Sirius hamar megtalálta őket. Még mindig ott álltak, a plakáttal Lily kezében, amikor befutott, és az ő arcára is kiült a riadtság.

- Tűnjünk innen – mondta, és Jamest és Lilyt nem kellett noszogatni.

- Ez az a cirkusz, ami a kirándulásotokon is volt? – kérdezte a lány, miközben átvágtak egy mellékutcán.

- Igen. Jobb elkerülni őket – bólintott James. – Voldemort emberei.

Csakhogy a cirkusz beette magát a falak közé, mintha mindenhonnan özönlöttek volna a mutatványosok. A biztonságosnak tűnő mellékutcán egy csapat gólyalábas alak sétált végig, ők pedig a falhoz lapulva várták, hogy elhaladjanak mellettük.

Szüntelenül szólt a zene, a szűk utcáról kilépve zsonglőrök, bohócok és akrobaták tucatjaiba botlottak.

Az egyik zsonglőr kinézte őket magának, és tüzes botjait dobálva elindult feléjük.

- Jó, akkor szerintem mi menjünk arra – sziszegte James, és a zsonglőrrel átellenben folytatták útjukat.

- Hahó! – kiabált rájuk egy kalapos férfi, aki egy doboz mellett ácsorgott, amiből hosszú kar állt ki, és azt tekergette. – Jöttök játszani?

- Most kihagyjuk!

Akármerre léptek, mindenhol a mutatványosokba botlottak, akik oda akarták csábítani őket magukhoz.

- Célba dobás érdekel? Nyerhettek akár egy beszélő egyszarvú plüsst is! – lelkendezett egy festett arcú nő.

- Vattacukor! Gyertek, egyetek egy kis vattacukrot!

- Próbáljátok ki a körhintát! Most csak egy knút egy menet!

- Szeretnétek egy fényképet? Szívesen csinálok rólatok egy közös fotót!

Roxmorts valamiféle furcsa vurstlivá alakult át, ők pedig beleszédültek a sok színes és hangos dolog forgatagába.

- Az az alak követ minket – jegyezte meg Sirius, miután sikerült lerázni magukról egy nyomulós férfit, aki azt akarta, hogy felüljenek az óriáskerékre.

Mögöttük azonban egy sötétbe öltözött alak bukkant fel újra és újra. Bár tisztes távolságból, de követte őket, így amikor hirtelen befordultak egy sarkon, és megláttak ott egy sátrat, úgy döntöttek, megbújnak mögötte, hagyják, hogy a férfi elmenjen előtte, és visszafele indulnak.

Csakhogy a sátorba belépve egy csapat bohóccal találták szembe magukat, akik mind rájuk kapták a pillantásukat. Elmosolyodtak.

Nem szóltak egy szót sem, csak egyszerre közelebb léptek.

James, Sirius és Lily óvatosan hátrálni kezdtek, de beleütköztek valamibe. A valami egy nő volt, aki széttárta karjait.

Ahogy megfordultak, rájuk vetette foghíjas mosolyát.

- Nem kell félnetek a bohócoktól. Majd én megvédelek titeket. Gyertek az én sátramba!

- Köszönjük, de kihagyjuk – rázta Lily a fejét.

A nő végighúzta görbe ujjait a lány haján.

- Ne butáskodj! Most ingyen jósolok is neked, szép lány. – Megragadta Lily kezét, és magával húzta a sátor másik vége felé, ahol átjáró nyílt egy másik sátorba.

James elővette a pálcáját, hogy ártalmatlanná tegye a nőt, de Sirius a kezére tette a kezét, és a bohócok felé biccentett.

James leengedte a pálcáját, és inkább csöndben követték Lilyt és az idegent.

Pontosabban, nem is volt idegen. Ha jobban belegondolt, látta már ezt a nőt. Ott volt New Castle-ben is. Mademoiselle Noir.

Ahogy átléptek a másik sátorrészbe, félhomály fogadta őket, és tömény, mirhás füstölőszag.

