Az ember legjobb barátjának hangja feltehetően nem rémíti meg az illetőt. De ha a másik háromszáz kilométerre lakik tőle, ő pedig éppen alszik az éj közepén, amikor amaz olyan dolgokat suttog a fülébe, hogy „Tudom, hogy mit tettél.", akkor elképzelhető, hogy de.Nem csoda tehát, hogy James frászt kapott, amikor egy nyári éjszakán megesett az eset.A fiúnak korábban az volt a meggyőződése, hogy feltehetően nincs nála nagyobb idióta széles e világon. Aztán megismerte Sirius Blacket. Innentől kezdve az volt a hipotézise, hogy a barátjánál nincsen nagyobb idióta. Az elmélete bebizonyosodni látszott ezen az éjjelen is.

- Mit csinálsz? – kérdezte végül, továbbra is sokkos állapotban, miközben átfordult a hátára. Sirius addigra már nem fölé hajolva állt, hanem hátát a szekrénynek döntve, zsebre tett kézzel nézte Jamest.

- Mi van, már meglátogatni sem szabad?

James összeszorította a szemét – a hold épp belevilágított –, és úgy döntött, mostantól pontosabban fogalmazza meg a „Bármikor szívesen vendégül látunk." mondatot, de minimum kiegészíti azzal, hogy „amennyiben este fél tizenegy előtt, és reggel hat óra után érkezel.".

Mivel azonban korábban nem tett ilyen kitétet, most nem reklamálhatott emiatt.

- De, meg lehet látogatni. Csak nem muszáj közben felébresztened. Alhatsz a kanapén, vagy mit bánom én, aztán majd reggel beszélgetünk – motyogta, mert most, hogy túl volt a kezdeti rémületen, ismét kezdte magával ragadni az álom.

- Érdekes. Amikor te ébresztesz fel engem, az annyira nem szokott zavarni.

Ebben volt valami, de James most nem akarta jobban átgondolni a dolgot. Sirius azonban nem hagyta, hogy visszaaludjon, vizet fröcskölt rá a pálcájából.

James egy nagy sóhajtás kíséretében ült fel.

- Jól van már, nem kell összevizezni engem is, meg az ágyat is. – Sirius erre felvonta a szemöldökét, és a következő pillanatban már nem fröcskölt a víz, hanem patakzott. – Örülök, hogy ilyen empatikus vagy – mosolygott James erőltetetten, és csurom vizesen. – Tehát, miben lehetek segítségedre? – kérdezte, mivel gyanította, már nem fog tudni visszaaludni.

- Ja, semmi – vont vállat Sirius. – Csak nem tudtam aludni, és gondoltam, átnézek.

- Elég érdekes éjszaka ez. Te nem tudsz aludni, és én vagyok mérges, amiért felkeltenek. Mi van velünk?

Sirius csak vigyorogva vállat vont.

- Nem tudom. De menjünk!

- Hova? – ráncolta James a szemöldökét, és próbálta felidézni, hogy az elmúlt percekben a barátja említette-e, hogy menni akar valahova, csak ő még nem volt teljesen eszénél, vagy ez egy hirtelen ötlet.

- Nem tudom. De sétálni akarok. Mondjuk az erdőben.

James szerint kevés nagyobb baromságot lehetett elképzelni, mint éjjel kettőkor útnak indulni egy erdei kiruccanásra, így hát kénytelen volt igent mondani.

Odakint kellemes idő fogadta fiúkat. A nappali kánikula most langyossá fokozódott, a tiszta égen jól kivehetően tündököltek a csillagok. Kellemes, virágillatot hozott magával a lágy szellő, és csak a távoli, tompa kutyaugatást lehetett hallani.

- Szóval nem bírod a nagyvárosi életet? – kérdezte James, amikor elindultak egy ösvényen az erdő mélye felé. Nem aggódott, tucatnyi alkalommal sátorozott már az erdőben az apjával vagy épp a barátaival, és csak egyszer volt ijesztő élménye.

- Neked úgy tűnt? – kérdezte Sirius, és Jamesnek be kellett látnia, ha van olyan ember a földön, akit egy metróút el tud varázsolni, az Sirius.

- Akkor mi ez a hirtelen jött túrázási vágy?

A faágak megreccsentek a lábuk alatt, a bokrokban apró álltok mozgolódtak. A fák levelei most nem zöldnek, inkább kéknek tűntek, gyönyörűek voltak.

- Nem tudom. Csak nem bírom már ezt a bezártságot.

- Bezártak? – kérdezte James rögtön.

- Nem – nevette el magát Sirius. – Úgy értem nem szó szerint, bár az igaz, hogy nem nagyon mehetek sehova. De nem úgy igazán be.

- Értem – mondta James annak ellenére, hogy nem teljesen értette. – Hát, akkor most élvezd az erdő sejtelmes susogását, meg minden. Itt a szabadság.

Sirius nagyot bólintott, miközben haladtak tovább.

- Itt bizony. Két hét szabadság.

- Két hét?

- A szüleim nyaralnak.

- És téged otthon hagytak? – háborodott fel James. Mégis ki megy így nyaralni?

Sirius jót szórakozott a kiakadásán.

- Úgy szokták. Úgyhogy most ketten vagyunk Reggel. Meg persze Sipor is maradt, kibírtam volna, ha őt is viszik...

- Téged nem vittek magukkal!?

- Nem, tedd túl magad rajta. Jobb is, a francnak se lenne kedve ezekkel nyaralni.

Jamesnek be kellett látnia, hogy Siriusnak igaza van. Most viszont, hogy szóba jöttek a szülei, eszébe jutott valami más.

- Még nem is mesélted, mit mondott anyád, miután a peronon úgy beégetted.

Sirius először értetlenül nézett rá, aztán elvigyorodott, végül nagy levegőt vett, és kezébe temette az arcát.

