Nagyon el vagyok maradva a fejezetekkel...

És ma nem jött ki a 9. rész...Pedig...

!!!Spoiler!!!

Marichat erkélyjelenet és a korizós szuperhős ruhák is benne lettek volna (elvileg).

Még régebben (majd' fél éve) én is megírtam a saját kis erkélyjelenetem, de szerintem a sorozatba azért nem teljesen így lesz...XD De ki tudja...              

-Plagg, karmokat ki!
Kiugrott az ablakon, majd tetőről tetőre végig járta a várost. Az iskola tetejére érve meglátott valakit az erkélyen a pékség felett. Ahogy jobban megnézte csak is Marinette lehetett az. Vajon mit csinálhat ilyenkor? Közelebb merészkedett, de ezzel csak azt érte el, hogy lezuhant a lány erkélyére.
-Fekete Macska!?
-Ó,izé...helló-mondta zavartan Macska.
-Te mégis mi a francot keresel itt?-kérdezte a lány dühösen, de kissé ijedten.
-Hát,ööö...izé...csak erre jártam-dadogta a fiú.
-Aha-mondta lány.-És minden rendben? Nem szoktál sokat erre járni.
-Igazából minden rendben-válaszolta Macska.-Csak hát, a lányok. Tudod, nem egyszerű.
-Ha így mondod biztos-mondta mosolyogva a lány.
-Miért? Voltál már szerelmes?-kérdezte a fiú.
-Hogy én?-jött zavarba Marinette.-Ami azt illeti...
-Ugye, hogy milyen fura tud lenni? Főleg amikor bármit csinálsz, hogy észrevegyen,de ő azt hiszi csak viccelődsz...
-Ja, és csak barátként tekint rád...
-Mindenki azt hinné ti lennétek a tökételes pár, de folyton olyan elutasító...
-Meg amikor megpróbálsz kinyögni előtte egy értelmes mondatot, de belezavarodsz, és mire sikerült volna már valaki más lecsapott rá...
Sokáig beszélgettek így. Macska nem tudta nem észrevenni, hogy Marinette szemei, hogy csillognak a holdfényben. Ez a lány annyira megértő,kedves, és pont ugyanazt érzi mindennap mint ő. Miért nem vette ezt még észre? Közelebb lépett hozzá.
-Macska?
-Marinette...-mondta a fiú, és megcsókolta. A lány úgy meglepődött, hogy majdnem felsikított,de aztán behunyta a szemét, mert eltöltötte az a fura édes-keserű érzés amitől virágok nyílnak az ember gyomrában.
-Ne haragudj-suttogta Macska.-Én csak...
-Semmi baj-mondta alány.-Köztünk maradt.
-Akkor jó-válaszolta a fiú, majd percekig csak bámulták egymást.
-Későre jár-mondta Marinette, és hátra lendítette a haját.-Ideje menni.
-Igen-bólintott kissé szomorkásan Macska.
-Szia!-köszönt a lány, majd elegáns mozdulattal eltette a kerek zsebtükrét, amit eddig kitudja miért szorongatott, és indult a szobája felé.
Macskát olyan érzés fogta el mintha ez a jelenet már megtörtént volna vele. De mikor is?
A felismerés villámként csapott bele. Hát, persze! A legutóbbi harcuk Robbantóval. Annyira meglepődött, hogy lezuhant az erkélykorlátjáról.
-Macska!-kiáltott utána Marinette.
-Katica...-mondta szinte suttogva a fiú, amikor újra az erkélyen volt.-Te vagy Katica...
Marinette-et leütötte a sokk.Hogyan? Mikor? Miért jött rá?
-Már, hogy én lennék Katica?-értetlenkedett a lány.-Az a Katica? Na, ne röhögtess. Eltudsz engem képzelni, hogy piros kezeslábasban mentem meg a várost?-majd viccből Katicát utánozva ugrálni kezdett.-Há, én vagyok Katica. Minden gonoszt legyőzök! Szerencse talizmán!Gyerünk! Tikki, pöttyöket fel!
Marinette a szája elé kapta a kezét, de már késő volt. Kimondta a varázsigét. Leleplezte saját magát. Egy pillanat múlva már teljes harci díszben Katicaállt társával szemben.
-Ó, mit tettem...-motyogta a lány.
Macska úgy meglepődött, hogy megint lecsúszott az erkélyről, de most szerencsétlenebbül mint az előbb. A gyűrűje beakadt egy virágládába, és lecsúszott az ujjáról. De nem esett baja mert Katica jojója az utolsó pillanatban elkapta, és visszarepítette az erkélyre.
-A...A...Ad...Ad...Adrien Agreste!?-dadogta Katica teljesen ledöbbenve.
-Igen,eltaláltad-mondta a fiú, és kihalászta a talizmánját a virágládából.-Asszem, ezen az éjjelen mindketten lebuktunk,Bogaram!
-Ja, izé...aha-motyogta a visszaváltozott Marinette.
Adrien odalépett a zavarban álló lányhoz.
-Nagyon szép vagy ma este, Bogárkám!-mondta vigyorogva.
-K...k...köszi-pirult el Marinette.-De te nem Katicát szereted?
-De igen, őt szeretem-mosolygott Adrien.-Meg a lányt a maszkja alatt.
-Tényleg?
Adrien odahajolt hozzá.
-Tényleg-súgta a fülébe.
-Mert...mert én meg téged...sze...szeretlek.
-Ó, tényleg?-kérdezte viccből Adrien.
-Tényleg-nevetett Marinette.
Csak nézték egymást.Arcuk vörös volt, a szívük szerelmes, és ajkaik lassan közeledni kezdtek egymáshoz...

(Részlet a "Csók az erkélyen" c. novellámból)