Amikor Sirius felébredt, James csukott szemmel feküdt, de megérezte barátja pillantását.

- Helló – motyogta Siriusnak, aki a hátára fordult. Kinyitotta a szemét.

- Helló.

- Hogy vagy?

Sirius nem válaszolt rögtön, a plafonra meredt.

Aztán lassan összeszedte gondolatait.

- Nem akartak visszaengedni a Roxfortba – összegezte a történteket. James nem számított rá, hogy ilyen hamar elmondja, mi történt. A homlokát ráncolta. Blackéknek volt pár hülyesége, de ennek semmi értelmét nem látta. – Először át akartak íratni a francia suliba, de utána úgy döntöttek, hogy inkább otthon tartanak – mesélte. – Meg megházasítanak, de az már csak hab a tortán – tette hozzá gúnyosan. – Mindegy, a lényeg, hogy semmi kedvem nincs az örökkévalóságig a Grimmauld téren raboskodni.

James hallgatott. Nem tudta, mit mondhatna. Sirius felült.

- Mennyi az idő? – Úgy tűnt, többet nem akar mondani a történtekről, és James nem akart kérdezősködni. Sirius idővel majd akaratlanul is elcsepegteti az információkat, ő meg összerakja a képet.

Az éjjeliszekrényen álló cikeszalakú vekkerre nézett.

- Fél tizenegy. – Sirius az arcát dörzsölte, James pedig ülő helyzetbe tornázta magát. – Fárasztó éjjeled volt. De lemehetünk, anya biztos csinált már reggelit.

Kikászálódtak az ágyból, és lementek a nappaliba. Fleamont és Euphemia már rendes ruhában teázgattak, érkezésükre felkapták a fejüket.

- Remélem, sikerült kicsit pihennetek – szólt a nő. – Készítettem reggelit.

James és Sirius a nappaliban ették meg a palacsintát, amit Euphemia különös odafigyeléssel készített el: rénszarvasfej formájúra sütötte, a két szemet mogyorókrémből, az orrot piros eperlekvárból készítette.

- Köszönöm a vendéglátást – mondta Sirius, amikor eltüntette a rénszarvas-palacsintáját. Letette a megüresedett tányért a kávézóasztalra. – De most már mennem kell.

- Menned? Hova? – értetlenkedett Euphemia.

- El.

- Bővebben? – vonta fel Fleamont az egyik szemöldökét.

Sirius Jamesre pillantott, aztán barátja szüleire.

- Nem maradhatok itt. – A kérdő pillantások kereszttüzében folytatta. – Ha keresni kezdenek, a Roxfort után ez lesz az első vagy második ötletük.

- Ne hidd, hogy csak úgy beengedjük őket! – Euphemia a fejét rázta.

James figyelte, ahogy Sirius gondolkodik, kiült az arcára a nyugtalanság.

- Az apám a Wizengamot tagja. Ha haza akarnak vinni, nem fogja annyiban hagyni.

Fleamont legyintett.

- Ha csak annyi baj, akkor valójában nincs is baj. Pár perc és...

Tűz lobbant a kandallóban. Egyszerre kapták oda a tekintetüket, James attól tartott, hogy Sirius anyja vagy apja bukkan fel, de helyettük csak az ő nagyapja érkezett.

- Boldog karácsonyt! – rikkantotta, és kilépett a kandallóból, magával söpörve egy kis hamut. – Hát te? – nézett Siriusra.

- Jó is, hogy jössz – szólt Fleamont, mielőtt Sirius válaszolhatott volna. – Szükségünk van a tanácsodra.

Henry Potter leült James mellé a kanapéra.

- Még szép, hogy szükségetek van rám, Fleamont. Hol lennétek ti nélkülem? Nos, miben segíthetek?

Fleamont röviden vázolta Sirius szökését meg azt, hogy nem tudják az ilyen helyzetekre vonatkozó törvényeket.

Henry lassan Siriusra nézett, és amikor Fleamont elhallgatott, halkan szólalt meg.

- Nem hiszem, hogy keresni fognak. Amennyire én ismerem a családod, valószínűbb, hogy kitagadnak. – Sirius ajka megrándult. Talán mélyen, legbelül, azt szerette volna, ha keresik. Ha azt akarják, hogy haza menjen. – Őszintén szólva, csodálom, hogy eddig még nem tették meg. De persze, ha Orion a Wizengamotnál van, előfordulhatna, hogy csakazértis módon megpróbálnak haza vinni. Csakhogy – emelte fel mutatóujját – van itt néhány tényező. Ha így dönt, hivatalos úton be kell hívjanak a Minisztériumba, azonban annyi tárgyalás folyik manapság, hogy valószínűleg leghamarabb február környékére kapsz időpontot. A tanulmányaidra hivatkozva kérheted a tárgyalás halasztását a tavaszi szünetig, azonban ha jól szövöd a szavakat, nem zárják le az ügyet, hanem visszahívnak. Nyáron tehát mehetsz újra, és ha ügyesen játszol, augusztus végén születik ítélet, amikor is már mész vissza a Roxfortba. De kétlem, hogy az apád akarná, hogy az egész minisztérium előtt kiteregesd a családi szennyest. Úgy vélem, nem fogja a Wizengamot elé vinni az ügyet.

