James és Remus a vonat egyik kupéjában voltak. A Roxfort Expressz indulásáig volt még idő, így a vonat egyhelyben állt.

- Hogy telt a szüneted? – érdeklődött Remus, miközben lerakta a holmiját.

James becsukta az ajtót, majd izgatottan megfordult.

- Jól. De most nem ez a lényeg. Találtam valamit! – mondta és elkezdte kicipzározni a táskáját. Mivel tele volt tömve, nem tudott belőle kivenni semmit. Fejre állította a hátizsákot, és elkezdte rázni.

Remus összeráncolt szemöldökkel nézte a műveletet.

Végül kipottyant a könyv, egy pulcsi, a gördeszka és a tasak, amiben az édességek voltak Remus számára.

- Ó, azt el is felejtettem! – James felvette az ülésről a csomagot és átnyújtotta Remusnak. – Boldog karácsonyt!

A sápadt fiú arca hirtelen teljesen vörös lett.

- Na, elveszed, vagy még egy óráig így állunk itt? – kérdezte James pár hosszú másodperc után.

- De, én nem vettem neked semmit.

- És? Nem azért adom, hogy te is adj valamit, hanem, hogy örülj. – James úgy magyarázott, mintha egy kétéveshez beszélne.

- Köszönöm.

Remus elvette az ajándékot, és belekukucskált a tasakba.

- Guszta – pillantott fel barátjára, mire az bólintott. Remus nevetve a táskájába süllyesztette az édességet.

- Na, de ami a legfőbb – jutott hirtelen James eszébe a könyv, ami leesett –, az ez – emelte fel a vaskos olvasmányt.

- Kopp-kopp, van itt öt hely? – kukucskált be ekkor Felicia a kupé ajtaján.

- Nincs – felelte James, és elindult, hogy becsukja az ajtót.

- Nem baj, elég vékonyak vagyunk, elférünk – legyintett nevetve, mire James megforgatta a szemét. – Lányok, itt van hely – kiabált ki a folyosóra.

James nyögött egyet, és visszatette a könyvet a táskájába.

A lányok eközben bemasíroztak a kupéba, és helyet foglaltak. James bosszúsan elpakolta a gördeszkáját és a pulcsiját is, majd karba tett kézzel leült.

Felhangzott a sípszó, a vonat pedig lassan elindult. A fiú integetett az ablakból, bár nem látta a szüleit; csupán remélte, hogy ők látják őt.

A lányok halkan beszélgetni kezdtek, pár perc után pedig hangosan nevettek mindenen.

James a tenyerébe temette az arcát.

A vonat elhagyta a mugli városokat, és kiért a havas mezők közé. Az öt lány továbbra is csak csacsogott. James Remusra pillantott, aki csak megvonta a vállát. A fiú nekidöntötte a fejét az ablaknak és érezte, hogy hosszú út áll előttük.

- És te Jimmy, mit kaptál karácsonyra? – érdeklődött Felicia levakarhatatlan vigyorral az arcán.

Jamesnek csak a nagy csend tűnt fel, és hogy mindenki őt figyeli.

- Te hozzám beszélsz? – kérdezte felvont szemöldökkel, mire a lány bólintott. – Nem vagyok Jimmy. James vagyok.

    - Mi bajod a Jimmyvel? - kérdezte Lily.   

- Hogy engem nem úgy hívnak – felelte James magától értetődően.

- Jó, de mit kaptál? – erősködött Felicia.

- Alsónadrágot – felelte komoly arccal, mire a lányok elhallgattak. – Megmutassam? – állt fel. Elkezdte kicsatolni a nadrágja övét.

- Ne! – sikkantotta Felicia, majd a szeme elé tett a kezét és elkezdett nevetni.

Lily diszkréten lehajtotta a fejét, a másik három lány azonban továbbra is őt figyelte.

- Titeket ennyire érdekel? – kérdezte James felvont szemöldökkel.

Almira csak megvonta a vállát.

- Két bátyám van, nem tudsz újat mutatni – rázta meg a fejét Gwenolyn.

Alice felvonta az egyik szemöldökét, és úgy nézett Jamesre, mire a fiú csak biccentett és visszaült.

