Még sosem találkoztam olyan vérfarkassal, akinek ne lenne emberi alakja. Tudom, hogy az egyszerű farkasok hogy néznek ki, de ő messze túltesz rajtuk. Gyönyörű példány, ami egy igazi alfához illik. De akkor vajon miért nem mutatja meg az emberi arcát? Az egyetem több kilométeres területén nincs semmi. Nem lehet, hogy csak úgy elkóborolt.

- Te jó ég... - bukott ki belőlem, mikor megláttam a vér szag forrását. Az erdő közepén egy hatalmas gödör volt ásva, amibe halott tetemeket dobáltak. - De hisz én ismerem őket - mutattam az egyikre, akire határozottan emlékeztem. - Ők az iskola diákjai. Voltak - tettem hozzá. A farkas morogni kezdett rájuk, és le akart menni, de a föld beomlott a mancsa alatt, így kénytelen volt visszaugrani mellém. - Nekem.. Szólnom kell valakinek! - amint kimondtam, megfordultam és letörölve a könnyem futásnak eredtem. Sosem láttam még ennyi halottat. Mind falfehérek és megkínzottak voltak. Vért nem láttam, mégis beborította őket a szaga. Itt valami nem stimmel.

Ahogy kiértem az erdőbe, eszembe jutott hátrahagyott társam, és megfordultam. Gondolhattam volna, hogy ő nem jön velem. Megráztam a fejem, és befutottam a folyosóra. Azonban egy férfi keresztezte az utamat, akinek amint nekimentem, lehuppantam a földre.

- Ro, jól vagy? - a becézést hallva tudtam, kibe futottam bele. Felemeltem a kezem, ő pedig rögtön segített felállnom.

- Sietek, úgyhogy gyorsan mond - pillantottam fel a bátyámra.

- Velem kell jönnöd. Híreim vannak.

- Seiji, mondtam, hogy sietek! - kiáltottam. Nem érdekelte, megragadta a kezem, és húzni kezdett a kis zugába, az orvosi szobába. - Nem érted? Beszélnem kell a tanárokkal!

- Ők is beszélni fognak veled - vágta vissza, amivel elérte, hogy leüljek, és befogjam. - Hallottam mi készülődik. Mostanában feltűnt, hogy sokkal kimértebbek, mint eddig bármikor. Holnap jönni fog hozzánk egy vendég. Egy igaz alfa, valami nemes családból.

- Nem nagy ügy - vontam vállat. - Eddig ketten voltak, most hárman lesznek - Seiji megigazította az előre csúszott szemüvegét, és beletúrt a barna tincseibe.

- A tanárok azt akarják, hogy te foglalkozz velük.

- Mi?! - csattantam fel. - Miért? Nem tudja egyedül kitörölni a seggét, vagy mi?

- Mint mondtam, nemesi családból származik. Gondolom ez azt jelenti, hogy az egója a plafonon lesz, míg az agyi kapacitása a béka segge alatt. Ezért akarják rád bízni. Nem tudják, hogyan jönne ki a másik igaz alfákkal.

- Kezdem unni, hogy én vagyok a tanárok kedvence - motyogtam az orrom alatt.

- Ro, még nem késő. Ki tudlak menteni innen. Menj haza, és éld az életed. Ez a hely veszélyes rád nézve.

- Ne aggódj. Minden oké, már megszoktam.

- Számoltam egy kicsit - vette komolyabbra a hangvételt. Átnyújtott egy táskát, amiben a jól ismert injekciók voltak. - Ha nem hagyod abba időben.. Nem fogod itt megérni a hat évet.

- Ezt meg mégis hogy kell érteni?

- Ha meghal a farkasod, meghalsz vele te is. Mivel most elnyomod, legyengíted, így nem tud megvédeni. Két lehetőség maradt. Vagy behódol, és a tudtodon kívül egyszer csak meghal, vagy felemészt, azt pedig tudod, mivel jár.

