- Rona, nem vagy magadnál. Nem ölhetem meg a gyereked!

Megnyalta az arcomat, és hozzám bújt. A kétség erős kalapácsként sújtott le rám, Zokogni kezdtem, és kérleltem Keylát, hogy szánjon meg, de nem akarta. Az arcomhoz emeltem a kezem, de valami hidegbe ütközött. Megláttam a gyűrűmet, és hirtelen eszembe jutott. Megdörzsöltem a szélét, amitől a kis hegy kiugrott, és már lendítettem remegő ujjaimmal szorított öklöm, mikor az ajtó kivágódott.

Jungkook berontott, és mögötte rögtön Roxon is. Kook elkapta a kezem, és oldalra húzta, míg Roxon Keylára morgott, aki szegény teljesen a földre lapult, és mancsát a szeme elé tette.

- Mit művelsz? - kiáltott rám. - Nem ölheted meg!

- Nem akarom őt! Háborúba készülünk Jungkook, mi lesz ha ott hal meg? Vagy ha én is megyek vele? Milyen élete lenne.. Nem vagyok kész az anyaságra.

- Jó anya lennél - levette a gyűrűmet és eldobta az ágyra, majd leült elém, közrefogta az arcom és letörölte a könnyeimet. - Én pedig ígérem, jó apa leszek. Nem foglak elhagyni titeket. És hidd el, minden rendben lesz, amíg velem maradsz. Csak kérlek - rásimított a hasamra, és a vállamra hajtotta a fejét. - Ne bántsd Lunát.

- Luna? - lepődtem meg, Kook csak egyetértően bólintott.

- Álmomban meglátogatott. Azt kérte ,,védj meg anyától". Először nem értettem, de hamar összeraktam a képet. A tartózkodásod, a titkolózásod és ő. Futottam ahogy tudtam, mert láttam, hogy ez lesz a vége.

Lepillantott Keylára, de nem mint hóhérra. Bólintott felé, mire Keyla megnyalta a szája szélét, és visszahajtotta fejét a mancsára. Roxon pedig Keyla nyakára.

- Halld te is őt, Rona - Jungkook óvatosan a kezemre fogott, és közrezárta sajátjával a hasamon. - A lányunkat. Élni szeretne, és szeret minket. Alfa lesz, mint az apja.

- Igaz alfát nem szülhet omega - ábrándítottam ki, mielőtt nagyon beleéli magát. - Ez biológia.

Régebben, úgy pár ezer éve ezért erőltették a testvérházasságokat. Igaz alfát csak igaz alfa szülők hozhatnak a világra.

- Nem baj. Legyen alfa, béta, vagy omega, nem számít. Egészséges legyen. És vegye rá majd az anyját egy öcsire.

- Mi? - csaptam nyakon, amit ő hangos nevetéssel reagált le. - Még meg se szültem te meg-

- Igen - vágott a mondatba. - Gyerekeket szeretnék. És legalább egy fiút. De ha nem lesz az se baj, majd kergetem a lányaim kérőit.

Oh, Kook... Csak menjen le minden gondunk zökkenőmentesen, és utána tárgyalhatunk.

- Megjegyezve - célozta felém csábos mosollyal és ravasz kacsintással.

Az idilli pillanat nem tartott sokáig. Jungkook hirtelen felszegte a fejét, és szagolni kezdte az általam még érezhetetlent. Szeme izzani kezdett, az ágyra ugrott, és az erdőre figyelt.

- Megjöttek? - fogtam a vállára, mire bólintott. - Hagynunk kell nekik, hogy elvigyenek. Értem jöttek, nem halhat meg senki.

- Nem jó ötlet.

- Utánunk tudsz jönni. Ha téged is elkapnak lehet nem oda vinnének, ahova engem. Kérlek, ne mentsd meg vagy avatkozz közbe. Feladom magam Seijiért.

- Rendben. De amint úgy látom, hogy bántani akarnak megölöm mindet - nézett rám. Szemeiben egy csepp könyörületet sem láttam, sőt, a barna melegség eltűnt, és helyét fekete sötétség vette át. Mégis elengedett.

***

Hemi a kezemet fogta, miközben felajánlkozva az ellenségnek, fegyvertelenül kisétáltunk az udvarra. A tanárokat értesítettem, hogy mindenről tudok, és ha nem akarnak több áldozatot és magyarázkodást, akkor tartsák bent a diákokat. Nem lett volna értelme tervet vagy cselszövést gyártani, nem tudtuk, mi várt ránk. Csak annyit tudtam, hogy el kell mennem velük azért, hogy tegyek értük valamit.

- Keyla - szólítottam meg őt a fejemben. Az alfa szerből alig maradt valami a testemben, most közelebbinek éreztem magamhoz mint eddig bármikor. - Kérlek ne hagyj magamra. Legyél velem mindig.

- Ne aggódj. Kitartok melletted.

