Még a szünet kezdete előtt meg kellett tréfálni a mardekárosokat. Ennek két oka is volt. Az első, hogy a ház tagjai továbbra is előszeretettel átkozták meg diáktársaikat. A másik, hogy Piton, aki az utóbbi időben egyre csak sunyított, péntek reggel, épp amikor annak örültek, hogy Remust végre kiengedték a gyengélkedőről, valamilyen úton módon fecsegés főzetet csempészet az italaikba, aminek következtében egész nap be nem állt a szájuk.

Egyrészről megterhelő volt folyton valami hülyeségről hablatyolni, másrészt a tanárok sem díjazták, hogy óra közben James minden fontos és kevésbé fontos információt megosztott Groficiről („...és a bal hátsó mancsán van egy folt, ami szerintem olyan, mintha a monogramom lenne, csak kicsit homályos. Eleinte biztos nem volt ott mert emlékszem, hogy amikor megkaptam, az összes lába fehér volt."), vagy hogy megtudták, Siriusék házában milyen színű tapéták díszítik a különböző helyiségeket („A szalonban lévő sötétzöld, aranyszálakkal átszőtt falikárpitot még Lycoris nagy-nagybátyám szerezte be, mert pont ugyanolyan, mint az előző, de azt már sehol nem lehetett kapni, mert az már legalább kétszáz éves volt. Persze mindenki olyat akart. Ő egy utazás során Dél-Spanyolországban talált egy hasonlót egy öreg boszorkány boltjában, és pár knút híján ezerhétszáz galleont fizetett érte."), Remus hogyan szereti a süteményeket („Nem jó, ha nem is érzem a krémet, mert annyi a piskóta, de azt se szeretem, ha az egész elázik az öntettől. Legyen arányos. Amennyi a piskóta, annyi legyen a krém is. Mi olyan bonyolult ezen?) és hogy Peter megosztotta mindenkivel, szerinte mi a probléma a talárokkal („Télen túl hideg, nyáron túl meleg. Jó, ráveszünk egy köpenyt, vagy nem veszünk alá mást, de valljuk be: egy teljesen felesleges ruhadarab.").

A fiúktól a nap folyamán rengeteg pontot levontak, hiába bizonygatták, hogy nem direkt locsognak annyit. Muszáj volt tehát viszonozni Piton kedvességét, és mivel a többi mardekáros is tett róla, hogy kellőképpen utálják őket, a kollektív büntetés mellett döntöttek.
Szombat hajnalban elárasztották a klubhelyiségüket trágyagránátokkal, majd önelégülten tértek be a nagyterembe egy korai reggelire.
Az esemény nem keltett nagy híreket. Mostanra mindennapossá váltak a támadások, oda-vissza.


A hét folyamán a tanárok még egy utolsó, sikertelen próbálkozást tettek arra, hogy a diákok figyelmét fenntartva órát tartsanak, de a tanulókat egyre inkább magával ragadta a karácsonyi hangulat.
A keddi asztronómia órán James azon tanakodott, vajon Sinistra professzor mit szólna, ha énekelgetni kezdenének, mint elsőben Stelle professzornál – aki korántsem díjazta az ötletet, és Siriusszal és Feliciával együtt kiküldte őket a teremből –, amikor végre valahára, lassú, de hatalmas pelyhekben hullani kezdett a hó. A tanárnő hagyta, hogy a diákok a korláthoz lépjenek, és megigézve bámulják ez év decemberének első havazását.

A hó aztán megmaradt. Pénteken reggel James és Sirius elbúcsúztak a többiektől, de hamarabb viszont látták őket, mint gondolták. Remus és Peter leültek melléjük a nagyteremben, és még mielőtt bármelyikük feltehette volna a kérdést, mégis mit keresnek itt, Peter megadta a választ:
- A hintók nem tudnak elindulni, akkora hó van. Kell egy kis idő, mire eltakarítják.
A kis időből több óra lett. Mire az út második feléről is sikerült eltüntetni, az elejét ismét belepte a hó. A tanárok dél körül úgy döntöttek, a diákokat csak ebéd után engedik el, hiszen már a reggeli is régen volt, a hazaút pedig hosszadalmas lesz. Ez után újabb döntés született: a kocsikat szánokká alakítják át. Ez jó ötlet volt, de időigényes. McGalagony a délutáni órákban a nagyteremben várakozó diákság elé állt.
- Egy kis figyelmet kérek! – mondta, és a terem addigi zaja alább hagyott. – A Roxfort Expresszre négy óra tájt tudnának felszállni és elindulni. A probléma az, hogy bőven tizenegy óra után érnének Londonba, ami a mugli szülők esetében nem épp előnyös, főleg, ha az ország másik felébe kell még eljutniuk. Így a tanári karral együtt úgy döntöttünk, az utazást az éjszaka folyamán kezdik meg, és reggelre érnek a pályaudvarra. A szülőket természetesen tájékoztatjuk a változásokról.

A diákokat nem szomorította el az éjszakai vonatozás híre, sőt mi több, néhányan ujjongani kezdtek. De szokás szerint voltak, akiknek nem tetszett az ötlet.
- Miért mi alkalmazkodunk a sárvérűekhez? – kiabálta egy mardekáros fiú. – Ők akkor menjenek vonattal, vagy maradjanak itt, vagy mit bánom én, minket meg engedjenek haza hopp-porral. Nem igazság, hogy miattuk szívunk!
McGalagony szigorú pillantást vetett rá.
- Ötven pontot vonok le a mardekártól, és a szünet végeztével hozzám fog járni büntetőmunkára. Az utazásról pedig nem nyitok vitát – közölte, és ajkait olyan vékonnyá préselte, hogy olyat a négy jó barát még nem látott, pedig általában ők is a tanárnő idegein táncolnak. McGalagony kiviharzott a teremből, a tanulók pedig továbbra is a nagyteremben várakoztak.

