Egy átlagos napnak indult

Jaden, Cyrus, Alexis és Chazz első iskolaévében az Akadémián, tavasszal.

Márciusi nap volt, szerda este. Az óceán felett lenyugvó Nap sugarai narancsos árnyalatba öltöztették a Párbaj Akadémia szigetét. A diákok nagy része már a szálláshelyeken tartózkodott, a többiek a szállások közelében gyűltek össze párbajozni, vagy a párbajozókat figyelni. Jaden Yuuki éppen a zuhanyzóból tért vissza a vörös kollégiumi szobájukba kék-fehér melegítőjében és egy sárga törülközővel a fején.

– Hé, srácok! Nem hiszitek el! Ma volt akkora mázlim, hogy végre meleg vízzel zuhanyozhattam! Ezt skubizzátok, még a hajamat is megmostam! – újságolta kicsattanó örömmel, miközben haját a törülközővel szárítgatta.
– Örülök – motyogta Cyrus, miközben a tabletjén pötyögött valamit. Chumley válaszként csak horkantott egyet a legfelső ágyon, majd befordult a fal felé.
– Nagy cucc! – jött ellenben a gúnyos válasz Chazztől, aki a szoba egyetlen székében ült az íróasztalnál, természetesen az asztallapra feltett lábakkal, kezében lapjait nézegetve. – Már éppen ideje volt! A hajad tökre úgy nézett ki, mint egy kuriboh!
– A hajam sosem nézett ki úgy, mint egy kuriboh! – ellenkezett Jaden, rögtön felkapva a vizet. – Egyébként meg mit keresel itt?! Talán meguntad a beépített jakuzzit és plazmatévét?
– Hm – vont vállat Chazz. Mellette a három ojama szelleme lebegett. – Csak beugrottam... – Közben Jaden belépett a szobába és leült az ágyára riválisával szemben. – Azon gondolkodtam, hogy elhívom Alexist randira, de...
– Az utolsó pillanatban megfutamodott! – közölte mindenkivel a Sárga Ojama.
– Ja! Berezelt, mint kutya a romlott tejtől! – tette hozzá a Fekete Ojama.
– Miért inna egy kutya romlott tejet?! – vágta fejbe társát a Zöld Ojama.
– Elég már, ti ostoba fajankók! – förmedt rájuk Chazz. – Semmire sem vagytok jók!
– Ezzel nem értek egyet! – vágott közbe Jaden. – Ugyanis kiválóan jeleskednek abban, hogy bárhol és bármikor zavarba hozzanak! – közölte vigyorogva.
– Ja, ez végül is igaz! – értett egyet a Zöld Ojama.
– Tehetségesek vagyunk! Éljen! – lelkendezett a Sárga Ojama.
– Jaj, srácok! Vigyázzatok! – figyelmeztette őket a Fekete Ojama, Chazz elvörösödő arcát látván.
– Tökkelütöttek! Ezt nem bírom tovább! – kiáltott fel Chazz. Felpattant és kihajította a három kártyalapot az ajtón. – Kifelé, és vissza se gyertek!

– Na, de Chazz! – rótta meg Jaden. – Mégiscsak a szörnyeid!
– Levakarhatatlanok, mint a pestis – dünnyögte Chazz. – Nemsokára úgyis megint engem fárasztanak majd.
– Tudod, ha kevesebbet utálnád a szörnyeidet és inkább lezuhanyoznál és hajat mosnál, Alexis talán még igent is mondana neked!
– Hogy én, zuhanyozzak?!
– Igen, te!
– Mégis ki tett téged a tisztaság istenévé, hogy így kioktass engem?! Megmosod azt a ronda hajad egyszer egy hónapban, és máris te leszel Mr. Világszépe?!
– Hát először is, nálad még a majmok is tisztábbak, Chazz! Másodszor pedig, a te hajad úgy néz ki, mint egy elszenesedett kakastaréj. Totálgáz.
– Te vagy totál gáz, Yuuki!

Egymásra morogtak, mialatt Chazz felgyűrte fekete zakója ujját, Jaden pedig elhajította a törülközőt, és ugyanígy tett melegítő felsője ujjaival.

– Srácok! Elég legyen már! – ugrott közéjük Cyrus széttárt karokkal. – Hagyjátok abba!
– Téged senki sem kérdezett, madárijesztő! – mordult rá Chazz.
– Cyrust hagyd ki ebből! – kiáltotta Jaden.
– Jó, rendben! Ez egyébként is a kettőnk ügye! – jelentette ki Chazz. – Párbajozzunk, és aki veszít, az beismeri, hogy mennyire égő a frizurája!
– Már azzal beégetted magad, hogy kimondtad a frizura szót! – vágott vissza Jaden. – De legyen! Párbaj...! – Gyorsan körbenézett, mint aki már nem is olyan biztos a dolgában. – Milyen nap van ma?
– És még rám mondják, hogy el vagyok veszve – sóhajtotta Chazz szarkasztikusan. – Szerda van, te agyhalott!
– Szerda... szerda... – vakargatta a fejét Jaden. – És mennyi az idő?
– Jóságos párbajaréna! Mi van már veled?! – verte homlokon magát Chazz. – Idejövök, hogy miután végeztél a fürdőben jól felbosszantsalak, ami okot ad arra, hogy párbajra hívjalak, s így tereljem el a figyelmemet a viszonzatlan szerelmemről Alexis iránt, te meg erre mást sem csinálsz, csak húzod az időt!
– Idő... Mennyi az idő?! – követelte Jaden a választ.
– Hét óra három – felelte Cyrus előzékenyen. – De mióta érdekel téged a pontosság? Igyekszel valahova?
– Nem. Most még nem – felelte végül Jaden.

– Figyelsz te rám, kuriboh-fej?! – ordibált tovább Chazz. – Most az lenne a lényeg, hogy sárkány és tigris módjára egymásnak ugrunk, majd végül a földbe tiporlak!
– Egy dolgot tisztázzunk! – mondta Jaden, meglepően megőrizve nyugalma nagy részét. – Ki a sárkány és ki a tigris?
– Én vagyok a sárkány, te félkegyelmű!
– Nem ér! Én akarok a sárkány lenni!
– Én vagyok a sárkány, te meg a cicamica, és kész!
– Ne már... Na, jó! Ha már ennyire akartad! – határozta el magát Jaden. – Elfogadom a kihívást! Ma este a tigris sárkányhúst vacsorázik!
– Jó-jó, csak menjünk már! – sóhajtotta Chazz, és kifelé kezdte vonszolni Jadent.
– Várj! A paklim! – kiabált Jaden bukdácsolva, mialatt kirángatták az ajtón. – Cyrus, hozd a paklimat! És egy DuelDisket!
– Kettőt! – tette hozzá Chazz.