- Engem még soha nem aláztak meg ennyire – kezdte az anyja rinyálását utánozva. – Annyira szörnyű vagy. Tudod, mennyire fáj? – itt szipogott egyet, és közben a kezével az arca felé legyezett, hogy nem létező könnyeit eltüntesse. – Tudod mennyien látták? Orion! Csinálj vele valamit – folytatta megtörten, a szívére szorított kézzel. – Most mondd meg, hogy lehet valaki ilyen? Én annyira jó voltam hozzád mindig is, Sirius, és ez a hála? Ez!? – Itt a homlokához kapta a kezét. – El fogok ájulni – nyekeregte még, majd immáron normális hangnemben hozzá tette: – És elájult.

James megértően bólogatott. Valahol a távolban megreccsent egy faág. Mindketten felkapták a fejüket, majd egymásra meredtek.

- Ez egy őz volt – jelentette ki Sirius. James lassan bólintott. Ő is tudta. Csak azt nem tudta, hogy honnan tudta. De mostanában voltak ilyen furcsa dolgai.

- Igen – szólt végül. Nem nagyon tudta máshoz kötni, csak az animágiához. Valójában, ami azt illeti, ő maga egyedül is rengeteget csámborgott az erdőben ahhoz képest, amennyit alapjáraton szokott. Bár úgy vélte, ez az ő esetében logikusabb, mint Siriusnál. – Te miért akartál az erdőbe jönni? – kérdezte szinte számonkérően.

- Hmm? – Sirius egy farönköt szuggerált kitartóan. – Nem tudom. Sok itt a jó illat. Láttam egy egeret. Eltűnt – pillantott fel csalódottan.

James nevetve átkarolta a vállát.

- Még szerencse, hogy kutya vagy és nem macska.

Az erdei séta nagyjából egészen négy óráig eltartott. A nap lassan jövögetett felfelé, amikor ők visszaértek a Potter házhoz. Piszkosak voltak – az utóbbi napokban gyakran érkeztek zivatarok, minek következtében az erdei utak jócskán sárosak voltak. A patak partján ráadásul megindult alattuk a föld, ők meg hanyatt vágódva belegurultak a vízbe – pedig James addigra már majdnem teljesen megszáradt.

Sáros cipőben, nadrágban és pólóban caplattak fel az emeletre, ahol vettek egy hűs zuhanyt, és átöltöztek tiszta ruhába.

Nem sokkal később lementek a nappaliba, ott robbantós snapszli kártyákból várat építettek. Az éppen akkor robbant fel, amikor Euphemia kicsoszogott a hálószobából.

- Jó reggelt! – köszönt olyan vidámsággal, mintha nem fél hat lenne, hanem délelőtt tíz óra. – Ez egy vár volt? – kérdezte a fiúk mögé állva. – Pont lemaradtam róla – sóhajtott, mintha legalább is az évszázad építményének megcsodálásáról maradt volna le. Ezután csontropogtató ölelésben részesítette a fiúkat, majd elsietett a mosdóba.

- Hogy vagytok képesek mindig korán kelni? – nézett utána Sirius, mire James megvonta a vállát.

A nő pár perccel később visszatért.

- Igazán levehettétek volna a cipőtöket – nézte a sáros lábnyomokat. Vállat volt, és egy pálcaintéssel eltüntette a koszt, majd sugárzó mosollyal megkérdezte: – Mit kértek reggelire? Baconös rántotta?

A fiúk rábólintottak az ötletre, így a nő nekiállt előkészíteni a tojásokat.

- Ezer éve nem láttalak, Sirius – szólt közben. – Minden rendben veled?

James szerint az elképzelhetetlen, hogy Siriusszal bármi is rendben legyen, elvégre még nála is hülyébb.

- Nem volt az ezer év. Csak másfél – javította ki a kérdezett Euphemiát.

A nő addigra már a serpenyőben sütötte a tojásokat, most pedig megfordult.

- Édesem, másfél év alatt annyi minden történik.

- Tudom – bólogatott Sirius egy aggastyán ember minden élettapasztalatával. – De gyorsan elrepül az. Az ember éli az életét, és egyszer csak azt veszi észre, hogy van egy öccse. Gondolom. Nem emlékszem.

Euphemia úgy bólogatott, mint aki teljesen átérzi a helyzetet, pár perccel később pedig az asztalra helyezte az ételt, és elment felkelteni a férjét.

Mire Fleamont zsörtölődve kibotorkált, a fiúk már befejezték a reggelit. Úgy tervezték, hogy élvezik a forró időjárásban jól eső hűs vizet, így átöltöztek fürdőnadrágba, és megrohamozták a medencét. Szinte az egész délelőttöt azzal töltötték, hogy versenyt úsztak, fejeseket ugrottak és módszeresen fojtogatták a másikat.

Fél tizenkettő körül fáradtan, de jó kedvűen ültek ki a medence szélére. James megpróbálta ignorálni a szúró érzést, amit az orrába folyt víz okozott – kevés sikerrel –, Sirius pedig elterült a földön.

- Beszéltél a többiekkel? – kérdezte.

- Hmm? – kérdezett vissza James, aki ekkorra már a füléből próbálta kirázni a vizet. – Ja, igen. Peterrel leveleztem egész nyáron, Remusszal meg voltunk meccsen.

- Meccsen?

- Aha – felelte. Kihúzta egyik lábát a vízből, és rákönyökölt a térdére. – Volt kviddics világbajnokság.

Sirius felkapta a fejét.

- De az Madagaszkáron volt. Ti elmentetek Madagaszkárba – nélkülem!?

James legyintett.

- Dehogy. Hagyd, hogy végig mondjam. Szóval volt a kviddics világbajnokság, amire én el akartam volna menni. De nem engedtek.

- Kitalálom. Azért nem, mert Madagaszkáron volt.

- Azért se – ismerte el James. – Meg mert olyan törvényt hoztak, hogy nem lehet pálcát bevinni a stadionba. Szóval teljesen kikészültem. Mert én vagyok a világon a legnagyobb kviddicsrajongó, erre ilyen hülyeségek miatt nem nézhetek meg egy nemzetközi mérkőzést – magyarázta felháborodottan. – És apa nagyon sajnált – meg persze anya is, de apa szerintem jobban – és meglepett egy Portree Primus – Porpicy SC mérkőzésre szóló jeggyel. Pontosabban kettővel. Úgy volt, hogy együtt megyünk, de aztán eszembe jutott, hogy a Porpicy SC Remus kedvenc csapata, ezért...