Alice már rengetegszer látta alsónadrágban, mivel a lány sok időt töltött náluk, és mivel James gyakran érezte úgy, hogy neki nincs szüksége ruhákra.

- Remus, te mit kaptál? – kérdezte Lily a fiút.

Remus megvakarta az orrát, majd felcsillant a szeme.

- Varázslósakkot. Játszunk egy meccset, James? – nézett a másik fiúra.

James úgy érezte, Remus a megmentője.

A sápadt fiú előpakolta a játékot, és amíg a lányok tovább beszéltek, ők nekiálltak játszani.

Már teljesen sötét volt, amikor Almira megszólalt.

- Szerintem hamarosan megérkezünk. Át kéne öltözni talárba.

A kis csapat így is tett.

A vonat áthaladt a sötét erdőkön, majd begurult Roxmortsba.

Remus elrakta a sakk-készletet, aztán mindenki felvette a holmiját, és kitódultak a folyosóra. A Roxfort Expressz lelassult, majd megállt, ők pedig egyesével leugráltak a vonatról.

A fiákerekben már szűkösebb volt a tér, a lányokat ez azonban nem nagyon hatotta meg.

Almira bemászott, és amikor konstatálta, hogy nincs több hely, egyszerűen beleült Remus ölébe, mire a fiú meglepődve nyekkent egyet.

- Nem vagyok olyan nehéz, hogy ne bírj el – pillantott hátra a fiúra.

Lily már kicsit körülményesebb volt.

- És én mégis hova üljek? – kérdezte, miközben a hajába belekapott a jeges szél.

Felicia rábökött a mellette ülő Jamesre. A fiú erőltetetten rávigyorgott.

- Nem ülök csak úgy mindenféle fiúk ölébe – fonta össze a karjait Lily a mellkasa előtt.

- Én nem vagyok mindenféle – kérte ki magának James. – Sem Jimmy-féle – pillantott Feliciára. – Én kifejezetten James vagyok.

- Akkor kénytelen leszel gyalog jönni a kastélyig, mivel ez az utolsó hintó – nézett ki az ablakon Felicia.

Lily egy másodpercig habozott, majd végül bemászott a fiákerbe, és durcásan elhelyezkedett James ölében.

A hintó abban a pillanatban elindult.

Csöndben zötykölődtek a kastély felé. Lily haja minden egyes kis bukkanónál James arcának csapódott. Ez kifejezetten kellemessé tette az utat.

- Remus! James! – ujjongott Peter és Sirius, amikor a két fiú belépett a hálóba.

Az egyik ágyon ültek, és Sirius baglyát, Álmost próbálták láthatólag ébren tartani. A bagoly fáradtan huhogott egyet, majd lecsukódott a szeme.

- Te szerencsétlen... - motyogta Sirius, majd a barátai felé fordult. – Boldog új évet! Pont azon gondolkodtunk Peterrel, hogy honnan tudnánk pezsgőt szerezni. Igazából Szilveszterkor akartuk, csak ketten nem jutottunk semmire, de reménykedtünk, hogy nektek most majd eszetekbe jut valami, és együtt ünnepelhetünk.

Peter bólintott egy nagyot, és reménykedve nézett az újonnan belépőkre.

James megrázta a fejét, és lerakta a táskáját.

- Fogalmam sincs, hogy honnan szerezhetnénk pezsgőt.

Sirius elhúzta a száját, aztán teljesen megváltozott az arckifejezése.

- Egyébként köszönöm – nézett Jamesre. – Az ajándékot.

- Én is – bólogatott mellette Peter. – Beleolvastam, és nagyon hasznosnak bizonyul.

Remus értetlenül nézte őket. Peter felpattant, és elővette éjjeliszekrényéből a füzetet, amit Jamestől kapott, majd átnyújtotta a sápadt fiúnak.

Remus átlapozta a könyvet, és elismerően nézett Jamesre.

- Ez tényleg hasznos.

James elégedetten bólintott.

- És te, Remus, mit kaptál? – érdeklődött Peter, miközben visszatette a fiókba a füzetet.

- Édességet – vigyorodott el a fiú. – Sirius?