James és Sirius ugyan ott hagyhatták volna őket, de inkább a barátaikkal maradtak a nap folyamán. Játszottak egy kör robbantós snapszlit, aztán sakkoztak egyet négyesben. James és Peter játszottak Sirius és Remus ellen, és csúnya vereséget szenvedtek.
- Te nem arra kértél egyszer, hogy tanítsalak meg sakkozni? – fordult Remus Siriushoz, miután a fiú elégedetten hátradőlt, a nyertesek önelégült mosolyával.
- De. Az akkor volt, amikor a szülinapodon el kellett terelnem a figyelmed. Még elsőben.
- És utána nem azt mondtad, hogy valójában nem akartál megtanulni sakkozni? Csak mert ahhoz képest most elég jó tippeket adtál.
Sirius vállat vont.
- Miért akarnék megtanulni valamit, ami már megy?
Remus bosszús pillantást vetett Jamesre.
- Rossz hatással vagy rá. Te vágsz mindig ilyen önelégült fejet – biccentett Sirius felé, aki a mondat hallatán már nem önelégült, hanem sértődött arcot vágott.
- Én... én nem is vagyok önelégült – hördült fel James. Még hogy ő!
A tiltakozást nem tudta befejezni, mert belépett McGalagony, és közölte: a szánok indulásra készek.
Ismét búcsút vettek egymástól, majd nézték, ahogy barátaik beszállnak a szánná alakított hintókba, és két csíkot húzva maguk után eltűnnek a hófehér messzeségben.


Másnap reggel James szemei korán kipattantak. Hétvége volt és szünet, ami csakis azt jelenthette, hogy egy csodás nap elébe néznek.
Kiszökkent az ágyból, és megrázta az alvó Siriust.
- Jó reggelt!
- Hagyjál már...
- Dehogy hagylak! – rázta tovább. – Annyi mindent kell tennünk!
Sirius valószínűleg megunta, hogy James megállás nélkül rázza, mert ellökte a fiú kezét, és ülő helyzetbe tornázta magát.
- Mennyi mindent? – motyogta félálomban. Aztán megdörzsölte a szemeit. – És amúgy is: én azt hittem, hogy szóba se fogsz állni velem, mert miattam kell itt töltened a szünetet.
James lehuppant az ágy szélére.
- Tényleg nem itt akartam karácsonyozni. De ha már így jött ki, nem fogok egész nap zsémbesen ülni egy fotelben, elrontva mindkettőnk számár az ünnepeket. Hozzuk ki belőle a lehető legtöbbet!

Miután felöltöztek, lemasíroztak a klubhelyiségbe, és az ablakon kikémlelve megállapították, hogy továbbra is szakadatlanul hullik a hó. Az egész táj fehérbe öltözött, ezt üdítő volt látni az eddig borús időjárás után.
Első útjuk a nagyterembe vezetett, ahol már felállítva várta őket a tizenkét, szépen díszített karácsonyfa. Reggeli közben nekiláttak megbeszélni, hogyan is fogják tölteni az első napot, de nem jutottak a végére. Rajtuk kívül maradt még pár diák a Roxfortban, és ők is sorban megérkeztek. Nem akarták, hogy hallják a terveiket, közéjük tartoztak ugyanis az animágiás dolgok is.

Délelőtt kint töltöttek egy kis időt, de a nap részeben visszavonultak a szobájukba. Itt elővették a könyvet, és nekiláttak a fordításnak. James felajánlotta, hogyha Sirius diktálja neki a szöveget, akkor ő írja. Elővették tehát a szükséges eszközöket. James leült az íróasztalhoz, belemártotta pennáját a tintába, és egy pergamenlap felé emelte, várva a szöveget. Sirius elkezdett diktálni, James viszont csak összeráncolta a szemöldökét, és nem írt. Várt pár másodpercet, aztán megszólalt.
- Ugye tudod, hogy attól, hogy lassan és szépen kiejtve mondod a szavakat, én még nem tudok franciául?
- Oh...
Újból nekikezdtek, és ezúttal James értette is, hogy mit kell írnia. Egészen jól haladtak vele, öt oldalt sikerült megcsinálniuk.
Igyekeztek minden nap haladni vele, még a szünet vége előtt be akarták fejezni, hogy aztán Peterrel együtt nekiláthassanak a tanulásnak.

Azonban bőven akadt más dolguk is. Másnap reggel lementek Roxmortsba, elvégre be kellett szerezniük az ajándékokat. Már az oda vezető út is remek hangulatban telt, hangosan, nevetve énekeltek, miközben a hó ropogott a lábuk alatt. (Jó hippogriffem, szállj az égbe, szállj magasba, a végtelenbe, fel és tovább az álmok útján, csengettyű nyakadban, szálljál, csak szállj! Alattad nyugszik a hófödte táj. Jó hippogriffem szállj az égbe, tovább, a csillogó messziségbe! Jó hippogriffem, szép kis lómadár. Lelked ma este az egekbe száll! Szép hippogriffem, te jó barát, zengjed az egeknek legszebb dalát! Lépjük át az ünnep víg kapuját; melletted mindenki békét talál...)

Lassan járták körbe a falut, és sok időt töltöttek a nézelődéssel. Első útjuk Zonkóhoz vezetett. A sok őrült ketyere közül alig tudtak választani valamit a barátaiknak.
- Jó, tudod, mit? – nézett Sirius Jamesre. – Tőlem kapnak egy ilyen matrjoska babát – emelte meg a zenélő, önmagát szét- és összerakosgató figurát.
- Ez valami borzalmas.
- Az hát.
James is szemügyre vette a kínálatot.
- Örökké pattogó labdák?
- Tökéletes.
Szerettek volna valami normálisabb ajándékot is venni a barátaiknak, így Remusnak beszereztek egy könyvet, ami a rúnaismerethez még jól jöhet majd neki, Peternek pedig csillámszórókat vettek. Ezen kívül mindkettőjüknek összeállítottak egy édességcsomagot a Mézesfalásban.
- Gondolom az öcsémnek is vennem kéne valamit – szólt Sirius sötéten, mintha legalábbis James kényszerítette volna eddig is a vásárlásra.
- Hát ha szeretnél... - mondta a fiú tanácstalanul. Sirius csak vállat vont, és egy tábla csokit vett kézbe, majd James orra alá dugta.
- Ez ízleni fog neki?
James a csokoládé papírjára nézett.
- Szereti a... gombás csokit?
- Nem hiszem – tette vissza Sirius.
James lekapott egy újabb tábla csokoládét, még mielőtt a másik fiú talált volna valami hasonlóan érdekes fajtát.
- Mogyorós?
- Az jó lesz – vette el tőle. – A mogyorót aztán szeretni. Olyan, mint egy hörcsög. – Azzal a kassza felé távozott. James összeráncolt szemöldökkel meredt utána. Még senkitől nem hallott olyat, hogy egy hörcsöghöz hasonlítja a testvérét.

Következő útjuk a könyvesboltba vezetett. James itt egy könyvet akart beszerezni az apjának. Fleamont élt-halt a detektívregényekért, a kedvenc sorozatának pedig nemrég jött ki a legújabb része.
Az Aranytalárban Euphemiának kerestek meleg zoknikat, az asszonynak ugyanis rendszerint jéghideg volt a lába, főleg a hideg téli estéken.
- Ó, ezen még csengettyűk is vannak – lóbálta meg James az egyiket, mire az csilingelni kezdett. – Jó, ez kell. Meg a Mikulásos is!
Hosszú sort kellet végigállniuk, az emberek egy része a rokonoknak vásárolt valami apróságot, mások az ünnepekre vettek maguknak ruhákat, egy fiatal anyuka pedig a fiára próbált rábeszélni egy vastag sapkát.
- Az anyám is ilyen parfümöt használ – vett kézbe Sirius egy elegáns kis üvegcsét, amíg várakoztak. A pult szélére mindenféle csecsebecséket pakoltak, James tavaly innen vett egy hógömböt a nagyapjának.
- Szép ára van – állapította meg James. Négyszáz galleon egy üveg parfümért!? – Legalább az illata is jó?
Sirius vállat vont, és ráfújt a parfümből. Az belement James szájába, így a fiú köhögni kezdett. Miután képes volt nem a szájában maradt keserű ízzel foglalkozni, megjegyezte:
- Amúgy nem rossz.
- Ja. Na, megveszem neki, ne mondhassa, hogy „Hát már megint ennyire szívtelen voltál velem?" – a drámai hatás kedvéért James vállára borulva zokogni kezdett. James óvatosan eltolta magától.
- Öö... Jóóó.
- De ne már, akkor az apámnak is kell vennem valamit – sóhajtotta. – De Merlinre, mit lehet venni annak az embernek?
James vállat vont.
- Vegyél te is könyvet.
- Nem olvas.
- Akkor zoknit.
- Azt varratja.
- A zoknijait?!
- Igen, mert széles a lábfeje.

James széttárta a karjait.
- Akkor... Mindjárt csináltatunk képeket abban a kis bódéban a Három Seprű előtt. Küldj neki abból.
- Szerinted érdekli a fejem? – mutatott az említett, egyébként kifejezetten esztétikus testrészére.
- Jó. Akkor valami a munkájával kapcsolatban? Mit dolgozik?
- Azt nem tudom, de láttam itt egy aktatáskát, az jó ötlet. Mindig egy csomó papírt hurcibál.
- Na, akkor azt hozd ide, de siess, mert már csak ketten vannak előttünk – mutatott James a sorra.
Sirius megszerezte a táskát, pár perccel később pedig távoztak az üzletből.

A Három Seprű előtt karácsony környékén mindig kiállítottak egy kis bódét, ahol képeket lehetett készíteni pár sarlóért. Amikor a fiúk odaértek, szerencsés módon épp üres volt, így azon nyomban birtokba vették. Behúzták maguk mögött a függönyt, és elővették pálcáikat.
- Melyik háttér legyen? – kérdezte James a falra kivetített négy hátteret nézve.
- Amelyiken havazik.
Sirius rákoppintott a pálcájával, és az egész bódé belsején megjelent a tájkép, a plafonról pedig hullani kezdett a hó.
- Mehet? – James a pálcájával rákoppintott a fényképezőgépre, mire az pár másodpercenként lőtt róluk egy képet. Az eredményre sem kellett sokat várni. Mivel a komolykodós, a nyelvnyújtós, a vigyorgós, a bandzsítós és a normálisan mosolygós is jó lett, rögvest úgy döntöttek, más háttérrel is készítenek fotókat. Így lettek olyan képek, amelyeken meglepődve néznek a kamerába, amelyiken Sirius menyasszonyként tartja Jamest a karjaiban, amelyiken James hátán ül, amelyiken Sirius ül az ő hátán, amelyiken fejenállnak és csak a lábuk látszik, amelyiken bemutatnak, olyan, amin egymásnak háttal állnak, keresztbe font karral, és egy vicsorgós, meg egy undorodó, és egy meditálós, meg még sok, amin csak hülyébbnél hülyébb arcokat vágnak. Mindez persze különböző hátterekkel: hol a havazó táj előtt, hol egy meleg szobában a karácsonyfa mellett, hol a Télapóval, hol pedig egy ünnepi csomagolópapírszerű háttér előtt.

A bódét rengeteg képpel gazdagabban, nevetve hagyták el.
- Na. Már csak egy valakinek nem vettünk ajándékot – jelentette ki James.
- Egymásnak – bólintott Sirius.
- Itt találkozzunk fél óra múlva.
Mindketten elindultak, hogy megvegyék a tökéletes ajándékot a másiknak. James először egy könyvre bukkant, ami a Mugli masinák címet viselte, és biztos volt benne, hogy Sirius imádni fogja. A mugliismeret órákra is szívesen járt, néha még jelentkezett is az órán, és magától megcsinálta a leckéjét. Általában. Azért nem mindig.

