Mivel volt még pár órám készülődni, elővettem magamból a lányosabbik énemet, és felkentem egy kis sminket az arcomra. Ha már szórakozunk, nem kéne úgy kinézzek, mint aki most szabadult a kukából. Kócos haj, kissé belőtt arc, amihez társul a tág pupilla, és a szemem alatti karika. Az egyetlen szoknyát, ami a szekrényem mélyén lapult, még a nevelőanyámtól kaptam. Azt mondta, illik hozzám a mély színe miatt, nekem viszont mindig a levendula jutott róla eszembe, amit utálok. Felfogattam a hajam egy díszes hajtűvel, aminek a végén apró liliomok lógtak, és belenéztem a tükörbe.

- Te jó ég, Rona, mit csinálsz? - sóhajtottam. Már nem volt visszaút, ide hallottam, ahogy Jungkook ajtaja becsukódik, ő pedig megáll a szobám előtt. Illedelmesen nem kopogott, vagy nyitott be, várt, hogy kényelmesen elkészüljek. Most valamiért sokkal több kedvem lenne itt maradni, és aludni, mint eddig bármikor.

Kiléptem az ajtón, és felnéztem rá. Ajkai elnyíltak egymástól, szeme kitágult, ahogy végigmért. Még a bokaláncomat is észrevette a hülye magasított talpú cipőm miatt. Sose értettem, hogy bírnak több centis sarokkal úgy ugrálni a nők. Nekem elég ez a megközelítőleg másfél centis kis sarok, amiben még talán nem esek orra.

Jungkook oldalra fésülte a haját, de amint belefúrta csontos ujjait, ugyan olyan összevisszaságba rendeződtek, mint ahogy eredetileg. Imádom azokat a hosszú tincseit. Én is szívesen simogatnám. Ide látom, hogy milyen selymes lehet, pedig még nem is érintettem meg. Fekete nyakkendőt viselt, ami illett a még feketébb felsőjéhez. Úgy nézett ki, mint egy igazi úriember.

- Nagyon csinos vagy - jegyezte meg. Bólintottam, és lejjebb húztam combomon a ruhámat, mert úgy éreztem, megint kilóg a fél fenekem.

- Te se panaszkodhatsz. Igazán jóképű vagy így.

- Ezek szerint máskor nem? - pityeredett el. Megforgattam a szemem, belekaroltam, és elindultam az ajtó felé.

- Ne forgasd ki a szavaim. Ma különösen bosszús hangulatomban vagyok. A végén még megcsaplak. - Kook csak halkan felnevetett, és megfogta a kezem, ami a karjába kapaszkodott. Valahonnan sejthette, hogy nem vagyok a helyzet magaslatán a cipő miatt, mert a lépcsőn különös odafigyeléssel segített le. A bál terem előtt már jócskán hallani lehetett a zenét. Az ajtó előtt egy diák maszkokat osztogatott, amiket amint megkaptuk, fel is raktuk. Az enyém valamilyen hattyúra emlékeztetett, azzal a fehér csipkével az oldalán. Jungkooké fekete volt, egyszerű vonásokkal és díszekkel.

Nem tétovázott, mikor átléptük a küszöböt, átvette az irányítást, és behúzott a tömegbe. Felemelte a karját, és megpördített, így közelebb lépve hozzám. Keze gyorsan találta meg a derekam, és húzott magához, hogy el tudjon indítani a zene ritmusára. Olyan rég táncoltam, hirtelen azt se tudtam merre lépjek. Jungkook combja az enyémnek feszült, így éreztem, mikor nyom, és mikor húzza el. Csak rá figyeltem, bíztam benne, hogy látja az esetlenségem, és ő majd vezet, nehogy beleütközzünk valakibe. Egy ideig csak próbálkozott, de amint megváltozott a zene már nem érdekelte a koreográfia. Ide oda dülöngéltünk, jobbra-balra pörgetett és lendített ki. Hangosan nevettünk, láttam rajta, hogy tényleg élvezi.

Kicsivel később elhúzódtunk a tömegből. Lassú zene jött, mire Kook lesimította másik kezét is a derekamra. Fejem a vállán talált kényelmet, az övét pedig enyhén az enyémnek döntötte.

Egy pillanatra felnéztem a partneremre, de teljesen ledöbbentem. Jungkook csodálattal nézett le rám, mégis volt valami nyugtalanító a tekintetében, amit nem hagyhattam annyiban.

- Mi a baj? - kérdeztem halkan, amennyire hallani lehetett a zenétől.

- Csak próbálok emlékezni.

- Mire? - vontam fel a szemöldököm, amitől az álarc kissé feljebb csúszott. az arcomon.

- Seiji szerint én vittelek be hozzá. Csakhogy én erre nem emlékszem. Megtaláltalak a fánál, utána pedig arra eszméltem fel, hogy bent vagyunk a szobába. Nincs meg a köztes rész.

- Lehet azért, mert megijedtél - kifújta a levegőt, hitetlenkedve pillantott oldalra. Óvatosan felemeltem a kezem, és mikor megbizonyosodtam afelől, hogy nem lép hátra, megérintettem a maszkkal fedett arcát. Felém fordítottam, hogy a szemébe tudjak nézni. - Nem számít. A lényeg, hogy megtaláltál.

Kook tenyerébe fogta a kezem, és egy apró csókot adott a kézfejemre. Lágy mosoly húzódott az arcomra, elöntött a melegség. Ahogy a zene ismét eljutott hozzám, a szívem ellentétesen kezdett dübörgni, mintha ki akarna szakadni.