- Ülj le ide, kicsikém – nyomta le a nő Lilyt egy székre. Ő maga ugrándozva megkerülte az asztalt, amelyre színes terítőket pakoltak, és maga elé húzott egy jósgömböt. – Hány éves is vagy? Fiatal, ugye?

Lily a homlokát ráncolta, és a fejét rázta.

- Nem szükséges nekem jósolni, jobb nem ismerni a jövőt – tiltakozott, de a nő előre nyúlt, és megfogta a kezét, amivel Lily addig az asztal szélét szorongatta.

- Rendkívül rövid életvonal – vigyorgott. – Töredezett szívvonal, rövid és egyenes fejvonal, nyúlfarknyi sorsvonal. Borzasztó – kacagott. Lily el akarta rántani a kezét, de a nő erősen fogta. Megfordította, és szemrevételezte az ujjait. – Kicsit vékonyka vagy – fogdosta meg a mutatóujját. Jamesben felrémlett valamiféle balsejtelem. – De semmi baj.

James már épp emelte volna a pálcáját, hogy a nő végre elengedje Lilyt, de Mademoiselle Noir magától is így tett, és a jósgömb fölé hajolt.

- Lássuk – suttogta. – Lássuk, mit mutat a jósgömb, kicsi lány. Á, igen, már látom is! Halál. Szörnyű, szörnyű kínhalál.

Lily felállt.

- Én ezt nem hallgatom tovább.

- Nem is kell – biccentette oldalra a nő a fejét, és lassan felemelkedett a székéből. – Mit is mondtál, hány éves vagy? Gyermek még, ugye?

- Tizenh...

- Tizenhét – vágott közbe James. – Mindannyian nagykorúak vagyunk már.

A nő ránézett, ajka lebiggyedt.

- Valóban? Nem néztek ki annyinak. És én már nagyon régen ettem gyerekeket.

- Evett?! – sikkantotta Lily, miközben James és Sirius a nőre szegezték a pálcájukat.

- Ez egy banya – pillantott James Lilyre. – Gyere el a közeléből.

Lily odasietett a fiúk mellé, és ő is pálcát rántott. A banya nevetett, és egy intéssel eloltotta azt a kevés gyertyát is, ami addig fényt adott.

James a vállán érezte hosszú, nyirkos ujjainak érintését, de mire megfordult, a banya már nem volt ott.

- Lumos – gyújtott fényt Sirius, és James követni akarta a példáját, de ekkor nyílt a sátor ajtaja, és egy jól öltözött, csinos boszorkány lépett be rajta.

- Annis! – Egyetlen pálcaintésére világosság termett a sátorban. A banya épp az asztalon guggolt, onnan szándékozott rávetni magát Jamesékre. – Megmondtam, hogy majd csak az előadás után ehetsz gyerekeket. Ezek meg már egyébként is nagyok.

A banya szája legörbült, durcásan összefonta maga előtt a karját, és tüntetően felszegte bibircsókos állát.

- Igazán sajnálom – fordult hármójuk felé a nő. – Annis néha elragadtatja magát. De a légynek sem tudna ártani – mosolygott kimérten. – Gyertek, mindjárt kezdődik az előadás! Le ne maradjatok.

- Nem érdekel minket az előadás – jelentette ki James. – Visszamegyünk a Roxfortba.

- Ugyan! Hisz mindenki ott lesz.

- Mi nem – közölte vele Sirius.

A nő – talán valamilyen Dolohov, ha James jól emlékezett arra, amit Sirius mondott – elkomorodott.

- Ha nem akarjátok Annis vacsorájaként végezni, akkor ott lesztek. Indulás! – szegezte rájuk a pálcáját.

James azt latolgatta, megéri-e harcba szállni vele, vagy ő és a banya könnyedén elintézik hármójukat. Siriusnak is ez járhatott a fejében, Lily viszont úgy tett, ahogy a nő parancsolta.

- Gyertek – suttogta. – Majd előadás közben kiosonunk, amikor nem ránk figyelnek. – A szavakat szinte csak tátogta, miközben kiléptek a sátorból, nehogy Dolohov meghallja.

