Szombat reggel James fáradtan ébredt. Egész éjjel kóboroltak a kastélyban, olyan zegzugait fedezték fel, amelyeket korábban még sosem, és ez másnapra megtette a hatását. Nyolc óra is elmúlt, mire kivergődött az ágyból. Felkeltette a többieket is, mivel az volt a tervük, hogy lemennek Roxmortsba, és még utoljára kiélvezik a vizsgák előtti szabad szombatjukat.

Azonban ki sem jutottak a klubhelyiségből, amikor már dugába is dőlt a tervük. A lányok éppen akkor másztak be a portrélyukon, amikor ők kifelé igyekeztek volna.

- Ha Roxmorts a cél, akkor már vissza is jöttetek – nézett rájuk Almira, és ment volna tovább, de James elkapta a kezét.

- Miért?

- Nem mehetünk – vette át a szót Felicia. – Bejelentés érkezett, hogy láttak a faluban egy trollt.

- Troll? Roxmortsban? – hitetlenkedett Remus, mire a lányok kényszeredetten bólogattak.

- McGalagony az előcsarnokban áll, és mindenkivel közli, hogy elmarad a kirándulás – tette hozzá Lily.

Sirius ledőlt az egyik közeli fotelbe.

- Kár volt felkelnünk.

Jamesnek felcsillant a szeme.

- Vagy akár lemehetnénk, és megnézhetnénk a...

- Nem mehettek – szólt közbe Lily. – Itt marad szépen mindenki. Nem hiányzik év végére, hogy valamelyikőtöket széttrancsírozza egy troll.

James olyan gyorsan fordult az irányába, mintha egy cikeszt próbált volna épp elkapni.

- Aggódsz értem?

- Csak nincs kedvem úgy menni a vizsgákra, hogy előtte négy, nagyon ronda hullát látok.

- Én szerintem szép hulla lennék – állapította meg James. – Sőt, én az az ember vagyok, akinek kifejezetten jól állna a halál – töprengett.

- Te mondtad – forgatta a szemét a lány, és a barátnői egyszerre nevettek fel.

Alice átkarolta Lilyt, és közben a fiúkra nézett.

- Nincs kedvetek meginvitálni minket egy vajsörre?

- Jól mondod, nincs – jelentette ki Sirius a fotelban fetrengve.

- És tanulnunk kéne – tette hozzá Felicia legörbülő ajkakkal. – Mindjárt itt vannak a vizsgák, és én nem tudok semmit.

- Jó, akkor közös tanulás a srácoknál? – pillantott körbe Alice. – Igen? Oké, mehetünk!

James leeresztette a vállát, ahogy a szobájuk felé tartó lányokat figyelte.

- Kihasználnak minket. Megisszák a vajsörünk.

- Ilyenek a nők – bölcselkedett Sirius, és egy nagy nyögés kíséretében feltornázta magát a fotelből.

Fönt, a szobában, előkerültek ugyan a tankönyvek, a többség csak dísznek használta őket.

- Na meséljetek – kezdte Alice, miközben kibontott egy üveg vajsört. – Hogy ment a pályaválasztási tanácsadás McGalagonnyal?

- McGalagony nagyon segítőkész volt – mosolygott Remus. – Csupa hasznos tanácsot adott.

- De tudjátok már, hogy milyen szakmát akartok?

A fiúk a fejüket ingatták.

- Én csak annyit tudok, hogy a minisztériumban szeretnék dolgozni – mondta Peter, kezében a vajsörös üveget forgatta.

- Melyik szinten?

- Azt nem tudom.

- Nekem McGalagony megmondta, miből értékelnek jól a tanárok, én meg azt mondtam, hogy jó – összegezte Sirius a történteket. – Majd a vizsgaeredmények függvényében felveszem azokat a tárgyakat, amiket szeretek is, aztán ennyi.

- Jó, de mi a célod? – erősködött Alice.

- Hogy kijárjam a Roxfortot.

James elismerően bólintott, a lány a fejét ingatta.

- De... Hogyhogy nem tudjátok? Én világ életemben tudtam, hogy auror akarok lenni.

