Nem bírtam kiverni a fejemből. Minden nap azon gondolkodtam, vajon tudja e a titkomat. Semmilyen erre utaló jelet nem adott az elmúlt egy hétben, pedig lett volna rá alkalma. Reggel velem jön le, annak ellenére, hogy vannak óráink, ahol nem egy teremben vagyunk. Délután addig nem ül le ebédelni, amíg meg nem érkeztem. Állandóan velem akar lenni, és őszintén szólva ez nem is zavar, elvégre nagyon kedves velem, csak kissé feszengek tőle. A tudattól, hogy azért csinálja ezt, hogy ne féljek, mikor bejelenti, hogy tudja az egészet.

Talán csak az a baj, hogy Seijiből indulok ki. Ha valami olyan baj van, ami kissé túlnövi a határait, nem mondja el rögtön, előtte puhítgat, hogy ne csattanjon akkorát. Kiskoromban is ezt csinálta, és a mai napig nem nőtte ki. De Jungkook nem lehet ilyen...

- Rona! - hallottam meg a nevem Mr. Choitól. Amint hátrafordultam, megláttam a ballonkabátos, öregedő tanáromat, amint felém kocog.

- Baj van?

- Nincs - zihálta. - Csak a szokásos. Három nap múlva itt a fesztivál. A diákjaim összeírtak pár lehetséges feladatot. Átnéznéd nekem, melyikeket lehetne jóváhagyatni?

- Persze - vettem át az iratokat. - Nagy gond lenne, ha idén én is neveznék?

- Oh - kerekedtek ki a szemei. - Most megleptél. Kivel indulnál?

- Jungkookkal - vágtam rá. - Gondoltam, velem jár a legjobban, elvégre neki ez lesz az első.

- Remek ötlet - csillant fel a szeme. - Ti ketten elég jól kijöttök. Szoktam látni, ahogy együtt mentek ebédelni.

- Csak barátkozunk - állítottam le a pletyka keletkezését. Bár Mr. Choi az utolsó, akiből kinézem ezt. - Igyekszem úgy viselkedni, ahogy azt elvárják tőlem, neki pedig segíteni mindenben, amíg be nem illeszkedik.

- Bárcsak minden diákom ilyen lenne. Könnyebb lenne az életem. Holnap keress meg ezekkel - kocogtatta meg a kezemben levő papírokat, mire bólintottam.

Megvártam, amíg lefordul a folyosón, csakis utána indultam el a másik irányba. Egy pillanatra el is felejtettem, miért indultam, ezért megálltam, ám ekkor egy kéz kinyúlt a fordulóból, és berántott a két folyosó közötti beugró részbe.

- Ha zavarlak, miért nem mondtad? - felnéztem a férfire, és szembetaláltam magam egy dühös ábrázatú Jungkookkal. Úgy nézett ki, mint aki most kelt fel. Tincseinek egy része felfelé kunkorodott, mint akit megcsapott az áram.

- Szóval hallgatóztál - nevettem fel, és léptem el tőle, ám ezzel csak azt értem el, hogy a hátam a falba ütközött. - Tudod Jungkook, nem minden az, aminek látszik. Ahogy én se. Tettetnem kell a mintadiákot, hogy ne legyen gondom a tanárokkal. Ha zavarnál, hidd el, megvannak a módszereim egy férfi lekoptatásához - kacsintottam felé. Azonban komor ábrázata cseppet sem változott. Helyette felemelte a kezét, és a fejem két oldalához emelve közrezárt. Nem tudtam semerre menekülni, ezért mellkasom elé húztam a kezem, hogy tompítsam a közeledő alakját. Feje a nyakamba kötött ki, ismerős érzést váltva ki belőlem.

Mikor beleestem a gödörbe, akkor is így tett, csak akkor még szagolgatott is. Most viszont, elfordította a fejét, mintha a vállamra akarna feküdni, és sóhajtott egyet. Rögtön utána, morgó hang ütötte meg a fülem, amitől elszállt minden félelmem. Megveregettem, majd meg is simogattam a hátát, és felnyúltam a fejéhez, hogy lelapítsam a haját.

- Menjünk enni - csendben bólintott, de addig nem mozdult meg, amíg el nem toltam magamtól, és nem kezdtem el húzni. Az ebédlőben sem beszélt, ami kezdett aggasztani. Pedig lett volna miről, elvégre nyakunkon a fesztivál. Amint ebbe belegondoltam, mintha meghallotta volna, rákérdezett.

- Jut eszembe. Mit fogsz felvenni a bálba?

- Hogy érted? - kérdeztem vissza. Láttam rajta, hogy nem érti ő se, mire gondoltam, ezért letettem a villámat, és felkönyököltem az asztalra. - Azt mondtam, leszek a párod a versenyben. Azt nem, hogy utána elmegyek veled a... buliba - húztam el a számat. Elvégre nem lehet bálnak nevezni. Az egy kulturális szórakozás, értelmes közösségben. De amit ezek művelnek, és fognak is, az nem nevezhető annak.

- Miután kidolgoztuk a belünket a fahordással, biztos, hogy meghívlak táncolni.

- Miért tud egy magadfajta táncolni? - nevettem fel. Jungkook is víg mosolyra húzta a száját, és már kezdett volna mondani valamit, ha nem lépnek közbe. Szemei vörösen kezdtek izzani, szája enyhén tátva maradt, és nagyot szippantva a levegőből, oldalra pillantott.

