Egy hét telt el azóta, hogy beadtam az ideálomról készült rajzom. Izgultam, hogy mit fog rá reagálni a tanár és reménykedtem benne, hogy azért visszakapom az alkotásom. Újra látni akartam őt és órákat áradozni arról, hogy miért nincsenek ilyen tökéletes emberek. Gondolatmenetem a tanárnő szakította félbe, aki egy hatalmas bevásárló szatyorral a kezében jött be az osztályba. Mindenki kérdőn figyelte őt, de egy szót sem szólt, csak egy hatalmas sóhaj kíséretében leült az asztalához.

- Szép délutánt gyerekek. Mivel nekem tíz perc múlva el kell mennem, így gyorsan kiosztjuk a beadandóitokat. Ha van bármiféle kérdés, akkor azt feltehetitek. Három jegyet kaptatok rá. Egyet a rajzra, egyet a fogalmazásra és egyet a részletességért. Egyébként a vártnál jobban sikerültek, amin meg is lepődtem. - mosolyodott el, majd jelezte, hogy valaki ossza ki őket.

Egy hatalmas mosoly kíséretében tartottam kezemben a három ötöst, plusz a kedves feliratot, miszerint ez lett a "legjobb". Megérte ennyit szenvedni vele.

- Egyébként Jimin - kelt fel a tanárnő, majd asztalomhoz sétált. - Szívem szerint még vagy két ötöst beírtam volna neked, hiszen nagyon bejött az alkotásod. Ha ilyen srácot látnék, még nekem is beindulna tőle a fantáziám. - nevetett fel, mire zavartan lehajtottam a fejem.

Nem szerettem volna, ha bárki megtudja az osztályból, hogy egy fiút alkottam meg, nem egy lányt.

- Fiút? - kérdezte tőlem Mark, a padtársam.

- Igen. Egy nagyon helyes fiút. - áradozott tovább a tanár, mire én egyre kellemetlenebbül éreztem magam.

- Te buzi vagy? - kérdezte valaki az első sorból, mire megráztam a fejem, de továbbra sem néztem fel.

- Na! Valakinek van kérdése? - csapta össze a tenyereit a tanár, mire összerezzentem.

- Nyugi Jimin - simította meg a hátam Mark, mire egy halvány mosolyt erőltettem az arcodra. - Senkit nem fog máshogy nézni rád, amiért a fiúkhoz vonzódsz - bíztatott tovább, mire végre rápillantottam.

- Nem nagyon érdekel - vontam vállat.

Kettőt szipogva, hogy ne sírjam el magam, elpakoltam a lapokat a táskámba és alig vártam már, hogy végre hazaérjek.

**

- Nagyon ügyes vagy Jimin - ölelt szorosan magához anya, miután megmutattam neki a kapott jegyeimet.

- Köszönöm - mosolyodtam el.

- És milyen volt a napod?

- Unalmas, akárcsak az összes - vontam vállat, majd leültem az egyik székre.

- Van tanulni valód? - kérdezte, amint a tojást verte fel.

- Nincsen. Vagyis amúgy sem tanulnék. - nevettem fel, mire szemet forgatva megrázta a fejét.

- Nincs kedved nekem elmenni a boltba tésztáért? Azt hittem, hogy van itthon, de nincs. - pillantott rám, mire bólintottam egyet.

- Csak egy csomag tészta kell?

- Meg egy doboz tej. Mindjárt adok pénzt. - törölte meg kezét a konyharuhában és kisietett a konyhából.

Pár perc múlva vissza is tért, én pedig magamra kapva a kabátom, indultam a bolt felé, ami alig pár percre van tőlünk. Kellemes idő volt, egyáltalán nem tűnt télnek. Fülhallgatómat a füleimbe csúsztatva sétáltam, majd a rohanó embereket tanulmányoztam. Észrevettem, hogy már itt tartok, amíg már a kosárért nem nyúltam a boltban. Sietős léptekkel kezdtem keresgélni a tésztákat és a tejeket, de egyiket sem találtam meg.

- Na megvagy - mosolyogtam, amint megtaláltam a keresett termékeket.

