A következő nap sem telt kevésbé eseménydúsan.
Ami azt illeti, ismét kint kezdődtek meg az őrült események. Ebéd után a fiúk ugyancsak a hóban töltötték szabadidejüket. Miután készítettek néhány hóangyalt, egy újabb hóembert, és megdobálták egymást hógolyóval, újabb ötlet merült fel. Ezúttal nem a szánkózás, azt inkább mellőzték, helyette a korcsolyázásra tették le a voksukat – még ha korcsolyájuk nem is volt. A tó jegén csúszkálni ettől még mókás.
Odamerészkedtek hát a part szélére. Szemmel próbálták megállapítani, milyen vastag lehet a jég.
- Szerinted? – pillantott James a barátjára. Sirius megvonta a vállát, és felvett egy botot a földről. Megütögette vele a tó jegét. Nem tört be. Épp egy nagyobb ütést akart volna rámérni, amikor megszólalt egy hang a hátuk mögött.
- Te jó ég! Ti nem mertek rámenni? – kérdezte Lottie. Szinte fel volt háborodva. Pár lépéssel mellettük termett, kissé arrébb tolta őket, majd közölte: – Nem hittem volna, hogy ennyire gyávák vagytok. – Azzal nemes egyszerűséggel rálépett a jégre, és öt lépésnyit sétált rajta.
- Lottie, ne!
- Ennyi! – mondta, miközben megfordult. Aztán hirtelen reccsenés hallatszott, a lány arcára kiült a döbbenet, a szája tökéletes O-t formált, egy pillanattal később pedig hangos loccsanással a víz alá került. A hullámok összecsaptak a feje fölött, egy pillanat alatt eltűnt a szem elől.

A fiúk összenéztek, majd gyorsan követték a víz alatt kapálózó lányt. Óvatos lépéseket tettek a jégen, két oldalról közelítettek. Nem szakadt be alattuk a jég, az annál a pontnál kezdett vékonyodni, ahol a kislány alatt is megrepedt.
Lehasaltak, és megragadták Lottie kezét. Közös erővel kihúzták a vízről, aztán lerángatták a jégről.
A parton a lány még mindig köhögött, ajkai lilára színeződtek.
- Nagyon hideg – motyogta.
- A jeges víz? Igen, az az – bólintott Sirius. Belekaroltak a lányba, és visszavonszolták a kastélyba. Becsukták maguk mögött a tölgyfaajtót, Lottie pedig ledobta magáról a köpenyt az előcsarnokban. Aztán a talárt, majd a pulcsit is. Minden ruhadarabjából folyt a víz.

A fiúk segítettek neki megszabadulni a legtöbbtől, mígnem végül ott állt egy bugyiban és egy trikóban. Jamesnek megfordult a fejében, hogy egyikük sem jönne ki jól abból, hogy majdnem meztelen elsőssel állnak az előcsarnok közepén, aki pár perce még a fagyos tóban fürdött, ha egy tanár meglátná őket, így gyorsan beterelte a többieket az egyik szertárba, és becsukta maguk mögött az ajtót.
Lottie már vette volna le a trikót is, de James elkapta a jéghideg kezét.
- Ezt nem biztos, hogy kéne! – szólt, még ha azért volt is egy kíváncsibb része.
- De hideg – vacogta a kislány. A foga félmásodpercenként összekoccantak, a haja és a szempillái megfagytak.
- Jó, akkor, én odaadom a nadrágom, Sirius meg a pulcsiját, aztán kimegyünk, te meg felveszed.

Pár perccel később a két fiú az ajtó előtt várakozott. Volt rajtuk talár és téli köpeny, így nem látszott, de James csupán alsónadrágot és bakancsot viselt a lábán, Sirius pedig minden felső öltözetét odaadta a lánynak: a trikót, az inget és a pulcsit. Kissé mégis féltek, hogy esetleg arra jár egy tanár, aki megkérdezi, hogy miért szobroznak a szertár ajtaja előtt, Lottie összegyűjtött vizes ruháival a kezükben.

Végül semmi ilyesmi nem történt. A lány kilépett az ajtón, immáron száraz ruhákban, még mindig dideregve. Önmagát átölelve állt meg a fiúk előtt.
- Hol a többi vizes ruha? Fel kéne vinni a klubhelyiségbe – mondta Sirius, mire Lottie megrázta a fejét.
- A szertárban hagytam őket. Dobjátok be ezeket is, majd a manók elviszik őket.
- De a manók a ruhákat nem fogják elvinni, mert felszabadulnak.
- Szerinted a mosodában kik dolgoznak?
- És honnan tudják, hogy pont hozzád kell visszajuttatniuk? – érdeklődött James.
- Benne van mindben a monogramom – vont vállat a lány. – De menjünk, kell egy kandalló.