– Az elejétől fogva párbajozni akartál velem, de nem volt nálad DuelDisk? – hallatszott odakintről Jaden értetlenkedő hangja.
– Pofa be, és gyere már! – sziszegte Chazz.

A vörös kollégium előtti nyitott udvart jelölték ki a párbajuk helyszínének. Jaden úgy, ahogy volt, melegítőben és kissé nedves hajjal, Chazz pedig szokásos fekete kabátjában és lila felsőjében néztek egymással farkasszemet. Langyos esti szellő csapta meg őket, sós levegőt hozva az alattuk elterülő óceán felől, mialatt karjukra rakták a DuelDiskeket és belehelyezték abba paklijukat.

– Párbaj! – kiáltották egyszerre.
– Get your game on, Chazz! – tette hozzá Jaden.
– Abban biztos lehetsz! – kiáltotta Chazz magabiztosan. – Kezdek! – Húzott egy lapot és hozzáadta a kezében lévő öthöz. – Kezdetnek jöjjön, ő! Hármas Szintű Fegyveres Sárkány, támadó állásban (ATK 1200)! Emellett lefordítok két lapot, és ennyi! – A lapok megjelentek a térfelén, a sárkány pedig egy üvöltéssel fitogtatta erejét.
– Hm, nem rossz! – vigyorogta Jaden. – De most rajtam a sor! Húzok! – Izgalommal pillantott a kezében tartott hat lapra. – Csúcs! – virult. – Már tudom is mi lesz! – Kirakott egy lapot a DuelDiskjére. – Chazz! Köszönj szépen a spanomnak: az elemi hős, Aquamen (ATK 800)! És hogy még izgalmasabb legyen, hozzácsapom ezt is, a Buborékágyút, ami megduplázza az erejét (ATK 1600)!
– Csak nehogy elbízd magad! – vigyorogta Chazz kajánul.
– Az nem elbizakodottság, ha tudom, hogy én fogok nyerni! Aquamen, támadd Chazz sárkányát! Úgyis ráférne már a fürdés!
– Csak ne olyan hevesen! Itt van a csapdám, Negate Attack! Ez véget vet a támadásnak, és ezzel együtt a csatakörödnek!
– Semmi gond, majd legközelebb! A köröm végén még lefordítok egy lapot, és te jössz!

– Tudom magamtól is, hogy én jövök! Húzok! Feláldozom a hármas szintű sárkányom, és jön helyette az Ötös Szintű Fegyveres Sárkány, támadó állásban (ATK 2400)!
– Váá, nem semmi. Te aztán nem vesztegeted az időt, Chazz, hanem teljes gőzzel tolod! – lelkesedett Jaden.
– Mindjárt letörlöm azt a vigyort a képedről! Sárkány, támadd a szánalmas vízi szörnyét!
– Ha feláldozom a Buborékágyút, Aquamen megmenekül, és nem ér életpontveszteség sem! Ezt bebuktad!
– Úgy véled? – húzta Chazz ravasz vigyorra a száját. Akkor itt a csapdám, Repeat Battle Phase! Ez a lap megengedi, hogy megismételjem a csatakörömet, ha egy szörnyet sem sikerült elpusztítanom az ellenfél térfelén. Ötös Szintű Fegyveres Sárkány, rohamra!
– Ááá – kiáltotta Jaden, mikor Aquamen megsemmisült, ő pedig nem kevesebb, mint 1600 életpontot vesztett. Jaden: 2400.
– Ezt bebuktad! – ismételte Chazz korábbi szavait.
– Nem teljesen! Nekem is van ám csapdám, Chazz. Íme a Hős Hívó! Ha egy elemi hős elpusztul a térfelemen, akkor máris hívhatom a következőt a paklimból! Máris jön mindenki kedvence, az elemi hős, Avion, védekező állásban (DEF 1000)!
– Ch – köpte Chazz. – Lefordítok egy újabb lapot, és befejezem a kört.

– Remek! Így én jöhetek! – nevette Jaden. Kicsit sem ingott meg a pontveszteségtől. – Felhasználom a Fúziós lapom a kezemből és egyesítem Aviont a kezemben lévő elemi hőssel, Burstinatrix-szel. Máris itt terem egy tüzes csávó, a Lángszárnyú, támadó állásban (ATK 2100)!
– A sárkányom még így is 300 ponttal erősebb!
– Nem sokáig. Ugyanis bedobok egy mezővarázslapot. Felhőkarcoló! A Lángszárnyú ereje 1000 ponttal nő (ATK 3100). Szupi, nem? Lángszárnyú, támadd az Ötös Szintű Fegyveres Sárkányt! Lángszóró!
– Nem ér! – ordította Chazz, mialatt a sárkánya elpusztult, ő pedig 700 életpontot vesztett. Chazz: 3300.
– És ne feledd, hogy a szörnyem különleges képességének hála a szörnyed támadópontjait most le kell vonnod az életpontjaidból! Így már csak 900 pontod marad!
– Nem úgy van az, kuriboh-fej! Vess egy pillantást az újabb csapdámra! Közös Teherviselés!
– Hát ezt meg honnan újítottad? A gazdasági irodából?
– Előbb még hagy világosítsalak fel, mit is csinál! Ha egy körben 1000 életpontnál többet veszítenék, akkor megfelezhetem a veszteséget az ellenfelemmel! Így mindketten 1200 életpontot vesztünk! – A lángszárnyú ezúttal mindkettejüket támadta, és életpontokat vesztettek. Jaden: 1200. Chazz: 2100.
– Király vagy, Chazz, jól visszavágtál! – jelentette ki Jaden. – Bedobok még két lefordított lapot, és végeztem!

– Akár fel is adhatod, mert ennyivel bizony nem érem be. Az én köröm! Húzok! Egyébként meg, nem király vagyok, hanem sztár! CHAZZ-A-SZTÁR! – kiáltotta, miközben új szörnyet idézett meg. – Ezt jól vésd a fejedbe, lúzerarc!
– Vigyázz, Chazz, mert koppanni fogsz! – állta a tekintetét Jaden.

A párbaj még négy körön keresztül tartott, miközben egyre forrósodtak az események. A küzdelmük alatt lassan beesteledett. A Nap izzó korongja alászállt a horizonton, az ég és a tenger találkozásánál. Chazz utolsó dobása a Tízes Szintű Fegyveres Sárkány (ATK 3000) volt az Ojama Delta Hurrikánnal megspékelve. Jaden viszont utolsó pillanatban felhasználta a Vésztartalék varázslapját, így még mindig maradt 200 életpontja. Chazz: 1400, Jaden: 200.

