Így a vizsgák után még a nap is mintha másként sütött volna.

James legalábbis így érezte, amikor szombat reggel kilépett a tölgyfaajtón, és Siriusszal az oldalán elindult Roxmorts felé.

Barátja is hasonlóan gondolhatta, mert orrára napszemüveget biggyesztett, ami ütnivalóan jól állt neki, és ez mellesleg annak a csapat harmadéves lánynak is feltűnt, akik előttük sétáltak, mert újra meg újra hátra fordultak, és nevetgélve összesúgtak.

- Kár, hogy Holdsáp és Féregfark nem jönnek – mondta James, miközben tőlük nem messze az óriáspolip kinyújtóztatta a csápjait. Úgy nézett ki, mintha integetne, így hát James visszaintegetett neki.

- Éjjel telihold – biccentett Sirius. – Peter meg szerintem kialussza a vizsgák fáradalmait.

James nevetett. Petert nem bírták reggel felébreszteni, úgyhogy inkább hagyták, és kettesben mentek le a nagyterembe.

- Jó, de sosem volt még olyan, hogy a vizsgák után menjünk le Roxmortsba hivatalosan. Így sokkal szabadabb az egész. Nem lebeg a fejünk fölött, hogy az időnket vesztegetjük, és tanulni kéne.

- Mert te aztán annyit tanulsz hétvégente!

James elismerte Sirius igazát.

- Ezek már megint mit csinálnak? – kérdezte aztán, mert feltűnt neki, hogy néhány mardekáros a Tiltott Rengeteg felé igyekszik.

- Nem tudom, de remélem, megeszi őket valami bestia – követte Sirius a pillantását. – Utánuk kéne mennünk? Csak mert nincs most hangulatom ehhez.

- Jó, tudod mit? Nem érdekel. Ma nem vagyok hajlandó ezekkel a szarcsimbókokkal foglalkozni – jelentette ki James. – Mi is megérdemlünk egy nyugis napot, amikor csak kóborlunk Roxmortsban, iszogatunk a többiekkel, és a legnagyobb gondunk az, hogy nem tudjuk eldönteni, csokibékát vegyünk vagy kondéros kekszet.

A faluba érve megálltak Zonko Csodabazárjánál, ahol vettek egy-két apróságot, onnan pedig fél tizenegy körül átmentek a Három Seprűbe. James ide beszélte meg a csapatával a találkozót.

A csapattagok többsége már ott volt, Emily és Samuel már szereztek is maguknak egy korsó málnás tündérszörpöt – ez csak névlegesen volt tündéres, méghozzá azért, mert csillogott –, és Brian is ott ült mellettük.

James átevickélt a székek és asztalok között.

- Halihó! – köszöntötte teljes vidámsággal a csapatot. Ledobta magát melléjük, és helyet szorított Siriusnak is. – Hogy van a világ legszuperebb csapata?

Samuel látványosan maga mögé nézett.

- Ez mégis kikről beszél? – nézett aztán értetlenül Emilyre, aki belenevetett a poharába.

- Biztos a Porpicy SC-ről. Minden hétvégén a Három Seprűben ünneplik győzelmüket.

- Nem is volt meccsük a héten.

- Akkor még a múltheti győzelmüket ünneplik.

James, aki tudta jól, hogy a Porpicy SC nem ünnepli hétvégente a győzelmét a Három Seprűben, jót mulatott a beszélgetésen, de azért pontosítani akart.

- Rátok gondoltam, okoskák.

- Nem is sejtettük! – vigyorgott Emily.

Ebben a pillanatban libbent be Lottie.

- Üdv – huppant le melléjük. – Én is málnás tündérszörpöt akarok – nézett Jamesre.

- Azt nem én vettem nekik.

Lottie Emily és Samuel italaira nézett.

- Nekem attól még vehetsz – vont végül vállat. – Jobban szeretem, mint a vajsört.

Utolsóként Erica is megérkezett, úgyhogy James leadhatta a rendelést.