A fiúk már indultak volna felfelé, de Lottie rájuk szólt.
- Ne arra! Erre! – mutatott le a lépcsőn.
- Miért, mi van ott?
- A Hugrabug klubhelyisége. Közelebb van.
- És te be tudsz oda menni? – pillantott rá gyanakodva Sirius.
- Be – bólintott határozottan, és elindult.
Arra a folyosóra értek, ahol a konyha is fellelhető volt. Jobbra indultak el, majd egy bemélyedés előtt álltak meg, amelybe egy rakás hordót rejtettek.
- Ez az? – kérdezte James, mire a kislány lepisszegte.
- Maradj csöndbe, itt figyelni kell. Ha nem jól csinálod, lespriccel ecettel.

Pár másodpercig csöndben álltak, Lottie a szemügyre vette a hordókat, majd végül felemelte a kezét. Rákoppintott néhány hordóra a megfelelő ütemben, mire az egyik ajtó módjára kinyílt. Átbújtak a száján, és egy alagútban találták magukat, amelynek végén újabb hordóajtó állt. Azon belépve a Hugrabug klubhelyiségében találták magukat. A kör alakú terem ablakait félig befedte a hó. Az egész helyiséget ellepték a növények – az ablakpárkányon és kis polcokon foglaltak helyet, az egyiknek lengedeztek a lelógó csápjai, mintha csak a szél fújná őket. Kényelmesnek tűnő, sárga fotelek, kanapék és puffok helyezkedtek el ízlésesen a helyiségben, melynek falán néhány kör alakú ajtó állt.

Arlett Wilson, aki eddig az egyik kanapén hasalt, és egy könyvet olvasgatott, most felpillantott rájuk. James azt hitte, meglepődik, amiért csak úgy felbukkantak itt, esetleg mérges lesz. Ám ehelyett aggódva felpattant.
- Mi történt veled? – kérdezte a reszkető Lottie-tól.
- Beleestem a tóba.
- De... Jeges a hajad! – egy lépéssel ott termett mellette, és átölelte. Odahúzta a kandalló mellé, majd rápillantott a fiúkra. – Üljetek csak le – mondta kedvesebben. – Jaj, Lottie, mit műveltél már megint? – sóhajtotta.
- Mondom. Beleestem a tóba. A fiúk húztak ki – biccentett feléjük, és az arcára volt írva, nem tetszik neki, hogy egyedül nem tudott kimászni a vízből.
- Legalább megköszönted?
- Nem. Képzeld, nem volt rá időm. Ugyanis épp majdnem megfagytam! – közölte vele az elsős ingerülten. Most, hogy a meleg kandalló mellé állt ismét csöpögni kezdett belőle a víz. Ezúttal a hajából.
- És hol a ruhád? Ez nem is a tiéd!
- Persze, hogy nem! Miért hordanék fiú ruhákat? James meg Sirius adták, mivel az én ruháim jéghidegek és vizesek voltak. Otthagytam őket a szertárban, majd a manók megoldják.
- Lottie...
Arlett letelepedett az egyik puffra.

Lottie a kandalló mellett maradt, de leült. Átölelte felhúzott térdeit, és a többiekre nézett.
- Majd visszaadom a ruhákat. De most nem állok neki megint öltözködni. Nem mozdulok a kandalló mellől.
James hitetlenkedve nézett rá.
- De miért mentél rá a jégre?
- Mert sosem volt normális – adta meg helyette a választ Arlett.
- Ó – bólintott James. Lottie szikrázó szemekkel nézett mindkettejükre. – Régről ismeritek egymást?
A két lány tekintete megváltozott, mindketten megilletődve néztek rá, majd egyszerre közölték vele:
- Testvérek vagyunk.
- Tényleg?
- Igen. Nem tudtátok? – csodálkozott Arlett.
- Én az utóbbi öt percben már sejtettem – vigyorgott Sirius, mire Arlett elpirult és a füle mögé tűrt egy sötétszőke tincset.

Pár másodpercre csönd állt be. Lottie nem beszélt, még mindig reszketett, és olyan közel húzódott a kandallóhoz, amennyire csak lehetett. Sirius nézelődött, alaposan szemügyre vette az újonnan felfedezett klubhelyiséget, Arlett meg annyira zavarba jött, hogy inkább nem szólt egy szót sem. Jamest csak szimplán szórakoztatta a kialakult helyzet, így hátradőlt, hogy élvezhesse a műsort. Romantikus tragikomédia.
- Szép ez a klubhelyiség is – törte meg a csendet Sirius. James rámeredt, mert nagyon úgy tűnt, a barátját most tényleg ez foglalkoztatja a legjobban.
- A miénk szebb – morogta Lottie a kandalló mellől, mire Arlett metsző pillantást vetett rá. Utána visszafordult a fiúhoz, olyan kedves és ábrándos mosollyal, amilyet James az elmúlt három év alatt még nem látott tőle.
- Igen, szerintem is nagyon hangulatos. Arra vannak a lányok hálótermei, arra a fiúké, onnan pedig a fürdőkbe lehet eljutni – mutatott néhány kör alakú ajtóra.
Ez után ismét egy kis csönd állt be. Ezúttal az elsős szólalt meg.
- Arlett, hozz egy fésűt!
- Hozz magadnak.

