Másnap az ősziszünetnek hála, még nem kellett iskolába mennünk, így Hermésszel úgy döntöttünk, hogy otthon maradunk, és nem csinálunk semmit. Ez délig még működött is, majd elkezdtem unatkozni. Így úgy gondoltam, hogy segítek anyának az ebéd elkészítésében.

- Na, mesélj, mi újság veled? Mostanában elég keveset beszélgetünk.-fordult felém anya, miután betette a tepsit a sütőbe.

- Nem direkt, csak mostanában elég sok minden történik velem. A suli, Hermész....

- A suli miatt ne aggódj, mindig tanulsz, az év végi vizsgáid is biztos jól fognak sikerülni. Viszont Hermész, már egy másik dolog.

- Miért?

- Szerintem ő próbál felnőttként viselkedni, de ő még mindig csak egy gyerek.- (egy több száz ezer éves gyerek) gondoltam magamban.

- De miért akarna úgy viselkedni, mint egy felnőtt?-kérdeztem értetlenül.

- Nem tudom. Lehet, hogy úgy érzi, hogy csak így tud megfelelni. De szerintem ezt tőle kéne megkérdezned.-mondta mosolyogva, majd elkezdett az emelet felé tolni.

- Jólvan, jólvan, értem.-mondtam, majd már magamtól a vendégszoba felé vettem az irányt. Mikor az ajtó elé értem, kopogtam.

- Gyere.

- Szia. Beszélhetnénk?-kérdeztem óvatosan, miután becsuktam magam mögött az ajtót.

- Persze. Találtál valami új nyomot?-kérdezte.

- Öhm... nem, nem egészen.

- Akkor?

- Rólad szeretnék beszélni.-erre Hermész összeráncolta a szemöldökét. Gondolom ez a téma kicsit meglepte. Mivel nem válaszolt, ezért, leültem az asztala előtti székre, ő meg felült az ágyán, ezzel jelezve, hogy hallgat.

- Miért vagy mostanában olyan komoly?

- Ezt még kérdezned kel?-kérdezte gúnyosan.

- Hát, lássuk csak. A családom eltűnt, ráadásul hamis és ki törölt emlékekkel. Ja, és ha Júniusig nem találunk meg mindenkit, akkor a föld a kipusztulás szélére fog sodródni. Soroljam még?

- Nem. Ennyi elég volt. De értsd meg, hogy aggódok érted. Túl komolyan veszed ezt az egészet.

- Miért, hogy kéne kezelnem?- kérdezte, kicsit megtörve.

- Mondjuk úgy, hogy bízol bennünk. Már nem csak te keresed a családod, hanem hárman is a segítségedre vannak. Közülük az egyik a nagybátyád.

- De egy jó vezető, nem lehet nemtörődöm. – mondta úgy, mintha utánozná valakink a szavait. Majd rájöttem.

- Hermész. Ez nem te vagy. Nem vagy az apád. Nem kell úgy viselkedned, hiszen nem ez a feladatod. Ráadásul itt sincs. Te a tolvajok, és a vándorok istene vagy, ráadásul még hírvivő is. Nem tudom miért, de én mindig úgy képzeltelek el, hogy egy nemtörődöm, jófej isten vagy.

- De muszáj komolyan vennem. Nagyon sok minden múlik rajtam.

-Nem. Nem csak rajtad.-mondtam, majd óvatosan megfogtam a kezét, és a szemébe néztem. Láttam rajta, hogy teljesen megtört és csak egy állarc mögé rejtőzve láthattuk eddig.

- Igazad van.-mondta, majd egy csibészi mosolyra húzta a száját.

- Most tisztára úgy viselkedtél, mint egy pszcihológus.-mondta nevetve.

- Na, hagyjál békén.-mondtam én is nevetve, majd megcsaptam a vállát.

- Van egy ötletem.-mondta, majd felpattant és a szekrényéhez lépett, felvette a kabátját és rám nézett.

- Elegyünk egyet kirándulni. Hívd fel légyszi Tessáékat is. Öt perc múlva ott leszünk náluk.

- Miért, hova megyünk?-kérdeztem kíváncsian, miközben a cipőmet húztam.

- Majd meglátod. Viszont a városba kell mennünk, szóval itt van a cím, mert én nem tudom, hogy hogyan lehet oda eljutni. Mármint tömegközlekedéssel. –javította ki magát gyorsan.

- Hát jó.-mondtam, furcsállva, majd elindultunk lefelé az utcán, egyenesen Tessáékhoz. Ők már a házuk előtt vártak minket.

- Elmondanátok végre, hogy hová megyünk? –kérdezte meg a barátnőm is.

- Feleslegesen kérdezed. Úgy sem fogják elmondani.-mert úgy tűnt, már Hádész is tudja, hogy hová megyünk. Legnagyobb meglepetésemre egy vidámparknál kötöttünk ki.

- Mégis mit keresünk mi itt? –néztem csodálkozva körbe.

- Hát annyit panaszkodtál arról, hogy nem vagyok jó fej, gondoltam elhozlak titeket ide. Ráadásul mi még nem jártunk itt.- mutatott magára és Hádészra.

- Még soha ne voltatok vidámparkban? –csodálkoztam

- Mégis mikor lett volna erre időnk?

- Hát nem tudom. Végül is istenek vagytok. – tártam szét tanácstalanul a karom.

- Na, elég volt. fejezzétek be a huzakodást, és menjünk már be. – ugrált egyik lábáról a másikra a barátnőm. Szerencsére nem álltak sokan sorba, így hamar sikerült bejutnunk. Elsőként mindenképpen a körhintára szerettünk volna felülni, így átverekedtük magunkat a park másik felére. Miután megvettük a jegyeket, rögtön a térképet kezdtük el bújni, hogy melyik játékot próbáljuk ki először. Természetesen a fiúk nyertek a hullámvasúttal.

- Arról nem volt szó, hogy erre akartok felülni – mutattam döbbenten az egyik legnagyobb vasútra a vidámparkban.

- De-de. Mindenképpen ki akarom próbálni – mondta egy ijesztő mosollyal Hádész.

- Rendben, csak ne mosolyogj így tovább. Ijesztőbb, mint maga a hullámvasút – adtam végül be a derekam a fiúk örömére. Bár valljuk be, hogy szerintem titkon Tessa is a fiúk oldalán volt. Miután végig álltuk azt a lehetetlenül hosszú sort, végre beszállhattunk a kocsikba. Szerencsére mind a négyünknek sikerült egy helyre szállnia, így már kevésbé izgultam. Tudni kell rólam, hogy írtózom a hullámvasutaktól, és csak a kisgyerekeknek valókra bírok csak felülni. Amint ránk zárták a biztonsági övet éreztem, hogy kiver a hideg verejték. Bakker a Minotaurusszal való küzedelem alatt nem izgultam ennyire.

- Hé, minden rendben? – érdeklődött mellőlem a szöszi.

- Persze, csak ideges vagyok – mondtam, de csak azért sem néztem rá. Nem kell, hogy tudja, az egyik legnagyobb félelmem. A végén még kinevet. De pár perccel az indulás után egy kezet éreztem meg az enyémen. Óvatosan oldalra sandítottam, hogy lássam, kihez is tartozik, de jól sejtettem Hermész óvatosan tartotta a kezében a kezemet. Furcsa, de ez valahogyan megnyugtatott. Biztos azért, mert azon kevesek közé tartozik, akik tényleg meg is tudnának menteni, ha netalán kizuhannék. Igen, ez észszerűen hangzik.

Szerintem említenem sem kell, hogy az egész utat behunyt szemekkel ültem végig, és közben jó erősen szorítottam Hermész kezét. Viszont ezek után már nem kellett több hullámvasútra felülnünk, mert a többieknek, nem volt kedve annyit sorban állni. Hát, sajnos ezek az attrakciók az egyik leg kedveltebbek a parkban. Így egy idő után egy-egy hot-doggal a kezünkben, miután már szinte mindent kipróbáltunk a kis játék bódék felé vettük az irányt.

- Légyszi, még ezt az utolsót próbáljuk ki – könyörögtem, mikor már vagy az ötödik standnál álltunk meg.

- Rendben Nora, de ez tényleg az utolsó lesz – adta be Tess a derekát.

- Nem értelek. Idáig sem sikerült semmit se nyerned. Most mi miatt lesz másképp? – cukkolt Hermész.

- Mert ezt jobban akarom. Nézd már milyen aranyos kis fóka – jött elő belőlem az öt éves énem, és csillogó szemekkel mutattam az általam kiszemelt plüss állatkára. Szinte már mindenki nyert valamit, csak nekem volt még a kezem.

- Rendben, csak igyekezz. Már kezd hideg lenni – húzta össze magán a kabátját. Ahogy várható volt, nem sikerült elégszer célba találom, hogy megnyerjem magamnak a játékot. Csalódottan baktattam vissza, jelezve, hogy mehetünk haza.

- Jaj, istenem, rossz ezt nézni – sóhajtott egy nagyot a szöszi, majd elrobogott mellettem, oda, ahonnan eljöttem, majd pár perc múlva a fókámmal a kezében tért vissza. Nekem meg felcsillant a szemem, majd a srác nyakába ugrottam.

- Köszi, köszi, köszi -ölelgettem meg.

- Nem kell. Csak rossz volt a szomorú fejedet nézni. – válaszolt, majd intett, hogy induljunk végre.