A másik dolog, amit a barátjának beszerzett, egy kis karácsonyi manócska volt, ami megállás nélkül karácsonyi dalokat énekelt és táncolt. Ritka ronda és idegesítő darab volt, egy szóval tökéletes.
- Arra figyelj, hogy ne bontsd ki a dobozt véletlenül se – tanácsolta az eladó, miután becsomagolta. – Ha egyszer kiszeded, hiába teszed vissza, nem fog elhallgatni.
Majdnem egy időben értek vissza a Három Seprűhöz. Beültek a kocsmába, és rendeltek egy-egy forró vajsört. Az ital átmelengette őket, a kinti mínuszok után ez kifejezetten jól esett.
- Akkor mindent megvettünk mindenkinek, ugye? – kérdezte James, és belekortyolt a vajsörbe.
- Aha. Hé. Rosmerta! – kiabált Sirius, mire a nő odatipegett hozzájuk.
- Igen?
- Van még abból a szülinapi löttyből, amit a múltkor adtál?
Rosmerta elmosolyodott.
- Sajnálom, de az csak a szülinapokon jár. De mindjárt hozok nektek valamit. – Azzal eltipegett.
Sirius bánatosan nézett utána.
- Pedig azt akartam kamuzni, hogy neked van épp szülinapod.
- Jó, de nekem se lehet minden alkalommal születésnapom, ha lejövünk. Legközelebb mit mondtál volna?
A fiú csak vállat vont.


Rosmerta nemsokára visszatért az italokkal, és leült melléjük. Nem volt nagy a forgalom, az emberek az utolsó karácsonyi vásárlásaikat intézték, nem pedig kocsmába jártak.
- Megint kiszöktetek a kastélyból?
- Szokásunk – vont vállat Sirius, és belekortyolt az italba, amit Rosmerta újonnan hozott. Elismerően bólintott, és egy húzásra megitta az egészet. – Hozol még ilyet?
- Nem. Miattam nem leszel alkoholista, szivi. Nem kapsz több piát. Nemrég múltál tizennégy.
- De te vagy a kocsmáros! Neked nem lebeszélned kéne, hanem rá – zsörtölődött a fiú. – És amúgy is Druella tehet róla.

James a szemét forgatta, Rosmerta pedig elhúzta a száját.
- Nem tudom, ki az, de válasz akkor is nem. Inkább meséljetek: mivel töltitek a karácsonyt?
- Jamesszel – felelte Sirius, mire az említett felháborodott.
- Én nem „mi" vagyok, hanem „ki"!
- Ja, látom nagyon kivagy – nevetett Sirius, mire James oldalba bökte.
Rosmerta kacarászva hallgatta őket.
- Olyan viccesek vagytok. A többieket hol hagytátok?
- Hazamentek a szünetre – felelte James.
- Ó, az már elkezdődött?
- Tegnapelőtt – bólintottak a fiúk.
A nő bólintott.
- Ti meg itt maradtatok. De jó is az! Én is töltöttem pár karácsonyt a Roxfortban. Mindig nagyon élveztem.
A fiúk remélték, hogy ők is fogják. Eddig remekül telt.
- És legalább ketten, tesókként itt vagytok egymásnak – folytatta Rosmerta ábrándosan.
- Nem vagyunk testvérek – felelte James meglepődve. Úgy tűnt, ezen meg Rosmerta lepődik meg.
- Tényleg? Pedig én teljesen biztos voltam benne.
Sirius végzett egy gyors fejszámolást.
- De hát ahhoz az kellett volna, hogy amint megszületek, az anyám... vagy az ő anyja... szóval valami közös anyánk azonnal teherbe essen. És akkor még talán augusztusban megszületik.
Rosmerta vállat vont.
- Lehetnétek ikrek is.
- Persze, és csak az ő születésnapját ünnepeljük, az enyémet meg nem? – háborodott fel James. – Komolyan azt hitted, hagynám, hogy így elnyomjon?
A nő helyesbített:
- Ikrek, akik éjfél előtt és után pár perccel születtek, így különböző napon van a születésnapjuk.
James azért még vetett rá egy morcos pillantást.


Karácsony reggelén James ébredt fel korábban, mint mindig. Kihasználták, hogy övék az egész szoba, az összes ágyat összetolták, és azokon aludtak, keresztben, átlósan, ahogy épp jól esett. A fiú feje nagyjából Sirius lábával egy vonalban helyezkedett el. Felült, és megállapította, hogy már karácsony van, ami csakis azt jelenthette, hogy rengeteg ajándék vár rájuk. Rögvest felébresztette barátját, akit annyira nem hozott lázba az esemény, és megnézte, miket kapott.
Majdnem tíz csomag hevert a földön, ő pedig azt sem tudta, mivel kezdje a bontogatást. Az édesanyja süteményeket küldött és egy meleg, griffendéles pulóvert, az apja pennát ajándékozott neki, közösen pedig írtak neki egy nagyon kedves levelet.
A nagyapja humoránál volt, egy fésűt küldött, amit ő csak bosszankodva a háta mögé dobott – és ami fejen találta Siriust.
- Ez az enyém? – kérdezte a fiú.
- Ha akarod...

Alice kviddics posztert küldött neki a kedvenc csapatáról, David pedig Csali Csigákat. A mellékelt levél szerint az Ilvermorny diákjai ezeket használják, ha csínytevésre készülnek, és el akarják terelni a tanárok figyelmét. Remus édességeket küldött – hétköznapiakat egy mugli boltból –, Peter pedig kesztyűket.
A legvégére maradt Sirius ajándéka.
- Na neee! Egy griffendéles sporttáska!?
- Igen, mert rossz nézni, ahogy a talárral meg a seprűvel szerencsétlenkedsz. És ez még semmi. Nézz bele!
James kicipzározta, és kiszedte belőle a fogkrémet. A szívére szorította, aztán továbbra is azt markolászva Siriusra ugrott.
- Csodás ajándékok!
- Szállj már le rólam...
James keresztben feküdt a fiú hátán, és esze ágában nem volt leszállni. Végül csak azért tette meg, mert Sirius megígérte, hogy felkel és kibontja az ajándékait.

James letelepedett mellé a földre, és nagyobb érdeklődéssel figyelte, ahogy bontogat, mint amekkorával Sirius nekilátott a kicsomagolásnak.
Az első, ami a kezébe akadt, Peter ajándéka volt: ő is egy kesztyűt kapott. Remus neki is finomságokat küldött, a hírhedt Druella néni és férje, Cygnus pedig egy vázát.
- Ez komoly? – kérdezte James. – Váza.
Sirius csak vállat vont.
- Hülyék szegények, és utálnak is.
Azonban a szüleitől sem kapott sokkal szebb és jobb ajándékokat. Ők küldtek egy nyakkendőt és egy könyvet, ami a A muglik fejlődése a gombafélékből címet viselte. A fülszöveg alapján egy Hambledon Quince nevű férfi írta, és a teóriája szerint a muglik gombákból fejlődtek ki.