Az idilli pillanat nem tartott sokáig. Hirtelen minden elcsendesült, a villanyok leoltódtak, a termet megtöltötte a hangos sikítás. Jungkook magához húzott, védelmezőn ölelt, amíg újra látni nem kezdtünk. Senki se értette, mi történt, ezért a DJ újraindította a zenét.

- Jungkook - suttogtam a férfinek, aki lenézett rám. - Eltűntek a tanárok - pillantottam a háta mögé, ahol a vészkijárati ajtó nem lett becsukva.

- Követni akarod őket? - aprót bólintva elengedtem, és a fal mentén sétálva kimentünk az ajtón. Az erdő sötétje még sosem rémisztett meg ennyire. Elég volt benéznem a fák közé, ahol az üresség várt, és máris kirázott a hideg. - Érzem a szagukat. El tudlak vinni oda, ahol vannak.

- Rendben - megfogta a kezem, és futni kezdett. Mögötte mentem, így az ágak nem érhettek el hozzám, amik keresztezték az utunkat. Végül oda lyukadtunk ki, ahol a múltkor a hullákat láttuk. Két tanár állt a gödör mellett, ami ismét tele volt emberekkel, és farkasokkal is egyaránt.

- Ez így nem mehet tovább - sóhajtott fel az egyik.

- Inkább elmész a vámpírokhoz szövetkezni?

- Bolond vagy?

- Akkor ne nyavalyogj. Szerezz még olyan szert, különben emlékezni fognak.

- Mi folyik itt? - suttogta Jungkook, én pedig megráztam a fejem. Nem tudtam összerakni a képet. Mi közük a vérfarkasok dolgainak a vámpírokéhoz? Két külön nemzet, két külön világ. Az ellenségeskedésnek pedig már rég vége van. És mégis milyen szerről lehet szó? Amitől emlékezünk... De mire?

Jungkook mellé guggoltam, de szerencsétlenségemre pont egy nagyobb ágra léptem, ami akkorát reccsent, hogy csoda lett volna nem meghallani. A tanárok elcsendesültek, felgyújtották a hullákat, és felénk indultak. Jungkook lenyomott a földre, és kiugrott a bokor mögül.

- Mégis mit keresel itt? - hallottam meg az egyiket, elég idegesen kérdezni.

- Ezt magától is kérdezhetném. Mit éget, tanár úr?

- Az nem a te dolgod.

- Hé! - ösztönösen összehúztam magam, mikor valaki a fülembe üvöltött. Megfogta a ruhámat, és felemelve kidobott a földre, a másik tanár elé.

- Nocsak-nocsak. Nem egyedül vagy. A kis házi kedvenc Rona - ízlelgette a nevem. Elfogott a hányinger. - A te eltűnésed fel fog tűnni pár embernek, de majd kitalálok valami jó sztorit, miért kellett elmenned. Dobd be a tűzbe - intett a mögöttem levő férfinek, aki felemelt, és elindult velem az égő hullák felé.

Mindegy volt, mennyit kapálóztam, körmeimmel próbáltam fájdalmat okozni neki megsebeztem a vállát, a hátát és az arcát is, ő mégis szorosan tartott.

- Eresszen már el! - kiáltottam. A tűz melegét érezve légszomjam támadt. Sípolt a tüdőm, ahogy próbáltam levegőt venni, szemeimbe könnyek gyűltek. Mégse dobott be. Az utolsó pár méternél megállt, és egyszerűen ledobott. Kezdtem magam rosszul érezni, mintha egy zsák krumpli lennék. Nekik tényleg ennyit ér egy diákjuk?

Letérdelt mellém, és fejet hajtott, ahogy a másik társa is. Előre néztem, mit láthattak, ami ennyire megijesztette őket.

Jungkook eltűnt, a helyén viszont egy hatalmas fekete farkas állt, izzó szemekkel. Láttam már őt. Az erdőben, az álmomban... Most pedig itt. Morgása visszhangzott a fák között. Vitték a hírt. Remegni kezdtem, kezemmel támasztottam meg magam, hogy ne essek össze.

- Lapulj! - hallottam meg Keyla hangját a fejemben. A parancsszónak most nem tudtam ellenállni. Mélyen meghajoltam az alfa előtt, aki lassan, magabiztos léptekkel közeledett felénk, fogát nyaldosva.

- Meg kell értened! Minket is kényszerítenek! - kezdett bele az egyik tanár. Most esik csak le, hogy nem tudom a nevét. Még nem láttam a suliban, mégis éreztem, hogy tanárok. Mi folyik itt? Nem csak a diákokat ölik, hanem a tanárokat is?

- Ha ez kitudódna nagyobb veszélyben lennétek! Tömegpánikot keltene! Muszáj ezt tennünk!

Halkan vettem a levegőt, nem mertem megmoccanni. Mégis úgy éreztem, hogy fel kell néznem rá. Látnom kell még egyszer. A farkas már ott volt előttem, szemei még mindig vörösek voltak, de már közel sem ragyogtak olyan veszélyesen, mint az előbb. Nyüszíteni kezdett, ahogy a tekintetünk találkozott. Megbánást és igazságtalan meglepődést tükrözött a szeme. Felvonyított, és hátat fordítva elfutott a suli felé.

Keyla parancsa megtört, a tanárokkal ellentétben felugrottam, és futni kezdtem Jungkook után. Azonban mire odaértem, elvesztettem őt. Nem ment vissza a terembe, nem nyitott ajtót, mikor fent kopogtattam. Pedig tudtam, hogy bent van.