"Majd én megmutatom neki milyen az ha valaki rosszalkodik..."

Thor és társai szépen lassan elkóvájogtak a helyszínről nyomot sem hagyva maguk után. Ezért végül ISMÉT Lokival maradtam kettesben, ezzel az "angyali" természetű félistennel.
Egy pár pillanatig csak csendben próbáltuk feldolgozni a történteket, majd ő elindult a part felé és leült egy viszonylag száraz kőre.
Én csak ekkor döbbentem rá igazából mit is mondott az imént és szörnyen furdallt a kíváncsiság mire is utalhatott azzal a kijelentéssel, hogy "Majd én megmutatom neki milyen az ha valaki rosszalkodik".
Magától értetődik, hogy bizony kezdtem aggódni a kissé fenyegető vagy akár félreérthető mondata miatt.

Én is elhelyezkedtem mellette és talán egy szemernyit feltűnően méregetni kezdtem.

- Kedvesem, ne törd már ennyire magadat.
Tudom mire vagy kíváncsi, hiszen számomra egy nyitott könyv vagy emlékszel?- fordult felém egy gúnyos mosollyal.- de addig nem mondok semmit amíg ki nem nyitod azt a szép kis szádat.

- Menj a fenébe...-fordultam el a másik irányba felháborodottan.

Ő láthatóan csak újra szórakozott velem. Tudtam jól, hogy belém tud látni és nem tudok semmit takargatni előtte. Ha úgy tartja kedve csak befurakodik az agyamba és átnézi az agyam minden kis zegzugát és ez mérhetetlenül idegesít.

- Hát látom nem vagy túl bőbeszédű, de ha nagyon akarod akkor mesélhetek arról, hogy mit hívok én rosszaságnak. -fölényesen nyújtózkodott eggyet és felállt, hogy a tekintetem rá szegődjön.
-Tudod aranyom rossznak lenni sokféleképpen lehet. Lehet valaki gonosztevő...- egy pár lépésnyire eltávolodott tőlem és hófehér kezeivel magyarázott.

-Most ezzel durván magadra céloztál gondolom.-vetettem oda neki hetykén, de ő figyelmen kívül hagyta és folytatta szónoklatát.

- Lehet rossz az is, aki hazugságokat halmoz fel.

-Dettó te vagy.- mosolyodtam el még erőteljesebben.

- Lehet rossz, aki részt vesz egy merényletben.- valamilyen titokzatos hanglejtéssel kezdte el újabb mondatát és ezúttal felém közelített.
Valamiért egy rossz érzés fogott el. A szívem elkezdett szaporán verni és kissé komoly tekintettel figyeltem vajon mi sül ki a helyzetből.

-Lehet egy férfi akkor is rossz, ha megfélemlítve egy nőt közelít felé. Szenvedélyét a nőre erőszakolva, mohón gyújtja lángra a levegőt. Szemeivel megbabonázni kíván és többé soha szabadon nem engedni.

Egyre közelebb és közelebb ért hozzám és bár nagyon lassan haladt mégis rövid időn belül behatolt a személyes terembe. Nem bírtam mozdulni. Talán fizikailag is elbűvölt, talán csak én képzeltem a mozdulatlanságot, de egy biztos, abban a pillanatban egyik végtagom sem engedelmeskedett a józan észnek.

- Kedvesem, a pillanatunk ura a szem, amelyben minden vágyat megláthatunk. A szív egyenletlen ütemét is hallhatom. A tested minden rezzenése egy érintést kíván. Csak ketten vagyunk, hát miért nem rosszalkodunk?

Mélyen belenézett a szemeimbe és kezével először állcsontomat majd ajkamat cirógatta. Ahogy megérintette az egyik csuklómat észheztértem.
Egy mozdulattal előhúztam egy éles pengét a ruhámból és a nyakához közel szegeztem.

- Ebből a húsból te nem eszel Loki! -magabiztosan álltam elé. Ő először csak elmosolyodott majd kitört belőle a nevetés is.
- Mi olyan vicces te idióta?!-förmedtem rá durcásan.

- Komolyan azt hitted ezzel a vajazókéssel el tudsz tántorítani?-
Ha találkoznál Fenrirrel őt is jól megkenegetnéd igaz?- nevetett fel még hangosabban.
-Egyébként meg ha nagyon akarnálak már rég megkaphattalak volna bogárkám.-került ki engem egy lépéssel és a vízhez igyekezett.

- Kinek képzeled te magadat? Te....te istenverte...-trappoltam utána felháborodva. Ismét a kis késemmel fenyegetve próbáltam letörölni a beképzelt vigyort a képéről.
-Méghogy bárkit megkaphatsz...ahhoz sokkal több szívre lenne szükséged ahhoz, hogy valaki egyáltalán szeressen.

Hirtelen a mellkasára húzott, ami miatt a kés kiesett a kezemből egyenesen a vízbe. Enyhén fűszeres illata átjárta a levegőt. Éreztem szívének minden egyes dobbanását. Bőre olyan hideg volt mint a jég, de a testemet így sem hűtötte le.

(Nem saját rajz)

- Nem kellene ennyire ellenkezned Kedvesem, hisz jó kezekben vagy. Mellesleg ha egyszer megkaparintalak nem tudsz szabadulni.-kajánul mosolyodott el ismét és szórakoztatta magát látványon.

- Engedj már el! Nem vagyok a játékszered!-próbáltam kiszabadulni az erős szorításból.

- Pedig ez a játék bizony nagyon elragadó.

Alig kaptam már levegőt a karjai között úgy ölelt magához. Tudtam, hogy nincs túl sok esélyem kiszabadulni bár egy dolog talán mégis segíthetne rajtam...

Hirtelen ötlettől vezérelve megragadtam a tarkóját, magamhoz húztam az arcát és magabiztosan megcsókoltam.

Ölelése gyengédebbé vált és nem is taszított el magától. Pár másodperc lehetett, hogy az ajkaint egymásra találtak mégis zavartnak látszott a csók után. Végre elengedett a szorításból és újra élvezhettem a levegő édes ízét.

- Befejeztem. -zártam le végül ezt a kifejezetten érdekes szituációt. Az arcom ennek ellenére olyan volt mint a cseresznye.

- Asztrid Amoene, nagyon bölcs húzás volt. És látom legalább ennyit tanultál tőlem. Hát minek neveznéd ezt ha nem rosszaságnak?- kezdett ismét visszatérni önmagához.

- Például ÖNVÉDELEMNEK! És ne bízzd el magad ennyire, mert ez nem jelentett semmit. Egyszerűen csak meg akartam tőled szabadulni.-közöltem vele a tényeket.

- Én nem így gondolom, mellesleg az arcod színe sem azt árulja el, hogy ez csak egy ártatlan csókocska volt.
Nem is beszélve a karkötődről.- ebben teljes mértékben igaza volt. A karkötőm mint valami bolondgomba úgy világított, méghozzá vérvörösen. Ezt sajnos nem igazán tudtam szóval illetni, így hát elindultam a bokrok felé, amerről jöttünk korábban.

- Oh már szökne is el a játékszerem?
Ne olyan sietősen drágaságom, van még időnk.

-Én rád már több időt nem szánok.
Ja és légyszives szedd ki a vízből a tőrömet ha már ennyire unod magadat.

- Vajazókés.- javított ki szórakozottan és beugrott a vízbe, hogy felhozza a mélyből.

- Na és most merre megyünk tulajdonképpen?-kérdeztem karba tett kézzel.

-Leigázunk valamit!-csapta össze a tenyerét.

-Nem azon már túl vagyunk.

- