James a következő napokat valóban azzal töltötte, hogy minden fontosnak tartott holmiját egy kupacba rakta. Ez azt eredményezte, hogy a bútorain kívül minden a szoba egy sarkába került.
Az összes pennáját kiválogatta, a rondákat kidobta, a szépeket megtartotta és eltette.
A talárjait felpróbálta; ami jó volt, azt a stócra tette, amit pedig kinőtt, vagy ami már rossz állapotban volt, azzal kukát fogatott.
A köpkő, a robbantós snapszli és a varázslósakk azért kellettek, mert a szabadidejét is el kellett töltenie valamivel.
A kviddics posztereket leszedte a falról, és szintén a halomhoz rakta. Nem tudna megszabadulni kedvenc csapatának portréitól.
A seprűjét szintén a roxfortos holmikhoz tette.
A legérdekesebb könyveit, mint például a Kviddics Évszázadai, szintén magával akarta vinni.

Ami azt illette, James szinte teljesen készen állt arra, hogy induljon a Roxfortba. Leszámítva, hogy tanfelszerelése még nem volt. Valamint, hogy még fel sem vették az iskolába.

Reggel egy fürdőnadrágban és törülközővel a kezében sétált le a konyhába, azzal a szánt szándékkal, hogy reggeli után kimegy, és fürdik egy jót a kertben található medencében.
Leült az asztalhoz és letette a mellette lévő székre a törülközőt.
Apja szokás szerint a Reggeli Prófétát olvasgatta, anyja pedig egy pirítóst kent meg lekvárral.
James egy drámai sóhajtás kíséretében elvett egy szelet kenyeret. Lassú mozdulatokkal, a lehető legkörülményesebben megvajazta, majd egy hatalmasat harapott belőle. Ekkor egy bagoly röppent be az ablakon és egyenesen James elé szállt le. James eldobta a kenyeret és villámgyors mozdulattal leoldozta a vörös pecsétes üzenetet.
Euphemia és Fleamont mosolyogva figyelték a jelenetet.
James elolvasta a borítékra írt szöveget:

J. Potter úr részére
Devon grófság
Godric's Hollow
Erdő út 43., emeleti nagyszoba

A fiú vigyorogva kinyitotta a borítékot.

Roxfort
Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
Igazgató: Albus Dumbledore (Merlin-díjas, Bűbáj-rend aranyfok., okl. főmágus, Legf. Befoly. Nagym., a Varázslók Nemzetk. Szöv. elnökh.)

Tisztelt Potter úr!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a ROXFORT Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Mellékelten megküldjük a tankönyvet és felszerelési tárgyak listáját.
A tanév szeptember 1-jén kezdődik.
Legkésőbb július 31-éig küldjön baglyot nekünk.

Tisztelettel:
Minerva McGalagony
igazgatóhelyettes

James megbabonázva bámulta a levelet.
- Na, mit írnak? – kérdezte Euphemia kedvesen.
- Természetesen felvettek. De írni kell nekik, hogy megyek – mondta James, miközben átnyújtotta a levelet a szüleinek. – Ugye ma...
Egy lányhang szakította félbe Jamest.
- Jaaaames! Megjött a levelem!
A fiú vigyorogva megfordult a székében, és szembe találta magát Alice Fawley-val.
Alice egyidős volt Jamesszel és már születésüktől kezdve ismerték egymást. A lánynak régen nagyon világos, szőke haja volt, azonban pár éve elkezdett bebarnulni. Alice gyakran jött át, mindig a kandallón keresztül érkezett.

- Nekem is megérkezett – mutatott az anyja kezében lévő pergamenre.
- Válaszolni kell rá – ült le Alice a fiú mellé. – De mit írjak? Úgy izgulok!
- Nyugodj meg, Alice, kincsem. Ha szeretnéd, megírom a te válaszleveledet is – mondta Mrs Potter.
- Azt megköszönném – nyújtotta át a lány a levelét.

Jamesnek hirtelen eszébe jutott valami.
- Beszélnünk kell! – nézett a lányra és felpattant székéről, hogy felsiessen a szobájába. Megvárta Alice-t és becsukta az ajtót.
- Beszéltél Daviddel mostanában? – kérdezte.
Alice elgondolkodva nézett rá.
- Nem, nem hiszem.
James sóhajtott egyet.
- Nem jön a Roxfortba.
- Nem jön? – döbbent le a lány. – De hát...
- Elköltöznek Amerikába. Oda fog járni.
- Kár – biggyesztette le a száját Alice.