A fiú felmutatta a párnája mellől a kismotort.

- Hű! Azta, te... - nézett Remus Jamesre. – annyira...

- Tudom, hogy kedves vagyok és szuper és rendes és...

- És egoista – kotyogott közbe Sirius, mire James nevetve hozzá vágott egy párnát.

- De tudjátok, hogy miért én vagyok a legeslegszuperebb? – kérdezte James felélénkülve, miközben elindult a táskája felé. – Ezért!

Kiráncigálta a vaskos kötetet a hátizsákból, és fellapozta a jelölt oldalon.

A három fiú orra alá nyomta a könyvet, és türelmetlenül várta, hogy elolvassák a Százakról szóló bekezdést.

- Hú – ámult Remus, mikor az olvasmány végére ért. – Szerinted a mardekárosok az ő pergamenjük után kutatnak?

James megvonta a vállát, és hanyatt dőlt az ágyán.

Sirius megrázta a fejét.

- Itt az áll, hogy a Százak Tanácsa a muglik és a varázslók között akart rendet tenni. De a mardekárosok uralkodni akarnak a muglik fölött.

A négy fiú csendben gondolkodott. Siriusnak igaza volt.

- Én ezt nem is igazán értem – tűnődött James. – Apa azt mondta, hogy amikor ő volt roxfortos, akkor is volt egy kis ellentét a varázslócsaládból származók és a mugliszületésűek között, de nem ennyire. Csak az utóbbi időben kezdték el ennyire isteníteni magukat az aranyvérűek.

Remus az ágy szélén ülve eltűnődött.

- De a legendák szerint Mardekár Malazár sem akarta, hogy mugliszületésűeket felvegyenek a Roxfortba. Az pedig nem ma volt.

- Jó, de miért éleződik ez ki megint? – vetette fel James.

- Voldemort miatt – jelentette ki Sirius.

- Az meg ki? – kérdezte James.

- Én se hallottam róla sokat – mondta Sirius. – De mostanában ő hirdeti ezt az eszményt.

- De miért? – kérdezte Peter, mire Sirius csak megvonta a vállát.

A tanárok nem kímélték a szünetben ellustult diákokat.

Wandor professzornak és McGalagony professzornak beadandókat kellett írni, Stelle professzor késő éjszakáig bent tartotta őket a csillagvizsgáló toronyban, és az ég felé mutogatva magyarázott. Flitwick már nem tűrte a danolászást, helyette inkább bűbájokat tanított. Bimba professzor furábbnál furább növényeket mutatott nekik, Lumpsluck pedig vigyorogva főzette velük a különféle bájitalokat.

Egyik órán James Pitont méregette, mintha csak tudna a fiú gondolataiban olvasni, és kideríteni, hogy minek kell nekik a pergamen.

- James, tegyél bele egyszarvú szarvat is – suttogta neki Sirius.

James szórakozottan beledobott egy maréknyit, és közben továbbra is Pitont figyelte.

- Potter! Miért fekete a főzeted? – kérdezte Lumpsluck szörnyülködve. James lepillantott az üstjébe.

A fiú megvakarta fejét.

- Gondoltam, így passzolni fog a hajamhoz – felelte végül.

- Édes fiam, az most nem lényeg. Ennek a bájitalnak zöldeskéknek kéne lennie.

- Majd teszek bele temperát – motyogta James, hogy Lumpsluck ne hallja. Belepillantott Sirius üstjébe. Abban zöld volt a bájital, így inkább megkukucskálta Alice főzetét. Az sötét sárga volt. – Ez se jobb – mutatott az üstbe.

- Pszt! – csitította Alice, aki addig abban reménykedett, hogy Lumpsluck nem veszi észre.

A tanerő elhúzta a száját, majd tovább indult, hogy aztán megdicsérje Pitont. James közben tovább figyelte a fiút, sajnos azonban az csak bőszen dobálta bele az unikornis szarvakat a főzetébe.

Óra után James átgondolta a dolgokat, és arra jutott, hogyha Lily ennyire jóban van a mardekáros fiúval, akkor akár a hasznukra is válhat. Megkérte hát, hogy szedjen ki valamit Pitonból, a lány azonban nagyon elutasító volt.

James elmesélte kudarcát sötét varázslatok kivédésén a többieknek.

- Ez eleve kudarcra volt ítélve, haver – bólintott Sirius a széken hintázva.

- Jó, de azért reméltem, hogy legalább...

- Mr Potter, bizonyára maga többet tud a bólintérekről – nézett rá Wandor professzor. – Hallgatom. Mr Black, ne hintázzon a széken!

Sirius abbahagyta a hintázást, a professzor pedig várakozóan nézett Jamesre.

- A bólintérek? – nézett James a tanárra, mire az bólintott. – Hát öhm... Elég kicsik. Rovarokat esznek. Angliában és Németországban élnek. Szeretik a fatetűt, és őrzik a fákat – mondta kissé bizonytalanul.

- Helyes – nézett rá a professzor. – Azonban kérem, hogy órán ne beszélgess, mert más nem biztos, hogy tudta volna te pedig elvonod a figyelmét.

James megértően bólintott.

A napok teltek és múltak.

Átváltoztatástanon megtanulták, hogy hogyan lehet egereket szelencévé változtatni, bűbájtanon a lágyító bűbáj alkalmazását gyakorolták óráról órára, mágiatörténeteten Binns már jóideje a vérfarkasok etikai kódexéről beszélt, míg sötét varázslatok kivédésén a ködösítő bűbájnak szenteltek nagy figyelmet. Bimba professzorral sorra vették a szárított hüvelyeseket, bájitaltanon pedig a sárkányvér tizenkét felhasználási módja volt a fő téma.

Jameséknek sem idejük, sem pedig energiájuk nem volt a mardekárosok után kutatni.

Január utolsó hétvégéjén Remus megint eltűnt.

- Szerinted mi lehet az anyukájával? – kérdezte Peter aggódva.

- Fogalmam sincs – rázta meg a fejét James.

- Unatkozom – mondta Sirius vasárnap este. Az ágyán feküdt, és láthatóan szenvedett a semmittevéstől. James teljesen átérezte a fiú helyzetét.

- Mit szólnál egy éjszakai túrához? – kérdezte James a ládájához lépve. Előhalászta a láthatatlanná tévő köpenyét, és meglóbálta a felderült arcú Sirius orra előtt.

- Juhé – örvendezett Peter.

A három fiú megvárta, amíg mindenki eltűnik a klubhelyiségből, aztán a köpeny rejtekében kiosontak a Kövér Dáma portréján.

Egymásközt sutyorogva baktattak végig a homályos folyosókon.

A kastély csendes volt. A fiúk nesztelenül osontak le a lépcsőkön, maguk sem tudva, hova tartanak.

Szerencsére nem találkoztak össze az öreg gondnokkal.

Lementek, egészen a földszintig. Ott aztán nem tudták eldönteni, hogy merre menjenek.

- Mi lenne, ha kimennénk? – vetette fel Sirius az izgatottságtól csillogó szemekkel.

- Keressük meg inkább a konyhát – mondta Peter.

- Nem is tudom – gondolkodott el James. – Talán inkább menjünk ki – nézett Peterre, aki kissé csalódottnak tűnt. – Én most nem vagyok éhes. A konyhát majd megkeressük máskor.

A három fiú odaosont a tölgyfaajtóhoz, Sirius pedig lenyomta a kilincset.

- Zárva – bosszankodott.

- Na, figyelj csak – mosolygott James. – Alohomora!

A zár kattant egyet, a fiú pedig lenyomta a hatalmas kilincset, mire az elmozdult.

- Parancsolj – nézett Siriusra, miközben kinyitotta az ajtót.

- Pszt, fiúk! – rángatta meg Peter James talárját. – Jön valaki!

A picébe vezető kőlépcsők felől valóban fények és hangok szűrődtek fel.

James gyorsan becsukta az ajtót. Igyekezett mindezt halkan tenni, de a csöndben ez is nagy visszhangot vert. Úgy tűnt azonban, hogy ez nem tűnt fel a felfelé igyekvőknek.

