Madam Pomfrey megenyhülni látszott Jamesszel, Siriusszal és Peterrel szemben. Valószínűleg mindez annak volt köszönhető, hogy szépen ellátták a fiú sebeit, amikor úgy hozta a szükség, de ami azt illeti, az indokok nem is nagyon érdekelték őket.

A lényeg az volt, hogy sokkal több időt tölthettek a gyengélkedőn látogatóként, mint eddig bármikor.

Kedd délután rohanva érkeztek meg Remushoz. Sorban bemasíroztak a gyengélkedőre, és körbeállták az ágyát.

- Jobban vagy? – kérdezte James.

Remust meglepte a hirtelen jött látogatósereg.

- Igen – válaszolta, és megpróbált felülni, de James nem hagyta. A vállánál fogva nyomta vissza az ágyba.

- Ne erőltesd meg magad.

- De jól vagyok.

- Persze, akkora sebbel a mellkasodon...

Remus értetlen tekintette nézett rá.

- Te láttad sebemet?

- Mind láttuk – közölte vele jelentőségteljesen Sirius. Remus összezavarodva pislogott rájuk, így elmesélték neki a tegnapi kalandot.

Amikor befejezték a történetet, Remus a plafonra szegezte a tekintetét.

- Megértem, ha ezek után nem akartok velem barátkozni.

Peter az orrát ráncolva oldalra döntötte a fejét.

- Mik után?

Mielőtt Remus megadhatta volna a választ, Sirius bosszúsan rámeredt.

- Neked olyan lassú a felfogásod. Ha nem lennél tiszta seb, most megrángatnálak.

- Ez kedves – jegyezte meg James, aztán Remushoz fordulva megrázta a fejét. – De tény, hogy lassan esik le: nem fogunk ilyen dolgok miatt eldobni magunktól egy remek barátot. És amúgy mi lenne az indokunk rá? „Remus, megkarmoltad magad, nem lehetsz a barátom."? Hagyjuk már...

A fiú halványan elmosolyodott.

- Jó, tényleg hagyjuk. Inkább meséljetek, volt már órátok az új SVK tanárral?

James felidézte magában az előző délutáni dupla sötét varázslatok kivédését. Ezúttal Sirius volt az, aki a tavalyi év kellemetlen tapasztalatai után nem sok kedvvel ült be az órára. Ráadásul késve értek oda, így csak az első padsorban jutott nekik hely.

A csengetés után pár perccel tipegett be az újdonsült tanerő. Harmincas évei elején járó, szőke, teltkarcsú teremtés volt, és fülig érő mosollyal az arcán foglalt helyet a tanári széken.

- Üdv mindenkinek – köszönt, és letett az asztalra egy paksamétát. – El sem hiszitek, de nagyon izgulok. Ez az első órám. Hannah Shemy vagyok, és hát, juj! Nem is tudom, mit mondhatnék még... Meséljetek inkább ti – biztatóan rámosolygott Siriusra, aki nem adta jelét annak, hogy akár egy árva szót is kívánna szólni. – Téged hogy hívnak? – próbálkozott tovább a tanárnő. Mivel Sirius továbbra sem válaszolt, James szólalt meg helyette.

- Ő sajnos nem tud angolul.

Shemy professzor bután pislogott.

- Ó! Hogyhogy?

- Spanyol – vágta rá James az első eszébe jutó választ. Mindenki értetlenül meredt rá, még az újdonsült spanyol osztálytárs is. – Tudja, nem rég került csak ide, és még nem teljesen ért minket.

A tanárnő ismét, a még véletlenül sem spanyolos beütésű Siriusra nézett.

- Nem értesz angolul?

A fiú tettetett bánkódással megrázta a fejét, Shemy pedig, mit sem törődve azzal, hogy elméletileg a kérdést sem kéne értenie, felsóhajtott.

- Biztos nehéz lehet neki.

- Hát igen – bólintott James, aki teljesen beleélte magát a helyzetbe. – Szegény Rodrigo – veregette hátba a mellette ülő barátját.

- Most akkor nem is Bob? – akadt ki Felicia. James hátra fordult, és a lány szemébe nézve nagyot bólintott.

