* Jungkook POV *

Épphogy haza értem, már rezgett is a telefonom. Azt hittem, hogy Sungwoo felejtett el valamit, de amint megpillantottam, hogy valójában Jimin írt, elmosolyodtam. Magabiztosan nyomtam a nevére, miután megláttam, hogy mit írt még jobban vigyorogni kezdtem.

Barát: Mit csinálsz most?

Én: Most értem haza. Miért?

Barát: Elmehetnénk valahova.

Én: Te most randira hívsz?😏

Barát: Nem!!! Csak beszélgetni, meg ilyenek.

Barát: Semmi randi.

Én: Igazából elmehetünk valahova. Ráérek 😉

Barát: Ismerek egy jó helyet. Eljössz elém?

Én: Már ott is vagyok!

Barát: Majd írj és kimegyek

Én: Jó

A nappaliba mentem, ahol anya és apa is éppen tévéztek, de egyikőjük sem fordított rám különösebb figyelmet, szóval kénytelen voltam beállni a képernyő elé, hogy végre rám figyeljenek.

- Találkozok Jiminnel - jelentettem ki, mire apa kérdőn pillantott rám.

- Ki az a Jimin? - ráncolta össze a szemöldökeit.

- A srác, akivel jelenleg kavar - válaszolta anya, mire felhorkantottam.

- Nem kavarok Jiminnel. Ő csak egy haver, aki múltkor nálam aludt, mert részegen nem akart haza menni. Ennyire nagy baj?

- Nekem nem fiam - tette védelmezően mellkasa elé a kezeit, majd apára pillantott.

- Majd jövök - sóhajtottam fel, majd a pénztárcámért nyúltam és a lehető leggyorsabban öltöztek fel és hagytam el a házat.

Tisztában voltam vele, hogy anyát nagyon zavarja, hogy egyetlen normális kapcsolatom sem volt még, az pedig különösen, hogy mostanában egyre több időt töltök Jiminnel. Nem szólhat bele a magánéletembe, szóval ehhez igazából semmi köze sincs. Ebből a szempontból jobban szeretem apát, aki megbízik bennem annyira, hogy nem szól bele a dolgaimba.

**

- Na végre már. Szarrá fagytam. - sóhajtottam fel, amikor végre megjelent tíz perc várakozás után Jimin.

- Bocsánat, én siettem - lépdelt oda mellém, majd várakozó tekintettel bámult engem.

- Mi van?

- Helyes vagy - válaszolta végül, majd szó nélkül elindult.

Pár pillanatig még nagyokat pislogva bámultam utána, majd fejemet megrázva siettem utána, hiszen pár méterrel előttem járt. Nem értem ezt az egészet. Valaki beszélt Jimin fejével vagy mi történt? Reggel óta nagyon furcsán viselkedett, lehet Mark áll ez mögött?

- Ma kifejezetten fura vagy - tettem zsebre kezeimet, mire ő csak elmosolyodott.

- Te is mindig az vagy. Most az egyszer én is lehetek az, nem? - válaszolta, ezért ismét ledöbbentem.

- Hát gondolom - vontam meg vállaimat és úgy tettem, mintha hidegen hagyna a fura viselkedése, de belül mardosott a kíváncsiság, hogy miért is csinálja ezt az egészet.

Alig sétálhattunk öt percet, már lassított is és egy fehér épületű kávézóba ment be. Ahogy beléptünk megcsapott a kávé kellemes illata, amitől muszáj volt vennem egy mély levegőt. A helység tömve volt, egyetlen egy asztal volt szabad, amire Jimin azonnal le is csapott. Szó nélkül követtem őt és alaposan végigmértem mindent és mindenkit. Természetesen minket figyelt az ott lévők háromnegyede, ezért magabiztosan túrtam bele a hajamba és vetettem le a kabátom. Szerettem, ha a figyelem középpontjában állok, ezért ezt sokszor ki is használtam.

- Mit szeretnél inni? - foglalta el a helyét Jimin velem szembe, miután ő is levetkőzött.

- Azt hiszem egy eszpresszót - nézegettem az itallapot. - Te?

- Én szerintem egy kapucsínót - nyalta meg ajkait és rám pillantott.

- Akkor szólok egy pincérnek - emeltem fel jobb kezem és már indult is felém az egyik fehér ruhás nő.

Miután leadtuk a rendeléseinket Jiminre pillantottam, aki az asztalon elhelyezett cukortartóval szórakozott ahelyett, hogy beszélgetett volna velem. Sóhajtottam egyet és "véletlenül" megrúgtam az asztal alatt.

