Egy hete, hogy beszéltem Jungkookkal a tetőn, de azóta egyszer sem hozta fel a témát, én pedig nem mertem rákérdezni, mert tudtam, hogy érzékenyen érinti. Azóta nem is voltunk olyan sokat együtt, sőt suli kivételével nem is találkoztunk. Megértem, mert minden szabad idejét a kórházban töltötte, de nekem hiányzott. Hiányoztak a csókjai, az érintései vagy csak szimplán, hogy a közelemben legyen és törődjön egy kicsit velem, de nem vagyok telhetetlen. Kivárom a sorom és reménykedek abban, hogy minél hamarabb felépül az apja és végre Jungkook is visszatér a normális életéhez, ahol nincsenek sötétlila karikák a szemei alatt, ahol úgy nevet, akárcsak egy nyuszi vagy csak viccelődik. Mondjuk kinek lenne kedve nevetni, ha az apja kórházban fekszik? Én is biztos, hogy kilennék, sokkal jobban, mint ő. Jungkook nagyon erős és komolyan csodálom őt azért, hogy ilyen kitartó, pedig még csak tizenkilenc. Úgy gondolom, hogy ez egy próba az élettől számára, amit ha legyőz, akkor minden rendben lesz, én pedig nem tehetek mást, csak annyit, hogy várok.

- Jimin hyung, te egyáltalán figyelsz rám? - dobott fejbe egy párnával Jaehyun.

- Bocsánat, csak kicsit elgondolkoztam. Mit is mondtál? - ráztam meg a fejem, majd minden figyelmem neki szenteltem.

- Azt kérdeztem, hogy miért vagy mostanában ilyen rosszkedvű - tette le kezéből a ceruzáját, hiszen mai programnak a rajzolást választottuk.

- Nem vagyok az - mondtam neki, mire felnevetett.

- Azért, mert tíz éves vagyok, még nem jelenti azt, hogy vak vagyok.

- Igazad van - kuncogtam fel, majd letettem a kezemből a ceruzát. - Csak hiányzik valaki.

- Jungkook?

- Miből gondolod, hogy ő? - ráncoltam össze a szemöldökeimet.

- Láttam a rajzot, amin ő szerepel. Tetszik neked? - kérdezte, mire szemeim háromszor nagyobbak lettek.

- Nem tetszik Jaehyun, de miért is vagy a szobámban az engedélyem nélkül? - tettem karba kezeimet, mire megvonta a vállait.

- Nyitva volt az ajtó, én pedig azt hittem, hogy bent vagy, aztán véletlen lelöktem az asztalodon lévő papírkupacot és úgy találtam rá.

- Most úgy érzem, mintha az egyik haverommal beszélnék és nem az alsós öcsémmel - motyogtam, mire a velem szemben ülő, csak felnevetett.

- Látod, tanulok én jót is az iskolában - vigyorgott, de pont ekkor szólalt meg a csengő, mire már pattant is a földről és a bejárati ajtóhoz rohant.

Alig fél perc múlva ismét megjelent, majd lehajolt a fülemhez, hogy valamit súgjon nekem, amit kíváncsian vártam.

- Itt van Jungkook - kuncogott, mire kitágult szemekkel pillantottam a nappali felé.

- Mi?

- Mondtam neki, hogy menjen a szobádba - dőlt el elégedetten a földön, mire azonnal felkeltem és a szobámba siettem.

A rajz. Ugye el van dugva az a hülye rajz? Kérlek, mondd Jaehyun, hogy volt annyi eszed és legalább visszadugtak a kupac aljára!

Remegő kezekkel nyitottam be a szobámba, de szerencsémre Jungkook még nem volt ott. Nagy kő esett le a szívemről, majd azonnal a hatalmas papírkupachoz nyúltam és begyömöszöltem a legalsó fiókomba, amit szinte sosem használok, de erre az alkalomra most tökéletes lesz. Pont ekkor nyílt az ajtó, én pedig villámgyorsasággal huppantam le az ágyamra, hogy ne legyek annyira feltűnő, bár szerintem ezzel már rég elkéstem. Csak remélni tudtam, hogy nem látott semmit a kis akciómból, mert ha meglátná magáról a rajzot, szerintem nem tudnék normális mentséggel előállni, ő pedig egy megszállott nyomoréknak hinne és nagy valószínűséggel azzal a lendülettel, amivel bejött, már menne is haza és soha többet nem szeretne engem látni. Mondjuk megérteném, szerintem nekem is hasonló reakcióm lenne, ha megtudnám, hogy valaki lerajzolt engem, még mielőtt találkoztunk volna.