James, Sirius és Peter egyhelyben állva, csendben várták a köpeny alatt, hogy a beszélgetők feltűnjenek. Erre nem kellett sokat várni, a három fiú pedig össze nézett, amikor megpillantották a kis kompániát – élen Lucius Malfoyjal.

- Mi lesz, ha Pringle elkap minket? – aggodalmaskodott az egyik fiú, és félősen körbenézett.

- Ne feledd, Gibbon, hogy prefektus vagyok. Ha összefutunk vele azt mondom, hogy elkaptalak titeket járőrözés közben, és a klubhelyiség felé tartunk – mondta, miközben megindult a márványlépcső felé.

Gibbonnak láthatóan nem tetszett ez a válasz, azonban tovább követte Malfoyt és a többieket.

Mikor a mardekáros csapat a lépcső tetején járt, James biccentett a többieknek, hogy ők is induljanak meg.

Halk, óvatos léptekkel követték Malfoyékat. Azok csak az első emeletig mentek. A könyvtár ajtaja előtt megálltak, és hallgatózni kezdtek. Valószínűleg nem hallottak kiszűrődő hangokat, mert óvatosan benyitottak, és bementek.

Mielőtt becsukták volna az ajtót, Jamesék gyorsan utánuk eredtek. Megálltak az egyik sarokban, és füleltek.

- Most miért a könyvtárba jöttünk? – kérdezte egy lány, miközben végig húzta ujjait néhány könyv gerincén. – Azt hittem, tudod, hol a pergamen.

Malfoy fáradtan sóhajtott egyet.

- Persze, hogy tudom. Mondtam, hogy sikerült kiderítenem.

- Akkor mégis mit keresünk itt?

- Azt hiszed, olyan egyszerű megkaparintani azt a pergament? Catheryn, azt hittem, hogy ennél több eszed van – csóválta Lucius a fejét, miközben elindult a zárolt részleg felé. – Nem egy akadályt kell legyőzni. És még akkor sem biztos, hogy végül a tiéd lesz. Remélhetőleg találunk valami könyvet, amiben le van írva, hogy mivel kell szembe néznünk.

Jamesék visszafojtott lélegzettel hallgatták Malfoyt, aki pár tiltott könyvet lebegtetett maga előtt. A fiú lerakta őket az asztalra, majd a fejével biccentett a többieknek, akik fáradtan nekiálltak olvasni. Egy darabig figyelte őket, majd ő maga is fellapozta az egyik olvasmányt.

A könyvtárban csend honolt.

Jamesék kezdték egyre jobban unni a helyzetet, mindemellett pedig féltek, hogy ha megmozdulnak, akkor zajt csapnak, ezzel pedig lebuktatják saját magukat.

Megmentőjük Narcissa Black volt.

A lány kitárta a könyvtár ajtaját.

- Sajnálom, hogy késtem – kezdte fojtott hangon.

A három fiú villámsebességgel hagyta el a könyvtárat. A láthatatlanná tévő köpeny egyik sarka majdnem beragadt a mögöttük becsukódó ajtó miatt.

James, Sirius és Peter egyszerre lélegeztek fel.

Sirius szólalt meg először.

- Tudják, hogy hol van – nézett kissé aggódva barátaira.

James bólintott, és elindult. Peter és Sirius kénytelenek voltak követni, hogy a köpeny alatt maradjanak.

- Bele kell húznunk – mondta James menet közben. – Egy lépéssel előttünk járnak.

- Jó, de a könyv, amit te hoztál nem ír semmi féle pergamenről. Arról pedig, hogy hol van, végképp nincs semmi információnk – sóhajtott Sirius.

Hangok szűrődtek a folyosó vége felől. A három fiú megdermedt.

Pringle, a vén gondnok mogorva arccal elcsoszogott mellettük; közben magában motyogott valamit, és a szemét forgatva ellenőrizte, hogy nincs-e valamelyik lovagi páncél mögött egy megbúvó diák.

Végül elhaltak a léptei.

A három fiú egyszerre sóhajtott fel.

- Állítólag – suttogta Sirius –, Pringle szörnyű dolgokat művel azokkal, akiket elkap.

James is hallott már róla, hogy a gondnok nem veti meg a testi fenyítést és azt is, hogy élvezettel nézi, ha a diákok a fizikai munkától alig bírnak állni.