- De. Az is. Tudja, tanárnő – kezdett bele a sztorizásba –, az angol anyanyelvűeknek nehéz kimondani, hogy Rodrigo, próbálja csak ki. Ezért aztán a mi Rodrigo Rodriguezünk angolosította a nevét Robert Roshtára, de mindenki csak Bobnak hívja.

Shemy professzor megértően bólogatott.

- Egyébként nagyon multikulti osztály vagyunk – folytatta James, ha már egyszer belekezdett. Legalább addig sem tanultak. – Felicia például olasz – mutatott a lányra, aki először összeráncolta a szemöldökét, aztán vállat vont, és bólogatott a tanárnőnek. – Szegény családból származik, nyáron epret szokott árulni a Colosseum előtt, abból gyűjtögeti a knútokat. Van egy ikertesója is, Remus, aki sajnos erre az órára nem tudott eljönni, de majd őt is megismeri a tanárnő. Egyébként, képzelje, Olaszországban mindenkit vagy Remusnak hívnak, vagy Romolusnak! Hát nem elképesztő? De még a lányokat is. Őrület... Aztán van itt még egy svájci gyerek is, ugye Peter? – pillantott James Peterre, aki suttyomban egy szendvicset eszegetett. Most teli szájjal bólogatott. – A szülei hivatásos jódlizók. A hegyeken állva üzengetnek egész álló nap – mondta James nyomatékosan a tanár szemébe nézve, mintha ez valami elképesztően szörnyű munka lenne.

A tanárnő átvette az aggodalmas arckifejezést, James pedig nem volt biztos benne, hogy ezeket tényleg elhiszi, vagy csak szivatja őket. Ha utóbbi, akkor számíthat egy fejmosásra és jó pár pont levonására, de ha már elkezdte, be is fejezi.

- Aztán itt van Juliette – intett Almira felé. A lány időközben előszedte a Szombati Boszorkány legújabb számát, és azt lapozgatta. Most a száját beharapva felpillantott. – Francia és finnyás. De már egész szépen beszél angolul, ugye?

- Oui – mosolygott rá erőltetetten a lány.

- Van még Gwendolyn, aki walesi és csak azt a nyelvet beszéli, Alice Csodaországból, és Lily, aki nem csak jól néz ki, hanem ír származású is.

A tanárnő elképedve nézett végig rajtuk.

- Húha! Tényleg nagyon különös osztály vagytok. Te vagy egyedül idevalósi? – kérdezte Jamest.

- Egyáltalán nem – rázta meg a fejét. – Csecsemőkoromban az anyám, hogy megvédjen a lakhelyünk környékén ólálkodó kiméráktól, beletett egy kosárba, amelyet ő maga szőtt a két kezével, aztán belerakta a kosarat egy folyóba, amin a kosár leúszott egészen az Északi-tengerig, ahol egy kalózhajó morcos matrózai találtak rám. Ki akartak nyírni, csakhogy kivételes képességű bébi voltam, így látták, hogy érdemesebb inkább megtartaniuk. Négyévesen már én voltam a kapitány helyettese. – Szomorúan felsóhajtott. – Látni kellett volna, hogy zokogott a legénység, amikor felvettek a Roxfortba. De nyáron természetesen mindig visszamegyek hozzájuk.

Ez után James és Felicia – aki nagyon szépen megtanult angolul – hosszas történeteket meséltek a külföldi népszokásokról, és szinte versenyezni kezdtek, hogy ki tud nagyobb szamárságot lódítani. Shemynek annyira tetszettek a történeteik, hogy amikor a dupla óra véget ért, összecsapta a tenyerét, és így szólt:

- Ó, milyen bájos! Nagyon szívesen megismerném az országokat, ahonnan jöttetek. Mit szólnátok, ha minden órán megismerkednénk alaposabban valamelyikkel?

James elhúzta a száját.

- Hát, nem is tudom... Na jó, rendben, de csak mert ilyen szépen kéri.

- Hozhatunk kaját? – kérdezte Peter.

- Igen! – örömködött a professzor. – Tradicionális étkek. Milyen remek!

Így hát, amikor Remus a gyengélkedőn megkérdezte, milyen volt az SVK tanár, James csak annyit felelt, hogy ne lepődjön meg, ha olasznak hiszi.