A fiú elgondolkodott, majd újra megszólalt.
- Az apja azt mondja... Azt mondja, hogy szerinte itt rossz dolgok fognak történni.
- Rossz dolgok? – kérdezte Alice. – De hát mégis milyen rossz dolgok történhetnének?
- A sok eltűnés miatt gondolják.
- Oh. Azokról az a férfi tehet, nem? – kérdezte a lány.
James érdeklődve kérdezett vissza.
- Férfi? Milyen férfi?
- Én se nagyon hallottam róla – rázta a fejét Alice –, de nem nagyon bírja a muglikat. Azt hiszem.

Aztán szemöldök ráncolva körbenézett a szobában.
- Hova tűntek a cuccaid? – kérdezte.
James a sarokba mutatott.
- Oda.
Aztán elmagyarázta, hogy ezt mind magával akarja vinni a Roxfortba.
- De nem hozhatod az egész szobádat.
- Dehogynem.
Alice csak megvonta a vállát, aztán az órára pillantott.
- Mennem kéne – motyogta.
James lekísérte a lányt a nappaliba és végignézte, ahogy az eltűnik a kandalldóban. Átsétált a konyhába és leült, hogy befejezze a reggelit, de eszébe jutott, hogy Alice érkezése előtt kérdezni akart valami.
- Anya! – kiáltott fel, miközben ismét eldobta a kenyerét. – Anya! Anya, anya, anya, anya!
- Mondjad már – nevetett az asszony.
- Elmegyünk megvenni a cuccokat? Amik a Roxfortba fognak kelleni?
Euphemia sóhajtva az órára nézett.
- Öltözz fel – mosolyodott el.

oO0Oo

Egy órával később az egész Potter família a kandalló előtt állt. Egyesével beléptek a kandallóba, Grofici pedig szomorúan nézte, ahogy eltűnnek.
A Czikornyai és Patzában lépek ki a kandallóból. Megbeszélték, hogy ameddig Mr Potter megveszi a szükséges tankönyveket, addig James és Euphemia elmennek a pálcáért. James ugyanis minden tárgy közül azt tartotta a legfontosabbnak, így értelemszerűen azt kellett először beszerezni.

A Czikornyai és Patzából kilépve bevetették magukat az emberek színes kavalkádjába. Néhány boltból furcsábbnál furcsább hangok szűrődtek ki, máshol a kirakat volt feltűnőbb. Az Abszol úton mindent lehetett kapni, amire egy varázslónak szüksége lehetett, és James szinte érezte a mágiát, ami a sok emberből és tárgyból áradt.
Mikor végre-valahára elértek a bolthoz, James megtorpant. Az ajtó fölött hámló arany felirat hirdette: Ollivander – Minőségi varázspálcák – Alapítva i.e. 382.

Amikor beléptek, az ajtóra akasztott csengő megszólalt. Bent mindent por lepett. Pár másodpercig a csöndben álltak, aztán megszólalt egy lágy hang.
- Jó napot!
Egy öregember állt Jamesék előtt.
- Jó napot – köszönt vissza James és Euphemia.
- James Potter, ha jól sejtem – mondta a férfi, mire James mosolyogva bólintott. Ollivander ránézett James édesanyjára. – Éger, tíz és egynegyed hüvelyk, sárkány szívizomhúr, kellőképpen rugalmas.
- Pontosan – mosolygott az asszony.

Ollivander bólintott, majd visszafordult Jameshez.
- No, lássuk, Potter úr. Melyik kezében fogja a pálcát? – kérdezte, miközben elővett egy mérőszalagot a zsebéből.
- Jobb – válaszolta és közben Ollivandert figyelte, aki elkezdte lemérni különböző testrészeinek távolságágát. A férfi elkezdte magyarázni, hogy nincsen két egyforma varázspálca, valamint elmonda, hogy mik kerülhetnek egy pálcába magként. Időközben hátra sétált a polcok között és hagyta, hogy a mérőszalag önállósítsa magát. Mikor az már James két orrlyukának távolságágát mérte, Ollivander rászólt, hogy hagyja abba, a mérőszalag pedig engedelmeskedett.
- Na, próbáljuk meg ezt – nyújtott át Jamesnek egy pálcát – Kökény, kilenc hüvelyk, egyszarvú szőr, enyhén rugalmas.

James átvette a pálcát, de amint meglegyintette, a pálcakészítő kikapta a kezéből és egy másikat nyomott bele.
- Cédrusfenyő, főnixtoll, tizenkét hüvelyk, rugalmas.
James ismét suhintott egyet, de Ollivander ismét elvette tőle a pálcát; helyette egy másikat adott.
- Bükkfa, sárkány szívizomhúr, tíz hüvelyk, olyan, mint a rugó.