Amint beértünk az erdőbe, Hemi nyögött egyet, és a nyakához nyúlt. Egy hegyes tűt szedett ki a bőre alól, amitől azonnal összeesett. Megpróbáltam elkapni, de le kellett térdelnem. Én is éreztem, hogy valami szúrja a nyakam, de nem foglalkoztam vele. Hemi szépen lassan elaludt, a szervezetem viszont próbált harcolni az álmosító méreg ellen.

- Csodálatos! Még ennyi év után is elviseli a tested a hormonokat. Vele óvatosan bánjatok! Különleges nekem! - nem láttam már semmit, csak hallottam, amint a férfi utasítja a többieket, akik felemeltek. Lassan eltűnt minden körülöttem, és csak a sötétségben lebegtem. Ijesztő volt egyedül, nem tudtam hol vagyok, merre visznek, és vajon Jungkook fogja e őket tudni úgy követni, hogy ne vegyék észre. Velem tehetnek bármit, csak neki ne essen baja. Bár, Roxon erről tenni fog, ha úgy adódna.

Amint kinyitottam a szemem, kényszerítettem a testem az engedelmességre. Mindenem zsibbadt, mégis felnyomtam magam, hogy körbe tudjak nézni. Egy fehér szobában ébredtem, egyedül. Hemi-nek nyoma sem volt, se egy ajtó, se egy ablak. Minden bizonnyal el vannak rejtve, ahogy a kamera is, amin keresztül most engem figyelnek. Ebben biztos vagyok.

Nem kellett sokat várnom a társaságra. Egy öreg férfi, és Seiji jöttek be az ajtón, mégse tudtam örülni neki. A nyakára valami fémes bilincset tettek, az arca sápadt volt és meggyötört. Még csak rám sem nézett.

- Ennyi év után is így tudok neked örülni. Nem lett nálad jobb teremtményem Rona.

- Szóval maga az a szörnyeteg, aki elrabolja a farkasokat, hogy kísérletezzen rajtuk.

- Nem vagyok szörnyeteg. Inkább egy megváltó - tette szét a kezét. - Erőt adok az erőtlennek.

- Miközben több száz ártatlan az életét veszti - köptem felé gúnyosan szavaimat, ami nem tetszett neki.

- Ne róluk beszéljünk, hanem inkább rólad. A te erődet muszáj vagyok tovább vinni. Több omegán és emberen is próbáltam azt, amit rajtad, de egyik se élte túl. Gyenge volt a szervezetük. Ezért kellesz nekem te.

- Engedje el a többieket! Ha én kellek magának ők feleslegesek! - direkt Seijire néztem, aki továbbra is üveges tekintettel bámult lefelé. Megbabonázták? Kimosták az agyát? Miért nem néz rám?

- Ugyan már, nem lenne értelme elengednem őket. Amint végeztem veled, úgy is visszajönnének hozzád.

- Hozzám? - lepődtem meg. Ő csak bólintott, majd oldalra nézett. Seiji hátra nyúlt, ahol állt még egy ember, de őt már nem láttam. Átadott neki egy tálcát és becsukta az ajtót. Seiji előkészített egy injekciót, és megpöckölte a végét, ami fröcskölni kezdett.

- Add be neki - utasította a férfi. Seiji megrökönyödött, látszott rajta, hogy nem tudja, mit tegyen. Félve felém pillantott, de a doki amint észrevette, hogy nem engedelmeskedik benyúlt a zsebébe. Megnyomott valamit, amitől a Seiji nyakát fogva tartó bilincs elektromos impulzusokat sugárzott a férfiba. Fájdalmasan felüvöltött, és térdre rogyott.

A következő pillanatban mikor megállt, elém térdelt, és a nyakamba szúrta a tűt. Hagytam, hogy beadja azt a vackot, mert nem akartam ezt még egyszer végignézni.

- Igen, hozzád - folytatta ott, ahol abbahagytuk. - Alfát fogok belőled csinálni. Amint kimegyünk, mesterséges alfa vegyületekkel fogjuk telenyomni a szobát, amit fel fog erősíteni a testedbe injektált szer. Ki fog alakulni benned egy farkas, aki átveszi feletted az irányítást, és alfává tesz téged. Ezek után akik kint vannak, és még életben maradtak a falkád lesz, ti pedig engedelmesen átveszitek nekem az irányítást mindenki felett.

- Mire lesz jó ez? Miért akarja leigázni a rangsort? A nemesek nem fogják ezt hagyni - egyre kevésbé bírtam beszélni. Görcsölni kezdtem, Keyla fájdalmas nyüszítése majd megsüketített.

- Mire lesz jó ha egy világot fogok uralni? Azt hiszem ezt nem elmagyarázom, inkább majd megmutatom, mikor az élére álltam a te segítségeddel. Menjünk - intett Seijinek.

- Felejtsen el! - kiáltottam utolsó erőmmel. Összeestem, és a fájdalomtól összehúzva magam becsukott szemmel remegtem. Égett a testem minden porcikája, Keyla nem bírt nyugton maradni annyira szenvedett.

És lassan feltűnt egy fekete farkas, aki egyenesen felém sétált a gondolataimban.