James örült, hogy a nagyapja ért ezekhez a témákhoz. Így, ahogy levezette, logikusnak tűnt az egész.

- Remélem, kitagadnak – mondta Sirius –, és soha többé nem kell látnom egyik idióta rokonomat sem.

- Akárhogy is, itt maradsz, amíg nem rendeződnek a dolgok – jelentette ki Euphemia derűsen, de határozottan. – Most pedig bontsuk ki az ajándékokat!

- A fiúk ajándékait elküldtük a Roxfortba – lombozta le Fleamont.

- Ó, tényleg.

- De a mi ajándékaink itt vannak, nem? – kérdezte Henry, és gyermeki lelkesedéssel várta a saját csomagját.

Euphemia nevetve adta át a meglepetést, aztán mindenkinek csinált egy csésze teát. Közben Fleamont bekapcsolta a rádiót, amiből egymás után szóltak a különböző karácsonyi dalok – a legtöbb Celestina Maggicától, de más előadók is bővelkedtek az ünnepi zenékben.

Délután James és Sirius elmentek szánkózni a közeli domboldalra.

- Emlékszel még a székekből és seprűkből összeeszkábált szánkónkra? – kérdezte James, amikor leült a rendes szánra.

- Persze. Az volt a fénykorunk.

James nevetett, és meglökte magukat. Kiabálva csúsztak lefelé a domboldalon, hogy újra meg újra visszaszaladjanak a tetejére, és ismét lecsússzanak.

Amikor besötétedett, Sirius elnyúlt a szánkón, karjait összefűzte a tarkója alatt, és így szólt:

- Húzzál!

- Miért én húzzalak téged? – kérdezte James kissé sértődötten, de azért megfogta a kötelet, és maga után húzta Siriust. Fél kilométer után már jócskán lihegett, és alig bírta húzn a fütyörésző Siriust.

- Gyorsabban, Rudolf!

- Annyira szemét vagy! Majd kiköpöm a tüdőm, te meg így hajtasz!

- Aha.

Ezután James erőlködött még egy darabig, de végül feladta.

- Elfáradtam.

Sirius felült.

- Mégis milyen szarvas vagy te? Puhány?

James tehetetlenül vállat vont. Aztán felcsillant a szeme.

- Vagy túlságosan emberi.

Körülnézett, és mivel senkit nem látott a környéken, gyorsan átalakult szarvassá.

Sirius nevetve felállt, ráerősítette a kötelet, és visszahuppant a szánkóra.

- Gyí, te!

Ágas hátra rúgott – sajnos nem talált – de aztán meglódult. Végigszáguldott a hóborította utcákon, miközben mögötte Sirius azt kiabálta:

- Ho-ho-hó! Boldog karácsonyt!

Sirius kapott egy saját szobát, ahol berendezkedhetett volna, ha lettek volna holmijai. Szerencsére többségében a Roxfortban maradtak, nem pedig a Grimmauld téren.

Ennek ellenére éjjel fél egykor James mégis arra ébredt, hogy Sirius az ágya végében ül. James álmosan pislogott rá, és fel akarta volna venni a szemüvegét, de nem találta az éjjeliszekrényen, és mint rövid hunyorgás után kiderült, azért nem, mert Siriuson volt.

- Mit művelsz? – kérdezte James kásás hangon, és visszahanyatlott a párnájára.

- Nagyon rossz a szemed. Tudod? – Sirius az orrát ráncolta. – Miért ilyen rossz? James, miért?

James felnyögött.

- Te részeg vagy?

De addigra már tudta a választ, érezte a barátjából áradó alkoholszagot.

- Nem, én csak... Úgy értem csak egy üveg whisky volt a konyhátokban. Ez mind. Semmi más. Csak az a bor. De nem ízlett. Azért a felét megittam. – Sirius elkeseredetten beletúrt a hajába. – Jaj, de borzalmas volt!

James úgy sejtette, nem sokat fog aludni. Felült, és lelökte magáról a takarót.

- Az a bor ajándék lett volna.

- Akkor még jó, hogy megittam!

James a szemét forgatta.