Azonban ez a pálca sem volt jó. Meg a következő sem és az azután következő sem. James egyre jobban kezdte unni a dolgot. Biztos volt benne, hogy már szinte az összes pálcát kipróbálta. De ekkor Ollivander egy újabb pálcát adott át neki.
- Mahagóni, tizenegy hüvelyk hosszú, egyszarvú szőr, hajlékony.
Amint a pálca a kezébe került, hirtelen melegség áradt szét az ujjaiban. Suhintott egyet a pálcával, mire abból szikraeső kezdett hullani.


Fleamont az üzlet előtt várta őket, nála voltak a könyvek.
- Nézd! – mondta James és apja orra alá dugta a pálcát. – Jó, mi? Mahagóni.
Mr Potter mosolyogva barackot nyomott James fejére. Euphemia eközben a listát nézegette.
- Én megveszem az üstöt, a fiolákat, a mérleget és a teleszkópot. Ti addig vegyetek talárt! – szólt, majd el is indult. – Találkozunk a Foltozott Üstben – szólt még vissza.
James és Fleamont elindultak Madam Malkin Talárszabászatába. Útközben azonban elhaladtak a Kviddics a javából – Sportszaküzlet mellett és egyikük sem bírta, ki, hogy ne vessen egy pillantást a legújabb seprűmodellre.

James ült már seprűn. Ötéves korában kapott egy játékseprűt, néha pedig apja vitte el egy-egy körre. Pár éve viszont sikerült kiharcolnia, hogy kapjon egy olcsóbb darabot.
- Apa! Nekem kell egy Nimbusz 1001-es*!
- Nekem is, fiam.
Tíz percig csak álltak egyhelyben, és megbűvölve nézték a seprűt. Aztán Fleamontnak eszébe jutott valami.
- Te nem is vihetsz seprűt a Roxfortba.
James elgondolkodott.
- Ez igaz. De... gondolj csak bele. Jövőre úgyis meg kéne venni.
Mr Potter nem adta magát könnyen.
- És ha addigra kijön egy jobb modell?
- Áh – legyintett James –, nem szoktak ilyen rövid időn belül újfajta seprűt kiadni. És mindig az első széria a legjobb – tette hozzá.
Mr Potter harcot vívott önmagával. Végül elvesztette a csatát.
- Megvesszük – sóhajtotta.

A boltból kilépve két seprűvel gazdagabban, és kétszázötven galleonnal szegényebben folytatták útjukat. James meg volt róla győződve, hogy apja valami olyasmit motyog, hogy „Mia meg fog ölni", de nem tette szóvá. Csendesen és boldogan sétált be Madam Malkinhoz, aki zömök, mosolygós boszorkány volt. Hamar levette a méretet Jamesről, majd a kezébe nyomott pár talárt.
A két Potter elindult a Foltozott Üst felé. James a kirakatokat nézegette. Amikor elhaladtak az Uklopsz Bagolyszalon előtt, James felkiáltott.
- Merlinre! Hát, hogy fogok én nektek üzenni?

Fleamont tudta, hogy mire megy ki a játék.
- Nem kapsz baglyot! Az iskolában is vannak madarak, amikkel tudsz levelet küldeni. Anyád így is meg fog ölni a seprűk miatt. Ha még baglyot is veszünk, nekünk annyi!
- Hát jó – sóhajtott James drámaian. – De ne engem hibáztassatok, ha esetleg hetekig, sőt hónapokig nem hallotok rólam, mert a megbízhatatlan iskolai baglyok eltévednek.
Mr Potter hunyorogva nézett fiára.
- Ugye tudod, hogy szörnyű vagy?
James ártatlanul elmosolyodott és besétált az üzletbe.

oO0Oo

A Foltozott Üst piszkos, sötét és kopottas volt. James körbenézett, és a tekintete megállapodott édesanyján, aki az egyik asztalnál üldögélt, két másik boszorkány társaságában. A fiú feléjük vette az irányt, és mikor odaért, minden holmit, ami a kezében volt, az asztalra rakott. Apja sem tett másképp.
- Jó napot, Mrs Macdonald. Szia, Anastasia – köszönt James. – Nos, anya, megvettünk mindent, ami kell – nézett Euphemiára, aki láthatóan szóhoz sem bírt jutni. A nő végül hosszas hápogás után megszólalt.
- Szerintem még többet is vásároltatok a kelleténél! Nem gondolod, Fleamont? – kérdezte ingerülten és felpattant a székről.
Anastasia lehajtotta fejét az asztalra, hogy így takarja nevetését, Mrs Macdonald pedig úgy tett, mintha nem venné észre, hogy mi történik.