A három fiú elhatározta, most, hogy Remus a gyengélkedőn van, folytatják az animágia gyakorlását – pontosabban, elkezdik a gyakorlást. Ez végül nem valósult meg. Az első hét nagyon fárasztóra sikeredett.

Hétfő éjjel asztronómiára mentek, kedden dupla bájitaltannal zárták a napot. Lumpsluck mutatott néhány főzetet, aminek készítését a következő két évben sajátítják majd el, és már neki is láttak a kotyvasztásnak. Szerdán a bűbájtant dupla átváltoztatástan követte, McGalagony pedig már most hosszú beadandókkal zaklatta a jó népet. Csütörtökön gyógynövénytannal kezdtek, a pénteket pedig szintén azzal zárták.

Ráadásul kiderült, hogy ők árasztották el vízzel a Mardekár klubhelyiségét, így a hét minden napján mehettek büntetőmunkára.

Időközben Remus is elhagyhatta a gyengélkedőt, így pénteken, a büntetőmunka végeztével (fel kellett sikálniuk egy hatodik emeleti tantermet) szereztek néhány üveg vajsört a konyháról, és kiültek a tölgyfaajtó előtti lépcsősorra beszélgetni. Ki akarták használni, hogy visszajött a jó idő, abban az évben talán utoljára.

A lágy napsugarak aranyszínbe vonták a birtokot, a falevelek még zöldek voltak, a levegőben megannyi apró rovar röpdösött.

- Kéne folytatni a térképet – vetette fel Sirius.

- Ma este? – csillant fel James szeme.

- Inkább holnap. Ma ne, fáradt vagyok, kikészített ez a hét.

Remus pimasz vigyort villantott rá.

- Meg a rajongóid.

- Megint követnek? – nevetett fel James, mire Sirius nem túl lelkesen bólintott.

- Igen. És a csapat bővült az elsősökkel. Szerintem azok azt se tudják, kit kell követni, csak mennek a többiekkel.

A többiek nevetni kezdtek, a jó kedvük pedig csak fokozódott, amikor Peter megjegyezte:

- Az idősebbeknek is bejössz. Úgy hallottam, Reginald Davies oda van érted.

- Úgy látszik, korra és nemre való tekintet nélkül mindenkinek te kellesz – vihogott James Siriusra nézve, akinek egyre bosszúsabb lett a feje.

- Csodás... Nem kereshetnénk valami jobb témát?

- Ennél is jobbat?

- Aha. Beszélhetünk mondjuk a te elcseszett szerelmi életedről is – közölte Jamesszel, és beleivott a vajsörébe.

James lelombozódva megvonta a vállát.

- Nincs azon mit beszélni. Nem jött össze, de össze fog. Nem hagyom annyiban. Csak most az esküvőn elszúrtam valamit, bár fogalmam sincs mit.

- Pontosan mi is történt? – kérdezte Remus. Akkor, helyben nem tudták részletesen megbeszélni a dolgot, így most James nagy vonalakban beszámolt neki a történésekről.

- Rábeszéltem egy táncra, aztán lesmároltam, mire megsértődött. Pedig most nem is kérdezgettem, meg semmi, hanem úgy csináltam, ahogy Sirius mondta.

Remus hitetlenkedve meredt rá.

- Te megfogadtad egy olyan ember tanácsát, aki minden erejével azon van, hogy lekoptassa magáról a lányokat?

- Hát... – kezdte volna James összezavarodva, mert ez így tényleg hülye ötletnek tűnt.

- Na álljunk csak meg! – szólt közbe Sirius is felháborodottan. Egyikük sem tudta azonban befejezni, amit akart, mert Remus folytatta:

- Valakiét, aki még csak nem is csókolt meg senkit? Egy olyanét, aki a tavalyi tanévig azt hitte, hogy a menstruációnak köze van a vérátokhoz?

- Mi? – meredt James Siriusra, aki viszont döbbenten nézett Remusra.

- Azt mondtad, ezt nem mondod el senkinek! – mérgében rádobta a bőrdzsekijét Remus fejére. – És ez egy igenis logikus feltételezés volt.

Remus levette a dzsekit a fejéről.

- Nem. Nem volt az.

Peter a hasát fogta a nevetéstől.