- Remus szereti a kviddicset? – kérdezett közbe Sirius.

- Igen. – Jamesnek ez már két éve is világos volt. – Szóval mondtam apának, hogy szerezzen még egy jegyet, de sajnos már nem tudott, úgyhogy ő lemondott a saját jegyéről és mondta, hogy adjam Remusnak. – Bele akart kezdeni a meccsen történtek részletes kifejtésébe, de aztán eszébe jutott valami. – Remus szerintem gyanakszik.

Sirius összeráncolta a homlokát.

- Mire?

- Hát a Katica-tervvel kapcsolatban valamire... Nem teljesen. Inkább csak azt tudja, hogy valami van, mert furcsállta, hogy elhívtam a mérkőzésre. Mondtam neki, hogy ebben nincs semmi furcsa, mire azt mondta, azért az, mert szerinte mostanában mintha távolságtartóbbak lennénk vele. És hogy ő azt egyébként megérti, teljesen, meg nem muszáj vele barátkoznunk. – James az égre emelte a tekintetét.

Sirius a fejét csóválta.

- Szegény, egészen okos gyerek, de néha nagyon lassú a felfogása.

- De hogy gondolhat ilyet?

- Nem tudom. Ismerhetne már annyira, hogy tudja: ha bajom van vele, akkor lelököm a lépcsőn.

James bólogatott.

- Ez jó ötlet, jegyezd meg, le kell löknünk Pitont.

Úgy tűnt, Sirius ezzel teljes mértékben egyet ért.

- Jó, de a hetedikről. – Elgondolkodott, majd visszatért a korábbi témához. – Egyébként kéne Remus-napokat tartanunk.

- Miket? – nevetett James.

- Remus-napokat. És akkor csak és kizárólag vele lennénk. Mondjuk minden péntek egy Remus-nap, és akkor nem lehet sehova menni, csak ahova ő akar, és azt kell csinálni, amit ő akar. – Majd még hozzá tette: – Bizonyos határokon belül. Azért leckét nem írok.

Ez nem volt rossz ötlet, James számára az egyetlen kikötés annyi volt, hogy a Remus-napok ne ütközzenek az edzésekkel.

A következő téma, amit James fontosnak tartott még megbeszélni, szorosan kapcsolódott az eddigiekhez.

- És hogyan tovább a Katica-tervvel?

- Ezen én is gondolkodtam már. Te találtál róla azóta valamit? – James a fejét rázta. Átnézte az itthoni könyveket, de egyik sem mondott semmi újat az animágiáról. – Nem baj. Újat én se, de megvan otthon is könyv, aminek az első kötetéből elkezdtük. Kéne találkozni Peterrel, és még a szünetben megbeszélni néhány dolgot, mert nem lesz könnyebb a Roxfortban, főleg, ha nem akarjuk egyfolytában lerázni Remust.

James bólintott, mivel teljes mértékben egyet értett.

- Oké. De ezt nálunk biztos, hogy nem tudjuk megbeszélni, mert a szüleim furcsának találnák, ha csak Remust nem hívnám meg, és túl sokat kérdezősködnének.

- Nálunk se nagyon lehet titkos megbeszéléseket folytatni, mivel a festmények mindent kihallgatnak. De találtam egy jó helyet Londonban, valami mugli cucc, de ott nyugodtan tudnánk beszélni, mert zene is van, úgyhogy nem lehet hallgatózni, ha meg hallja is valaki, úgy se tudja, miről van szó. – A fiú felült és előre hajolt, hogy bevizezze a karját, mivel már szinte teljesen megszáradt, majd visszahanyatlott a földre. – Peter közel lakik Londonhoz, szóval biztos el tud jönni. Te meg jöhetsz a kandallónkon át.

- Na, látod, ezt nem biztos, hogy engedik – mutatott rá James.

Sirius gúnyosan elmosolyodott.

- Megnyugtatlak, nálunk sincs elátkozott lávapadló, és robbanó kandalló.

- Sejtettem.

Sirius mosolya elhalványul és egy apró ránc jelent meg a két szemöldöke között.

- Képzelem, hogy örülnek a szüleid, hogy velem barátkozol.

James szemforgatva válaszolt.

- Ha nem tűnt volna fel, odáig vannak érted.

- De a családomat ők is utálják.

- És te a családod vagy?

- Nem, de a családom tagja.

Ez vitathatatlan tény volt.

- Hát felőlem lehetsz a Manchesteri Nyugdíjas Asszonyok Csipkeverő Privát Klubjának az alelnöke is, akkor is a barátom vagy.

- Csodás, most már nyugodt szívvel beléphetek abba a klubba.

James vállat vont.

- Ha szeretnél. Meg ha létezik ilyen. De tényleg nem érdekel. Nincs bajod a mugliszületésűekkel, és ez a lényeg.

Sirius felpillantott rá.

- Mondtam én valaha ilyet? Hogy nincs velük bajom?

James rá akarta vágni, hogy igen, de ha jobban belegondolt, Sirius tényleg soha nem mondott ilyet. Pár másodperc habozás után vállat vont.

- Vannak dolgok, amiket nem kell mondani. Nem szólogatsz be nekik, és nem átkozod meg őket, innentől kezdve evidens. És már elnézést, de nem tudom ki volt az, aki majdnem elélvezett a metró láttán. Nincs neked bajod a muglikkal se.

Sirius vállon bokszolta – egyébként meglehetősen erősen – ő meg nem bírta megállni nevetés nélkül.

- Egyébként gondolkodtam a tanév végén történt dolgokon.

Mivel nem folytatta, James közbe kérdezett.

- És?

- És arra jutottam, hogy valahol jogos.

James tetetett egyetértéssel bólogatott.

- Ja, tök jogos volt, hogy megrágott egy vámpír, sajnálom, hogy nem folytatta. Úgy lett volna az igazi, ha az utolsó cseppig kiszívja a véred, aztán az egész Roxforttal végez. Jobban kellett volna igyekeznünk, hogy segítsünk neki. Ajjaj, milyen buták vagyunk, hogy nem tettük.