- Dehogy tudtad – legyintett James. – Hatévesen még gyógyító akartál lenni. Aztán meg űrhajós.

- Hét éve mindenki űrhajós akart lenni.

- Én nem, mert nem tudtam, mi az – szólt közbe Sirius.

James ignorálta barátja szavait, és Alice-nek célozta mondandóját.

- De ez csak azt jelenti, hogy te sem akartál mindig auror lenni.

- Megőrülök tőled! – temette a kezébe az arcát a lány. James elégedetten elmosolyodott, aztán közelebb húzódott Lilyhez, aki a hátát az egyik ágynak döntve, csukott szemmel hallgatta az eddigi beszélgetésüket.

- És veled mi a helyzet, Evans? Mi leszel, ha nagy leszel?

Lily csukva tartotta a szemét.

- Hülyéket fogok katapulttal kilőni minél messzebbre.

- Érdekesnek hangzik – nevetett James. – Mesélhetnél róla. Mondjuk egy randi keretein belül.

- Nem, te nem az vagy, akinek mesélek róla, te az vagy, akit szívesen kilőnék – pontosított a lány.

- Lövöldözős randi! Jól hangzik.

- Nem lesz semmiféle randi.

- Pedig vicces lenne kilőni egymást.

- Csak a hülyéket lövik ki.

James elvigyorodott, közben a lány tökéletes arcát figyelte.

- Szóval azt hiszed, engem kilőnének, de téged nem? Van egy rossz hírem.

Lily nem értékelte a humorát, pedig ő szívesen elviccelődött volna vele. A legjobban az zavarta, hogy itt ült előtte ez a lány, akinek igenis kitűnő humorérzéke van, de nem hajlandó nevetni a viccein és vele együtt poénkodni, meg randira menni vele. Pedig ők tökéletes pár lennének együtt. Olyan dinamikájuk lehetne, mint senki másnak. De nem. Lilynek játszania kell az eszét, hogy ő a hú de komoly valaki, aki nem nevet James Potter remek viccein.

Ilyenkor felgyűlt benne a düh, legszívesebben rákiabált volna, hogy ugyan, mondja már meg, mi baja. Bezzeg mások hogy örülnének, ha csak egy feleolyan jó képű és személyiségű ember akarna tőlük valamit, mint ő.

A többiek már másról beszélgettek, a vizsgatémákat találgatták, de James fejében csak nem akart nyugodalmat találni a gondolat, hogy nekik együtt kéne lenniük. Legalább meg kellene próbálniuk.

- Mit kéne tennem, hogy eljöjj velem egy randira?

Lily kinyitotta a szemét. A tekintete, azok az átható zöld szemek úgy néztek rá, hogy legszívesebben örökre elveszett volna bennük.

- Gyökeresen megváltoznod? – Lily hangja kérdőn csendült, mintha ő maga sem lenne biztos ebben. Éppen ezért, James megrázta a fejét.

- Nem.

- Akkor maradj ilyen. De ne csodálkozz, hogy nem akarok tőled semmit. És különben is, miért gondolod, hogy egyáltalán bejössz nekem? Külsőre.

James értetlenül nézett rá.

- Hát mert... Hát... – a meglepettségtől alig találta a szavakat. – Hát mert jól nézek ki.

Lily leeresztette a vállát, és jelentőségteljesen elnézett más irányba.

- Ebben miért vagy ennyire biztos? – kérdezte végül, visszafordulva felé.

- Látom magam a tükörben. És tudom, hogy szokás panaszkodni, hogy jaj, ilyen az orrom, meg olyan a lábam. De én elégedett vagyok magammal. És ez egy jó dolog. Megpróbálhatod lehúzni az önbizalmam, de nem fog menni. Jól nézek ki. Szeretem a testemet.

Lily nem mondott erre semmit, csak zavartan pislogott, aztán már Remusra figyelt, aki épp felvetette, hogy ha már ennyit beszéltek a vizsgákról, akkor akár tanulhatnának is egy kicsit. Kevés lelkesedéssel, de a többiek is beleegyeztek ebbe, és mindenki kezébe vett egy tankönyvet.

Jamesnek az asztronómia könyv jutott, és őt magát is meglepte, hogy milyen könnyedén megy a koncentrálás.