- Tudom - suttogtam. Lehunytam a szemem, és egy pillanatra kizártam mindent. Sikolyokat hallottam, vért láttam a kezemen, és magam előtt mindenhol. Tizenkét éves voltam, mikor árva lettem. Addig az apám nevelt, aki mindent meg akart adni nekem, de a hatalommániája az őrületbe kergette. Nem hallgatott a farkasára, így az fellázadt ellene, és... Egyszerű szörnyeteggé változott, aki gyilkolni kezdte az ártatlan embereket. Seiji szülei akkoriban vadászok voltak, és az utolsó percben megmentettek. Akkor vettek magukhoz, amit azóta nem bírtam meghálálni. Ezért is nem akartam a nyakukon maradni, mint nyűg. Így is sokat bántottál őket Seiji miatt, aki omegának született két béta szülőtől. Hiába, Mendel törvényeinek nem lehet parancsolni. - Most megyek - intettem. - Kösz bátyó! - lengettem meg a táskát, mielőtt kiléptem a szobából. Ám mégis visszafordultam, mikor eszembe jutott az erdőben történt dolog. - Ma megharapott egy vámpír.

- Mi?

- A részletek nem fontosak. Lehet ettől bármi bajom?

- Had nézzem! - állt elém és igazgatta el a harapás elől a hajam. Nem méregette sokáig, halkan sóhajtotg egyet, majd elővett egy krémet a fiókból. - Nem lesz bajod.

- Hogy érted? Hisz megharapott!

- De nem látok fertőzést - felelte higgadtan, miközben bekente a nyakam. - Tudod, a vámpíroknál is van valami hierarchia. Mint nálunk. Ha egy igaz alfa harap meg egy embert, átváltozik, ha viszont egy omega, nem lesz semmi baja.

- Tehát... Egy a fajában legalacsonyabb szintű vámpír támadott meg..

- Lényegében igen.

- Kösz Seiji - megpusziltam az arcát, és már mentme is tovább.

Sebesen, de példamutatóan szigorúan sétálva indultam el a folyosón a tanári felé. Szerencsémre voltak bent, mivel az ajtó résnyire nyitva maradt.

- Mikor jönnek a cserediákok? - hallottam meg az egyik tanár hangját, amitől a kezem megállt a levegőben, mielőtt kopoghattam volna.

- Nem tudjuk. A beszerzők még nem tudtak elegendő különlegest összegyűjteni.

- Észre fogják venni! - szólalt fel Mr. Choi, a vadászat tanárom. - Nem hagyhatjuk ezt tovább!

- És mit javasolsz? Nem tudjuk, ki a felbujtó! Sajnos nem tehetünk semmit addig, amíg ki nem nyomoztuk, ki öli a diákjainkat.

- És ha elfogynak? - vágott vissza. - Ha rájönnek, hogy a barátjuk, aki egy nappal előbb még velük volt nem elment, hanem meghalt?

- El kell tennünk mindenkit láb alól, aki gyanakszik. Nem hagyhat ez az ügy fekete foltot a vérfarkasok leghíresebb egyetemén - az igazgató szólalt fel, ami meglepett. Mi a franc folyik itt? - Aki kérdezősködik, úgy végzi, mint a többi. A gödörben.

- Hogy lehet ennyire kegyetlen? Ők a maga diákjai - felelte Mr. Choi.

- A fajunk védelme és titokban tartása fontosabb, mint pár nyamvadt egyetemista! Erről nem nyitok vitát. Készüljenek fel a holnapi fogadásra. A legnagyobb támogatónk fia fog érkezni.

Felkaptam a fejem, és elrohantam a folyosó végére. Bebújtam a szekrény mögé, és reménykedtem, hogy az igazgató nem erre akar jönni. Hosszú percekig csak bámultam magam elé, mint egy zombi. A hallottakat akartam rendbe rakni a fejembe, megoldást keresni, mert ez túlságosan brutális ahhoz, hogy igaz legyen.