Remus február elején tért vissza.

- Hogy van anyukád? – kérdezte James.

A nagyteremben ültek és reggeliztek, hogy aztán teli hassal mehessenek sötét varázslatok kivédésére.

- Hát, kicsit most jobban. – Remus ivott egy korty teát, majd letette poharát sz asztalra. – Találtatok valamit a pergamenről? – kérdezte aztán suttogva.

Sirius megrázta a fejét.

- Nem. Csak azt tudtuk meg, hogy mardekárosok tudják, hogy hol van.

Remus kissé meglepődött.

- Akkor elég kevés esélyünk van arra, hogy előttük megszerezzük.

A többiek egyetértően bólintottak.

Szombat reggel James hamar felkelt, azonban nem ment le a klubhelyiségbe, helyette inkább a karácsonyra kapott kviddicses könyvét olvasgatta.

Szobatársai lassan ébredezni kezdtek. Először Remus kelt fel. Miután talárba öltözött, a ládájából elővett pár pergament és könyvet, majd elhagyta a szobát.

A következő Peter volt. Álmosan kimászott az ágyából, majd felöltözött, és ő is elment.

Sirius sokáig szunyókált. James néha rápillantott, és alig bírta ki, hogy ne nevessen. A fiú hason feküdt, teljesen kitakarózva és szétterülve az ágyon. Haja az arcába lógott, és minden levegővételnél kissé fellebbent.

James megunta az olvasását, és úgy döntött, hogy ő is felöltözik, és lemegy a klubhelyiségbe.

Remus és Peter az egyik asztalnál ültek. Remus körmölt valamit egy pergamenre, míg Peter csendben ült mellette, és figyelte, hogy mit ír.

James odalépett hozzájuk, majd mikor látta, hogy Remus mit csinál, undorodva megszólalt.

- Fúj, lecke?

Remus bólintott.

- Bájitaltanra beadandót kell írnunk a Gyomírtó főzet elkészítéséről, és annak használatáról.

- Az, hogy hogyan kell elkészíteni, benne van a tankönyvben. És mégis mi másra használnánk a Gyomirtó főzetet, ha nem gyomirtásra? – értetlenkedett James.

- Ez esetben ezt írd le és készen is vagy. Az elkészítése pedig a vizsgák miatt kell.

James megrázta a fejét, majd leült Peter mellé.

Pár másodperccel később Sirius baktatott le a hálóteremből.

Ásítozva megállt az asztal előtt.

- Mi a szitu? – kérdezte a kócos fürtjei mögül.

- Remus a világ egyik leggusztustalanabb dolgát csinálja: házit ír – felelte James.

Sirius rosszallóan nézett Remusra, majd leült James mellé.

- Mi a terv mára? – kérdezte, majd feltűnt neki, hogy nem fésülködött, így megpróbálta a kezével helyre tenni a frizuráját.

- Bármi is, el kell halasztanotok – szólalt meg egy lány hang mögöttük.

A négy fiú hátra nézve megpillantotta Anastasiát.

- Emlékszel, James, hogy meséltem, hogy majd be akarlak mutatni pár embernek? – kérdezte a lány. Jamesnek rémlett valami, mintha az Abszol úton, fagyizás közben beszélgettek volna ilyesmiről. – Nos, ami azt illeti, teljesen megfeledkeztem erről – folytatta a Anastasia. – Tudjátok, a sok a tanulás, készülök az RBF vizsgákra, meg minden. Viszont tegnap este eszembe jutott. Szóval, gyertek! – Azzal elindult kifelé a klubhelyiségből.

James, Sirius és Peter követni kezdték, Remus azonban továbbra is írta a beadandót.

- Jaj, Remus, gyere már. Ne maradj ki ebből is. A beadandót majd később megírod – nézett rá James, mire a fiú pár másodperc habozás után utánuk eredt.

Végighaladtak jónéhány hosszú folyosón, és lementek az ötödik emeletre, ahol aztán tovább mentek folyosóról folyosóra. Végül megálltak egy ajtó előtt. Anastasia hármat koppintott, mire az ajtón lévő kémlelő ablak elől elhúzódott a retesz, és egy barna szempár tűnt fel benne.