- Szívem, hallgass végig! – szólt Mr Potter és hátrált pár lépést. – Az a bagoly... Jamesnek üzennie kell majd valahogy.
- Bizony – szólt közbe az említett és rámutatott a gyöngybagolyra. – Gyömbér nagyon hasznos állat.
- És a seprűket mivel magyarázzátok?
- Most dobták piacra – mondta a férfi. – Nagyon minőségiek. Az én Meteorom meg már ősrégi darab. Alig bír felszállni. James pedig mégsem mehet egy Kométával a Roxfortba – magyarázta. Anastasia vállai egyre jobban rázkódtak.
- Nem is vihet seprűt!
- Hát, idén még nem... - mentegetőzött. Mrs Macdonald továbbra is úgy tett, mintha semmi sem történne és Jameshez fordult.

- Várod már az iskolát?
- Igen, nagyon – felelte a fiú.
A Potter házaspár egyre jobban belemerült a vitába, Anastasia pedig felpattant a székről és karon ragadta Jamest.
- Elmegyünk fagyizni – szólt anyjának, majd ki is rángatta Jamest az Abszol útra.

Egészen Florean Fortescue Fagylaltszalonjáig meg sem álltak. Ott aztán a lány fizetett két fagyit és leültek a teraszra.
Amíg James a fagylaltot nyalta, elgondolkodott. Anastasiát már a születése óta ismerte. Mrs Macdonald és az édesanyja barátnők voltak. A lány most kezdte ötödik évét a Roxfortban, és mindig sokat mesélt neki az iskoláról. Két testvére volt, Mary és Alex. James ki nem állhatta Maryt. A lány egy évvel volt fiatalabb nála és egyfolytában rajta lógott. Régen mindig az ő játékaival akart játszani, bár az még a jobbik eset volt. Rosszabb esetben táncelőadást tartott a fiúnak, énekelt neki, vagy pedig papás-mamás játékra kényszerítette. Az első ilyen alkalom után James soha többet nem akart olyat játszani. Alex csupán kétéves volt, így James nem nagyon tudott mit kezdeni vele.

- Szerintem jó ötlet volt a seprű – szólalt meg Anastasia.
James elvigyorodott.
- Még szép, hogy jó ötlet volt. Egyébként itt a fagyi-pénz – nyújtott át két sarlót.
- Várod már a Roxfortot, mi? – kérdezte a lány, miközben átvette a fiútól a pénzt.
- Persze – válaszolta James és belenyalt a fagyijába. – De David nem jöhet – tette hozzá szomorúan, majd elmesélte a lánynak a történteket.
- Biztos találsz majd új barátokat – mondta vigasztalóan. – Meg Alice attól még ott lesz.
- De ő lány – forgatta meg a szemét James. Anastasia nyelvet öltött, majd hirtelen eszébe jutott valami.
- Tényleg! Én is be akarlak majd mutatni valakiknek.
- A Roxfortban? – kérdezte James.
- Nem, az Azkabanban – mondta a lány ironikusan. – Persze, hogy a Roxfortban.
- Kiknek?
Anastasia nem felelt, csupán sejtelmesen harapott egyet a tölcséréből.


oO0Oo

- Nézd meg, nagypapa. Hát nem tök jó?
James a Kuckó kanapéján ücsörgött. Egyik kezében egy bögre tea volt, a másikban a varázspálcája.
- De persze anyáék nem engedik, hogy varázsoljak. Sőt! Amikor hazamentünk, elvették tőlem a pálcámat. Annyi időre adták ide, hogy elhozzam, és megmutassam neked. Szörnyű!
James, hogy szavait még hatásosabban mondja, kezével drámai mozdulatokat tett, aminek következtében a tea fele a földön landolt.
- Na de majd itt!
A könyvespolchoz sétált és kiválasztott egy neki tetsző könyvet.
- Ha a szüleid azt mondták, hogy ne varázsolj, akkor ki vagyok én, hogy megengedjem neked? – kérdezte Henry.
- A nagyapám – mondta James, miközben a könyvet lapozgatta. Meg is találta a neki megfelelő varázsigét. Becsukta a könyvet, visszasétált Henry elé, és a férfira emelte a pálcáját.

- Most meg akarsz átkozni? – kérdezte a nagyapja nyugodtan.
- Capitulatus! – mondta válasz helyett. A pálca kiröppen Henry talárjának zsebéből. Az öreg varázsló hitetlenkedve és elismerően nézett unokájára.
- Fú, papa, forr bennem a mágia – nevetett James.
- Hát, az biztos, hogy nem sok gyerek tudná elvégezni ezt a bűbájt elsőéves kora előtt – mondta Henry, és mosolyogva figyelte egyetlen unokáját, aki újra meg újra visszaadta neki a pálcáját, csakhogy aztán ismét lefegyverezhesse.