Roxmorts főterén hatalmas sátrat állítottak fel, nyitott bejáratán özönlöttek befelé az emberek. James nem tudta eldönteni, hogy azért, mert nem tudják, hogy a cirkuszt miféle emberek vezetik, vagy mert őket is kényszerítik, hogy jöjjenek.

A bejárat mellett pattogatott kukoricát osztogattak – Jamesnek is a kezébe nyomtak egy zacskóval –, valamint a fiataloknak és a gyerekkel érkezőknek szórólapot is adtak.

A hatalmas sátor megtelt emberekkel, James, Sirius és Lily egy fönti, hátsóbb sorban foglaltak helyet.

- Nehogy egyél a kukoricából – szólt rá Lily Siriusra, aki épp a szájába dobott volna egy szemet. A fiú csalódottan eresztette le a kezét. James közben letette a lába mellé a saját kukoricáját, és megnézte a szórólapot.

Rúnakígyó Ifjak

Ha úgy érzed, hogy szeretnél tenni a jobb jövőért, téged is vár nyári táborunk!

Várjuk azon elkötelezett 13-17 év közötti bátor ifjak csatlakozását, akik szeretnének fellépni a jelenlegi káosz ellen.

- Ez... ez őrület – pillantott fel a barátaira, akik átfutották a szemükkel a sorokat.

- Jól értem, hogy ez egy mini-halálfaló tábor? – kérdezte Lily. Sirius bólintott, de az ő szeme is elkerekedett, talán maga sem akarta elhinni.

- Na jó. Ha elkezdődik az előadás, és lekapcsolják a fényeket, akkor húzzunk innen, amilyen gyorsan csak lehet – jelentette ki James.

Hamarosan megtelt a nézőtér – ezzel egyidejűleg viszont lezárták a kijáratokat. Így hát a tervük hamvában halt.

- Most mi legyen? – kérdezte Lily a nyakát nyújtogatva az erős mágiával rögzített sátor kijárata felé.

- Álljatok készenlétben – mondta Sirius. – Bármikor támadhatnak, vagy bevethetnek valami bűbájt.

Elsötétült minden.

Amikor újra fény gyúlt, felbukkant egy kalapos alak a porondon. Mr. Marblemaw volt az. Mellette egy állványon letakart dobozszerűség helyezkedett el.

A közönség tapsolt és éljenzett.

A férfi széttárta karjait, és ellenállhatatlan vigyort vetett a nézőkre.

- Üdv, Roxmorts! Remélem, tetszik a mi kis meglepetésünk. Nagy örömömre szolgál, hogy bár bejelentés nélkül érkeztünk, mégis ennyien eljöttek megnézni a mi kis attrakciónkat. – A közönség újfent tapsolt. – Ez az előadás, amivel készültünk, igazán egyedülálló, és lenyűgözően legendás. Olyan legendás lényeket hoztunk el, amelyet sok boszorkány és varázsló életében soha nem lát. És egy olyan legendás tárgyat szándékozok ma mutatni, amelyről sokan talán még nem is hallottak.

Szavait ismét taps és éljenzés követte. James úgy sejtette, a többség nem tudja, mivel áll szemben. A közönség soraiban kiszúrta a kviddics csapatának néhány tagját is – ők is lelkesnek tűntek.

- A bejáratnál többen is kaptak szórólapot a Rúnakígyó Ifjak klubról – folytatta Marblemaw a mondandóját. – Ez egy új projekt, azonban akad pár lelkes fiatal, akik már most elkötelezett tagjai a csapatnak. Az ő segítségükkel szerezhettem meg ezeket a csodálatos lényeket.

A férfi lerántotta a leplet az állványról. Azon egy ketrec volt, benne apró tündérekkel. A nézőtér ámulva szemrevételezte a szépséges kis lényeket.