- Nem így értem. Azért volt jogos, mert mint kiderült, Bellatrix ölte meg Woodward családját.

James továbbra is megjátszott egyetértéssel válaszolt.

- El is felejtettem, hogy ti Bellatrixszel egyek vagytok, ezért aztán az ő büntetése a te büntetésed. Bocsáss meg. Hívjalak mostantól Bellának?

Sirius sóhajtott.

- Inkább csak fogd be.

James nem akarta befogni, de nem volt ideje visszavágni, mert elé röppent a baglya. Gyömbér fáradtan hajtotta a gazdája ölébe fejét, James pedig csalódottan állapította meg, hogy nem kapott választ.

- Igazságtalanság – morogta az orra alatt

- Mi? – érdeklődött Sirius.

- Az, hogy írtam Lily Evansnak, és nem válaszol – felelte olyan durcásan, amit egy ötéves is megirigyelt volna.

- Engedd el – érkezett a bölcs javaslat.

James kétségbeesetten a barátjára pillantott.

- Mi? Nem! Te nem láttad még azt a lányt? Hát milyen jól néz már ki! És milyen jól repül. Akkor kviddicsezett először, amikor én levittem gyakorolni, és tök jól ment neki kezdőhöz képest. Meg nem nyafogott, hogy nem megy, hanem csinálta, amit mondtam, és láttam rajta, hogy élvezi. Erre nem hagyta, hogy megcsókoljam, elhívtam randira és nemet mondott, Pipogyusszal haverkodik, egész nyáron romantikus leveleket küldözgetek neki, és még csak vissza se ír! Vagyis csak egyszer, de az nem volt túl kedves – fejezte be lelombozódva.

Sirius fáradtan felpillantott rá, felült, és nagyon komolyan így szólt:

- James, te a kviddicsbe vagy szerelmes. Az, hogy Lily tehetségesnek bizonyult benne, generalizálódott benned, és most azt hiszed, hogy belé vagy szerelmes. Érted? – James bután megrázta a fejét. Sirius költői kérdésnek szánhatta az utolsó szót, mert választ nem adva folytatta: – Az meg a világ legnagyobb hülyesége, hogy megkérdezted tőle, megcsókolhatod-e. Én soha nem kérdeznék ilyet egy lánytól. Csak menj, és kapd le, ha annyira smárolni akarsz vele. De nem akarsz – szuggerálta. – A randi elavult dolog, csak a gyengék randiznak. Az pedig Lily borzalmas ízlését jelzi, hogy inkább van Pipogyival, mint veled. Komolyan, kinek kell ilyen ízlésficamos csaj? És most tényleg, romantikus levelek? Miket írtál neki?

James megvonta a vállát.

- Mindenféle kedves dolgot.

- Ugh...

- De szerintem csak azért nem válaszol, mert nem kapta meg. Írok neki még egyet, és megkérdezem, hogy megkapta-e az eddigieket – ötletelt, és elszaladt pennáért, tintáért, meg pergamenért. Otthagyta barátját, szerezett eszközöket a nappaliból, aztán visszament. – Na – szólt, amikor visszaült Sirius mellé, és kényelmesen elhelyezkedett. Írt egy sort, majd a pennával megvakarta az állát. – Mi rímel arra, hogy Lily?

Sirius az égre emelte a tekintetét, aztán elvigyorodott.

- Az, hogy cici.

- Olyat nem írhatok, ez romantikus vers, nem erotikus. Vagy az jobb lenne szerinted?

- Persze, írj arról, hogy szívesen ágyba vinnéd, és részletezd, hogy mit csinálnál vele – meredt rá Sirius.

James nem volt benne teljesen biztos benne, hogy ez jó ötlet, de azért folytatta a megváltozott tematikájú verset. Sirius rövidesen kivette a kezéből, látványosan széttépte, és a medencébe dobta.

- Inkább ne.

Sirius egészen estig maradt. A nap folyamán lementek a faluba és ettek egy fagyit, játszottak Groficivel, és megkóstolták Euphemia málnás süteményét, ami meglehetősen finomra sikeredett. Sirius este hat körül intett búcsút, szinte teljesen vörösre égve a folytonos napon tartózkodásnak köszönhetően.

- Maradhatsz ám éjszakára – szólt neki Euphemia, amikor a fiú elindult a kandalló felé.

- Az öcsém egyedül van otthon, és azt ígértem neki, hogy éjjelre haza megyek.

A nő csak vállat vont.

- Részemről jöhet ő is.

- Nem hinném, hogy sok kedve lenne hozzá – jelentette ki Sirius, és Jamesnek volt egy olyan érzése, hogy amennyiben Regulus szívesen jönne, Sirius akkor sem hagyná. – De azért megkérdezem – tette hozzá, majd a kandallóba lépve eltűnt a lángok közt.

Az elkövetkezendő napok nagy részében Sirius átjárt hozzájuk. Néha Alice is csatlakozott a társaságukhoz. Ilyenkor fára másztak, kártyáztak, fagyiztak és élvezték a medence hűs vizét.

Ezen a nyáron Davidet nem engedték vissza. A szülei úgy érezték, túl veszélyes lenne Angliában tölteni akár egy napot is, és bár James nagyon igazságtalannak tartotta a dolgot, valahol mélyen elismerte, hogy igazuk van.

Az újságokban naponta jelentek meg cikkek eltűnt emberekről, megtalált holttestekről, véres támadásokról.

Így hát az sem volt csoda, hogy szülei nem szívesen engedték el, amikor előállt az ötlettel, hogy Siriusszal kiruccannának Londonba. Az mégannyira sem tetszett nekik, hogy mindezt Blackék házán átvágva tennék meg. A meggyőző érv végül az volt, hogy Sirius szülei nincsenek otthon, no meg Fleamont belátta, hogy jobb, ha tudnak róla, merre jár a gyerek, minthogy titokban lelép, és azt se tudják, merre keressék, ha baj van.

Így történt, hogy augusztus második hetében James maga mögött hagyta Godric's Hollowt, és nyakába vette Londont. A Grimmauld téri ház, ahol Sirius lakott, egyszerre volt megdöbbentően hasonló és megdöbbentően más, mint amit James elképzelt.