- Ashernek mit vigyünk? – kérdezte, amikor mindenki felsorolta, hogy mit szeretne inni. Asher, másodévesként még nem jöhetett le Roxmortsba, de nem akarták teljesen kihagyni.

Végül neki is szörpöt kértek üvegben, ők maguk pedig koccintottak az asztalnál.

- Igyunk a valaha volt legjobb griffendéles csapatra! – emelte James a poharát a magasba.

- Éljen! – kiabáltak a többiek, miközben összekoccintották serlegeiket.

A rend kedvéért James még egy második körre is meghívta a srácokat, és közben alaposan kivesézték a meccseiket. Nevetve emlékeztek vissza minden baklövésre, és tervezgették, jövőre hogyan kéne taktikázniuk.

Briant is elbúcsúztatták – a fiú immáron letette RAVASZ vizsgáit, ezek voltak az utolsó napjai a Roxfortban.

- Na és hogy sikerültek a vizsgák? – kérdezte Erica Briant.

- Hát, nem túl jól – vonogatta a fiú a vállát. – De mindegy is. A Seprű-ellenőrzési Hivatalt szeretném majd megcélozni, oda nem várnak túl sokat. SVK, átváloztatástan, bűbájtan elég, azok meg egész jól mentek. Majd meglátjuk.

- Hiányozni fogsz – döntötte oldalra Emily a fejét. – Olyan jó kis csapatunk lett így év végére, kár, hogy elballagsz.

Brian elmosolyodott, láthatóan jól esett neki, hogy a csapattagjainak hiányozni fog.

- Majd visszajövök egy-két meccset megnézni – vetette fel, mire mindenki fellelkesedett. – Remélhetőleg találtok egy jó terelőt, aki a nyomdokaimba lép, és megnyertek minden mérkőzést.

- Úgy legyen! – bólogatott James.

Délután fél kettőig beszélgettek, akkor is csak azért bomlott fel a társaság, mert kezdtek megéhezni. Emily és Sam visszaindultak a Roxfortba ebédelni, Erica és Brian Roxmortsban akartak elugrani az Éjfélbe egy ebédre, Charlotte pedig kettőre megbeszélt egy találkozót Sylvesterrel.

James és Sirius maradtak még egy kicsit, szerettek volna váltani pár szót Rosmertával, de túl nagy volt a forgalom, és a nő nem tudott leülni melléjük pár percre sem.

Amikor végül elhagyták a Három Seprűt, odakint kellemes, szellős időjárás fogadta őket.

- Nézzünk be a Dervish és Durranba? – kérdezte James, miközben elindultak a fő úton.

- Felőlem – vont vállat Sirius.

Alig tettek meg azonban pár lépést, amikor James tervet változtatott.

- Várj! Ott van Evans. Muszáj beszélnem vele. Rögtön jövök!

Sirius féloldalasan elmosolyodott, és hiába volt rajta napszemüveg, James pontosan tudta, hogy mennyire kétkedve néz a rögtön szó hallatán. De ő tényleg nem tervezett sokáig beszélgetni Lilyvel.

Odasietett a lányhoz, aki az egyik kirakat előtt állt, kezében egy üveget szorongatott, jobbján pedig Gwendolyn ácsorgott.

- Válthatnánk pár szót? – kérdezte James, mire Lily teste megfeszült. Megfordult, és szikrázó tekintettel meredt rá.

- Mégis minek?

- Szeretném, ha megbeszélnénk, ami történt.

Lily tett egy lépést oldalra, és megragadta Gweny kezét.

- Én meg nem szeretnék veled beszélgetni. Szia. – Barátnőjét magával húzva elindult, de James utána szólt.

- Elhiszem, hogy egyszerűbb mindig elmenekülni a problémák elől. De csak magadnak ártasz vele.

Lily megállt. Lassan megfordult.

- Elmenekülök a problémák elől? – vonta fel a szemöldökét. – Igen?