- Menj vissza aludni!

- Nem lehet. – Sirius komolyan nézett rá, a szemüvegtől csak még komolyabbnak tűnt a pillantása. – Inkább te is igyál velem. Maradt a borból. – Láthatta James arcán, hogy nem tetszik neki az ötlet, mert folytatta. – Figyelj – kezdte. – Ez nem... nem, mert ha igen, úgy más lenne, pedig – ezt biztos te is tudod – az egész annyira jelentőségteljesen jelentéktelen. Érted? Pedig mindjárt itt az új év. Új remények. Új emberek. Új újdonságok. Új újságok. Szóval minden új lesz. Úgyhogy igyunk. Boldog új évet!

- Még karácsony van.

Sirius nagyot pislogott.

- Az nem lehetséges. – James felvonta a szemöldökét. Sirius szája legörbült. Hanyatt dőlt az ágyon. – Hogy törtethetett ez? – suttogta.

James felállt, és fölé hajolt.

- Úgy, hogy túl sokat ittál.

Sirius pár másodpercre behunyta a szemét. Amikor aztán kinyitotta, egyenesen James szemébe nézett.

- Olyan vagy, mint valami drog.

- Drogoztál is?!

Sirius felkönyökölt.

- Neem – nyújtotta el a szót, és fél kézzel az arcát dörzsölte. – Na jó – lökte magát ülő helyzetbe. – Én erre nem érek rá. Pisilnem kell.

Imbolyogva feltápászkodott, a komódhoz lépett, és kihúzta a fiókot.

- Ne, ne, ne! Az nem a vécé!

Sirius értetlenül nézett rá.

- Ne gyere utánam, ha pisilek.

James megragadta a karját, és kivonszolta a szobájából. Sirius erőtlenül ellenkezett.

- Még nem akarok visszamenni a Roxfortba – tiltakozott. – Kikérem magamnak. Különben is, te egy szarvas vagy. Te jó ég! Te egy szarvas vagy! Ó, drága Szentlélek! – kiabált. – Te szarvas vagy!

James nem győzte lepisszegni, de a szüleinek már így is feltűnt a hangoskodásuk.

- Mi folyik itt? – lépkedett felfelé a lépcsőn Fleamont. James megadóan elengedte Siriust, aki erre arccal előre nekidőlt a falnak.

- Sajnálom, uram, de nagyon rossz a boruk.

Fleamont Jamesre nézett, aki ártatlanul vállat vont.

Közös erővel cipelték Siriust a fürdőszobába, ahol a vécé elé állították, és ahol Siriusban felrémlettek életének korábbi, traumatikus élményei.

- Emlékszel, amikor lányok voltunk? Annyira rettenetes volt. Nem tudtam pisilni!

Aztán átvonszolták a szobájába, és bedugták az ágyába.

- Ez nagyon puha. Pihe-puha.

Végül Fleamont magukra hagyta őket pár percre, és amikor visszatért, két bájitalos fiolát hozott magával.

- Idd meg! – szólt Siriusra, aki átvette az üvegcsét, és szakértőinek szánt, de részegesen elnagyolt módon meglötykölte.

- Ez is olyan rossz, mint a bor?

- Csak idd meg!

Sirius végül megitta, és pillanatokon belül elaludt. James leszedte róla a szemüvegét, Fleamont pedig letette a másik üvegcsét az éjjeliszekrényre.

- Másnaposságra van – sandított Jamesre.

Másnap szükség is volt a bájitalra. James fél kilenc körül ébredt, és rögtön át is ment Siriushoz, aki fejére húzta a takarót, és nagyon szenvedett.

- Szörnyen érzem magam – morogta.

- Nem csodálom. – James lerántotta róla a takarót, mire az arca elé kapta a kezét.

- Maradt abból a rettenetes borból?

- Igen, de nem adom oda.

Sirius kikukucskált az ujjai között.

- Kutyaharapást szőrével.

- Nem-nem – rázta a fejét a belépő Fleamont. – Attól csak rosszabb lesz. Ezt tessék meginni – adta kezébe a bájitalos fiolát.

Sirius ülő helyzetbe tornázta magát, és belekortyolt a főzetbe.

- Rettenetes – fintorgott. A férfi vállat vont.

Sirius apránként megiszogatta a bájitalt, Fleamont pedig megvárta, hogy elfogyjon. Utána így szólt:

- Remélem, ilyen többé nem fordul elő.

- Dehogy!

Fleamont visszavette a fiolát, és távozott.

- A szüleid most biztos utálnak – nézett utána Sirius.

James lehuppant mellé az ágyra.

- Nem hiszem – nézett ő is az ajtó irányába. – Hozzám vannak szokva. Nekem pia sem kell ahhoz, hogy így viselkedjek.