Sötét volt és barátságtalan, tele drága holmikkal, de sokkal kisebb, sokkal szűkösebb, mint hitte.

A kandallón át a szalonba érkezett, az pedig nem volt üres. Sajnos azonban nem Sirius, hanem Regulus feküdt a bársonyszófán. Egy könyvet olvasott, és mogorván pillantott fel, amikor észrevette Jamest.

- Üdv! – köszönt James derűsen.

Regulus nem pazarolta az idejét köszönéssel, inkább kiáltott a testvérének.

- Sirius, a hülye haverod áll a kandallónkban!

James összehúzta a szemöldökét, majd vállat vont, és a fiúhoz lépve kikapta a kezéből a könyvet.

- Mit olvasol? Ú, Transzparencia transzformációk! Nagyon izgalmasnak hangzik.

Regulus bosszúsan visszavette a könyvet.

Sirius ezt a pillanatot választotta, hogy belépjen a szobába.

- Bocsi, eskü végig itt voltam, de már majd' éhen haltam – magyarázta teli szájjal, és megemelte a kezében tartott fél szendvicset. – Mehetünk?

James bólintott. Regulus az égnek emelte a tekintetét, és morcosan visszafordult a könyvéhez.

A két fiú levonult az emeletről, elhaladva az aranyszállal átszőtt zöld tapéta és a levágott manófejek mellett.

- Hát nem elbűvölőek? – kérdezte Sirius szarkasztikusan, az egyik manó fejére bökve, majd tettetett derűvel hozzá tette: – Merlin hozott nálunk!

Ez után a maradék szendvicset betömte az egyik manó szájába. Az emeletről leérve egy szűk folyosón folytatták útjukat az ajtóig. Sirius rátette a kezét a kilincsre, mire az kinyílt. Kiengedte Jamest, aztán becsukta mögötte az ajtót.

A fiú nem teljesen értette, mi történik, csak annyit tudott, hogy a lépcső tetején áll egyedül. Mire átgondolhatta volna a dolgokat, kinyílt a ház egy földszinti ablaka. Sirius felugrott az ablakpárkányra, és onnan ki az utcára.

- Az ajtót nem használhatom – magyarázta. James lesietett a lépcsőn, és elindultak a járdán. – A szüleim azt parancsolták a házimanónknak, hogy ne engedje meg, hogy ki tegyem a lábam az ajtón, és amikor először próbáltam kimenni rajta, rámcsimpaszkodott.

- És te megtaláltad a kiskaput.

- Meg hát.

A forróság itt, a városban sokkal elviselhetetlenebb volt. A beton visszaverte a nap melegét, a fák, amik felfoghatták volna a napsugarakat, legfeljebb a parkokban álldogáltak.

Nem kellett sokat sétálniuk a hőségben, pár saroknyira állt a kifőzde, ahova ők is mentek. Peter már az ajtóban várt rájuk, és eléjük sietett, amikor felbukkantak a sarkon.

Miután letudták a köszönést, bementek a kajáldába, és rendeltek maguknak egy-egy menüt. Ha lehet, bent még melegebb volt, mivel még a szél sem fújt. Volt ellenben zene, és az emberek beszélgetése is adott egy kis alapzajt, ami nekik pont kapóra jött. Ráadásul bőrhuzatos, piros üléses boxok álltak a vendégek részére, így még nem is különösképpen lehetett egyik asztaltól a másikhoz áthallani.

- Tisztelt uram, tisztelt másik uram – kezdte James a barátaira nézve. – Azért gyűltünk ma itt össze, hogy tanúi legyünk, amint megbeszéljük, mi tévők legyünk animágia ügyben.

- Ennek így semmi értelme nem volt – jegyezte meg Peter, mire James csak legyintett.

- Tehát a kérdés az – vette át a szót Sirius –, hogy hol csináljuk, mikor csináljuk és hogyan csináljuk.

Beállt a csönd. Aztán James szólalt meg.

- Nyilván egy eldugott tanteremben lenne a legideálisabb.

- De ott bárki ránk nyithat – vetette ellen Sirius.

- Akkor mondj jobbat. A bájitalt is egy tanteremben tároltuk, és senki nem találta meg.

- Csak épp annyi bűbájjal védtük le azt a termet, hogy mi is alig bírtuk kinyitni. Ezt nem tudjuk minden egyes alkalommal eljátszani, amikor gyakorolnánk, mert tíz perc se maradna arra, amiért megyünk.

Jamesnek be kellett látnia, hogy ebben van valami. Minden egyes gyakorlás alkalmával tucatnyi védőbűbájt kiszórni, majd feloldani, meglehetősen időigényes.

A gondolataikba merülve ültek, és kedvtelenül piszkálták az ételüket. Végül Peter törte meg a csendet.

- Lehet rossz ötlet, de...

Elhallgatott.

- De!? – vonta fel Sirius a szemöldökét.

- Mit szólnátok a Szellemszálláshoz?

A másik két fiú döbbenten nézett rá. James először közölni akarta Peterrel, hogy ez tényleg hülye ötlet, de aztán tovább gondolta a dolgokat. Senki nem tudja, hogy hol a bejárata, Remus csak nekik mondta el. Attól tehát nem kell félniük, hogy egy váratlan pillanatban valaki rájuk tör. Az egyetlen, aki ezt megtehetné, az Remus, de ő meg mit keresne ott, ha nincs éppen holdtölte? Viszont ha van...

- Ez jó ötlet, de hol gyakorlunk, ha éppen telihold van? Akkor a legideálisabb, hiszen tuti biztos, hogy Remus nem keres minket – szólt James.

- Ne legyél már ilyen hülye – pillantott rá Sirius. – Egy átlagos napon azért nem csinálhatjuk a szobánkban, mert Remus ott van. Ha ő a Szellemszálláson van, akkor szabad a szoba.

- Ó!

Így hát áttértek a következő pontra:

- Mi lenne a legmegfelelőbb időpont? – sóhajtott Peter.

- Amikor nincs kviddics edzésem. Meg persze Remus-nap. Elég ellentmondásos lenne Remus-napon egyedül hagyni.

Peter összezavarodva pislogott Jamesre.