Csöndesen ültek, elszórtan a szobában, és húsz percre állították be Sirius mandragórás ébresztőóráját. Ezt az időt tűzték ki a tanulásra, és így, hogy látta a végét, könnyebben bírt figyelni. Próbálta eszébe vésni a könyvben felrajzolt csillagképeket, és megjegyezni a libráció fogalmát.

A húsz perc letelte után újra beszélgetésbe elegyedtek, aztán lementek ebédelni, és az egész délutánt kint töltötték egy tóparti fa árnyékában. Levitték magukkal a könyveket, és néha újabb húsz percet tanultak, a köztük eltelő időben pedig elhülyéskedtek.

A vasárnap hasonlóan telt. Néha rávették magukat egy kis tanulásra, és bár mindannyiukban benne volt az izgalom, James nem értette, hogy képes Gwendolyn és Remus annyi időt eltölteni a könyvek fölött, vagy a hollóhátasok hogy csinálják azt, hogy nem szólnak egymáshoz egész nap, csak tanulnak. A hugrabugosok pánikoltak. Arlett Wilson sírógörcsöt kapott az előcsarnokban, és kijelentette, hogy meg sem próbálja letenni a vizsgákat, mert úgysem fog sikerülni egy sem. Még a húga sem tudott segíteni rajta – bár James szerint elég kérdéses, hogy Lottie segíteni akart-e neki egyáltalán, mivel egész egyszerűen elé állt, és azt mondta:

- Fejezd be, tök ciki, hogy itt bőgsz! Ha ilyen béna vagy, előbb teszem le én az RBF vizsgákat.

Így mentek hát neki az utolsó hétnek.

Ez a bizonyos utolsó hét utólagosan egy fura, meg sem történt álomnak érződött. A meleg, májusi napsütésben abszurdnak tűnt, hogy ők pár nap múlva életük egyik legmeghatározóbb pillanatain lesznek túl.

Nem tűnt igazinak.

- A héten átvesszük azokat a bűbájokat, amik a legnagyobb nehézségeket okozták – mondta Flitwick hétfő reggel, és James nem tudta elhinni, hogy erre most tényleg szükség van. Vizsgák? Milyen vizsgák? – Nyugodtan összegyűjthetitek ti magatok is azoknak a varázslatoknak a listáját, amit szeretnétek még utoljára átgyakorolni.

- Vizsgatippek – kezdte Ebshont az óráját. – Igyatok sokat. Kivételesen ne alkoholt, azt majd csak utána. És fontos a megfelelő étkezés. Na meg a nyugalom. – Előhúzott a zsebéből egy tégelyt. – Ebben van a relaxációs arckrémem. Mindenki kenjen fel belőle egy picit, és megkezdjük relaxációs vizsgafelkészítő óránkat – mondta, és mire a tégely körbeért, mindenki fején zöld pakolás díszelgett.

Így mentek gyógynövénytanra is, ahol Bimba lemosatta velük a kencét, aztán arról magyarázott, hogy mit javasol arra az esetre, ha elfelejtenének valamit.

- A kérdéseket át lehet ugrani. Ha elolvastad, de nem vagy biztos a válaszban, ne írj oda semmit, menj tovább. Ha befejezted, visszatérsz, és újra elolvasod a kérdést. Lehet, hogy addigra eszedbe jut a megoldás, vagy egy későbbi feladatban van utalás a válaszra.

Binns nem adott tippeket. Ő csak folytatta a tankönyv felolvasását, ám kivételesen, most senki nem aludt el az óráján. Szaporán próbálták kiírni a lényeges információkat az elhangzottakból, miközben többen is kávét kortyolgattak, hogy ébren bírjanak maradni.

Lumpsluck nyugtatgatni próbálta az ideges társaságot.

- Aki eddig tanult, annak nincsen félnivalója – mondta biztatóan. Jamest ezzel korántsem nyugtatta meg.

- Kiemelten fontos, hogy az utolsó napokban is megfelelően készüljenek – állította McGalagony. – Érdemes követni az eddigi időbeosztásukat.