Az eset után Fleamont kettesben beszélt valamit Siriusszal, mindezt sajnos zárt ajtók mögött. Jamest ette a fene, amiért ő kimaradt. Pedig annyira tudni akarta volna, miről beszéltek ezek ketten odabent!

Ami a későbbieket illeti, James szülei előrelátóan nem vettek semmiféle szeszes italt az újév megünneplésének alkalmára. Üdítővel koccintottak, és nem sokkal éjfél után ágyba parancsolták a fiúkat.

A téli szünet utolsó napján kikísérték őket az állomásra. Nagy pelyhekben hullott a hó, a Roxfort Expressz füstjével egybeolvadt pihék szürkésen kavarogtak a levegőben. Egy rövid búcsúzás után James és Sirius felszálltak a vonatra, és megkeresték Remust.

- Azt hittem, te a Roxfortban maradtál – csodálkozott Jamesre nézve.

Amíg a vonat lomha tempóban elindult, James behúzta a fülke ajtaját, és leültek Remusszal szemben, hogy beavassák a részletekbe.

A Roxfortba visszatérve minden olyannak tűnt, mint korábban: a falak, a tanárok, a leckék, a tanórák. Pedig valami megváltozott. A Tekergők ismét egymásra találtak.

Ez pedig egyértelműen azt jelentette, hogy meg kellett ünnepelniük a barátságukat. Először is lementek a konyhára, ahol belakmároztak fánkkal, citromtortával, mézes süteménnyel és epres-csokis pudinggal, aztán a félkész térképpel együtt elindultak felfedezni a Roxfort még fel nem fedezett zugait.

- Előző tanév végén még sikerült néhány termet rátenni a negyedik emeletről, de a java még hátra van – tanulmányozta Remus a térképet. Éjszaka volt, a hold csak vékony csíkocska, a csillagok ragyogtak. Az udvarra lehullott hó visszaverte tündöklő fényüket.

A negyedik emelet bővelkedett az érdekes helyekben.

Először is, ott volt a könyvtár zárolt szekciójának jó része – egy lépcsőn lehetett felmenni a könyvtárból. Oda már csak azért megérte bemenni, mert kifejezetten tiltott. Aztán itt volt a tanulószoba is – James mindig úgy ült, hogy pont rálásson Lilyre – és Binns irodája is.

Ezutóbbi fura egy hely volt, áporodott szag telepedett meg az ezeréves tárgyakon, amelyek szigorú rendben voltak elhelyezve a polcokon és az asztalon.

Felfedeztek egy szobát, amely a kiskedvencek számára volt fenntartva: macskaajtó segítette a bejutásukat, és az egész helyiség a kisállatoknak volt berendezve. Pihenőpárnánk, tejestálak és játékok a cicáknak, döglött legyekkel telirakott tálacskák és félig nyitott terráriumok a békáknak. De gondoltak az egerekre és a patkányokra is futókerekekkel, és még a csigákra is – vagy ha nem is azért, de volt kitéve néhány nagylevelű növény, amelyek egyikén épp egy hatalmas csiga telepedett meg.

Sirius itt rábukkant a saját békájára is.

- Bocsi, haver – szólt, miközben letelepedett mellé. – Az utóbbi időben téged is jól elhanyagoltalak.

James is leült, és az ölébe vett egy macskát. Sirius szúrós szemmel nézett rá, de nem érdekelte. Peter a csigát figyelte. Remushoz pedig Gwendolyn egyik macskája dörgölődzött minden áron, míg végül a fiú megadta magát, és végigsimított a hátán. A fekete macska elégedetten dorombolt.

- Árulók – ingatta Sirius a fejét. – Csak te maradtál nekem, Kelly.

A béka bután nézett körbe.

Le akarták tudni a negyedik emelet nagy részét, így hát rátettek még néhány tantermet a térképre, és végül az emeleti erkélyt is. Csontig hatoló hideg volt odakint, de nem fújt a szél. A kifújt levegő az arcuk előtt kavargott, Peter keze majdnem hozzáfagyott a korláthoz.

- Örülök, hogy újra együtt vagyunk.

- Én is – bólintott Sirius. Odakönyökölt Peter mellé, és elnézett a Tiltott Rengeteg irányába.

- Újra teljes a csapat – mosolygott James.

Az eddigi szürkeség helyét átvették a kavargó színek.

___________________

Boldog karácsonyt mindenkinek!

Nagyon sajnálom, hogy így elmaradoztak a feltöltések, de most a Jézuska meghozta a következő fejezetet. Apropó, járt már nálatok? Ha igen, mi jót hozott?❤️