- Sirius kitalálta, hogy tartsunk Remus-napokat, mert ami drága farkas kománk igencsak aggódó természetű, és olyasféle tévképzetekben él, mint hogy mi nem akarunk vele barátkozni. Szóval heti egyszer Remus-napot kell tartanunk.

- Az animágiát is heti egyszer kellene gyakorolni – jegyezte meg Sirius.

Peter összehúzta a szemöldökét.

- Hétvégén nincs edzésed, szóval lehetne szombaton gyakorló napunk, vasárnap meg Remus-nap – vetette fel.

James ajkai legörbültek.

- És mikor van szabad nap?

- Sose – közölte vele Sirius.

- De akkor hogy csináljunk térképet? És hogyan hódítsam meg Lily szívét?

Peter megvonta a vállát, és egy nagy adag csirkét tömött a szájába. Sirius tanakodva meredt maga elé, majd megadta a választ:

- Heti váltás lesz. Minden második héten gyakoroljuk csak az animágiát, a közte lévő szombatokon gyártjuk a térképet.

- És Lily?

- Az nem fontos.

James elkámpicsorodva nézett rá.

- De!

- Senkit nem érdekel.

- Engem! – nyafogta.

Sirius széttárta a karját.

- Egyéni probléma, oldd meg. Vagy – emelte fel a mutatóujját – vegyél példát rólam.

- Legyek antiszociális, és meneküljek a lányok elől?

Mielőtt Sirius visszavághatott volna, Peter, akinek láthatóan nem tűnt fel az alakuló szócsata, feltette a hátra lévő kérdést.

- Hogyan fogjuk csinálni?

- Nyilván az útmutató szerint – közölte vele Sirius.

- Úgy értettem, egyesével, vagy egyszerre, vagy...

- Is-is – válaszolt James, még mielőtt barátja a kérdés végére érhetett volna. – Nem állunk neki egyszerre mind átalakulni, mert ha beüt a kampec, nem tudunk egymáson segíteni. De nem is várjuk meg, hogy valaki tökéletesre fejlessze a dolgot, majd jöjjön a következő nulláról.

- Legyen úgy – kezdte Sirius felvázolni az ötletét –, hogy minden alkalommal két ember gyakorol, egy meg segít, ellenőriz, figyel.

Mind rábólintottak az ötletre. James már alig várta, hogy elkezdődjenek az animágiával fűszerezett roxforti hétköznapok.

Csakhogy addig voltak még dolgok. Például haza kellett jutnia.

Búcsút vettek Petertől, és Siriusszal elindultak vissza a Grimmauld térre. Az ajtó felismerte a fiút, és kinyílt. Alig pár lépést tettek csak meg a szűk folyosón, amikor hangokat hallottak az étkező felől.

- Hahó! – kiabálta egy rekedtes férfihang.

- Ez meg ki a rosseb? – morogta Sirius maga elé, és a biztonság kedvéért kivonta a pálcáját.

Lassan osontak egészen az ebédlő résnyire nyitott ajtajáig. Ott aztán Sirius nagy levegőt vett, és hirtelen belépett az étkezőbe.

James követte őt, és a tekintete találkozott egy magas, széles vállú férfi sötét pillantásával.

Sirius leeresztette a pálcáját, és kifújta a levegőt.

- Alphard bácsi? – kérdezte döbbenten.

- Az volnék – felelte a pasas vigyorogva. – Ezer éve nem láttalak.

- Igazából csak négy.

A férfi legyintett.

- Négy év sok idő.

Sirius biccentett.

- Miért jöttél haza?

Alphard bácsi elkedvtelenedett.

- Ide raktak át. Pedig mondtam ezekkel a tökkelütötteknek, hogy tartsanak távol ettől az országtól.

- A Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztályán dolgozik – magyarázta Sirius Jamesnek, aki eddig kettejük közt kapkodta a fejét. – Négy éve kihelyezték Brazíliába, majd átrakták Floridába.

Alphard bácsi nosztalgikus mosollyal az arcán kihúzott egy széket, levetette rá magát, a lábát meg felpakolta az asztalra. Tűnődve meredt pár másodpercig maga elé, aztán összeráncolta a szemöldökét.

- Hol az a ribi?

Ezúttal Siriuson volt a szemöldökráncolás sora.

- Milyen ribi?

- Hát az anyád – mordult rá Alphard bácsi, mire Sirius észbe kapva megadta neki a választ.

- Nyaral. Nem tudom, hol, pedig biztos mondta.

Ekkor nyílt az ajtó, és Regulus lépett az étkezőbe.

- Te vagy az, Si... Alphard bácsi!? – csodálkozott. – Ezer éve nem találkoztunk.

- Csak négy – jegyezte meg Sirius.

- Csá, öcsi! – vigyorgott Alphard bácsi Regulusra, majd összecsapta a tenyerét, és levette a lábát az asztalról. – Most, hogy itt van mindenki, aki számít, át is adnám az ajándékokat.

Regulus, aki még mindig kissé döbbenten állt az ajtóban, most halványan elmosolyodott.

- Ajándékok?

- Még szép! – kiáltott fel a férfi, és az ebédlő egy eldugott sarkában nyugvó utazóládájához lépett. Kinyitotta annak tetejét, kotorászott benne, majd diadalittasan kiemelte belőle a keresett tárgyakat. Egy szempillantás alatt a fiúk előtt termett. – Ezt neked hoztam, Sirius, ezt neked Regulus, neked meg nem hoztam semmit – pillantott Jamesre. – Nem tudom ki vagy, de mindjárt megoldjuk, és te is kapsz.

James, aki összezavarodva állt egyhelyben, alig fogta fel az elhangzottakat.

- Öhm... - válaszolta tehát.

Sirius és Regulus, akik kibontották az ajándékaikat, szinte teljesen egyszerre pillantottak fel kérdő tekintettel.

- Alphard bácsi. Ez mi? – kérdezte Regulus, és meglóbálta a kezében tartott plüss figurát. Bácsikájuk fellelkesült, és kikapta a kezéből a játékot.