- Hát ez elég beteg – húzta el James a száját.
- Ja.
- De... Miért van az, hogy a szülinapodra egész jó ajándékokat küldtek, most meg ezeket? – kérdezte James.
- Nem tudom – felelte a fiú.
A szülei ezeken kívül küldtek még egy levelet.

Drága fiam, Sirius!

Apád és Én karácsonyi ajándék gyanánt küldjük neked e drága nyakkendőt, és ezt a tudományos könyvet. Utóbbi reményeink szerint jó hatással lesz rád. Reméljük, belátod, milyen jószívűek vagyunk veled: annak ellenére, hogy sosem írsz nekünk, ilyen drága és hasznos ajándékokkal lepünk meg mind most, mind pedig születésnapod alkalmából. De tudd: megszakad a szívem, ha arra gondolok, mennyire semmibe veszel engem, az édesanyádat, aki mindenét annak szentelte, hogy a legmegfelelőbb neveltetésben legyen részed; és mennyire semmibe veszed édesapádat, aki minduntalan azon fáradozik, hogy növelje családunk vagyonát, amit egyszer majd te örökölsz! Meg sem kérdezed, hogy vagyunk!
Úgy gondolom tehát, szerencsésnek mondhatod magad. Azt akarom hát, hogy amikor a nyáron hazajössz, megfelelően viselkedj. Ne halljam a szavad, ne érezzem azt, hogy egyfolytában ellenkezel. Nem kell a hiszti és a dac, mert elmúltál már kétéves, és én már akkor is nagyon utáltam. Térj észhez, és elnézzük eddigi kudarcaidat.

Üdvözlettel: Szerető Édesanyád




- Hogy lehet valaki ilyen bunkó? – kérdezte James elképedve.
Sirius sóhajtott egyet és megrázta a fejét.
- Nem tudom. De őszintén szólva nagyon elegem van már ebből. Soha, semmi nem jó. Csodálkozik, hogy nem írok neki... Miért tenném? Hogy utána ismét szidhasson? És miért érdekelne, hogy hogy van? Őt mikor érdekelte, hogy én hogy vagyok? Meg persze, megszakad a szíve! Abban sem vagyok biztos, hogy van neki olyan...
Sirius fáradtan nekidőlt az ágy lábának. Dühösen meredt a semmibe, a szemének olyan volt a színe, mint a tömény füstnek. James meg tudta érteni, de nem igazán volt ötlete, mit is mondhatna.

Végül nem kellett megszólalnia, mert Sirius egy sóhajtás kíséretében kibontotta a következő csomagot. Egy apró mézeskalács és egy levél volt benne.
- Andromeda küldte – pillantott fel a fiú, amikor átfutotta a levelet a szemével. Kibontotta a következő csomagot is. – Ez meg a szüleidtől jött – Szemügyre vette a levelet, finomságokat és a hasonló, meleg pulcsit, mint amilyet James is kapott. – Köszönöm – pillantott a barátjára, mire James csak megvonta a vállát.
- Ne nekem köszönd. Én nem tudtam ezekről az ajándékokról. Már csak azért sem, mert én is ilyeneket kaptam, és ha elmondják, nekem oda a meglepetés.

Sirius biccentett, aztán még megjegyezte:
- Azért elég szánalmas, hogy a te szüleidet jobban érdeklem, mint a sajátjaimat. – Már csak két ajándék volt hátra. Az egyik egy képeslap volt. Sirius meglepve olvasta a hátuljára írtakat. – Ezt Alphard bá' küldte.
- Akkor már csak egy maradt – vigyorgott rá James, mire Sirius kibontotta a tőle kapott ajándékokat is. – Ez eeegy... Könyv. Mugli izék. Szuper. Bírom az ilyen ketyeréket. Ez meg mi a...
Az éneklő manócska kiugrott a dobozból és táncra perdült.
- Szikrázik a hó, nevetésünk messze száll
És a kis csikó a szánnal meg sem áll...
Dalolta idegesítő, magas hangon.
- Ez borzalmas – nézte Sirius, mire James egyet értve bólintott.


A lakoma remek hangulatban telt. Kevesen maradtak csak a szünet idejére, így csupán egyetlen, hosszú asztalt terítettek meg a nagyterem közepén. Oda ültek a tanárok és tanulók is. Legtöbben a Mardekárból maradtak. Három felsőbbéves fiú, egy elsős kislány és Regulus, aki most a testvére mellett foglalt helyet. James közte és Lottie között ült, mert a lány nyilván a Roxfortban töltötte a karácsonyt. Ezt már a szünet első napján megtudták, amikor azt hitték, övék a klubhelyiség, csak aztán kiderült, hogy nem. Arra a kérdésre, hogy miért tölti itt az ünnepeket, összeszűkítette a szemeit, és közölte, hogy csak a gyengék utaznak haza.
A kislány mellett a hugrabugosokkal folytatódott a sor. Arlett Wilson a két felsős fiúval beszélgetett. A Hollóhátból csupán egyetlen lány maradt, ő unottan üldögélt, és a kanalán tükröződő fényeket figyelte.