– Ezt nem hiszem el! – szitkozódott Chazz. – Miért nem múltál még ki, te csótány?!
– Ismersz, Chazz! – pattant fel a földről Jaden, ahova az előbb kényszerből térdelt le. – Sohasem adom fel! És most befejezem a párbajt!
– Ebből a helyzetből már úgy sem mászol ki!
– Tévedés! Itt vannak a Szörnyébresztő és Dimenziós Kapu nevű varázslapok! A temetőből visszahozom a Lángszárnyút és egyesítem Szikrával, az elemi hőssel a kezemből! Mutasd magad, elemi hős, a Gyémántszárnyú (ATK 2500)!
– Egy ilyen gyenge szörnnyel nem mész semmire!
– Ó, igen? Hát ezt sasold! A Gyémántszárnyú minden elemi hős után a temetőben 300 extra támadóponthoz jut. Öt elemi hősöm van a temetőben, így a végső támadóereje 4000-re ugrik. Most pedig megtámadom a Tízes Szintű Fegyveres Sárkányodat! Gyerünk! – Chazz sárkánya elpusztult, az életpontjai pedig 1000-rel csökkentek, azaz csak 400 pontja maradt.
– Ááá, a sárkányom! – üvöltötte Chazz fájdalmasan.
– És ne feledd, hogy Gyémántszárnyú megtartotta a Lángszárnyú képességét! A szörnyed támadópontját levonják az életpontjaidból!
– Akkor bedobom a csapdám: Mágia Visszahívás! Újból felhasználom a Közös Teherviselést a temetőmből! Ha én bukom, te is jössz velem a pokolba, kuriboh-fej!
– Most majdnem elkaptál – nevette Jaden –, de mégsem! Itt egy ellencsapda, a Hős Védelme! Ha van egy elemi hősöm a pályán, akkor semlegesíthetem vele egy csapdádat. A Mágia Visszahívásnak annyi!
– Kapd be, Jaden! – fortyogott Chazz.
– Hát én nem fogom, de Alexis sem! – gúnyolódott Jaden. Csak viccnek szánta, de Chazzt ezzel csak még jobban felpaprikázta. Princeton arca már vöröslött a dühtől. – Gyémántszárnyú, támadd az életpontjait!

Chazz életpontjai lenullázódtak. A párbajt így végül Jaden nyerte, de nem sokon múlt. Mindketten keményen küzdöttek a végsőkig. Ám a fekete kabátos tagnak ez nem jelentett megnyugvást. Dühösebb volt, mint azt Jaden felfogta volna.

– Nyertem! – jelentette ki a nyilvánvalót Jaden.
– Gratulálok! – mosolygott rá Cyrus. Nem így Chazz, aki nagyot morogva pár lépéssel Jaden mellett termett.
– Aghh! De utállak!
– Most megfogtalak! – nevette Jaden, ujjaival Chazz felé mutatva, mint akiről leperegnek a sértések. – Ez a meccs sirály volt!
– Idegesítő kis szarházi! – sziszegte Chazz, egyáltalán nem osztozva riválisa örömében. Behúzott egy erőset Jaden vállába, majd otthagyta a fenébe.
– Au, ez fáj! – nyafogta Jaden, majd megkomolyodott. – Hé, ezt meg hogy képzelted?! Hangulatgyilkos! – kiáltott dühösen, kezét ökölbe szorítva Chazz után. – Ne engem büntess, amiért nem tudsz veszíteni!
– Ki mást? – vont vállat Chazz, majd még hozzá vágta a magáról éppen leszedett DuelDisket. – Viszlát, holnap, lúzerarc! – mondta flegmán, majd belépve földszinti szobája ajtaján, becsapta azt maga mögött és ráfordította a zárat.

– Még hogy én lúzer?! – értetlenkedett Jaden, fájó tagjait dörzsölgetve. – Mégis miért kell folyton hozzám vágnia dolgokat?! Tudod mit? – fordult Cyrushoz bosszúszomjas vigyorral. – Most rögtön megyek és hozzávágok én is valamit!
– Jaden, ne! – könyörgött Cyrus, de barátja már azonnal Chazz ajtaján dörömbölt. – Hagyd! Nem éri meg!
– Chazz, nyisd ki az ajtót! Hallod?! – verte az ajtót Jaden. – Csakis úgy fair, ha én is hozzád vágok valamit, szóval engedj be, hogy bosszút állhassak! Chazz! Ha nem teszed, betöröm az ajtót!

Hirtelen kinyílt az ajtó, de olyan váratlanul, hogy Jaden majdnem beesett a szobába. Ekkor Chazz jelent meg egy hatalmas vödör vízzel a kezében, amit Jadenre öntött. Az áldozat nagyokat prüszkölve esett végül fenékre, sőt, még egy bukfenc is becsúszott. Idegesen ugrott volna neki a támadónak, de az újra bevágta az ajtót, így ő arccal a fának vágódott. Idegesen, csöpögő fejjel morgott egyet.

– Na, ki a lúzer? – hallatszódott ki bentről Chazz Princeton kaján nevetése. – Én lehet, beégek néha, téged viszont eláztat a szégyen! Ha-ha-ha, Jaden. Olyan hiú vagy, hogy ma kétszer is hajat mostál!
– Tudod mit, Chazz? – válaszolta Jaden, az ütéstől vöröslő arccal és csöpögő hajjal. – Te meg annyira sznob vagy, hogy soha nem mosol hajat, mert szerinted az itteni víz minősége biztosan nem felelne meg a te kényes hajszálaidnak!
– Hé! – váltott hangnemet Chazz, és kinyitotta az ajtót. – Ez jó! – mondta elismerően. – Ezt használhatom majd kifogásnak a közeljövőben, amiért sosem mosok hajat!
– Ha megkérhetlek, legközelebb ne rajtam töltsd ki a víz-a-hajon hiányodat! – nézett a szemébe Jaden bosszúsan, bár látszott, hogy kezd megnyugodni.
– Na, mi van? Nem állsz bosszút? – kérdezte Chazz kihívóan.
– Á, elment tőle a kedvem...
– Hogy?! Fizikailag bántalmazlak, utána meg leöntelek vízzel, neked pedig elmegy a kedved a bosszútól?!
– Elment tőle a kedvem, egyelőre – felelte Jaden rejtelmesen, majd nagy lazán a lépcsők felé vette az irányt. – Talán majd holnap visszakapod! Gyerünk, Cyrus! – nézett haverjára. – Kölcsön kell adnod a törülköződet, mert az enyém már hótvizes!
– Hé! Mégis mit képzelsz magadról, te nagyképű nikkelbolha?! Gyere vissza, ne merj így itt hagyni!
– Cyrus! – kiabálta Jaden.
– Megyek már! – kiáltott vissza Cyrus. – Szia, Chazz! – próbált semleges maradni, de Chazz csak rámorgott egyet.