- Igen. – James látta rajta, hogy feszült. Megviselte ez az egész tóparti mizéria. – Folyton lerázol, mert nem akarsz meghallgatni, és nem akarsz semmit sem elmagyarázni. Újra meg újra félreértesz engem, de nem hagyod, hogy megmagyarázzam, és te sem akarod elmagyarázni, hogy mi bajod. Ha igen, akkor csak közhelyeket pufogtatsz, amiből én nem értek semmit, vagy kiderül, hogy te nem értesz engem, de nem hagyod, hogy elmondjam, pontosan mi történt, és miért tettem, amit tettem.

Lily elmosolyodott, de James érezte rajta, hogy ez nem egy őszinte mosoly.

- Tudod mit? Akkor beszéljük meg. Gyere! – elindult, James pedig kis habozással követte. Lily leült az egyik padra, letette maga mellé az üveget – mint kiderült, mézsör volt benne – és továbbra is mosolyogva várta, hogy James mellé üljön. – Gweny, ha gondolod, menj vissza a Roxfortba, úgy sejtem, ez eltart egy darabig. Potter, ülj ide!

James már-már félve ült le mellé, olyan szigorúan adta ki az utasítást. Kibontotta a mézsört, és a talárja zsebéből előszedett két kis pohárkát, amit tömény italokhoz szoktak használni. Töltött maguknak.

- Idd meg – mondta. – És közben nagyon figyelj. – Felemelte saját poharát, és koccintottak. James szerint ez volt az eddigi tanév egyik legszürreálisabb pillanata. Pedig Sirius koncertet adott egy templomban, miután keresztre feszítették. Mégis, az, hogy Lily mézsört öntött neki egy felespohárba Roxmorts egyik utcáján, miközben beszélgetni akar vele – ez valahogy sokkal furcsábbnak hatott.

- Figyelek – bólintott James, és megitta a mézsör

Lily enyhén előre dőlt, tekintetét Jamesébe fúrta, és nem engedte.

- Egész gyerekkoromban fura voltam. Nem értettek a szüleim és nem értett a nővérem. Én sem értettem magamat. Az iskolában sem értett senki, utált a tanár, utáltak az osztálytársaim. Egy furcsa kis különc voltam, aki beteges dolgokat csinált. A mai napig az a hír járja rólam Porf-Esekben, hogy dilis vagyok, kisegítő iskolába járok, és alig akad, aki szóba áll velem. Szerinted amikor Perselus Piton közölte velem, hogy nem gyogyós vagyok hanem boszorkány, és teljesen rendben van, hogy olyan dolgokat csinálok, amiket más nem, mit kellett volna tennem? Olyan világról mesélt nekem, amiről én álmodni sem mertem. Végre találtam valakit, aki megért, és nem hiszi azt, hogy egy idióta vagyok. – Lily elszakította a tekintetét Jamesétől, de csak hogy öntsön még egy kis mézsört. – Igyunk még – emelte fel a poharát.

- Nem biztos, hogy jó ötlet, ha sokat iszunk – húzta el James a száját, de a lány hajthatatlan volt.

- Ez nem erős. És most kell az alkohol, ehhez a beszélgetéshez mindenképp. Igazad van, ezt túl sokáig halasztottuk. – Megitta a saját mézsörét, James pedig követte a példáját. – Szóval Piton. Minden, amit mondott, úgy lett. Jött levél. Volt vonat. Volt Roxfort. És szerinted talán az lett volna a normális, ha itt eldobom? Ő figyelt rám, és kedves volt velem, amikor más senki. Itt vele nem volt kedves senki. És hogy feltűnt-e, hogy fura? Hát persze, hogy feltűnt! Olyan családi körülmények között, mint ami neki van, az lenne csoda, ha nem lenne fura. És tudod mit? Piton nem véletlenül gyűlöl titeket. Egyfolytában piszkáljátok.

James szeretett volna közbeszólni, de Lilyből ömlöttek a szavak.