Nem beszélhettem róla senkinek. Bárki, aki erről tudomást szerez, veszélyben lesz. Senkire se számíthattam. Cserediákok... Diákgyilkosság. Ki képes erre? A vérfarkasok rettentő kifinomult élőlények, sok kell ahhoz, hogy megölj egyet. Valakinek mégis sikerült. Az a gödör tele volt, tehát nem most kezdték. És ez nekem fel se tűnt. Ugyan olyan szörnyű vagyok, mint a tanárok.

- Rona, mi a baj? - hallottam meg Jeonjun hangját.

- Kicsit elfáradtam - hazudtam egy nagy sóhajjal. - Nem volt kedvem a szobámban gubbasztani. Te mit csinálsz erre?

- Téged kereslek. Vivi szólt, hogy segítsek neki, mert nem talál.

- Oh - bólintottam. - Már megyek is. Gondolom az erdőben fog várni - Jun bólintott, én pedig felvillantottam egy félmosolyt, és elindultam. A tanárit jó messze elkerültem, bár tudtam, hogy ha most nem, majd este jelenik meg valaki a szobámban, hogy tájékoztasson.

Az erdőbe érve nem kellett sokáig keresnem őket. Vivi ígéretéhez híven hozta a párját is, aki egy alacsonyabb, térdig érő barna hajú lány volt. Alig láttam rá az arcára, úgy belelógtak a hosszú tincsei.

- Még egyszer köszönöm, hogy elvállaltad - ölelt át. Bólintottam, és belekezdtem a rizsába, amit már kívülről tudtam. A bevésődési ceremónia olyan nálunk, mint az embereknél a templomba járás. Én mind a kettőt értelmetlennek látom, de nyíltan sose szólom le vagy alkotok negatív véleményt. Mert tudom, hogy ez másnak fontos. Ez az egész abból áll, hogy elmondjuk a szent könyvben leírtakat, és az alfa megharapja a párját. Ezt általában nem szokták egymás között elintézni, ugyanis kell a harmadik fél, aki megerősíti. Olyan, mint egy tanú. A kapcsolatukkal őt is bevonják, mert később nem tagadhatja le, hogy ott volt, és látta.

Én személy szerint nem tartok ennek túl nagy jelentőséget. Szerintem ma is él olyan pár a világban, akik egymás között oldották ezt meg, harmadik fél bevonása nélkül. De mint mondtam, nem ítélem el azokat, akik szeretnének ebben hinni, és tartják magukat a hagyományokhoz.

Másfél óra után elköszöntem Viviéktől, és jöjjön aminek jönnie kell alapon visszamentem az épületbe. Elfordultam a saját házam felé, remélve, hogy tanármentesen feljutok a szobámba, és az automatából ihatok egy kávét, de a lépcsőre érve láttam, hogy Mr. Choi épp lefelé tart. Nagy mosoly terült el az arcán, mikor észrevett.

- Téged kerestelek. Merre jártál?

- Csak kimentem sétálni Vivivel - feleltem.

- És a táska? - mutatott a kezemben levő tárgyra. Arra nem volt időm, hogy felvigyem, így egész végig a kezemben volt.

- A rajz cuccaim vannak benne.

- Értem. Nos, nem akarlak sokáig feltartani, biztosan fáradt vagy. Holnap jön egy új diák, akit szeretnénk, ha te vezetnéd körbe. Mutass meg neki mindent, és ha lehet nagyon részletesen mesélj neki az itteni szokásokról.

- Gondolom fontos, ha ennyire törődni kell vele. - Nem akartam gyanús lenni, aki csak csendben bólogat. Bár így se kizárt, hogy az idő múlásával megsejtenek valamit. Nem vagyok valami jó a titkolózásban, ezért szoktam minden bajommal a bátyámhoz futni.

- Nos igen, eléggé. A legnagyobb támogatónk fia. A lényeg, hogy rád hagynám őt. Benned bízok a legjobban, Rona.

- Rendben - egyeztem bele. Elvégre, mi mást tehettem volna. Amíg ki nem derül, mi folyik itt, még jobban meg kell húznom magam. Csak így maradhatok életben. Ha szerencsém van, megláthatom azt, amit a tanárok nem, és rájöhetek, ki öli a fajtársaimat.