– Hát nem király?– pillantott rá Jaden, amikor már a kültéri folyosón az első emeleti szobájukhoz tartottak. Ekkorra már leszállt az éj.
– Micsoda? Mégis miért kell nektek Chazz-zel folyton így veszekednetek?!
– Nyugi már, Cy! Ez a civakodás jó móka! Egyébként meg a bosszúm a király!
– Bosszú?! – állt meg Cyrus a szobájuk előtt. – Hiszen semmit sem tettél?
– Dehogyisnem! Már el is kezdődött! Az első lépés, hogy Chazz egész éjjel azon agyal majd, hogy vajon miképpen fogok bosszút állni rajta!
– Na és mit tervezel?
– Most komolyan, Cyrus, hát nem egyértelmű? – Cy felvonta a szemöldökét. – Az évszázad legsirályabb szívatását!
– Kösz, ezzel máris okosabb lettem – sóhajtotta Cyrus.
– Most pedig ide azzal a törülközővel!
– Miért mindig velem történik ez? – nézett fel az égre Cy.

Jaden a mobilja kijelzőjére tekintve csekkolta az időt, miközben befejezte a szárítkozást. Szerencsére meleg volt a szobájukban, így hamar megszáradt. Nappali ruhái még mosás után voltak és száradtak, így le sem vette a melegítőt.

– Kösz, Cy – dobta oda neki a vizes, elhasznált törülközőt. – Már itt sem vagyok! – pattant fel gyorsan.
– De, Jaden! – ellenkezett Cy. – Holnap dolgozatot írunk, talán elfelejtetted?
– Nem, nem felejtettem el – mondta Jaden és az ajtóhoz sétált.
– Tanulnod kéne!
– Ahh! Kit érdekel?!
– Hova mész ilyenkor? Párbajod lesz valakivel?
– Ha párbajom lenne, akkor hívnálak téged is, nem?
– Akkor?
– Jaj, már, Cyrus! Csak kimegyek a partra – sóhajtotta Jaden és kinyitotta az ajtót. Azon hirtelen hűvös, sós esti szél áramlott be.
– Zárd be az ajtót! Hideg van! – morgolódott Chumley a takaró alól.
– Neked is tanulnod kéne! – oktatta ki Cyrus. A válasz csak egy sértődött morgás volt.

– Na, csá, én léptem! – fejezte be Jaden a vitát, és rájuk csapta az ajtót.
– Na, remek! Holnap meg majd mindketten nekem könyörögnek, hogy hadd másolják le rólam a válaszokat! – forgatta meg a szemeit Cyrus, és visszafordult a könyvhöz, amiből éppen tanult.
– Valószínűleg csak én könyörgök majd – mondta Chumley álmos hangon. – Jaden átaludja majd az egész dolgozatírást, ahogyan szokta.
– A legjobb barátom, de... fogalmam sincs, mégis miért nem rúgták még ki!

Jaden melegítőben lekocogott az Ozirisz ház kültéri lépcsőjén, majd a sziklafal oldalán húzódó keskeny lépcsősor felé vette az irányt. Halmozhatta volna még a kifogásokat Cyrusnak, hogy ki kell szellőztetni e a fejét, meg minden, de valójában nem ezért tartott az óceánhoz. A helyzet az volt, hogy várt valakire, ...vagy inkább valamire?

o*~o~*o

Még két hete történt. Jaden aznap este valóban némi friss levegő szívása révén ugrott le a partra. Ott, a félhold fényével megvilágítva, váratlan látvány fogadta. Az egyik távolabbi sziklán a tengerben egy lány ült, de nem is akármilyen lány, hanem egy sellő. Haja, bikini felsője és uszonya türkiz árnyalatban játszottak, bőre világos volt. Egy tüskés tengeri csiga héjával fésülgette a haját és lágy dallamot dúdolt, amit a partig vitt a víz.

Egyedül vagyok ezen a helyen,
Tudom, hogy hamar otthonom lesz,
Imádkozom.

Amint megosztjuk az örökkévalóságot,
Együtt növünk fel,
Azóta minden nap együtt látjuk a világot.

– Mi a... – motyogta Jaden, aki először azt hitte, csak káprázik a szeme. Miután ezt a lehetőséget kizárta, abban állapodott meg magában, hogy bizonyára csak egy nagy cosplay rajongóval van szerencséje megismerkedni. A gyönyörűen csengő dallam azonban megérintett valamit benne.

Közelebb vagyok most, mégis oly' messze,
De ennyivel nem adom fel,
Még tisztán emlékezem...

Jaden megrázta a fejét, hogy kiűzze belőle a csábítást. Mégsem eshet bele egy idegen lányba, még akkor sem, ha ilyen szépen énekel.
– Hé, csajszi! – kiáltott oda a halfarkú lánynak szokásos lelkesedésével. – Szupi a jelmezed! Mikor megláttalak, tökre elhittem, hogy sellő vagy! Durva, nem?

A lány a várt köszönés helyett ijedten kapta a hang irányába a fejét. Türkizzöld haja és tengerkék szemei megcsillantak a Hold fényében, miközben a szárazföldről integető fiúra bámult.
– Hé! Itt vagyok! – kiabálta Jaden vidáman. – Király a halfarkad! Honnan akasztottad?
A sellő végül letudta annyival, hogy ez az emberfiú nem sejt semmit. Szó nélkül a tengerbe vetette magát és eltűnt a csillogó habok között.

– Öhm, tetszett a dalod... – kiáltott utána Jaden. – Hát ez meg...?! – vakarta meg a fejét. – Talán szégyellős – vont vállat, és tovább sétálgatott a parton.


Másnap mégis újra ellátogatott az Ozirisz ház alatti partszakaszra, és várta, hátha megint eljön a sellő. Még mindig nem volt biztos benne, hogy csak egy jelmezes lányt, aki túl komolyan veszi az élő szerepjátékot, vagy igazi tengeri varázslényt látott az előző este.

A türkiz sellő aznap nem jelent meg. Az éneke viszont titokban annyira megbabonázta Jadent, hogy attól kezdve minden este ellátogatott a partra, és egy szikla mögül leskelődve várta, hogy a sellő újból megjelenjen az egyik vízből kiemelkedő sziklán. Minden este abban reménykedett, hogy újra hallhatja a hangját.