- Ez az egész Mardekár-Griffendél ellentét röhejes. Röhejesek vagytok ti is, meg ők is. És itt vagyok én, aki az elmúlt öt évben igyekeztem minél inkább kimaradni ebből az egészből. Pártatlannak maradni. Aztán valahogy mégis újra meg újra belekeveredtem ebbe az egész hercehurcába, és most, a legvégén, amikor békét szerettem volna, én szívtam meg a legjobban. Elég vicces – pillantott le, a hangjába egy csepp derű sem költözött. – És lehet arról vitatkozni, hogy kinek a hibája az, hogy ő, aki elvileg a barátom volt, lesárvérűzött. De fölösleges. Senki nem kényszerítette, hogy kimondja a szavakat. De téged sem kényszerített senki, hogy oda menj, és szappannal mosd ki a száját. Ahogy arra sem, hogy egy ilyen szituációban hívj el randira. Érzed te, hogy ez mennyire abszurd? – nézett Jamesre, és őszintén értetlennek tűnt. – Én el sem tudom képzelni, hogy ilyenkor mi jár a fejedben. Szerinted van olyan lány, akinek ez bejön? Szerinted épelméjű lennék, ha igent mondanék neked?

James úgy érezte magát, mint egy kisgyerek, akit leszidnak. Pedig Lily nem emelte fel a hangját, végig higgadtan beszélt, de volt valami kiábrándult, és végtelenül szomorú csengése a szavainak. Ettől úgy érezte, hogy elrontott valamit, tönkre tett egy régi, értékes dolgot, amit nem lehet megjavítani varázslattal sem.

- Értem, hogy mit mondasz – sütötte le a szemét. – És megpróbálom helyrehozni. Csak annyi minden van, amiről viszont te nem tudsz.

Lily ismét elmosolyodott – ebbe a mosolyba mintha egy kis gúny vegyül volna – és töltött még maguknak a mézsörből.

- Ne kímélj! – nyújtotta az egyik pohárkát Jamesnek. A fiú megitta a sört, közben pedig próbálta összeszedni a gondolatait.

- Mindennek van előzménye. Ennek a tóparti esetnek például az, hogy Piton megátkozta Lottie-t. Szilánkosra törtek a csontjai.

- És te, mint mindenható, mindenki fölött álló, már-már nem is emberi lény, jogot formáltál arra, hogy ezt megtorold.

- Mert mégis ki fogja? – tört ki Jamesből. – Kit érdekel? A tanárok el vannak foglalva a vizsgákkal és a tanítással. És ne mondd nekem azt, hogy Pitont és a haverjait meghatja, ha büntetőmunkára küldik, vagy levonnak tőlük húsz pontot. A tanárok keze meg van kötve, de amit a mardekárosok művelnek, az kívülről gyűrűzik be, és sokkal durvább, mint hinnéd. Ha nem állítjuk őket le időben, a fejünkre nőnek! Ha már most, a Roxfortban megtehetnek bármit, szerinted mit fognak művelni, ha elhagyják az iskolát? Nem hagyhatjuk magunkat. Azzal csak azt üzenjük nekik, hogy bármit megtehetnek velünk, és sosem fogunk fellépni ellenük, mert mi vagyunk a jó gyerekek. Igen, nyilván, de attól még, hogy jó ügy mellett harcolunk, nem ülhetünk karba tett kézzel, és nem hagyhatjuk, hogy újabb és újabb pofonokat osztogassanak nekünk. Nem átkozok meg bárkit, aki nem szimpatikus nekem. Azokra küldök rontást, akik másokat bántottak. Mert kell, hogy következménye legyen a tetteiknek.

James még folytatta volna a monológját, de feltűnt neki, hogy Lily már nem rá figyel, hanem valamire a háta mögött. Követte a pillantását, és már látta, mi az. Gyorsan közeledett, akár egy hideg fuvallat, és James fel sem fogta igazán, hogy mi az, mire elért hozzájuk is.

A falakat plakátok borították be, a főtéren felállt egy sátor, felcsendült a zeneszó.

James felállt, és Lily is követte a példáját. A lány letépte a legközelebbi plakátot.

Mr. Marblemaw Legendás Látványshowja!

Előadás 15:00-kor!

Ne maradj le!