Lottie mérgesen feltápászkodott a földről, és csöpögő haja miatt vizes csíkot húzva maga után eltrappolt. Amikor visszatért, kibontotta a haját – James eddig csak két oldalra fonott frizurával látta, a karácsonyi lakomát leszámítva –, és nekiállt megfésülni. Nővére pár másodperc múlva átvette a kefét, és miközben a törökülésben ülő húgát fésülte, a pálcájával szárítani kezdte.

James elmerengve nézte őket egy darabig, majd megkérdezte:
- Hogyhogy itt maradtatok a szünetre?
- Anya végig dolgozik az ünnepek alatt. Meg előtte és utána is – adta meg a választ Arlett, és letette a hajkefét a kandalló párkányára. Megszüntette a szárító varázslatot, és letelepedett az egyik fotelbe. A húga közben nekiállt visszafonni a haját. – És ti?
James Siriusra pillantott, aki csak megvonta a vállát.
- Nem szívesen látnak otthon.
Mivel ez után mindenki Jamesre nézett, ő is válaszolt:
- Siriust nem szívesen látják otthon.
- Mi se látunk szívesen – közölte Lottie rezzenéstelen arccal Siriusra nézve. Aztán hozzá tette: – Csak vicceltem. Arlett nagyon is szívesen lát – az említett olyan dühösen meredt rá, hogyha tekintettel ölni lehetne, a griffendéles nyomban holtan összeesik. - Meg gondolom James is. Ha nem látna szívesen, nem maradt volna itt veled.

Sirius gúnyosan elmosolyodott.
- Szóval a „mi", igazából csak téged takar. Most vagy királyi többest használsz, vagy nem vagy tisztában a személyes névmásokkal. Amúgy meg ezek szerint senki másnak nincs kifogása a jelenlétem ellen. Tehát ha valami nem tetszik, akkor el lehet takarodni – a hatás kedvéért a kijárat felé mutatott.
Lottie úgy mosolygott rá, mint más kislányok, amikor hatalmas adag rózsaszín vattacukrot kapnak. James nem tudott kiigazodni rajta.

Mivel a fiúknak egyébként sem lett volna mivel elütni az időt a vacsoráig, ott maradtak, és robbantósdit játszottak. A harmadik kör után James felállt.
- Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem nagyon jól esne egy forrócsoki. Eljön velem valaki? – nézett jelentőségteljesen az elsősre, aki nyomban megértette, hogy mit akar ezzel, és még mielőtt Sirius rábólinthatott volna, ő már fel is pattant.
- Én!

A konyhában, amíg várták, hogy a manók elkészítsék a négy bögre italt, letelepedtek az egyik asztalhoz.
- Annyira jók vagyunk – közölte vele Lottie.
- Ezzel nem vitatkozhatok.
- És ha miattunk jönnek össze, akkor mindketten tartoznak nekünk.
James ebben nem látta a logikát, de inkább nem állt le vitázni egy őrült elsőssel. Inkább más témát dobott fel.
- Hogyan lehet pontosan bejutni a hugrás klubhelyiségbe?
Lottie felvonta az egyik szemöldökét.
- Mi közöd hozzá?
- Nos, a te hugrabugos nővérkéd van belezúgva az én legjobb barátomba – vont vállat ártatlan mosollyal. – Igencsak kár lenne, ha szegény Sirius nem tudna bejutni hozzá.
A lány végül fancsali arccal megmondta, hogy melyik hordókra kell koppintani, és milyen ütemet.

Nagy lelkesedésük ellenére, amikor visszatértek a forrócsokival, nem egy csókolózó párra nyitottak, hanem csak két harmadévesre, amint az egyik a robbantós snapszlit pakolja el, a másik meg szerelmesen figyeli.

(Este, amikor már a Griffendél tornyában voltak, James kiderítette, hogy addig sem smárolt senki, ameddig ők a konyhában üldögéltek. Milyen kár!)

(Ellenben Sirius kapott egy rivallót. Későn érkezett, már az alváshoz készülődtek. Az anyja üvöltését valószínűleg még a nagyteremben is hallani lehetett, pedig ők a toronyban voltak. Amikor végre elhallgatott, Sirius remegő szájjal csak ennyit mondott:
- Nem érdekel a hisztije. Megérdemelte.)