- Lehet tényleg nem volt jó ötlet Siriusra hallgatni – bólogatott James.

Az említett megrázta a fejét.

- Ide figyelj! Jó tanácsokat adtam.

- Többet is? – borzadt el Remus, de Sirius mit sem törődve vele folytatta.

- Azokat a lányokat – és fiúkat – pedig azért koptatom le, mert idegesítőek. De ha fél Roxfort belém van esve, akkor azért valamit csak tudok. És Remus Johnathan Lupin, hogy mersz olyat feltételezni rólam, hogy még sosem smároltam senkivel? – nézett villámló szemekkel Remusra.

- Te mondtad.

Siriuson látszott, hogy nagyon vissza akar vágni valamivel, de végül csak annyit nyögött ki:

- A francba.

- És csak John.

Sirius felmordult. Megitta a maradék vajsörét is, aztán visszaszerezte a kabátját.

- Szörnyűek vagytok – jegyezte meg közben.

- Honnan van az a dzseki? – érdeklődött Peter.

Sirius vállat vont.

- Valami mugli boltból.

- És téged engednek csak úgy mugli boltokba? – vonta fel James a szemöldökét.

- Szerinted érdekel, hogy mit engednek? Alphard bá' adott egy kisebb vagyont, mondván költsem csak.

- Én is kérek egy gazdag nagybácsit – sóhajtott fel Peter, majd nagyot kortyolt a vajsörből.

Sirius csak vállat vont.

- A nyár végén fél Londont bejártam, és egy csomó jó cuccot vettem. Néhány ruhát, könyvet, meg pár fura tárgyat is. Például kávéfőzőt. Mondjuk, kibontottam, teljesen szétszedtem, és még mindig nem csinált kávét. – Remus és Peter jelentőségteljesen összenéztek. – Meg szereztem egy porszívót. Fogalmam sincs, az mit csinál, gondolom, nem azt, amit a neve sugall, mert mégis, mi értelme van annak, hogy valami port szív? – értetlenkedett Sirius, majd egészen feldobódva megkérdezte: – És azt ti tudtátok, hogy egy mugli pornómagazin fele annyiba se kerül? Jó, persze, nem mozognak benne a képek, de hát most Istenem! Valamit valamiért.

James, aki pár másodperccel korábban mit sem sejtve kortyolt bele a vajsörbe, most félre nyelte az italt, és köhögve próbált levegőhöz jutni.

Peter ismét vihorászni kezdett, Remus viszont egész gyakorlatiasan megveregette James hátát, és közben csak annyit kérdezett.

- „Istenem"?

- Ja, ez olyan, mint a „Merlinem", csak mugli verzió. És van „Jézusom" is, de azt kicsit más szövegkörnyezetben használják. – Sirius a kezében pörgette a kiürült üveget, és közben eltöprengett. – Amúgy, fogalmam sincs, kik ezek. Majd megkérdezem valami muglitól.

- Inkább ne – húzta el Remus a száját. – Majd elmondom.

- Oké – bólintott Sirius, és felállt. – Cigit, valaki? – kérdezte, mire a többiek csak a fejüket rázták. – És séta? – Mivel ismételten nemleges válaszokat kapott, még odaszúrta: – Unalmasak vagytok. Nem baj, én megyek.

A három barátja nézte a távolodó alakját, ahogyan vékony füstcsíkot húzva maga után távozott.

- Teljesen megzakkant – nézett utána Remus, mire James csak legyintett.

- Sose volt normális.

Peter egyetértően bólogatott, aztán felállt, és kinyújtóztatta elgémberedett végtagjait.

- Szerintem én is megyek. Még össze kell írnom jóslástanra az eheti álmaimat.

- És mit álmodtál? – érdeklődött James.

- Csak egyre emlékszem, és abban tengerimalacokkal piknikeztem – bizonytalanodott el. – Nem tudom, ebből mit lehet majd jósolni.

A fiú búcsút intett, majd eltűnt az ajtó mögött.

James és Remus kettesben maradtak. James nem szívesen hagyta volna egyedül a barátját. Mióta látta, milyen rossz állapotban van a holdtölték után, úgy érezte, az a minimum, hogy máskor vele van – ha már azokon a szörnyű éjszakákon nem lehet. Élt benne a remény, hogy hamarosan már akkor is. Bár már ott tartanának!