A tanárok közül sem mindenki volt jelen. McGalagony, Flitwick, Lumpsluck és Woodward ültek mindössze az asztalnál, nem sokkal később pedig befutott Green is.
- Ó, elnézést a késésért – szabadkozott a nő, majd gyorsan helyet foglalt. – Milyen komor a hangulat! De hisz karácsony van! – Szemügyre vette az asztaltársaságot. – Mit szólnátok valami kedves dalhoz? Flitwick professzor biztosan rengeteget ismer – nézett kollégájára, aki kissé zavarba jött.
- Valóban, Linda – felelte a bűbájtan tanár, aki magas párnákon ült, hogy felérje az asztalt. – De most valami ismertebb dal kéne. A kisasszony az egyetlen, aki jár kórusra, válasszon ő egyet. – nézett Lottie-ra. A kislány aranyszőke haja a szokásossal ellentétben nem két copfba volt befonva, hanem az ünnep alkalmából kontyba. – Ott többet is átismételtünk az elmúlt hetekben.
Arlett meglepetten fordult a mellette ülő griffendéleshez.
- Te jársz kórusra?
- Persze hogy járok – legyintett a kislány, mintha csak valami idegesítő bogarat akarna elhessegetni. Végül hosszas tűnődés után választott egy dalt, és meg sem várva, hogy a többiek felfogják, mit kell énekelni, már bele is kezdett a dalba. Lassan mindenki bekapcsolódott, hiszen mind ismerték a dalt.

James szeretett énekelni – habár nem igazán tudott –, és ezt a dalt is nagyon szerette. A nagyapja énekelte mindig, amikor az ő házában díszítették a karácsonyfát. Az persze alig fért be a Kuckóba, de Henry azért mindig a legnagyobb fát vette meg.
Úgyhogy most, amikor mind ezt a kedves dalt énekelték, arra a következtetésre jutott, hogy nem is annyira rossz az iskolában tölteni a karácsonyt, mint azt először gondolta.
A kedves dallam betöltötte a nagytermet, az előcsarnokot, talán még az első emelet egy részét is. És ők csak énekeltek.

(„Ünnepi hang,
Édes harang,
Pálcát el, most
Szálljon a gond!

Énekeljen
Gyermek s öreg,
Bölcs és jámbor,
Rafkós s bátor.

Ding-dong, ding-dong,
Ily lágyan szól,
Most ez a dal,
Zengem, hogy halld

Ős iskolám;
Zord Azkaban,
Hallja ezt mind,
Bent is és kint!

Itt az idő:
Most béke jő.
Nem tagadom
Én úgy várom!

Varázsvilág,
Vannak csodák,
Összefogás
És a család.

Legyen békés ez az ünnep!
Legyen békés ez az ünnep!

Vidd el a hírt:
Békére int,
Mágia száll,
És te rád vár!

Ding-dong, ding-dong
Ding-dong, ding-dong...")


A lakoma fantasztikus volt. Tálalásra került aranyszínűre sült pulyka, fűszeres burgonya, mézes sült kolbász, teasütemény, mézeskalács, puding, és egyéb finomságok is.
A fiúk megpakolták tányérjaikat, Woodward professzor pedig összeráncolt szemöldökkel nézett körül.
- Hol van Dumbledore professzor?
- Halaszthatatlanul el kellett utaznia – felelte McGalagony gondterhelten.
- Ismét? – Legörbülő ajkakkal pillantott rá a sötét varázslatok kivédése tanár. Nagy sóhaj kíséretében szedett magának a krumpliból.
- Én úgy tudom, a múltkori eset óta még vissza sem jött – szólt közbe Lumpsluck, akinek a bajszára ragadt egy kis szósz. James felhívta rá Sirius figyelmét, ezután pedig igyekeztek nem hangosan nevetni.
A többi tanár megerősítette Lumpsluck állítását, mire Woodward bólintott.
- Kár. És nem tudni, mikor jön vissza? Szeretnék majd vele váltani pár szót.
- Nem tudni – felelte McGalagony. – De ha szüksége van bármire, hozzám nyugodtan fordulhat, mint helyetteshez.
- Köszönöm – mosolygott rá Woodward hálásan.

A lakoma végére James és Sirius pukkadásig tömték magukat.
- Merlin tokájára! – motyogta James, amikor az előcsarnokba léptek. – Én úgy tele vagyok...
Sirius egyetértően bólintott, aztán észrevette, hogy a testvére utána sietett.
- Mit akarsz? – kérdezte Regulustól.
- Megköszönni az ajándékot.
A mogyorós csokit. A kis hörcsög. Jamesnek nevetnie kellett, legfőképp azért, mert Regulus épp annyira nézett ki hörcsögnek, mint diófának, vagy teniszlabdának.
A mardekáros vetett rá egy furcsa pillantást, majd visszafordult a fivéréhez.
- Én nem tudtam neked semmit sem venni, mert még nem mehetek le... Te sem mehetnél le Roxmortsba!
Sirius keresztbe fonta a karját és felvonta a szemöldökét.
- Egy szóval nem mondtam, hogy lementem a faluba.
- Ez esetben honnan szerezted a csokoládét?
- Vannak barátaim, akik lemehetnek. Nekem meg van szám, és meg tudom kérni őket, hogy hozzanak nekem valamit.

Regulus lassan bólintott, és Jamesre emelte tekintetét.
- Szóval azt állítod, ők szerezték?
- Igen – felelte Sirius a hajába túrva.
- Aha.
Ezután pár másodpercig csak álltak a kínos csöndben. James nem akarta megtörni, bár már szívesen elhevert volna a klubhelyiség egyik kanapéján. Végül Sirius leeresztette vállait egy rekedtes sóhajtás kíséretében, és a barátjához fordult.
- Feljöhet hozzánk?
- Hát felőlem – vont vállat James, de azért még vigyorogva hozzá tette. – Bár egy kígyót vinni az oroszlán barlangjába...
- Nem vagy vicces – közölte vele Regulus.
- Mondták már – vont vállat. – De nem hat meg. Nem hiszek ebben.

Regulus fanyar arccal bólintott.
- Vettem észre!
Elindultak felfele a márványlépcsőn.
- De egyébként tényleg: ha elmondod a többieknek a jelszavunkat, vagy azt, hol lehet bejutni, vagy bármi más módon felhasználod ellenünk, hogy tudod, én úgy képen verlek, hogy még jövő karácsonykor is vérezni fog az orrod – szólt Sirius, mire a testvére halványan elmosolyodott.
- Egyrészt felesleges fenyegetőznöd, mert nem mondom el senkinek, nem mutatom meg senkinek és más módon sem adom senki tudtára; másrészt nekem nagyjából pont annyi közöm van az oroszlánokhoz, mint nektek, ha nem több, úgyhogy ne ugass. Valamint eléggé ismerlek, szóval tudom, hogy az előbb hazudtál, és voltál Roxmortsban.

