottie úgy repültek a cikesz után, mintha az életük múlna rajta. Brian Turpin az utolsó pillanatban ütött egy nagyot az egyik gurkóba. A goromba labda Winter lábát találta el, aki így egy pillanatra elvesztette az irányítást a seprűje felett. Mire sikerült újra a cikesz felé fordulnia, Lottie már el is kapta az aranylabdácskát.

- Sikerült! Elkaptam! Nyertem! – kiabált örömittasan Lottie.

- Charlotte Wilson elkapta a cikeszt, kétszázhetven-kilencvenre győzött a Griffendél! – Remus hangja elfogultan örömteljesen csendült.

A nyereséget megünnepelni sajnos nem volt idejük, mivel aznap délután indultak a mugliismeret kirándulásra. Ebéd után az előcsarnokban gyülekeztek az ötödéves kirándulók. James csak egy hátizsákot tervezett vinni, és barátai is kicsiny csomaggal indultak útnak, de néhány lány két táskát is a kezében szorongatott.

- Miért nem használsz tértágító bűbájt? – kérdezte James Almirát, akinél szintén két táska volt.

- Használok – nézett rá a lány. – Mindkét táskán.

Green professzor késve érkezett. Dumbledore társaságában lépett az előcsarnokba. Elmélyülten beszélgettek, amikor pedig a diákság már feltűnően türelmetlenkedni kezdett, Green elbúcsúzott az igazgatótól. Letetette maga elé a kézitáskáját, és végignézett a társaságon.

- Lássuk a névsort. Sirius?

- Itt vagyok, tanárnő – pillantott fel rá a fiú, mire Green kipipálta a nevét.

- Gwendolyn?

- Jelen!

Amikor végre az utolsó diák neve is elhangzott, Green elégedetten bólintott, és felkapta a táskáját.

- Indulhatunk – mosolygott a tanárnő. – Kettesoszlopot szeretnék látni.

James oldalra biccentette a fejét, és rámosolygott Siriusra.

- Leszel a párom? – kérdezte, mint egy jól nevelt óvodás.

Sirius hasonlóan visszamosolygott.

- Csak ha megfoghatom kezedet.

Green, aki indulás előtt ellenőrizte a létszámot, és elért hozzájuk, megtorpant. Összehúzta a szemét.

- Potter és Black az első rendbontásig lehet párban, utána szigorú elszeparálás következik. Érthető?

James angyalian bólogatott, Sirius viszont felháborodott.

- Mikor voltunk mi rendbontók a tanárnő óráján? És már meg ne haragudjon, de mióta vagyunk Potter és Black? Eddig mindig James és Sirius voltunk – magyarázta, arcán értetlen kifejezéssel.

Green szelíden vállon veregette.

- De ismerlek titeket. Egy ilyen kirándulás nagy kísértés két megátalkodott csínytevőnek – biccentett mosolyogva, és indult tovább. – Tizenkettő, tizennégy...

Amikor a tanárnő megállapította, hogy mind megvannak, összecsapta a tenyerét.

- Leila, Remus, Dorian és Arlett. Mint prefektusoktól, elvárom tőletek, hogy figyeljetek, nehogy valaki rendetlenkedjen útközben, vagy netán elvesszen. Szándékosan se – nyomatékosította. – Na, most már tényleg indulhatunk.

Kitárta a tölgyfaajtót, és útnak indult a kis csapat.

Hűvös volt még, csípett a márciusi szél. Jamesnek a meccs közben fel sem tűnt, hogy bár süt a nap, a levegő még nem melegedett át.

Lesétáltak a roxmortsi vasútállomásra, ahol márt várt tájuk a Roxfort Expressz. A mozdonyhoz mindössze egy kocsit csatlakoztattak, ide terelte fel őket Green.

- ...hat, nyolc, tíz – számolta őket közben újfent a tanárnő.

- Tizenhat, hetvenhárom, nyolcvannyolc – hadarta James, amikor fellépett a vonatra, hogy összezavarja a tanárnőt, aki erre elkapta a grabancát, és visszahúzta.