- Ez kérlek szépen – kezdte olyan hangon, mintha a világ legfantasztikusabb dolgáról mesélne – a mágus! A mágus szőrös szíve főszereplője. A meséből, tudjátok. És ami a legjobb, hogy kivehető a szíve! – Ezt bemutatván széthúzta a plüss mágus mellkasát, és kiszedte belőle a barna szőrrel befedett szívet. – Hát nem fantasztikus?

James a maga részéről nem tudta eldönteni, hogy a játék inkább morbid vagy vicces, és úgy tűnt, a másik két fiú sem nagyon jut szóhoz.

A beállt csendben Alphard bácsi lassan leeresztette a kezét.

- De hiszen... Ez a kedvenc mesétek.

- Te mondod meg neki – lökte meg Sirius az öccse vállát.

Regulus rápillantott, aztán a nagybátyjára. Visszavette a mágust, meg a szívét.

- Az az igazság – kezdte, majd megállt. – Szóval eltelt négy év, és én már tizenhárom vagyok, és, hát, nézd meg, Sirius is milyen öreg.

- A tizennégy az nem öreg – kérte ki magának az említett.

- Kilencévesen biztosan örültünk volna neki – folytatta Regulus, nem törődve a közbeszólással. A kijelentés hallatán Sirius felhorkantott. – De most...

- Értem, értem – tartotta fel Alphard bácsi a kezét. Egy pillanatig meghatódva nézte a testvérpárost, majd megrázta a fejét. – De ez annyira menő! Nem lehet kinőni belőle. Tudom, hogy imádjátok. Csak itt a barátotok, és cikinek éreznétek bevallani – nézett Jamesre, akiből erre kitört a nevetés. Elképzelte, ahogy titokban Sirius és Regulus alig várják, hol elmenjen, és utána vidáman játszadoznak a plüssfigurával. – A helyzet az – folytatta Alphard bá' –, hogy én átlátok a szitán.

- Át? – kérdezte Sirius.

- Át bizony. – Ezúttal az ő kezéből szedte ki a játékot. – Valójában ez a fiú itt, akinek még mindig nem tudom a nevét, legalább annyira vágyik egy ilyen játékra, mint ti. Geminio – szegezte pálcáját Sirius ajándékára, majd a másolatot James kezébe nyomta, az eredetit meg visszaadta Siriusnak. – Így ni.

Ott álltak tehát hárman egymás mellett, egy-egy kibelezhető babával. Csúcs!

Alphard bácsi nem zavartatta magát, visszatért a ládájához, és egy kaktuszt húzott elő belőle.

- Anyátoknak hoztam. Ő jutott róla az eszembe – magyarázta.

Sirius megértően bólintott, majd így szólt:

- Mindjárt visszajövök, de szerintem James már menne, szóval felkísérem a kandallóhoz.

Azzal karon ragadta a barátját, és sarkon fordult.

Még a lépcsőfordulóban hallották, hogy Alphard bácsi azt kérdezgeti Regulustól, hogy ki az a James.

- Tudod, Sirius, én gondolkodtam – szólt James, ahogy felfele masíroztak a lépcsőn –, és arra jutottam, hogy annak ellenére, hogy milyen beteg játék ez, nagyon szuper.

Sirius a saját figurájára pillantott, fintorogva vállat vont és a háta mögé dobta.

- Igazából csak azért kaptuk, mert Alphard bá' imádja azt a mesét.

- Ti nem is szeretetitek? – nevetett James.

- Eleinte még elment, de ő minden másnap átjött jó fej nagybácsi lévén, hogy felolvassa nekünk. Néha egy este alatt háromszor is elmondta.

Végighaladtak a sötét folyosón, majd megérkeztek a szalonba. James most alaposabban szemügyre tudta venni a zongorát a sarokban, az elegáns díványokat és foteleket, meg a hatalmas, méregzöld függönyöket, és még a mogorva, por törölgető házimanót is. Komótosan a kandallóhoz sétált, Sirius meg az orra alá nyomott egy ronda tégelyt, amiben hopp-por volt. Belemarkolt, belépett a kandallóba, a másik kezével intett egyet, majd a saját lakhelyének címét kimondva eltűnt a tűznyalábokban.

Ez után a nap után a legközelebbi alkalom, amikor ismét összegyűlt a banda – ezúttal Remusszal kiegészülve –, az Abszol úti bevásárlás alkalmával történt.

Mi sem volt jobb indok egy közös kiruccanásra, mint az iskolai bevásárlás. Bár Euphemia gyanította, hogy az utolsó knútja is rámegy erre, azért úgy tett, mintha semmi ilyesmi érzés nem kavarogna benne, és elengedte Jamest. Fleamontnak nem volt beleszólása. Ő Groficit kergette, hogy adja vissza a papucsát.

A négy jó barát a Foltozott Üstben futott össze, és onnan mentek tovább a tankönyvlistájukat bogarászva. A Czikornyai és Patzában beszerezték a szükséges könyveket, egyet meg az emeletről ledobva Charlton Burke fejére ejtettek. Vettek néhány új talárt, a Mágikus Menazsériában eledelt szereztek a kiskedvenceiknek, majd James nyáladzott egy sort a Kviddics a javából – Sportszaküzlet kirakatában.

Ez után Florean Fortescue Fagylaltszalonjának teraszán pihentek meg egy-egy tölcsér fagylalttal a kezükben.

A nap addigra már lenyugvóban volt, rózsaszín-narancssárga fénybe vonta a macskaköves utcákat. Izgatott kisdiákok jártak boltról boltra, felnőtt boszorkányok pletykáltak kis csoportokba verődve. A Roxfort idősebb tanulói a megszokott barátaik társaságában nevetgéltek, a kicsi gyerekek ámulattal nézték a csodálatos kirakatokat. Néha felhuhogott egy bagoly, felröppent egy denevér. Langyos szellő fújdogált, és a nyár illata szállt a levegőben.

Remus tűnődve beleharapott a tölcsérébe.

- Belegondoltatok már – kezdte –, hogy ez lesz a közepe? Az idei tanévvel elérkeztünk a roxfortos életünk közepéhez?

- Olyan ünneprontó vagy – görbült le James szája.

- Pedig ez tény – vont vállat Remus.