Na mondjuk, mostanában nem volt túl nagy sikere semmiben. Az egyik legjobb barátját nem engedték haza a szünetre – pedig még írt is David szüleinek, hátha –; a másik eltűnt, és azóta sem érkezett róla semmi hír; a harmadik csupa seb volt. A baglya eltűnt, a lány, akibe fülig belezúgott rá se nézett.

- Szerinted mit kéne csinálnom Lilyvel? – kérdezte hosszas hallgatás után. – Ha már Sirius ötlete hülyeség volt.

Remus elmosolyodott.

- Te már megint rossz embertől kérsz tanácsot. És ha javasolhatom, Petert elméleteire se hagyatkozz.

James elhúzta a száját. Talán igaz.

Ő azért nem adta fel. Másnap fáradtan ült le Lily mellé a mágiatörténet óra előtti szünetben.

Majdnem egész éjjel a kastélyban kóboroltak. A Szükség Szobájával még mindig nem tudtak mit kezdeni, a másik termet a hetedik emeletről viszont rátették a térképre. Aztán elkezdték bejárni a hatodik emeletet is. Eddig csak régi tantermekre és pókhálós raktárakra bukkantak, de remélték, lesz ott valami izgalmas is.

Mindenesetre, a mágiatöri nem volt izgalmas, legalábbis Binns előadásában semmiképp, így az óra tökéletes alkalom volt megbeszélni és rendezni a dolgokat.

- Szóval – kezdte James halkan. – Hogy vagy? – érdeklődött a lánytól, amikor Binns már valahol a felolvasott oldal a felénél járt.

- Remekül – érkezett a tömör válasz.

- Én is – bólintott James, és ignorálta a tényt, hogy a lány ezt nem kérdezte. – Örülök, ha te is. Jó boldognak látni – mondta, aztán kicsit elbizonytalanodott, mert Lily nem tűnt éppenséggel túl boldognak. Végül inkább ezt is figyelmen kívül hagyta. – Nem tudom, hogy azon az esküvőn neked mi nem volt úgy jó, én a helyedben már rég belezúgtam volna magamba, de végül is, a lányok furcsák – elmélkedett el, majd még hozzá tette. – Ezt ne vedd sértésnek. A lényeg az, hogy szerintem tényleg adhatnál egy esélyt.

Lily elmerengve bólogatott, és kiemelte a mondatból azt a részt, amivel a leginkább azonosulni tudott.

- Szerinted.

- És szerinted is. Ugye?

A lány most éppolyan lassan rázta meg a fejét, mint ahogy az előbb bólogatott.

James elgondolkodott rajta, hogy érdemes-e nekiállni ezen vitatkozni. Neki volt igaza, és bár mostanában nem voltak túl jó napjai, biztos volt benne, hogy ha törik, ha szakad, úgyis övé lesz a lány szíve egy nap. Erre a gondolatra elmosolyodott, megjelent a szeme előtt valami szuper romantikus tengerparti randi, koktélokkal, meg rózsaszín napernyővel.

Inkább nem kezdett el vitázni. A padra döntötte a fejét, és elmerengve figyelte a mellette ülő lányt. A haján megcsillanó fényt, a smaragdzöld szemét, a fitos kis orrát, a cseresznyeszínű ajkait, és az apró szeplőket az arcán.

- Ne bámulj már! – szólt rá Lily pár másodperc után. – Így nem tudok figyelni.

Jamesből erre akaratlanul is kitört a nevetés. A lány legtöbbször ugyanúgy aludt az órán, mint ő, ha meg nem, akkor leckét írt, vagy valami regényt olvasott.

Ez már Binnsnek is feltűnt, ezért felemelte fejét a könyvből.

- Mit tart olyan mulatságosnak a Szent Mungo Varázsnyavalya- és Ragálykúráló Ispotály alapításán, és az ehhez szükséges törvénymódosításokon?

- Semmit, uram – felelte James gyorsan. Binns mustráló tekintettel figyelte őt, aztán maga elé húzott egy listát az asztalon. Átbogarászta, és felpillantott.