James inkább nem mondta meg neki, hogy eddig sem volt olyanja, csak összenézett Siriusszal.

Hrosh keveset beszélt a vizsgákról.

- Puhányságuknak és dekoncentráltságuknak hála megcsúsztunk a tanmenettel – szónokolta, miközben oda-vissza sétált előttük, háta mögött összekulcsolt kézzel. – Sokkal több hangsúlyt szerettem volna fektetni az élelemszerzésre és az egészségügyi ismeretekre. A mai órán átveszünk néhány védelmi varázslatot – James azt hitte rosszul hall –, a holnap reggeli duplaórán pedig a túlélés mentális és fizikai hátterét fogjuk megvizsgálni. Az utolsó, pénteki óránkon a vizsgára fogunk felkészülni.

James úgy sejtette, az egész tanévnek lett volna ez a feladata, nem pedig a legutolsó órának, de mostanra megtanulta, hogy Horsh-sal jobb nem vitatkozni.

Mugliismereten már csak ismételtek, Green ezredszerre is átrágta velük a közlekedési szabályokat.

- Amikor átmegyünk az úton, melyik oldalra nézünk először? – ilyen, és ehhez hasonló kérdéseket tett fel.

James számára fárasztó volt ez az egész hét, és nem csak az RBF-re való készülés miatt, hanem mert az évadzáró kviddics meccs a hétvégén volt esedékes. Nyerni akart, minden áron, de csütörtök délután gond adódott.

Asher Mason-Butler botladozott elé, amikor is éppen a klubhelyiségben hasalt a földön, előtte pedig az átváltoztatástan tankönyv hevert – na mintha odafigyelt volna arra, amit olvasott.

- James – szólt a kisfiú. – Baj van.

- Na mondjad – könyökölt fel James, Asher pedig kedvszegetten dülöngélt előtte.

- Lottie a gyengélkedőre került.

James úgy pattant fel, mintha a seprűjén ült volna, és függőlegesbe rántotta volna.

- Hogy mi? Épp most?

- Igen – sóhajtott Asher. – Megátkozták.

James otthagyva a barátait, kiviharzott a klubhelyiségből, és a gyengélkedőig meg sem állt. Lottie ott ücsörgött az egyik ágyon, és amikor meglátta Jamest, szenvedőbb arcot vágott, mint addig.

- Mi bajod? - kérdezte James.

- Megátkoztak. – Lottie jobb kezével felemelte balt. – Szilánkosra törtek a csontjaim. Kibaszottul fáj.

James elhúzta a száját, és fejben engedélyezte Lottie-nak az extraszenvedő fejet.

- Hát azt elhiszem. Melyik seggfej volt?

- Nem láttam. De gondolom mardekáros.

James bólintott. Úgy sejtette, ez a bosszú a két kis harmadévesért.

Mindamellett, hogy sajnálta Lottie-t, magát és a csapatát is sajnálta. Hogy fog így fogót szerezni? Két napjuk volt a mérkőzésig!

Egész éjjel nem aludt, azon kattogott az agya, hogy kit tudna beszervezni. Talán azok közül kéne választania, akik anno szintén jelentkeztek a posztra. De olyan bénák voltak... Akkor talán meghallgatást kéne hirdetnie. De egy nap alatt nem fog szerezni egy jó fogót, aki ráadásul könnyedén együttműködik a csapattal másnapra.

Talán esetleg ha ő maga állna be, de akkor meg egy hajtót kell keresnie.

Belefúrta a fejét a párnájába. Miért van mindig ennyi gond?

Végül pénteken – ha nem lett volna bőven elég a tanárok RBF monológjait hallgatni, és a meccs alakulása miatti általános izgalom – még rendezett is egy gyors felvételt a csapat számára. Erre végül senki nem jött el, mert az utolsó pillanatban tett bejelentés miatt vagy nem értek rá, vagy nem is értesültek róla.

Miután a teljes csapat fél órán keresztül várt, tartottak egy fogó nélküli edzést, aztán James megpróbált biztató szavakat mondani nekik, de nemigen sikerült.

- Reméljük a legjobbakat – búcsúzott el tőlük, és még ott maradt kicsit a csapatkapitányi szobában, hogy átgondolja a továbbiakat.