Az utolsó szavak kiejtése közben már gyorsított a tempóján, mert tudta, hogy Sirius nem hagyja annyiban, ha így beszél vele. A griffendéles valóban megpróbálta elkapni a grabancát, de Regulus addigra már előttük járt. Sirius üldözőbe vette és végig kergette a folyosón, azt kiabálva, hogy „Megöllek, te nyavajás!". Az öccse csak nevetett rajta, aztán már Sirius is. Végül elhaltak a lépteik, James meg egyedül baktatott tovább, mert se rohangászni, se kerülőutakat járni nem volt kedve.

Nagyjából egy időben értek a Kövér Dáma portréjához. Úgy tűnt, a testvérpár és lenyugodott, és ez a nap hátralévő részében ez többnyire így is maradt. Egy darabig csak céltalanul fetrengtek, aztán sakkoztak, majd robbantós snapszliztak. Mivel James már kiesett, kezébe vette a Reggeli Próféta aznapi számát, amit korábban olvasatlanul az egyik fotelra dobott. Őt a sporthírek érdekelték volna, de a címlapra kerülő cikkeknél tovább nem jutott.

Karácsonyi tragédia

Karácsony reggelére öt ártatlan családot gyilkoltak meg Leeds közelében. Az aurorparancsnokság szóvivője szerint ennek az esetnek köze lehet a korábbi gyilkosságokhoz.
„Különös, az elkövetők mindig más módszerekkel dolgoznak" – mondta Eric Holmes. „Nem volt példa ilyen esetekre az elmúlt években."
Az ügy azért is kifejezetten megrázó, mert a gyilkosságok Szenteste, vagy karácsony hajnalán történtek. Az öt házból kettő fölött most is ott díszelgett az undok koponya, kígyóval a szájában.
De vajon mi állhat e tragédiák mögött? Mi indít valakit arra, hogy karácsonykor – vagy az év bármely napján – ártatlan embereket öljön meg? Mi áll mindennek a hátterében? Nos, kedves olvasóink, biztosak lehetünk abban már egy ideje, hogy valami készül. Ahogyan abban is, hogy ezen szörnyűségeknek közük van az ügyhöz. Óvatosságra intünk hát mindenkit, kérjük fokozottan ügyeljenek családtagjaik és önnön biztonságukra, így az ünnepek alatt is.
Az áldozatok neve a harmadik oldalon olvasható.

~Írta: Ann Gale~

Alatta közvetlenül pedig folytatódott a téma:

Megszólalt a mágiaügyi miniszter a gyilkosságokkal kapcsolatban

Eugenia Jenkins, mágiaügyi miniszter asszony rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze ma reggelre. A tudósítók jó része hajnalban kapta meg a levelét, kevesen tudtak csupán időben megérkezni, sokan el sem jöttek, a miniszter asszony azonban részletes tájékoztatást adott a jelenlévőknek.
„Az elmúlt időszakban nőtt a rejtélyes eltűnések száma, ahogyan a gyilkosságok aránya is. Mi itt, a minisztériumban minden erőnkkel arra törekszünk, hogy kiderítsük ki és mi áll ezek hátterében. Nem fogjuk hagyni, hogy ez folytatódjék. Aurorjaink elkötelezettek, a legjobbak dolgoznak az ügyön. Mint azt már korábban nyilvánosságra hoztuk, a gyanúsítottunk Alar Vuddlac. A férfi körözés alatt áll. Tartózkodási helye és emberei ismeretlenek."
A kérdésre, hogy mit szándékoznak tenni, nem kaptunk pontos feleletet.

~Írta Donald Mullins~

- Mi a baj? – kérdezte Sirius felpillantva a kártyapakliból, amikor látta, hogy a barátja mennyire elsápadt. Gyorsan letett még három kártyát, ami közül kettő felrobbant. James átadta neki az újságot. A másik két fiú is átolvasta a cikkeket, és az elhunytak listájához lapoztak.
- Meghalt Charis – pillantott fel Regulus döbbenten. Sirius is meglepettnek tűnt, de alig bírta elrejteni a mosolyát.
- Jaj, ne – mondta nem túl meggyőzően, mire Regulus meglökte.
- Ne csináld már! Charis a rokonunk volt! És három gyereke van. És neki köszönhetjük azt a drága faliszőnyeget, meg a csipketerítőt is.

Sirius hátradőlt a vörös kanapén.
- Jó, igaz, egész jó fej volt – szólt, majd felvonta szemöldökét. – Egyszer hátba rúgta Siport.
Regulus az égre emelte a tekintetét, de már ő is alig bírta mosolygás nélkül.
- Te azt a manót is félre ismered. Abban az egy évben, amíg te itt sütteted a hasad, én meg otthon unatkoztam, egészen összehaverkodtam vele.
- Mert nem vagy normális.
Bár viccelődtek, a levegőben ott volt a súlya annak, hogy öt család halt meg. És nem ez volt az első eset. De mégis, azzal szembesülni, hogy valakit karácsonykor ölnek meg, szörnyű volt. Senki nem volt biztonságban.
- Ez nektek nem furcsa? – kérdezte hirtelen James. – Elméletileg a mugliszületésűeket irtják, most mégis megölték egy rokonotokat.
Sirius átnyújtotta neki az újságot.
- Nézd meg a neveket. A többség mugliivadék.
Valóban nem akadt köztük sok ismerős vezetéknév.
- Talán Charis és a férje csak rosszkor voltak rossz helyen – morfondírozott Regulus.
- De Charis nővére ki van tagadva – vette át a szót a testvére. – Lehet, rajta bosszulták meg, hogy Cadrella egy vérárulóhoz ment hozzá.
- De miért nem Callidorán vagy magán Cardellán?
Sirius vállat vont.
- Talán mivel egyébként is az ellen a város ellen szerveztek támadást, ő esett kézre.