Egy hét múlva, szerdán, amikor leért a partra, a sellő már ott ült egy sziklán. Telihold volt és a lány ezúttal kissé közelebb jött, így Jaden tisztábban hallhatta énekét, s egyben a kinézetét is jobban megszemlélhette. A sellőnek derékig érő, hullámos, türkiz zöld haja volt, tüzkizkék szemei, kék, kagyló alakú bikinifelsője, és kék uszonya, amit oldalról türkizzöld selyemhártya díszített. Hangja lágyan csilingelve olvadt egybe a hullámok zúgásával, miközben a szél a hajával játszadozott.

Bár messze vagyok, messze a tengeren,
A Hold üldöz, néz felém.
Te vagy az, ki vezetsz engem,
Ha kitárom szárnyaim, s szállok, lebegek felfelé...

Nincs hátra arc, az út tovább halad,
Lépj át a sötéten, fehéren!
Tűz és jég lüktet bőröm alatt,
Lásd, téged is feléget!

Jadent most is elvarázsolta a sellő éneke. Kilépett a szikla mögül és egészen a vízpartig sétált. Vörös dzsekijére ugyanolyan erővel hullott a telihold fénye, mint a sziklán ülő sellőlányra. Mintha mindketten reflektorfényben álltak volna. Most tűnt csak fel neki, hogy a lány mennyire fiatalnak néz ki. Alig lehet tizenöt éves, tehát nála legalább egy évvel fiatalabb.
– Hé, sellőlány! – szólt oda neki, de hangja ezúttal elveszett a szélben. Talán nem mert kiabálni, nehogy azzal újból elijessze őt. Tovább hallgatta az éneket.

Az esti nap halványan süt reánk,
Még érzem hatalmad dallamát,
S a Paradicsom hullámai nyaldossák a partot,
Ahogy én veled a Hold ezüst gömbje alatt állok.

Messze megyek, messzire szállok,
Mégis te vagy a fény, amit látok,
A fény, ami csillog előttem az óceán vizén...

Mikor vége lett a dalnak, a sellő nagyot sóhajtott és mélabúsan nézett fel a felettük ragyogó temérdek csillagra. Jaden ekkor ugyanúgy tett. Az esti égbolt ragyogó fényei a telihold mezejében valóban gyönyörűek voltak. Vajon mire gondolhat? – kérdezte magától a fiú. Vajon tényleg sellő lenne? Most már nem hagyhatja annyiban!

– Hé! Te tényleg sellő vagy, sellőlány? – fordult a lány felé, de ő akkor már indult. Éppen hogy váltott egy pillantást Jadennel, majd becsusszant a vízbe és eltűnt a mélyben, ahogy korábban is tette. – Hé, várj! – Jaden legszívesebben utána vetette volna magát, de még március volt, és a mérsékelt idő ellenére a tengervíz jéghideg. Nem is értette, a lány hogy bírja ki vacogás nélkül egy szál bikinikben, ...na meg halfarokban.

Nem volt benne biztos, hogy megossza-e ismerőseivel a dolgot. Addig nem akart semmit mondani, amíg biztos nem volt benne, hogy igaz sellőt látott. Erről a második alkalommal meggyőződhetett, legalábbis úgy vélte, így tett egy próbát, hogy megossza a többiekkel. A próba így ment:

– Hé, Cyrus, Chumley! – rontott be lihegve közös szobájukba. – Most már el kell mondanom, skacok!
– Micsodát? – rémült meg Cyrus. – Csak nem elvesztetted a rád bízott kulcsot?!
– Nem, dehogy! Kinek képzelsz te engem?! – intett Jaden. – Viszont... Láttam egy sellőt lent a parton és valami eszméletlenül szép dalt énekelt. Leginkább a rockot kedvelem, de az a dal teljesen...
– Ha-ha, jó vicc, Jaden – felelte Cy gúnyosan. – Azt hiszed, csak mert odavagyok a misztikus lényekért, máris bepalizhatsz? Ha ki akarsz rángatni a partra, hogy utána belökhess a vízbe, valami jobbat találj ki, mint szexi, nem létező hallányok!
– Na de én tényleg láttam...
– Adsz nekem is abból a fűből? – kérdezett rá Chumley, aki most is az ágyán feküdt. – Holnap Crawlerrel lesz órám.
– Nekem is vele – sóhajtotta Cyrus.

Mivel állítólagos legjobb haverjai nem hittek neki, bekopogott Chazzhez.
– Hé, Chazz, nem fogod elhinni, mit láttam! – dörömbölt a földszinti szoba ajtaján. – Nyisd ki az ajtót!

– Na, mit? – kérdezte gúnyosan Chazz. – Magadat, tükörben, és rájöttél, hogy jobb lesz, ha ezután papírzacskóval a fejeden jársz?
– Nem! – rázta meg a fejét Jaden, lelkesedéséből cseppet sem veszítve.
– Akkor engem, egy magazin címlapján, elbűvölő vigyorral és azzal a felirattal, hogy „a férfi, akiről minden nő álmodik"?
– Elég már az önfényezésből, Chazz, és inkább fülelj ide! Ma, és egy hete is... láttam egy sellőt a parton!
– Most hülyülsz?
– Nem! Hát nem állati?! Egy igazi sellő! És még énekelt is nekem! Na, jó, talán nem nekem, de hallottam és...
– Na és? Elhitted, hogy igazi?
– Hát... Kezdetben nem, de utána...
– Ott van még?
– Hol?
– A parton.
– Már nincs. Elúszott. Kezdem azt hinni, hogy miattam megy el.
– Előled bármilyen lány menekülne! Most viszont vagy megosztod velem a füvedet, vagy feldoblak Crawlernek!
– Miért hiszi mindenki, hogy be vagyok tépve?! – pattogott Jaden.
– Akkor szimplán csak zakkant vagy? Kár. Szívtam volna egy kicsit. Ezek az Ojamák megőrjítenek...
– Nem vagyok zakkant és nincs füvem! Tényleg láttam a sellőt!
– Jó! Akkor tartsd meg magadnak a cuccot, majd szerzek sajátot! – mordult rá Chazz és bevágta az ajtót. – Ütődött!
– Bakker! Ebbe meg mi ütött?! Még hogy én, ütődött?!

Jaden ez után gondolt rá, hogy talán majd Bastian személyében megértő fülekre talál, de végül elvetette az ötletet. Ő a nagy komolyságával meg tudományosságával tutira nem fog neki hinni. Akkor marad Alexis.

Elsétált a lányok kollégiumához, majd üzenetet küldött Lexinek, hogy jöjjön ki. A szőkeség két elmaradhatatlan barátnője kíséretében sétált ki az udvarra. A három obeliszkes lány összefont karokkal állt meg előtte. Mind kicsit magasabbak voltak nála, de ő ettől nem érezte kellemetlenül magát.