Szerencsémre még egy sorban is voltak, így nem kellett többet azzal szenvedjek, hogy megtaláljam azokat. A biztonság kedvéért vettem két csomag tésztát és két doboz tejet. Ahogy akartam belerakni a második dobozt a kosárba, a szemeim megakadtak a túl oldalon lévő srácon, aki az eceteket tanulmányozta. Olyan ismerős volt, még így is, hogy nekem háttal állt. Beletúrt a hajába, majd megfordult, nekem pedig ebben a pillanatban esett ki a kezemből a tej. Ő volt. Ott állt előttem az ideálom, akit egy hete terveztem meg. Levegőt is elfelejtettem venni és egyszerűen nem tudtam mással foglalkozni, csak vele. Ez valami vicc? Valaki szórakozik velem? Barna haj, fekete szempár, fekete fülbevaló, fehér póló. Minden egyezik.

- Elnézést, minden rendben? - lépett oda hozzám az egyik raktáros, de én továbbra is a srácot figyeltem. - Hahó? - legyezte meg a kezem, mire nagy nehezen elszakítottam a pillantásom a fiúról.

- El...elnézést - dadogtam zavartan. - Kifizetem, ha kell. - hajoltam meg, majd visszapillantottam a másik sorra, ahol a számomra már jól ismert fiú állt, de most már nem volt ott.

- Ugyan - legyintett. - Semmiség. Naponta párszor megtörténik ez. - mosolygott kedvesen, de én nem tudtam vele törődni.

- Akkor én most megyek - köszörültem meg a torkom, majd sietősen a pénztár felé vettem az irányt.

Ennyire az agyamra ment volna ez az egész beadandó? Már képzelődök is? De annyira hasonlított rá az összes külső vonás, amit leírtam róla. Össze-vissza tekintgettem, hátha megpillantom megint, de ő felszívodott. Szinte rohantam haza, hogy elmeséljem anyának, hogy mit láttam. Miután beestem az ajtón, kaptam pár kérdő pillantást apától és Jaehyuntól, de én szó nélkül a konyhába trappoltam.

- Jimin, veled mi van? - nézett rám kérdőn.

- Láttam. Láttam őt. - túrtam idegesen a hajamba, de ő ugyan olyan fejjel figyelt továbbra is. - Az ideálom anya. Láttam az ideálom a boltban. - csattantam fel, mire szemöldökei még jobban összeszaladtak.

- Micsoda? Jimin, te miről beszélsz? - jelent meg ekkor apa és az öcsém is, a kis helyiségben.

- Ugyan az a mosoly, a haja, a szeme és még fülbevalója is volt, amit én megírtam neki. Ott állt előttem a boltban. - vettem mélyen a levegőt, hiszen attól féltem, hogy bármelyik pillanatban elájulhatok.

- Szerintem túl sokat foglalkozol mostanában ezzel a rajzzal. Örülünk, hogy három ötöst kaptál érte, de attól még nem kell bizonygatnod magadnak, hogy létezik a srác, akit lerajzoltál. - mondta anya, mire csalódottan lehajtottam a fejem.

- Srác? Miről van szó? - szólt közbe apa.

- Az most nem lényeg Johnny - intette le anya.

- De én, akkor is láttam - tettem karba kezeimet.

- Rendben Jimin, mi hiszünk neked. Csak ne várd azt, hogy minden utcán ott fog lenni. - karolt át apa, mire bólintottam egyet.

- Nem várom - válaszoltam neki.

- Jimin, gyere játszani velem - szólalt meg Jae, mire mosolyogva bólintottam neki.

- Menjünk - biccentettem a nappali felé, mire tapsolva ugrándozni kezdett.

Hallottam, hogy anyáék még beszélnek a témáról, de én tudom, hogy mit láttam. Tudom, hogy őt láttam, még ha senki nem is hisz nekem. Azért ennyire nem lehetek őrült, hogy két percig őt képzeljem valahova vagy még is? Már engem is elbizonytalanítottak anyáék, de kiállok a vélemény mellett, miszerint tényleg a megtervezett ideálom állt velem szemben a boltban.