- Ki az? Ó, Ana, várj, mindjárt beengedlek.

A tolózár visszament a helyére, majd a zár kattanása után kinyílt az ajtó, és egy tizenhatév körüli fiú lépett ki mögüle.

Vörösesszőke haja volt, és amikor megszólalt, James számára ismerős volt a hangja. Ő volt ugyanis a kviddics meccsen a kommentár.

- Mi újság? – karolta át Anastasia vállát. – Ők kik? – kérdezte a lánytól Jamesékre nézve.

- Ők, kérlek szépen, tökéletes bajkeverők – mosolygott a lány.

A fiú szeme felcsillant.

- Azt mondod?

- Igen, igen. Jamesről már meséltem, tudod, ő anya barátnőjének a fia.

A fiún látszott, nem nagyon tudja így hova rakni Jamest.

- Aki megpróbált megetetni egy gyíkot a húgommal – magyarázta Anastasia.

- Jaa! Már emlékszem.

Anastasia vidáman bólintott, a fiú pedig odalépett Jameshez, és kezet nyújtott neki.

- Leonard Freven, de nyugodtan hívhatsz Leónak vagy Leonnak.

James elfogadta a kézfogást.

- James Potter, de nem hívhatsz Jimmynek – jelentette ki, mielőtt a fiú is kitalálhatta volna, hogy nekiáll becézgetni.

Leo kissé zavarodottan bólintott, majd a többiek felé fordult.

- Ti pedig...

- Sirius Black – nyújtotta a kezét Sirius.

- Peter Pettigrew – rázott kezet a fiúval Peter is.

- Remus Lupin – mutatkozott be végül Remus.

- Remek – csapta össze a kezét Leon. – Nos, srácok. Mit tudtok rólunk? – nézett végig a négy fiún.

- Semmit – válaszolták kórusban.

Leon bólintott, majd beterelte őket azon az ajtón, ahonnan ő is kijött.

Egy kis helyiségbe érkeztek, ahol nem volt más, csupán néhány szék és egy másik ajtó.

- Foglaljatok helyet – nézett rájuk Leon. A négy fiú leült, majd várakozva néztek az idősebb srácra. – Először is: el fogok mondani nektek mindent magunkról, viszont meg kell értenetek, hogy abban az esetben, ha úgy döntötök, hogy nem csatlakoztok hozzánk, akkor törölnünk kell a beszélgetéssel kapcsolatos emlékeiteket. Ez pusztán óvintézkedés – hordozta végig a tekintetét a négy elsősön. – Nos, kezdjük is akkor. Ez itt nem más, mint a Bűbájos Bajkeverők Kelléktára. Hatan vagyunk a vezetői, páran szintén bajkeverők, páran csupán kelléktárosok. A célunk, hogy minden roxforti bajkeverő diák számára megfelelő eszközöket biztosítsunk, magához a bajkeveréshez. Beszerzünk mindenféle kelléket, ami egy jó kis balhéhoz kellhet. Ezzel lehetővé tesszük, hogy a harmadév alatti diákok és mindenki, aki nem mehet le Roxmortsba, pótolni tudja évközben a különféle eszközöket. Sőt, olyanok is jól járnak, akiknek egyébként erre nem lenne pénze. Sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy megvegyék a különféle eszközöket, mi azonban biztosítjuk számukra a holmikat. Persze nem saját zsebből. Van egy adománydobozunk, ahova mindenki annyi pénzt tesz bele, amennyit akar. Van, aki már pár éve velünk van, de nem tett bele egy knútot sem, és van, aki nem rég csatlakozott, de már jó pár galleont köszönhetünk neki. Pénzügyi okok miatt nem rakunk ki, de nem is veszünk fel senkit csak azért, hogy perkáljon. Itt a bajkeverésen van a lényeg. Természetesen nem kell nagyon durva dolgokra gondolni, csupán diákcsínyekről van szó. A csatlakozás feltétele csak annyi, hogy titoktartást ígértek, illetve aláírtok egy lapot. Ez arra az esetre szükséges, hogy valaki esetleg mégis kotyogna, akkor bizonyíthassuk, hogy igazából ő is ugyanúgy benne volt ebben az egészben.