- Jacob Portman, maga még mindig nem adta le a nyárra kiadott házidolgozatát a Varázsló Tanács létrejöttéről, szükségszerűségéről, és eredményeiről Burdock Muldoon vezetése alatt.

James, aki Jacobbá avanzsált, megállapította, hogy sosem hallott erről a beadandóról. Tanácstalanul megvakarta az orrát, és így szólt:

- Megírtam, csak az indulás előtti este a húgom megrágta. De újraírom, esküszöm.

Binns túltette magát a témán, és folytatta a monoton felolvasást, James pedig visszafeküdt az asztalra. Tovább nézte Lilyt, és gondolatban tökéletesítette a tengerparti randit. Nem merülhetett el igazán a gondolataiban, mert Lily, akit meglehetősen zavart a folytonos bámulás, megkérdezte:

- Van húgod?

- Tíz is.

- Nem vagy vicces.

James csak megvonta a vállát. Nem lehet mindenkinek humorérzéke. Azért bánta, hogy pont Lily az, akinek nincs. Viszont eszébe jutott egy egészen más téma, így az előbbit mellőzte.

- A héten lesz a kviddics válogató, és neked elég jól ment a gyakorláson. Nem akarsz jelentkezni?

Úgy tűnt, a lány tényleg elgondolkodik a kérdésen, de aztán megrázta a fejét.

- Nem.

- Miért nem? Én mondom, hogy jó vagy, és én elég kritikus vagyok, ha kviddicsről van szó.

- Semmi közöd hozzá – csak mondom. Egyébként érdekes sport, de nem akarok heti szinten ezzel foglalkozni, másrészt én nem érzem magam akkora tehetségnek, és ha az előbbi két tény nem lenne, akkor sem akarnék veled egy csapatban játszani.

James elhúzta a száját.

- De a Hollóhát csapatában mégsem játszhatsz.

- Ez itt a bökkenő – mutatott rá Lily.

A fiú csak lassan megcsóválta a fejét.

A válogató Lily nélkül is érdekesre sikeredett – bár James nem bánta volna, ha eljön.

A csapatban idén egészen sok megürült hely maradt. Három új hajtóra volt szükség, James pedig úgy döntött, ő lesz az egyik, ezáltal új fogóra volt szükségük.

Az új csapatkapitány a végzős Robert Bell lett. Először kiakadt, amikor James közölte vele az ötletét, de végül úgy döntött, hogy amennyiben sikerül megfelelő fogót találni helyette, lehet ő az egyik hajtó. Még csak a válogatáson sem kellett részt vennie, mert kedden összejött a csapat, és már akkor felvetette, hogy posztot cserélne. Akkor letesztelték, Robert pedig meg volt elégedve vele.

Így hát csütörtökön a foghíjas csapat szembenézett a jelentkezőkkel. Sokan jöttek, a fél ház be akart kerülni a csapatba.

- A fogóválogatással kezdünk – jelentett ki Robert határozottan. Nem volt hangos, így a dákoknak el kellett csendesedniük, ha érteni akarták amit mond. – Elengedem a cikeszt, a ti dolgotok elkapni.

Ez után egy hosszas és unalmas cikesz hajsza kezdődött. James nem annyira izgatta a dolog, ezért leült a fűbe, és gondolatban messze járt. Nem tudta, mennyi idő telt így el, de egyszer csak arra lett figyelmes, hogy hangos tapsvihar tör ki, a levegőből pedig Lottie ereszkedik le kezében az aranylabdával.

James felugrott, és még az is átfutott az agyán, hogy visszamegy fogónak, csak ne kelljen ezzel a lánnyal egy csapatban játszania.

- Te mit csinálsz itt? – kérdezte a másodévest, akinek szokásához híven két copfba volt fonva az aranyszínű haja, és roppantul meg volt elégedve önmagával.

- Fogó lettem – jelentette ki büszkén.

Robert is elégedett volt a kislány teljesítményével, ezért csupán két hajtót keresett James mellé. Ez ismét jó sok időt vett igénybe, de végül kiválasztották a posztra a harmadéves Samuel Wisht és Emily Skyt.

- Edzés kedden és csütörtökön – jelentette ki Robert szűkszavúan, a csapattagok pedig bólintottak. James remélte, hogy minden rendben lesz, legalább a kviddicsben.