- Megannyi csodás teremtmény! – mosolygott Marblemaw. – És mind közül számunkra ma ők lesznek a legfontosabbak. Varázslók és boszorkányok, örömmel jelenthetem be, hogy amíg önöket elszórakoztatják a mutatványosaim és méltatlanul alulértékelt legendás lényeim, addig én a tündérek segítségével egy legenda nyomába szegődök. Az előadás végére visszatérek, és amennyiben sikerrel járok, úgy olyasminek lehetnek szemtanúi, aminek ember még soha.

Marblemaw meghajolt, a következő másodpercben pedig már nem volt sehol sem.

Elkezdődött hát az előadás. Marblemaw nem túlzott. Valóban mindenféle lény megjelent bennük – manók mutatták be mágiájuk nagyságát, kísértetek énekeltek a magasban röpködve és banyák adtak elő látványos, táncos-dalos mutatványt, miközben egy üstben fortyogó bájitalt főztek. Hurúk dalát hallhatták, kappák úsztak egy átlátszó medencében és rúnakígyók táncoltak egy kígyóbűvölő zenéjére.

Közben az egész műsort mesébe csomagolták: a mágia meséje volt ez, egészen az őskortól. Ősi civilizációkat mutattak be, amelyek éltették és tisztelték a varázslatot, majd a mágia bukását, a boszorkányüldözéseket és a jelent. A bujkálást.

James a tömeget figyelte. A színes, csiricsáré előadás már-már elhitette az emberekkel, hogy tenniük kell valamit. Hogy a muglik hibája minden, és ha visszaszereznék, ami jár nekik, akkor jobb életük lehetne.

De hát nem volt így is jó életük?

A varázslók boldogan éltek. Csak mostanában nem, de azt pont Voldemort és a Halálfalók miatt volt.

A legutolsó fellépő Mademoiselle Noir volt, aki a jövőbe nézett. Látomása szerint – amelyet látványosan megosztott a nézőkkel is – egy jobb és élhetőbb jövő várt rájuk. Hiszen közeledett a változás.

A show végére mintha többen észbe kaptak volna. Sokan tapsoltak ugyan, James úgy vette észre, többen is megértették, hogy ez valamiféle giccsparádéba bújtatott agymosás volt.

Mellette Sirius komoran figyelte az eseményeket, Lily arcáról néha döbbenet tükrőződött, és James nem tudta eldönteni, vajon az előadás üzenete, vagy a számára ismeretlen, most először látott lények teszik.

Miután Mademoiselle Noir eltűnt a porondról, bevonult Marblemaw.

- Kedves nézőink! – szólt, és elégedett vigyora alapján sikerült, amit akart. – Örömmel jelenthetem be, hogy a mi drága kis tündéreink beváltották a hozzájuk fűzött reményeim. Mrs. D., legyen kedves, hozza be – fordult hátra,

A nő, aki Jamest, Sirius és Lilyt is ide terelte, most betolt egy hatalmas tükröt.

- Erről a tükörről szólnak hát legendák – mosolygott Marblemaw. – Tizennyolcadik századi koboldmunka. És most, kedves nézőink, önök is megtapasztalhatják, micsoda ereje van!

James hunyorgott. Nem látta jól, mi tükröződik vissza a tükörben, de akik közel ültek hozzá, elégedetlenkedve rázták a fejüket.

Marblemaw intett egyet, mire a kötéltáncos lány bevonult. Kezében lila selyempárnácskát tartott, amire egy kalapácsot fektettek.

Megállt Marblemaw előtt, aki kézbevette az eszközt, és pillanatnyi hatásszünet után a tükör közepébe vágott vele.

Az hangos csörömpöléssel szilánkokra hullott.

Marblemaw az egyik kisebb szilánkdarabot a tenyerébe vette. Rászegezte pálcáját, mire az további, apró, szemcsés darabkákká porladt szét.

- És most, hölgyeim és uraim, kezdődhet a móka.

Azzal lendületes mozdulattal szétszórta a szilánkokat, pálcája intésére pedig az egész helyiséget ellepték az aprócska szilánkdarabok.