– Csá, csajok! – emelte fel üdvözlésképpen a kezét.
– Elég a dumából, Jaden! Mit keresel itt?! – kérdezte tőle Alexis komoly hangon.
– Fiúknak tilos a lányok kollégiumának területén tartózkodni! – emlékeztette a vöröses barna hajú lány.
– Mellesleg már rég kijárási tilalom van, tíz óra is elmúlt!
– Tudom, tudom, de ezt hallanotok kell! – erősködött Jaden. – A maival együtt immár kétszer...
– Az istenszörnyek szerelmére, nyögd már ki! – sóhajtotta Alexis.
– Sellő! – vágta rá gyorsan Jaden.
– Mi van?! – vonták fel szemöldöküket a lányok.
– Láttam egy sellőt! Zöld haja volt és kék uszonya, és az Ozirisz ház alatti partszakaszon énekelt egy sziklán!
– Ez valami tréfa? – ingatta a fejét Alexis. – Holnap nehéz óráink lesznek, nincs időnk ilyenekre!
– De nem tréfálok, komolyan beszélek! Kajakra ott volt a sellő!
– Csináltál képet róla? – kérdezett rá a szürke hajú lány.
– Vagy szereztél valami bizonyítékot? – kontrázott rá a rozsdabarna hajú.
– Nem – rázta a fejét Jaden. – Annyira elvarázsol az éneke, hogy...
– Jaden, most hagyd abba! – utasította Lexi. – Majd talán április elsején értékelni fogom az ilyesmit, de nem most! Inkább menj vissza a szállásodra!
– De, lányok! – könyörgött Jaden. – Hinnetek kell nekem! Nem kamuzok!
– Viszlát, holnap, sellő-látó! – kacsintott rá Alexis kissé gúnyosan, de egyben játékosan, majd barátnőivel a kollégium bejárata felé indultak. – Készülj fel rendesen, mert Crawler tutira felszólít majd!
– Fenébe! Igaza van! – sóhajtotta Jaden. – Jobb lesz, ha megyek – határozta el. Visszasietett az Ozirisz házba. Két teljes percig szemezgetett a tananyaggal, majd úgy döntött, a videó játékozással és alvással többre megy. Utóbbit még a másnapi órák alatt is folytatta.

Szóval Jaden nem tudta elmondani a többieknek, amit két illetve egy hete a parton látott. Próbálta, de nem hittek neki. Végül úgy döntött, akkor ez az ő titka lesz. A következő héten már csak minden második nap nézett le a partra, ám a sellő nem jött.

Azonban sejtette, hogy megint szerdán fog jönni, ahogy ezelőtt is tette. Ezért volt olyan sietős neki ma este, ezért nézte az általában pontosságra fittyet hányó fiú ma percenként a mobilján az időt. Nem akarta megkockáztatni, hogy lecsúszik az alkalomról, hogy újra láthassa a rejtélyes lányt és hallhassa másvilági énekét.

o*~o~*o

A Hold most újból félkör alakot vett fel és ragyogó fényével ezüstös hidat képzett a tengeren. Lágy, hűvös szellő fújdogált, ami megmozgatta Jaden haját. A fiú egy parti szikla mögé rejtőzött, és nagyot szippantott a sós esti levegőből. A közelben a tenger hullámai halk zúgással nyaldosták a partot. Néhány perc várakozás után az ezüstös csillogásból egy tüzkiz hajú lány feje bukkant elő. Most már csak méterekre lehetett a parttól. Jaden ekkor azt is meglátta, hogy egyik oldalt a haja egy kagylóból készült dísszel van a füle mögé tűzve, s nyakában ezüstláncon egy hold alakú medál lóg.

A sellő most úszott hozzá a legközelebb. Egy olyan sziklára ült ki, aminek egyik fele a parton volt, de másik része hosszan az óceánba nyúlt. A sellő természetesen a víz felőli oldalon üldögélt. Vidáman csapkodta uszonya végével a vizet, s kacagva nézett fel a csillagos égre. Lassan újból énekelni kezdett. Jaden úgy vélte, még nem vette őt észre, így óvatosan közelebb lopózott, egészen a szikla part felőli részéig, s ott húzódott az árnyékba.

A lány most azt a dalt énekelte, amit első alkalommal.

Közelebb vagyok most, mégis oly' messze,
De ennyivel nem adom fel,
Még tisztán emlékezem:

Jaden nem bírt magával, és amíg a lány énekelt, ő amilyen halkan csak tudott, s egy nindzsa rugalmasságával felkapaszkodott a sziklára. Ott lassan a lány felé lopózott, miközben újból elcsodálkozott a sellő gyönyörű, földöntúli énekhangján.

Öntsd, világítsd rám fényedet!
Szabaddá tesz, mit megosztunk, a szeretet...

Már egészen a szikla végén volt, alig pár méterre tőle, de a lány még nem vette észre. Meg akarta szólítani, de nem szerette volna megzavarni az éneklésben, így inkább még nem tette. Azt viszont elhatározta, hogy ezúttal nem hagyja meglépni a lányt. Végre pontot tesz az ügy végére, és kideríti, hogy igazi-e, és ha igen, akkor azt, hogy miért énekel szerdánként a Párbaj Akadémia szigetének partjainál.

Bár messze vagyok hazámtól,
Mi mindig is azok leszünk,
Ez a mi végzetünk.

– Váó, ez fantasztikus volt! – jelentette ki, mikor a lány befejezte az éneket. – Személy szerint a rockot csipázom, de imádom, ahogy énekelsz!
– Mi?! – döbbent meg a lány elfúló hangon. – Megint te? – kiáltotta, miközben szemeiben rémület csillant. Nem számított rá, hogy a múltkori fiú újra eljön majd, és arra főleg nem, hogy ilyen közel férkőzik hozzá. – Miért nem bírok a víz alatt maradni? – tette fel magának a kérdést, majd ugrott is volna vissza a vízbe, ha Jaden nem kapja el a csuklóját.
– Hé, várj már! – kiáltotta Jaden, miközben megpróbálta a sziklán tartani. – Ha valaki megdicsér, akkor illik azt megköszönni! – mutatott rá.
– Kösz! – vágta rá a sellő, és beugrott a vízbe. Jaden viszont megmakacsolta magát, és a világért sem eresztette volna el, így ő is beesett a vízbe a lánnyal együtt. Vizes hajjal bukkantak fel a habok közül.