A szünet hátralévő részére két fontos dolguk akadt még. Az egyik az animágia volt, pontosabban ehhez kapcsolódva az okklumencia. A hideg téli esték remek alkalmat nyújtottak a gyakorlásra. James remélte, hogy mihamarabb megtanulják mindketten. Sirius azért, mert már egyre nehezebben viselte, hogy végig kell néznie azt a rengeteg, szörnyű emléket – meg hát biztos, hogy a fiúnak se tett jót, hogy ezek mind előjönnek, elvégre szinte minden éjjel rémálmai voltak –, ő maga pedig azért, hogy titokban tudja tartani, amit kikotyogott McGalagonynak. Még jó, hogy megbeszélték, hogy nincs több titok...
Így aztán minden alkalommal, amikor nem bukkant fel az az emlék, nagy megkönnyebbülést érzett. Próbálta a jó oldalát nézni: van, ami pluszban motiválja az okklumencia megtanulására.
- Mehet? – kérdezte Sirius, a pálcáját rászegezte.
- Mehet – bólintott, és egy másodperccel később már az emlékei közt jártak.

A mardekáros klubhelyiségben ülnek, a láthatatlanná tévő köpeny alatt, várják, hogy a diákok aludni térjenek, és akkor kezdődik a móka... Kilenc évesen megbotlik a saját lábában, és legurul a lépcsőn, mire a nagyapja kineveti, de azért felsegíti... Hat évesen összebarátkozik Emillel, Justinnal és Rowenával a játszótéren... Négy évesen próbálja rávenni Groficit, hogy hátraszaltózzon, de a kis krup nem igazán érti a feladatot, így csak megnyalja az arcát...

Igyekezett közben kiszorítani Siriust a fejéből, de nem igazán akart menni.

Csak egy nyisszantás, és a Cherny ikerlányok haja a múlté...

Próbálta kívülről nézni a dolgokat: azt képzelte, hogy ezek az emlékek egy kapun túl vannak.

Alice-szel medencéznek, sikongatva fröcskölik egymásra a vizet...

És a legilimentort, ez esetben Siriust, a kapun túlra kell kituszkolni.

Az édesanyja úgy beöltöztette, hogy alig bír lépni a hóban, nem hajlik a keze, a lába, de még a dereka se nagyon...

A betolakodó egyre távolodott, ő pedig becsukta a kaput. Kizárta, ami nem oda való.

Az emlékáradat megszakadt. Szokás szerint a földön feküdt, de ezúttal Sirius is. Csodálkozva néztek össze, aztán kitört belőlük az ujjongás.
- Sikerült! Végre sikerült!
Régen volt már, hogy elkezdték, és amióta a legilimencián túlléptek, nem volt sikerélményük – egészen mostanáig.

Párszor újra próbálták, és minden alkalommal rövidebb, vagy épp hosszabb idő után, de siker lett az eredmény.

Fordítva kissé lassabban haladtak, Siriusnak nem sikerült azon az estén az okklumencia – csak majdnem. Két nappal később viszont hasonló sikert ért el.


Szintén a szobában ültek, egymással szemben, és miután James kimondta a varázsszót, minden úgy indult, mint máskor.

A konyhában állnak, kezükben egy zacskó csuklasztó cukorkával... Sirius öt éves lehet, a szobájában ül könnyáztatta arccal, de már nem sír, csak szipog... Az emelet padlóján hasal, rágógumit dobál egy lenyalt frizurájú nő hajába, mellette Regulus a szájára tapasztja a kezét, hogy ne nevessen hangosan...

Mintha löktek volna rajta egyet.

Továbbra is ketten, magas tornyot építenek játékkockákból...


Olyan érzés volt, mintha egy szakadék szélén állna, és hirtelen letaszajtanák.

Immáron az okklumencia mindkettőjüknek ment.


Persze ez még nem rendes okklumencia volt, de több, mint ameddig valaha eljutottak. Írtak hát Peternek írtak egy levelet, és beszámoltak a sikerekről. Amint visszatér a szünetről, őt sem hagyják.

A szünet végéig azonban volt még pár nap, és ott volt az a bizonyos másik elintézni való is. A térkép csak nem akart magától elkészülni, nekik kellett hát felkutatni a helyeket. Ők pedig az elmúlt időben rengeteg új helyet ismertek meg, és az sem volt épp hátrány, hogy szinte az egész iskola házon kívül volt. Mikor lehet üres hálótermekbe belopakodni, ha nem ilyenkor? Elvégre mostanra már minden klubhelyiségbe be tudtak jutni. Semmi sem állíthatta meg őket.
Így hát az év utolsó éjszakáján elindultak, hogy felfedezzék a kastély minden egyes hálószobáját.