Csakhogy azokon már nem nagyon volt mit gondolni. Adva volt a veszteség.

Amikor visszatért a kastélyba, és megvacsorázott, felvonszolta magát a klubhelyiségbe. Ott aztán Felicia perdült elé.

- Hallottam, mi történt. Nagyon sajnálom – tette James vállára a kezét. – Ha jó lennék kviddicsben, szívesen beállnék segíteni.

- Tényleg beállnál? – vonta fel James a szemöldökét. A lány bólogatott.

- Aha. De nem vagyok jó. Sőt, kifejezetten béna vagyok. Én meg a labdák...

- Egy béna játékos is jobb, mint semmilyen játékos. Na?

Felicia szeme elkerekedett.

- Tényleg? Komolyan bevennél?

James bólintott, és nem tudta nem észrevenni, mennyire felragyog Felicia arca. Talán szeretett volna csapattag lenni, de volt annyi belátása, hogy tudta, nincs értelme próbálkoznia, mert be sem kerülne, vagy ha igen, akkor is a legrosszabb játékos lenne. De vész esetén igenis meg kellett ragadni minden lehetőséget. És talán kiderül róla, hogy nem is olyan ügyetlen.

Másnap persze kiderült, hogy Felicia mégis ügyetlen.

Mindennek ellenére derekasan helyt állt. James szerint ahhoz képest, hogy nem edzett velük, és nem volt a csapat összeszokott tagjainak része, egész jól manőverezett.

Felicia azt mondta, inkább állna be hajtónak, mint fogónak – utóbbi túl nagy felelősség, mondta a száját elhúzva – és a többiek is igyekeztek minél ritkábban passzolni neki.

A Hollóhát játékosai persze igyekeztek kihasználni a lány gyengeségeit, és eléggé rászálltak, de Felicia akkor is kitartóan játszott, és nem nyafogott akkor sem, amikor eltalálta a karját egy gurkó.

James élvezte, hogy megint fogóként játszhat. Hiányzott neki ez a poszt is, bármennyire is a hajtói pozíció állt a szívéhez a legközelebb. Valahogy megvolt az izgalma annak, hogy kívülről figyeli a meccs alakulását, de amikor úgy alakul, rajta múlik minden.

- Wanda Jewel csodálatos védését láthattuk újra – töltötte be Remus hangja a lelátókat, amikor már nagyjából negyven perce tartott a mérkőzés. – Reginald Davisnél a labda, passzol Wen Linek, aki tovább adja Parviz Wamboldtnak, de Erica Hill résen van, és egy jól irányzott terelőt küld rá! Emily Sky megszerzi a labdát, és passzol, és közben a fogók megpillantották a cikeszt. Samuel Wish belő egy gólt, miközben Margareth Kydd és James Potter a cikeszre pályáznak.

James lehetetlenségnek érezte, hogy megszerezze. Margareth közelebb volt. Sokkal közelebb.

A becsülete persze nem hagyta, hogy félreálljon, és hagyja, hogy Margareth elorozza előle az aranylabdácskát.

Később már maga sem értette, hogy hagyhatta le a griffendéles lelátók közelében a lányt. Talán az akaraterő tette, vagy csak a jobb seprű.

Akárhogy is, az ő markában végezte a cikesz.

- Potter elkapta a cikeszt! – ujjongott Remus. – Kétszázhatvan-kétszáznegyvenre győzött a Griffendél!

A kviddics-kuptán ugyan nem nyerték meg – mire James leszállt a pályára, fejben már ki is számolta, hogy azt idén sajnos a Mardekár kapja –, de így is szép eredményt értek el, főleg, ha figyelembe vette, hogy honnan indultak, és éppen milyen hátrányokkal játszottak.

- Ti vagytok a legjobb csapat! – kiáltotta az öltözőben. – Mindenki a vendégem egy vajsörre a legközelebbi roxmortsi hétvégén – jelentette ki, mire üdvrivalgás tört ki.

Mosolyogva figyelte az ujjongó csapatot, és arra gondolt, ha az RBF vizsgákat is így veszik, akkor nem lesz itt semmi gond.