– Na, ez meg mire volt jó?! Ma harmadszorra lett csuromvizes a hajam! – nyafogott Jaden, és a hideg víztől vacogni kezdett.
– Eressz el! – követelte a sellő, mivel Jaden még mindig a csuklóját fogta.
– Miért húzod el mindig a csíkot, ha megszólítalak? – kérdezte Jaden. – Talán annyira ijesztő vagyok?
– Hát, még mindig úgy szorítasz, mint cápa az áldozatát! – közölte a lány.
– Ne haragudj! – sóhajtotta Jaden és eleresztette. A sellő megdörzsölte sajgó csuklóját, és már készült is lebukni a hullámok alá. – Csak nem szerettem volna, ha megint elmész! – mondta gyorsan a párbajozó.

– Már így is tilosban járok – tudatta vele a lány. – Nem kellene itt lennem. Apám megöl, ha megtudja.
– Akkor miért vagy mégis itt?
– Csak mert... – A sellő vágytól csillogó türkizkék szemekkel nézett a part felé. – Annyira csodálatos...
– Az Akadémia? – kérdezte Jaden a sziget felé fordulva. Remegett a hidegtől, de a lelkesedéséből nem veszített. – Az már igaz! Tutira menő hely! Én is oda járok!
– Akadémia? Szóval ez ennek a szigetnek a neve?
– Hát, ez a Párbaj Akadémia szigete, szóval nagyjából.
– Hááá – sóhajtotta a sellő elmerengve. – Úgy kimennék a partra, ha csak egy kicsit is!
– Akkor gyere! – javasolta Jaden, és a part felé bökött. – Amúgy is jéghideg a víz! Nem is értem, te hogy nem fagysz meg!
– Jól bírom a hideget és a meleget is, de csak akkor, ha vízben vagyok. De sajnos a partra nem mehetek ki!
– Várj, kitalálom! Ahhoz, hogy lábaid nőjenek oda kell ajándékoznod a hangodat egy gonosz, tengeri boszorkánynak, aki emberré változtat, de akkor nem mehetsz többé vissza a tengerbe!
– Micsoda? – nevette el magát a lány először. Olyan vidáman tette, hogy Jaden is csatlakozott hozzá.

– Akkor... mégsem vagy sellő?
– Az vagyok – vallotta be végül a lány. – De nincs szükségem gonosz boszorkányra. Ha kimegyek a partra és megszáradok, lábaim nőnek. Apám tiltotta meg, hogy megtegyem...
– Az gáz. De én már tényleg mennék, mert idefagyok! – vacogta Jaden. – Jó lett volna jobban megismerni téged, de... ha tovább maradok..., megfagyok... – Elkezdett a part felé úszni, de egyszer csak megdermedt, és egyre lejjebb süllyedt. Annyira áthűlt a teste, hogy nem tudott tovább úszni.

A sellő ekkor megijedt, hogy talán baja esik, így gyorsan odaúszott mellé. Jaden még nem merült nagyon mélyre, így könnyedén kiemelte a vízből, majd karját átdobta a nyakán.
– Nem úgy volt, hogy nem jöhetsz ki? – kérdezte Jaden halvány hangon, majd elvesztette az eszméletét.

– Remek! Most játszhatom el a kishableányt, aki megmenti a herceget! – dünnyögte a sellő miközben kihúzta a partra az eszméletlen fiút. – Kellet neki beugrania velem a tengerbe és elájulni a hidegtől! – Olyan messzire vonszolta magát és a fiút a parton, hogy már az uszonya végét sem érte a víz. A fiút ekkor hanyatt fektette a homokban, és remélte, nem lesz semmi baja.

A lány kezét ökölbe szorítva uszonya felé emelte, majd varázsereje segítségével felmelegítette, egyben megszárított azt. Az uszony ekkor lábakká változott, s emellett a derekán termett egy térd felé érő, kék selyemszoknya, aminek a tetejét kagylók és csigák díszítették. Feltérdelt a homokban, majd a srác felé hajolva a teste felé tartotta a kezeit, és elkezdte őt is felmelegíteni. Perceken belül már a haja és a ruhái is megszáradtak, így úgy vélte, ő maga is felmelegedett. A biztonság kedvéért óvatosan hozzáért a fiú kezéhez. Az kicsit még hűvösnek tűnt.

– Hé, Cy... hagyjál még aludni! – motyogta csukott szemmel a Jaden. Láthatóan még nem tért teljesen magához.

A sellő nem szerette volna túlmelegíteni az emberfiút, így inkább gyorsan összeszedett pár ágat és kiszáradt tengeri fű maradványt a homokból, amikből kis gúlát épített a közelében. Gyufára nem volt szüksége, varázserejét használva egy finom kézmozdulattal gyújtotta meg a tüzet, ami végül tábortűz nagyságúra nőtte ki magát. Remélte, hogy a tűz melege majd a merész fiút is átmelegíti, s nem hagyja kihűlni ezen a hűvös, márciusi éjjelen.

Jaden tűz ropogására és a testébe áramló kellemes melegre ébredt. A homokban feküdt és teljesen szárazan, még a háta sem volt nedves. Mikor lassan kinyitotta a szemét, rögtön feltűnt neki a csillagos ég, s a tűzből az ég felé elszálló, izzó parázsdarabok. Oldalra fordította a fejét, és a tűzrakás másik oldalán meglátta a sellőt. A hullámos, türkizzöld hajú lány csinos lábait felhúzva, egy rövid, kék szoknyában és a korábbi bikini felsőben ült a homokban. Amikor észrevette, hogy magához tért, halvány mosolyt küldött felé.

– Hogy érzed magad? Jobban vagy? – kérdezte a lány kedvesen. Már koránt sem volt annyi távolságtartás a hangjában, mint korábban.

Talán aggódott értem? – kérdezte magától Jaden.

– Megvagyok – ült fel lassan, homlokát a tenyerébe temetve. – Kicsit szédülök, de nincs gáz!
– Megijesztettél! – lépett oda hozzá a lány, és aggódva térdelt le mellé. Fél fejjel lehetett alacsonyabb Jadennél. – Ti emberek olyan törékenyek vagytok!
– Meddig voltam kiütve? – érdeklődte a párbajozó, miközben törökülésbe tornázta magát. Mellette vidáman ropogott tovább a tűz. – Te raktál tüzet?
– Pár percig, és igen.
– Pár percig? Hogy száradtam meg olyan gyorsan?! És a tűz is elég hamar meglett!
– Mondjuk úgy, hogy volt benne egy ki varázslat – felelte a lány mosolyogva, majd a fiúra kacsintott.
– Varázslat? – vakarta meg a tarkóját Jaden. – Ne szívass már! – nevette.
– Ha nevetsz, akkor jobban vagy. Most, hogy tudom, rendben leszel, nem maradhatok tovább!