- Tíz. – Green professzor biccentett a soron következő Remusnak, hogy menjen, és csak akkor engedte el Jamest, amikor már mindenki más felszállt a vonatra. – Akarsz tizenhatodik lenni? – nézett rá szigorúan.

- Aha.

- Akkor tizenhat – mutatott a tanárnő a vonatajtó felé. James felugrott, és míg Green azzal volt elfoglalva, hogy bezárja az ajtót, a barátai keresésére indult.

A vonat útnak indult, James pedig felidézte magában a délelőtti mérkőzést, és utólagos meglátásait a barátaival is megosztotta.

- Most nincs büfés boszorkány? – vágott közbe Sirius bő negyedóra után.

- Nem hiszem – vont vállat James, és már folytatta is a beszámolót a meccsről.

Amikor egy órával később megérkeztek Newcastle upon Tyne-ba, mindannyian lekászálódtak a Roxfort Expresszről. Körülnézve James megállapította, hogy egy, a muglik számára nem látható peronra érkeztek, mert rajtuk kívül senki nem járt arra.

Ahogy alaposabban szemügyre vette a sötét falú pályaudvart, rájött, hogy itt a peronok mentén falak húzódnak boltíves átjárókkal, a muglik azonban a boltív alatt átlépve a következő peronhoz jutnak.

A három és feledik vágányról kisétáltak a harmadik vágányhoz, majd kerestek egy felüljárót, és átsétáltak a sínek fölött.

- Hú, de magasan vagyunk! – pillantott le Peter. James meglökte a vállát, mire Peter felvisított, és kétségbeesetten kapaszkodott a korlátba.

A Neville Streeten állva várták a buszt, rálátva egy magas, ódon katedrálisra. Greennek is feltűnt, és amíg vártak, megragadta a lehetőséget, hogy kiselőadást tartson.

- Katedrálisok. Mit tudunk a katedrálisokról? – Kérdése költői volt, mert azon nyomban meg is válaszolta. – A katedrális olyan templom, ahol az érsek trónja található. Melyik nagy mugli vallásban találkozhatunk érsekkel?

Csönd.

- Hinduizmus? – próbálkozott Otto Fray.

Green elszörnyedve nézett végig a társaságon.

- Ezt RBF előtt nem engedhetitek meg magatoknak! Gyerekek, mi a legelterjedtebb vallás az Egyesült Királyságban.

- A Buddhizmus – vágta rá Christopher Moscow.

Sirius a szemét forgatta.

- A kereszténység.

- Köszönöm! – fordult felé Green.

James oldalba bökte.

- Stréber.

Sirius felszegte az állát, és keresztbe fonta a karját.

- Nem. De a nyáron bosszantani akartam a szüleimet, szóval nekiálltam kiolvasni a Bibliát.

- És meddig jutottál? – érdeklődött Remus.

- Nem az a lényeg.

Közben megérkezett a busz, úgyhogy feltömörültek rá. Elhaladtak a vasútállomás széles épülete mellett, és két hotelt is láttak, de a tanárnő azt mondta, egyik sem az, amelyikben ők fognak megszállni.

- Megszálljuk a hotelt – lelkesedett James, de sajnos kevesen értették, hogy ebben mi is a vicces.

A busz egy kereszteződésnél rakta le őket, ahonnan egy szűkös utcán át kellett folytatniuk az útjukat.

Rövidesen megérkeztek a hotelhez, amely magasan tornyosult föléjük, mintha az égig érne, és a hatalmasságát fitogtatná.

Green megállt a csoport előtt.

- Ez egy mugli hotel. Nincs varázslás, érthető? Pálcákat eldugni, bájitalokat a lefolyóba önteni, és aki szabályt szeg, az az RBF vizsgáit kockáztatja. Ami pedig a viselkedést illeti, elvárom, hogy mindenki betartsa a szabályokat, és ne hozzon szégyent az iskolánkra – amely mellesleg a Coldrain középiskola.

Green végighordozta rajtuk a tekintetét, végül pedig tett egy lépést az ajtó irányába, mire az kinyílt.

- Hű! – álmélkodott a tanulók egy része.

- Fotocellás ajtó – mondta halkan a tanárnő, aztán előre sietett.

