Már fel voltam készülve a legrosszabbra. Kitaláltam hogyan fogok mindent elmagyarázni Harrynek, bár egy kicsit nehézkes lett volna ebben a helyzetben.
-De aranyos cicád van! Nem is tudtam, hogy szereted a macskákat. Látom van kivel társalognod.-a kanapén elterült az a fekete kandúr, akivel elejinte találkoztam. Leültünk mellé, de ő meg sem mozdult. Egy hatalmas kő esett le a szívemről. Kifújtam magamból végre az összes idegességet.
-Igen, van.-mondtam már olyan gúnnyal, hogy majd' odaköptem a macska elé.
-Ok... szóval szeretném, ha megbeszélnénk ezt a dolgot.
-Rendben.-igazság szerint nem boldogított az a gondolat, hogy a magán életemet Loki előtt fogjuk átbeszélni.
-Szóval... már tudod mit érzek irántad. Nem tudom hogyan tekintesz rám, mármint, ha barátként, az teljesen rendben van...-akadt meg.
-Sajnálom. Eddig is a barátom voltál és azt hiszem ez nem változik meg soha. Nem tudok máshogy érezni. Nem megy, sajnálom.-hajtottam le a fejem.
-Én ezt elfogadom Astrid! Ne érezd magad rosszul ezért!-emelte meg két ujjával az állam-Nem lehet mindig olyan az életem, mint ahogyan én azt elképzelem. Szerintem felejtsük el ezt az egészet. Okés csajszi?
-Köszönöm Harry! Jó barát vagy.-öleltem meg boldogan.
-Rendben, akkor ezt megbeszéltük. Nos, akkor én megyek is. Szia hercegnő!-hajolt meg előttem mosolyogva, majd elindult az ajtó felé.
-Heló!-ahogy elment, mögöttem taps hallatszódott.
-Bravó, bravó! Igazán szívszorító dráma... de mégis jó lett a vége! De kár, hogy nincsenek érzéseim.-nevetett.
-Hogy te milyen álnok disznó vagy!
-Én nem vagyok disznó.
-Ez csak egy hasonlat volt. Nem komolyan gondoltam.
-Azt viszont nem mondtam, hogy álnok sem vagyok.-vetett rám egy huncut pillantást.
-Na jó, elegem van belőled! Miért jöttél?
-Nem magamtól jöttem. Te hívogattál, nem rémlik?
-Akkor miért nem mész már el innen?
-Mert szükségem van rád! Azaz, a birodalmunknak.
-Nem érde... várj! Mit mondtál? Mire kellek én neked?-az arcán megint egy álnok, és egyben kissé perverz mosoly húzódott.
-Jó lennél nekem ágyasnak Asgardban.

-

Hogy mi? Te perverz állat!
-Oh, az előbb még álnok disznó voltam.
-Mondd már miért vagy itt!-rúgtam bele a lábába.
-Lányosan rúgsz.
-Beszélj!-ráugrottam, ezért ő hátraesett a kanapéra.
-Ó... lám lám valaki már nagyon beleéli magát!
-Argh... addig le nem szállok rólad, amíg el nem mondod, hogy mi az az Asgard, és mi a francot akarsz tőlem! És nem a perverz magyarázkodásodra vagyok kíváncsi.
-Hát jó.-mászott ki valahogy alólam és beültetett az ölébe.
-Mi a...
-Szóval kaptál egy karkötőt, igaz?
-Igen, de erről te honnan a bánatból tudsz?-lepődtem meg.
-Megfigyltelek.-vonta meg a vállát-Nincs több kérdés ez ügyben.
-Rendben. Amúgy nem tudom kitől kaptam, mert nem láttam. Az álmomban történt azthiszem.
-Az lehet. Viszont nem baj, hogy nem láttad. Az a lényeg, hogy megkaptad. Te vagy a kiválasztott.
-Minek a kiválasztottja?
-Asgard utolsó őrzőjének. Meg kell hamarosan tanulnod élni az asgardi életet.-kimásztam nagy nehezen az öléből.
-Asgard... Asgard... Mi az az Asgard?
-Látom téged eddig soha nem izgatott a skandináv mitológia.
-Tulajdonképpen beleolvastam. Tudok valamiskét rólad is, valami Thorról, Odinról... például nem néztem ki belőled, hogy vannak gyerekeid.
-Mert nincsenek. De... ha szeretnéd, még lehetnek.-ült közelebb és végigsimította a combom.
-Neeeeem!-ijedten ültem messzebb tőle és teljesen elpirult az arcom.
-Hogy milyen szerteágazó fantáziájuk van a halandóknak! Nos, Asgard az istenek birodalma. Ott élek én. Meg persze Odin, Thor, Frigga...-elhúzta a tekintetét kissé szomorkásan.
-Thor a bátyád, ugye?
-Nem! Azaz, azt állítják, de én soha nem fogok úgy tekinteni rá.
-És a szüleid?
-Meghaltak!-mondta már egészen indulatosan.
-A könyvben azt írják, hogy Odin és Frigga a szüleid.
-Szh... ti halandók mit tudhattok erről. Odin soha nem volt az apám sőt, soha nem is lesz!-szorította ökölbe a kezeit.
-Neked legalább vannak nevelőid. Becsüld meg! Nekem szinte az utcán kellett élnem egy évig. Majd egy árvaházban. Az egész gyerekkoromból csak a magányra emlékszem.-ahogy kimondtam, néhány könnycsepp gördült le az arcomon. Kezembe temettem a bánatom es sírtam. Elősször engedtem ki magamból gyerekkorom óta a bánatom, és azt is a gonoszság istenének. Egyszercsak különös dolog történt.

Nincs mit mondanom...na remélem tetszik😂 puszi❤️❤️❤️