Az ebédlő nyüzsgő légköre egy pillanat alatt vált fagyos némasággá. Az ajtóban megjelentek az ikrek, akik beképzelt vigyorral az arcukon körülnéztek, és megelőzve a sort, kikérték az ebédjüket. Nem értettem, miért jöttek le, elvégre a két évem alatt amit itt töltöttem talán egyszer láttam őket itt enni, az is karácsonykor volt.

- Jungkook - szólítottam nevén a férfit, akit szinte megbabonázott a két másik igaz alfa jelenléte. De nem a legjobb értelemben. Megfeszültek az izmai, csikorgatta a fogait, mintha készen állna a támadásra. Tudtam, hogy el kell vonnom a figyelmét, mert ha az a két jómadár észreveszi a hivalkodó stílusát, biztosan leszólítják. - Jungkook, kérdezni akarok valamit - nyúltam át, és fogtam meg a kezét.

- Igen? - fordult felém rögtön. Szemei egy pillanat alatt változtak vissza izzó vörösből mélybarnává. Úgy gondoltam, ez egy remek lehetőség lenne kicsit többet megtudni arról, mit vett észre rajtam. Éppen ezért nyíltan rákérdeztem, ciki, vagy sem.

- Nekem milyen illatom van? - Jungkook kíváncsi, és nyílt személyiség. Kizárt dolog, hogy magába tudná tartani a tényt, hogy omega vagyok. Már ha tudja. Éppen ezért kérdeztem pont ezt. Ha a legkisebb jelét meglátom, felállok, és menekülőre fogom.

- Neked? Rona illatod - oldalra biccentett fejjel felhúztam a szemöldököm. Nem kellett megszólalnom ahhoz, hogy hallja a ,,ez most komoly?" kérdést. Megtörölte a száját, és felnézett a plafonra. - Hmm. Nem tudom megmondani - ejtette le a fejét, és nézett rám. - Kellemes, nem arról van szó, sőt. De... Olyan mintha az illatod össze lenne zavarodva, és ezért nem tudom kivenni, mit is érzek.

Meglepve ültem előtte, és néztem a gondolkodó arcát. A szer miatt nem érzi, mivel elnyomja, de azt nem gondoltam volna, hogy nem ad nekem saját illatot. Így viszont veszélyben vagyok. Ha ő nem képes erre, akkor egyik alfa se. Most viszont ki kell találnom valamit, amivel húzhatom az időt. Nehogy megkérdezze, honnan jött ez a kérdésem.

- Már az oviban megtanítják, hogyan tudod elkülöníteni a fajtársaidat a másiktól, szag alapján. Hogyhogy neked nem megy?

- Megy - vont vállat. - Becsukott szemmel is képes lennék megtalálni téged. Csak épp nem az miatt, amit tanítottak.

- Ezt, hogy érted?

- Nekem - vett egy nagy levegőt, és szaggatottan kifújta, mielőtt válaszolhatott volna. - Magántanáraim voltak. Nem jártam óvodába, se iskolába. Ez az egyetem az első, ahol közösségben vagyok. Talán ezért is van az, hogy csak veled barátkozok, azt is azért, mert te jöttél hozzám elsőnek. Tudod, néha még azt se engedték meg nekem, hogy egyedül fürödjek. Mindenben segíteni akartak.

- Ja azt vettem észre - nevettem fel de rögtöm a fejemhez kaptam, mikor az értetlen tekintetével találkoztam. - Mármint... nem vagy valami szégyellős.

- Miért mondod ezt? Annak kéne lennem?

- Nem dehogy - ráztam meg a fejem és szegtem is kicsit le, mielőtt elpirultam volna. - Sajnálom, ezt.. Nem gondoltam volna - aprót bólintott, de nem fűzött hozzá semmit.

- Ha már itt tartunk, nekem milyen illatom van? Te jártál oviba, akkor meg tudod mondani. Ezt még senki se kötötte az orromra.

- Nos, igen. Citrom, fenyő és menta.

- Lehet ezért - húzta el a száját gúnyosan. - Rém büdös lehetek.

- Bizarrul hangzik ugye? - nevettem fel. - Igazából nagyon finom. Egyik se nyomja el a másikat, vagy lóg ki erőteljesebben. A te illatod nagyon kellemes. Messziről megérzem, ha jössz.

- És Seijinek?

- Tölgymoha, és magnólia.

- Hmm - gondolkodott el. - Szóval az omegáknak finomabb illatuk van, míg az alfáknak erőteljesebb.

- Mi? - képedtem el. - Ezt ennyiből leszűrted? - Értem én, hogy nem járt suliba, de olyan keveset tud a világunkról. Mégis mit tanítottak neki az állítólagos magántanárai, ha az alapokkal sincs tisztában? Nem tudja megmondani, milyen illatot érez a másikon, de azt meg tudja mondani, kihez tartozik? Sose találkoztam még ilyen vérfarkassal.

- Igen. És neked - sandított felém.

- Nem tudom. A sajátomat nem érzem.

Egy nagy frászt. Ha nem nyomná el a szer, mindenhol levendula és vanília illat lenne. Utálom.