A sellő felállt és elindult, vissza a vízhez. Ám mielőtt a partot nyaldosó hullámok vége elérhette volna meztelen lábait, Jaden is felpattant és elkapta a karját. Ezúttal kissé finomabban, mint korábban, de esze ágában sem volt újból elengedni a lányt. Kicsit szédült még, de nem érdekelte.

– Megint eljátszuk azt, amit korábban? – kérdezte a lány jelentőségteljesen.

– Maradj még egy kicsit, sellőlány! – kérte Jaden, és határozottan nézett a szemébe. – Ha már úgy is megszegted a szabályt, mit számít pár perc? Annyi kérdésem lenne!

– Nem kellene egy szárazföldi fiúval fecsegnem...
– Kérlek! Még meg sem köszöntem, hogy megmentettél!
– Nem sokáig! – kötötte ki a sellő. Visszasétáltak a tűz mellé, és leültek a homokban egymás mellé. Jaden szédülése lassan teljesen elmúlt. A tűz melegében nagyot szippantott a sós levegőből és újra olyan remekül érezte magát, mint korábban.

– Köszönöm, hogy megmentettél – mondta Jaden. – Elég nagy pancser voltam, hogy beestem a vízbe! Mondjuk te húztál be, de az én hibámból. Nem kellett volna olyan akaratosnak lennem. Sajnálom.
– Most sajnálod vagy köszönöd? – kérdezte a lány játékosan, majd elnevette magát. Az eget kémlelte, de ekkor a fiú felé fordult. Jaden végig őt szemlélte. – Egyébként pedig nem haragszom. Nem kellett volna úgy elcsábítanom téged az énekemmel. Rossz szokás – mosolyogta.
– Minden sellőnek ilyen szép hangja van?
– Csak néhánynak, de az ő hangjuk a világon a leggyönyörűbb!
– Ezt adom! – értett egyet Jaden. – Jól nyomtad!
– Akarsz hallani egy újabb dalt!? Ez lenne a legkevesebb, miután miattam majdnem elért a fagyhalál...
– Még jó, hogy szeretnék! De ne parázz, nincs hari! Már tutira jól vagyok!
– Ennek örülök – válaszolta a sellő, és énekelni kezdett.

Ahogy körülnézek, látom
Körülöttem ezt a gyönyörű világot.
Színei ragyognak, látod már,
Mindenkit elbűvöl a szivárvány.

Kincsek oly aranylók és melegek,
Csodák, melyeket bárki magáévá tehet,
Mind a lemenő nap utolsó sugarától ragyog
Itt vagyok, és...

Az életre gondolok, mely kell nekem,
Itt lent, mélyen a tengerben.
Oly szabaddá tesz, hogy az óceánban úszok
Érzem jól, otthon vagyok
Érzem, hogy otthon vagyok.

– Ez gyönyörű volt! Szuperkúl! – mondta Jaden lenyűgözve. – Órákon át tudnálak hallgatni, de frankón!
– Köszönöm – mosolyogta a lány. – Ezt a dalt még anyukám tanította.
– Ő is sellő?
– Csak volt... Meghalt.
– Sajnálom! Fogalmam sem volt!
– Semmi gond. De most már megyek! Apám ideges lesz, ha nem talál otthon!
– Ó, de hisz még egyet sem kérdezhettem! – bosszankodott Jaden. – Muszáj máris menned? Visszajössz még? Legközelebb válaszolsz a kérdéseimre?
– Látod, máris hármat kérdeztél.
– Ne szórakozz! Nem ér így elbűvölni egy fiút, utána meg válaszok nélkül hagyni!

– Muszáj elmennem. Talán visszajövök jövő héten, és akkor beszélhetünk. De csak egy feltétellel! – tartotta fel ujját a levegőbe a lány.
– Na és, mi az?
– Nem beszélhetsz rólam senkinek sem! Ha az emberek felfedezik a sellőket, abból mindig csak rossz dolgok sülnek ki.
– Úgy érted, szó szerint? – kérdezte Jaden játékosan. Talán nem kapott válaszokat, de legalább kicsit közelebb jutott a lányhoz.
– Ilyennel ne vicclej! Néhányan igenis vadásznak a fajtánkra!
– Tényleg? – pislogott nagyokat Jaden. – Hát az gáz! – jelentette ki, majd tekintette megkomolyodott. – Az egyáltalán nem kóser. De ne aggódj! Nálam biztonságban van a titkod!
– Köszönöm, szárazföldi fiú. Vigyázz magadra! – kérte a sellő, majd lassan, a Hold fényével kísérve besétált az ezüstösen csillogó vízbe.
– Te is! – integetett Jaden, majd eszébe jutott valami. Arcon vágta saját magát. – Én hülye! – rohant a víz felé. – Várj, sellőlány! Még a nevedet sem mondtad!
– Mert nem kérdezted – bukkant fel a habok közül a türkiz hajú lány, majd Jaden 'de lökött vagyok' arckifejezését látva némi kacagás után hozzátette: – Crystal vagyok.

– Crystal... Milyen menő név!
– Köszi. És a tied?
– Jaden vagyok! Jaden Yuuki!
– A te neved is király!
– Persze, hogy az! – vágta rá Jaden magabiztosan, és jókedvűen hozzátette: – Na, jó úszkálást a tenger alatt, de azért vigyázz a cápákkal!
– Úgy lesz! Szia, földi fiú! – mondta Crystal, és eltűnt a hullámok között, ezúttal végleg.

– Csáó, sellőlány! – integetett Jaden. Na, ez is megvolt! Találkoztam egy igazi sellővel igazán közelről! A srácok tutira eldobják az agyukat, ha ezt megtudják! ...Várjunk – döbbent rá. – Megígértem, hogy hallgatok! Á, de kár! Pedig Cy totál megőrült volna! Na, mindegy, ez van. Inkább húzok aludni! Remélem, a halcsajszit sem dobja büntibe a faterja!

Még utoljára az óceánra nézett, majd elindult a sziklafalba vájt lépcsők felé, és vissza a szállásra. Fejében mindvégig Crystal szavai visszhangoztak abból a dalból, amit legelőször is énekelt.

Bár messze vagyok hazámtól,
Mi mindig is azok leszünk,
Ez a mi végzetünk.

– Ez a mi végzetünk... – sóhajtotta Jaden. Valamiért igazán magáénak érezte a sorokat. Bár a múlt heti dal is nagyon tetszett neki, és az, amit a végén Crystal teljes egészében elénekelt neki szintén szép volt, leginkább ez utóbbi érintette őt meg.
Crystal... Vajon milyen titkokat rejtegetsz?

...