- Jajj, bocsánat - mosolyodtam el, mire végre rám pillantott.

- Semmi baj. Most miért mosolyogsz? - ráncolta össze a szemöldökeit.

- Mert végre rám néztél. Miért is hívtál ide? - könyököltem rá az asztalra és várakozó tekintettel figyeltem őt.

- Mondtam, hogy csak beszélgetni - dőlt hátra a székében.

- Mégsem beszélgetünk.

- Mi van Yenával? - kérdezte, mire ismét elmosolyodtam.

- Dobtam - vontam meg vállaimat.

- Ennyi? Dobtad? - nézett rám értetlenül.

- Ja, miért hegyi beszédet kellett volna tartanom? Megmondtam neki, hogy többet ne keressen és találjon mást magának, mert nekem sikerült. Ezután elkezdett sírni, de én rányomtam a telefont, mert egyáltalán nem voltam kíváncsi a nyávogására. - részleteztem neki a Yena és közöttem történő telefonbeszélgetést.

- Remélem engem nem így fogsz majd dobni - suttogta, de a szemkontaktust nem szakította meg.

- Nem - nyeltem egy aprót.

Pont jókor hozták a kért italokat, hiszen kezdtem kellemetlennek érezni a beszélgetésünk témáját. Kíváncsi voltam, hogy mikor mondja el a valódi okát annak, hogy idehívott. Eddig nem tűnt úgy, mintha el szeretné mondani, de volt egy sejtésem, hogy rólunk lesz szó. Inkább nem mondtam semmit, de amikor már javában sötétedett kezdtem kissé unni, hogy ennyire tereli a témát.

- Hazakísérlek - keltem fel a helyünkről, majd a pulthoz mentem és kifizettem az expresszómat és Jimin kapcsucsínóját is. - Na gyerünk. - csaptam össze a tenyereimet, amikor visszaértem az asztalunkhoz, de ő még mindig egy helyben ült és zavartan figyelt engem.

Még a kabátját is a kezébe adtam, csak minél hamarabb ki szerettem volna jutni innen, hiszen itt semmiféleképpen sem szerettem volna elkezdeni faggatni őt. Amikor végre kiértünk az üzletből, mérlegeltem a helyzetet, hogy még is hol tudnánk rendesen beszélni, ahol nem fagyunk meg, végül a közeli metróállomáshoz vezettem.

- Hova megyünk? - ráncolta össze a szemöldökeit, ugyanis egy szót sem szóltam neki, mióta elhagytuk a kávézót.

- Beszélni - válaszoltam tömören, majd a legközelebb lévő padra leültem és megvártam, hogy ő is leüljön mellém. - Hallgatlak.

- Nem értem miről szeretnél beszélni - pislogott nagyokat, mire felsóhajtottam és a hajamba túrtam.

- Miért hívtál ma engem beszélgetni? Biztos volt valamilyen okod rá. Beszélt veled Mark? - pillantottam rá, mire bólintott egy aprót. - És mit mondott?

- Csak nem szeretnélek elveszíteni - suttogta, majd végigfolyt egy könnycsepp az arcán.

- Micsoda? - pillantottam rá, de ő lehajtotta a fejét és esze ágába sem volt szembe fordulni velem. - Nem értem, hogy miért mondod ezt. Miért veszítenél el?

- Yenát is olyan egyszerűen kidobtad. Nem akarom, hogy velem is ezt tedd. - szipogott egyet, majd letörölte a könnyeit.

- Yena más.

- Nem más. Ő is csak egy kaland volt számodra, ahogyan én is. Ugyan az a kettő. - nézett rám vörös, kisírt szemekkel.

- Ha ki akartalak volna dobni téged, akkor már megtettem volna - nyúltam a jobb kezéért, mire nyelt egy aprót.

Összekulcsoltam az ujjainkat és az volt a fő célom, hogy megnyugtassam őt, hiszen utáltam látni, ha mások sírnak. Jimin pedig fontos nekem, szóval különösen nem akarom, hogy sírjon, főleg azt, hogy miattam.

- Nem fogsz elveszíteni - simogattam a kezét, amit szorosan fogtam.

- Mi..miért? - dadogta, mire elmosolyodtam.

- Mert kedvellek - mondtam ki, amitől biztos voltam, hogy egyből megnyugszik.

Utáltam hazudni, de voltak pillanatokat, amikor a kegyes hazugság mindent megmentett. Ez történt most is, szóval muszáj volt elhitetnem vele, hogy érzek iránta valamit, még ha ez nem is volt igaz.