- Szia Jimin - pillantottam meg Jungkookot, akinek az ajkain ott bujkált az apró mosoly.

- Szia - köszöntem neki, majd felálltam, hogy egy szoros ölelésbe vonjam őt. - Hiányoztál már. - suttogtam, mire ő egy apró puszit nyomott a fejem tetejére.

- Apát hazaengedték. Ugyan úgy diétáznia kell, de szerencsére nincsen semmi baja. - mondta, miközben leült az ágyamra és mutatta, hogy foglaljak mellette helyet.

- Ennek nagyon örülök - mosolyogtam, mire az ő szája is felfelé görbült.

- Remélem most már minden rendben lesz - dőlt el az ágyamon, amit én mosolyogva figyeltem.

- Biztos vagyok benne - simítottam végig az alkarján, mire azonnal rám emelte a tekintetét. - Mi az? Baj? - kérdeztem tőle, de továbbra is gyengéden simogattam a kezét.

- Kanos vagyok - szólalt meg, mire felnevettem.

- Egy hét ilyen hosszú idő? - vezettem fel az ujjaimat, egészen a szájához.

- Ne tudd meg, hogy mennyire - adott egy apró puszit az ujjaimra, majd szájába vette.

Behunytam a szemeimet és élveztem, ahogy nyelvével körbe járja az apró ujjaimat. Időközben kezeit levezette a fenekemhez és egy határozott mozdulattal belemarkolt, belőlem kiváltva egy jóleső sóhajt.

- Hiányzott a tested - suttogta, majd újra nyakamra hajolt és csókolgatni kezdte.

- Ne..nekem is a ti..tiéd- sóhajtottam fel, amikor megszívta a bőrömet.

Végigpuszilta az arcélemet, majd a szám két sarkát, az orromat is, de a számat mindit kikerülte. Megőrültem attól, hogy nem csókol meg, ezért megragadtam az állát és tettem meg helyette. Muszáj volt vennem egy mély levegőt, ahogy végre újra ízlelhettem puha ajkait. Kezét levezette a derekamra és közelebb húzott magához, ezért már én is feküdtem. Hamar felém emelkedett és nyelvét is megéreztem, amiért reflexből a sajátomat is használatba vettem, hogy még jobban el tudjuk mélyíteni a csókot és még szenvedélyesebbé tegyük. Jobb kezével benyúlt a pólóm alá, majd gyengéden simogatni kezdte a hasam, belőlem apró sóhajokat kiváltva. Ajkaival áttért a nyakamra és ott adott apró csókokat, néhol meg is szívta a bőrömet. Testem már ettől a pár érintéstől lángolni kezdett és tudtam, hogy ha most nem állok le, akkor talán túl messzire megyünk, amit nem szeretnék, hiszen Jaehyun a másik szobában van, plusz anyáék bármelyik pillanatban hazaérkezhetnek. Vajon mit szólnának, ha arra érnének haza, hogy a fiúk éppen szexel? Ebbe még belegondolni sem merek, hiszen biztos vagyok benne, hogy egy életre szobafogságot kapnék, hiába vagy már tizennyolc. Óvatosan eltoltam magamtól, mire kérdőn nézett rám.

- Muszáj leállnunk Jungkook - suttogtam, mire ő csak bólintott egyet és visszahajolt egy utolsó csókra, majd felült.

- Ha nem lenne itt az öcséd, nem álltam volna le.

- Ha nem lenne itt az öcsém, akkor nem állítottalak volna le - tettem jobb kezem a combjára.

- Erre a válaszra számítottam - kacsintott egyet, mire én is felültem, fejemet pedig a vállára hajtottam.

- Komolyan hiányoztál - mondtam neki ismét, amit már érzekésekkor is közöltem vele.

- Te is hiányoztál nekem Jimin - nyúlt a kezemért, majd összekulcsolta az ujjainkat.

Elmosolyodtam, hiszen őszinte volt velem, amire már nagyon rég óta várok. Lehet, hogy komolyan kezd érezni valamit irántam. Lehetséges ez egyáltalán? Nagyon remélem, mert minden vágyam már, hogy viszonozza az érzéseimet és ne csak azért keljek, hogy ki tudja elégíteni a vágyait. Ne akarja nekem bemagyarázni, hogy ezt az egészet csak azért csinálja, mert tudja, hogy én belé vagyok zúgva. Ezt már régóta nem veszem be, csak tudnám, hogy akkor miért csókol meg és miért mondja, hogy hiányoztam neki. Jungkook, bárcsak ki tudnék rajtad igazodni.