Ha szimpatikus számotokra ez az egész, akkor akár most rögtön csatlakozhattok, de megértem, ha szeretnétek egy kis gondolkodási időt. Amúgy, ha csatlakoztok, akkor körbe vezetlek titeket bent, bemutatlak a többieknek. Ha viszont nem szeretnétek csatlakozni, azt is megértjük, csupán, mint mondtam, lesz egy kis emléktörlés. De az nem vészes, több olyan diák is mászkál a Roxfortban, akinek felajánlottuk a lehetőséget, de nem élt vele – ért a monológja végére. – Nos, mit szóltok?

- Benne vagyunk – jelentett ki egyszerre James és Sirius. Mindkettőjük arcán csodálat tükröződött.

- Hát, nem is tudom – vonogatta a vállát Remus. – Ha kiderül ki is csaphatnak minket.

Leon megrázta a fejét.

- A B.B.K. már 1958-ban megalakult, azóta csak a tagok és a vezetők változtak. Mint mondtam, mindenkivel aláiratunk egy lapot, azonban, ha valaki mégis beköp minket, a többiekkel való szerződés magától megsemmisül, csakúgy, mint a kellékek jórésze. Csupán az áruló és mi, kelléktárosok leszünk bajban. A tagok alapjáraton nem is tudnak egymásról, csak azok, akik csoportban jönnek, mint ti. Maximum véletlenül összefut egy-két illető, ha pont egyszerre jönnek, de semmi bizonyíték nincs arra, hogy valaki itt ját.

James ránézett Remusra.

- Na, légyszi! Tök jó lesz. Gondolj csak bele! – győzködte a fiút. – Nem kell mindig új bűbájokat megtanulni, elég csak ide jönni, és valami szuper dolgot elhozni.

- Hát... Na, jó, legyen – adta meg magát Remus, mire James és Sirius lepacsiztak.

- Peter? – vonta fel a szemöldökét Sirius és úgy nézett a fiúra, mire az szaporán bólogatni kezdett.

- Remek – mosolyodott el Leon, és kinyitotta a bejárattal szemközt lévő ajtót. – Isten hozott a Bűbájos Bajkeverők Kelléktárában!

Az ajtón túl pár asztal volt, azokon pedig halomban álltak a különféle csínyekhez alkalmazható eszközök. A falakon plakátok voltak mindenfelé, legtöbbjük valamelyik kelléket reklámozta.

A terem közepén néhány fiatal nevetgélt.

- Srácok! – kiabált nekik Leon. – Új tagokat hoztam.

- Én hoztam őket – nézett rá Anastasia durcásan, mire a fiú megcsókolta.

- Fúj, de undorító! – kiabált rájuk James.

- Igaza van a kölyöknek – bólogatott az egyik, szőke fiú, aki eddig is bent volt.

Leon csak meglökte a fiút.

- Szóval – mondta aztán és rámutatott szőke srácra. – Ő itt Josef. A göndör, szemüveges Hubert, és ne kérdezzétek, hogy mit keres az asztal alatt.

- Kiesett egy knút a zsebemből – hangzott Hubert hangja.

- Aha – bólintott Leon. – Aztán ő itt Kingsley – mutatott egy fekete fiúra, aki szorgosan jegyzetelt valamit egy lapra, csak addig pillantott fel, hogy köszönjön. – Itt van még Eugene, a pajeszos.

- Mondtam már, hogy ne hívj így! – akadt ki az említett.

- De ha egyszer olyan viccese nézel ki – húzogatta meg Josef Eugene pajeszát, mire az morgott valamit.

- És persze a szívdöglesztő, minden nő álma: Valentine Cook.

Valentine csak megcsóválta a fejét.

- Te kviddicsezel, nem? – nézett rá James.

- De-de – bólintott Valentine.

Leon átvette Kingsleytől a lapot, amire addig a fiú írt.

- Nos, srácok, akkor ide kérnék egy aláírást.

Hubert adott nekik tintát és pennát, majd mind a négyen rávésték nevüket a lapra.

":<::