A recepciónál hárman is álltak, így hát a diákok csoportja szétosztódott. James elsők közt került sorra egy idős hölgyhöz, aki megigazgatta orrán a szemüvegét, amely mögül unott pillantásokat lövellt Jamesre.

- Személyit kérek.

James előszedte, és átadta a nőnek, aki mugliként egészen mást látott rajta, mint ő. James látta, ahogy arcképe komoly tekintettel pislog maga elé, és még fejjel lefelé is el tudta olvasni a varázsló és kos (ikrek a.) feliratokat, és jól láthatóan kirajzolódott előtte a Mágiaügyi Minisztérium pecsétje.

Miután az asszony beírta az adatait egy könyvbe – Jamesnek erről az jutott eszébe, hogy igazán írhatnának róla egy könyvet, amelyben részletesen elregélik csodálatos kviddics bravúrjait – kapott egy kulcsot, és kiderült, hogy Peterrel lesz egy szobában.

Mivel névsor és nemek szerint lettek beosztva, többségében nem a megszokott baráti társaságok kerültek egy szobába.

- Hányasban vagytok? – kérdezte James, miközben a liftre vártak.

- Én a háromszáztizenhatosban – felelte Remus. A lift megérkezett, ők pedig négyesben beszálltak. Amikor Sirius látta, hogy Dorian és Christopher elindultak feléjük, gyorsan rácsapott az ajtózáró gombra. A lift ajtaja becsukódott, ők pedig elindultak felfelé.

- Háromszáztizenötös – felelt Sirius is, de James addigra már a haját igazgatta a tükör felé fordulva. – Otto Fray a szobatársam.

- Otto jó fej – vont vállat James.

- Én Teofil Greengrasszal leszek – mondta Remus.

- Ő is jó gyerek.

Sirius a homlokát ráncolta, és nekidőlt a lift ajtajának.

- Ezt most csak azért mondod, mert épp szereted a hugrabugosokat?

- Tény, hogy ma jobban szeretem őket, mert megvertük őket kviddicsben, de az is tény, hogy Teofil Greengrass hollóhátas.

A lift ajtaja kinyílt, Sirius pedig majdnem hanyatt esett, Remus az utolsó pillanatban kapta el a karját, és húzta vissza egyenesbe.

James határozottan elindult a folyosón.

- Meg is van. Mi itt leszünk a háromszáztizennyolcasban, Remusék mellett, te meg szemben velük – biccentett Siriusnak. – Majd gyertek át, ha lepakoltatok.

James benyitott a saját szobájukba, és szemügyre vette a puritán berendezést. Mindössze két ágy állt benne, meg egy kisasztal. Balról fürdőszoba nyílt, ahova James bekukkantott, aztán már ment is tovább, és ledobta a cuccát a közelebbi ágyra.

- Végre van saját fürdőszobánk. A Roxfortban bezzeg nincs ekkora luxus – kommentálta a látottatokat. – Habár a prefektusi fürdő elég luxus – merengett el.

Hamarosan megérkezett Sirius és Remus is. A vacsoráig hátralévő időt James és Peter szobájában töltötték, aztán lementek az étterembe, ahol bevacsoráztak. Green professzor figyelmeztette őket, hogy másnap korán kell kelniük, és hogy a szomszéd szobában fog aludni, illetve, hogy elképzelhető, hogy rájuk néz éjjel, szóval ne forgassanak semmiféle csínyt a fejükben.

- Dehogy – rázta James a fejét. – Eszünkbe se jutott – biztosította a tanárnőt.

Ami azt illeti, eszébe jutott neki néhány csíny a szálloda vendégeit illetően – ott volt az a finnyás anyuka a nyafogó gyerekével, meg a házsártos öregember, akiknek szívesen borsot tört volna az orra alá, de nem akarta, hogy Green professzor rögtön az első nap visszaküldje a Roxfortba. Azt majd csak később.

Most annak volt itt az ideje, hogy végre kicsit kettesben beszélgessen Peterrel. Az elmúlt hónapok folyamán Peter volt az egyetlen, aki nem haragudott rá valamilyen okból kifolyólag, és aki mindig mellette állt, mégis – vagy talán éppen emiatt – vele törődött a legkevesebbet.