Rövid csönd állt be.
- De ez mindenhogyan szörnyű. Bárkik is haltak meg – sóhajtott James. Igaza volt.
A nap hátralévő részében próbáltak nem törődni a kinti világ szörnyűségeivel. Ők a Roxfortban voltak, és egyetlen közeli hozzátartozójuknak sem esett bántódása.
Végül Regulus búcsút vett tőlük, és visszatért saját klubhelyiségébe.

Fürdés után – ami meglehetősen szórakoztatóbb volt úgy, hogy övék volt az egész fürdő, felsősök nélkül, akik amiatt zsörtölődtek volna, mert habbal árasztják el az egész helyiséget, és abban csúszkálnak – visszavonultak a hálótermükbe.
Miután megállapították, hogy a kis manót, amit James ajándékozott Siriusnak nem lehet semmilyen módon elhallgattatni és kitették inkább a szobájukból, elterültek az összetolt ágyakon, ami akkora területet adott, mintha mindkettejüknek lett volna egy franciaágya, meg még egy kicsi. Kényelmesek voltak a roxforti ágyak, szó se róla, de jól esett végre akkora területen aludni, hogyha éjjel tengericsillag módjára szétterülnek, akkor sem lóg le kezük-lábuk az ágyról, és ha háromszor fordulnak jobbra, akkor sem gurulnak le.
- Haza megyek, első dolgom lesz rábeszélni apát egy hatalmas, új ágyra – mondta James a sötétben. Sirius csak vállat vont.
- Nekem amúgy is bazinagy ágyam van.
- Add nekem!
- Dehogy adom! Az az egyetlen tűrhető hely a házunkban.
James megpróbálta belefúrni a fejét a párnájába, de az egy méterrel arrébb volt. Így inkább nem tette.

Sirius helyezkedett egy kicsit, aztán halkan megszólalt.
- Szeretnék mondani valamit. De ígérd meg, hogy nem utálsz meg érte, oké?
James rápillantott.
- Hát ez nagyban függ attól, hogy mit fogsz mondani. De ha nem halt meg miatta senki, akkor elnézhető.
- Nem halt meg senki – mosolyodott el Sirius halványan, majd elkomorodva folytatta. – Nem, ez a karácsony... És az, hogy nem akartam elmenni hozzátok. Szóval ez az egész... Ez nem miattad volt, hanem miattam.
- Te most szakítani készülsz? – kérdezte James tettetett sértődöttséggel.
- Fogd be, Potter. Csak azt akartam, hogy tudd.
- Jó, de akkor miért?

Sirius a hasára fordult, úgy pislogott rá.
- Mert a nyáron, rájöttek, hogy nálatok voltam.
- Ó! De hogyan?
- Narcissa esküvője előtt pár nappal az anyám berontott a szobámba, hogy keressek meg valamit, és ő biztos volt benne, hogy a ládámban van. Elém rúgta, és felnyitotta, abban meg ugye ott voltak a ruhák, amiket kaptam. Gondolhatod, mennyire kiakadt. – A fiú érzelemmentes hangja arra utalt, hogy nem igazán érdekli a dolog, de James látta, hogy a keze, amit a feje mellé tett a kispárnájára, megállás nélkül remeg. Megfogta, mire Sirius rápillantott és folytatta. – Elégették. Mindet. Még azt a ronda majmosat is!
James alig bírta leplezni megdöbbenését. A majmos pulcsi! Sirius folytatta:
- És most idén hogy tudtam volna ezek után elmenni hozzátok? Minden, amit tőletek kaptam, megsemmisült! Se pulcsi, se bakancs, se naptár...
James nagyot sóhajtott. Valami vigasztaló kéne, nem igaz?
- Jó, de az az igazság, hogy naptár pár nap múlva már nem aktuális. A ruhákat meg mostanra úgyis kinőtted volna. Rám se jó a majmos pulcsi, legnagyobb bánatomra. – Sirius elnevette magát, ő meg bosszankodva megrázta a fejét – Ajj, de miért ilyen kiállhatatlanok a szüleid?

Már annyiszor elhatározta, hogy nem fog beleszólni. De aztán az elejtett mondatok, látott emlékek, mind ide vezettek, és úgy érezte tennie kell valamit. Ezért is szólt McGalagonynak. Ezért maradt itt karácsonyra. Ezt egyszerűen nem hagyhatta szó nélkül. Hogyan is hagyhatná?
- Pontosan nem tudom. Gondolom, több dolog is közre játszik – felelte Sirius. – De az biztos, hogy ők elképzeltek maguknak egy tökéletes gyereket, én meg nem olyan lettem, és ez nem tetszik nekik.
- Mert griffendéles vagy?
- Meg amúgy is – legyintett. – A mai napig képesek felróni, hogy csecsemőként mennyit sírtam. Mert ugye úgy kellett volna, hogy amíg körbemutatnak, kedvesen kacarászom, utána meg csöndben kuksolok a szobámban. Kaja meg minek? Tényleg tök bunkó dolog éhesnek lenni. És utána is: hülye szabályokat hoznak maguknak, amiket ők sem tudnak betartani, de nekem kéne. Tudod, ez a „Hát nem megmondtam, hogy „hát"-tal nem kezdünk mondatot?". Hát de! És én miért úgy tartom a poharat, ahogy; miért úgy ülök, ahogy; miért nem vagyok olyan, mint az ő fejükben? Hát azért, mert ez nem így működik. Tudod, hányszor próbáltam? De mindig van valami, amibe bele lehet kötni – mondta keserűen. – Miért kócolja össze a hajam a szél? Hát miért, baszki? – Elnevette magát, de nem volt semmi öröm abban a nevetésben. Csak mérhetetlen düh és csalódottság. Sirius átfordult a hátára, és úgy nézett Jamesre. – De nekem ebből most már elegem van. Nem fogom szó nélkül tűrni, hogy mind ekkora rohadék – mondta elszántan, a szemében tűz gyúlt. – Nekem többet egy se bassza el a karácsonyom egy rusnya vázával meg egy vérmániás könyvvel. - Magyarázta felháborodva. - Én úgy megszopatom mindet!
James aggódva pillantott rá.
- Nem lesz ebből baj? – kérdezte, mire Sirius csak egy félmosollyal az arcán vállat vont.
- Ennél nagyobb már nem igen lehet.