Tény vagy nem tény, James szerint kár volt ilyenekről elmélkedni. A túl sok gondolkodás csak bajt hoz az emberiségre.

- Ki mit csinált eddig a nyáron? – érdeklődött Peter, terelve a szót. A kérdés leginkább Remushoz szólt, ők hárman már nagyvonalakban elmesélték egymásnak a mugli étkezdében. De hát ez volt az első hivatalos Remus-napjuk, illett őt is megkérdezni és beavatni.

- Apa elvitt horgászni – sóhajtott Remus. – Kész katasztrófa volt. Két órán keresztül semmi, utána kapásunk lett, de mire kiszedtük volna, leakadt a horogról. Apa méregbe gurult, felállt a csónakban, és beleborultunk a vízbe.

James nevetve megrázta a fejét.

- Ugyan, ez nem katasztrófa. Én egy időben kifejezetten azért mentem apámmal víz közelbe, hogy egymást belelökjük. Mondjuk aláírom, pecázni nem valami nagy mulatság.

- Szerintem sincs okod panaszra – mutatott rá Sirius. – A te apád legalább tisztában van vele, hogy egy értelmes emberi lény vagy. Az enyém idén jött rá.

- Az én apám lelépett – jegyezte meg Peter mellékesen. Sirius rámeredt.

- Cseréljünk.

- Tényleg – ráncolta össze James a homlokát. – A szüleid már hazaértek. Hogyhogy elengedtek ma vásárolni?

Sirius vállat vont, és belenyalt a fagyijába.

- Nem kérdeztem, hogy engednek-e. Csak jöttem.

Remus hamiskás mosollyal figyelte a barátait, és így szólt:

- Na és a ti nyaratok?

- Én meccsen voltam. Veled – vigyorgott rá James. – Meg Daviddel leveleztem, Alice-szel hülyültünk, és két hétig Siriust is el kellett viselnem – nézett tetettet sértődöttséggel az említettre.

- Csak irigykedsz, mert nekem sokkal eseménydúsabb nyaram volt – közölte vele Sirius, és Remusra pillantva magyarázni kezdte: – Csak ezen a nyáron összevesztem az anyámmal, az apámmal, megint az anyámmal – számolta az ujjain –, az öcsémmel, a házimanónkkal, ismét anyámmal, a nagybátyámékkal...

- Alpharddal? – döbbent meg James.

- Cygnusszal, de ne zökkents ki – a nagynénémmel, a másik nagynénémmel, a nagyanyámmal...

- Azt mondtad, már meghalt! – szólt közbe James ismét.

Sirius nagy levegőt vett.

- James, baszd meg. Neked hány nagyanyád van?

- Egy se, mert mind meghalt.

- És előtte?

- Előtte se, mert már akkor halottak voltak, amikor én megszülettem.

Sirius fáradtan a hajába túrt.

- Jó, én feladom.

James igazán nem értette, hogy mi baja. Ha egyszer tényleg meghaltak?

A fagylaltjaik már rég elfogytak, mégis sokáig maradtak még a fagylaltozó teraszán. A naplementét elnézve Jamesnek eszébe jutott, amikor minden egyes napnyugtát azzal töltöttek, hogy az animágiához szükséges varázsigét kántálták a szívük fölé tartott pálcával. És Remus apró hegekkel borított arcára nézve biztos volt benne, hogy megérte.

Órákkal később már nem nagyon tudta volna felidézni, hogy mi mindenről esett még szó közöttük, abban azonban egészen biztos volt, hogy sosem felejti el azt a jelenetet, ami akkor játszódott le, miután Sirius elment mosdóba.

A fiú, ha akarta volna se tudott volna jobban időzíteni. Nagyjából abban a másodpercben, hogy ő betette a lábát a fagyizóba, a tömegben felbukkant az anyja és az öccse.

A nő jól láthatóan keresett valakit, és amikor kiszúrta a hármas fogatot, egyenesen odasuhant, kisebbik fiával a nyomában. Kellő távolságban megállt tőlük, majd alaposan szemügyre vette a társaságot, és végül undorodó tekintettel ugyan, de Jamesen állapodott meg a pillantása.

- Nem láttad a fiamat? – kérdezte.

James elnézte kicsit a drága, sárkánybőr táskát, amit a nő a kezében tartott, az elegáns bársony talárját, a fekete haját, amibe csupán egyetlen ősz tincs vegyült, de az is úgy, mintha direkt azért lenne, hogy feldobja viselője kinézetét.

- De – felelt végül.

- És? – sürgette Walburga, amikor látta, hogy nem kíván részletekbe bocsátkozni. – Hol van?

- Ön mellett áll – pillantott Regulusra.

- A másikat! – szólt rá a nő, miután vetett egy futó pillantást a fiatalabbik fiára, aki csak megvonta a vállát. – Látom, igencsak híján vagy az észnek, szóval segítek: láttad Sirius Blacket?

James bólintott.

- Igen.

- Hol?

- Hát már elég sok helyen, de legtöbbször a Roxfortban, tudja, szobatársak vagyunk. Láttam már a nagyteremben, a klubhelyiségben, az átváltoztatástan teremben...

Remus bokán rúgta, így elhallgatott.

Walburga felszegett állal, szikrázó szemekkel meredt rá.

- Nehéz eldönteni, hogy tényleg ennyire bolond vagy, vagy csak megjátszod magad, de biztos lehetsz benne, hogy...

Hogy mi, azt James sosem tudta meg, mert Remus kedvesen rámosolygott a nőre.

- Sirius arra ment – mutatott jobbra. – A menazsériába indult.

Úgy tűnt, Walburga azért is mérges, mert Remus váratlanul hozzászólt, de végül csak vetett egy gyanakvó, s egyben gyilkos pillantást rájuk, majd sarkon fordult, és Regulusszal a nyomában elviharzott.

- És még te rúgsz engem bokán – nevetett fel James, amikor a nő már hallótávolságon kívülre ért.

- Lemaradtam, kit rugdosunk? – kérdezte a visszatérő Sirius, miközben levetette magát a székére.

Valamilyen indoknál fogva nem kapott értelmes választ, a három barátja csak megállíthatatlanul nevetett.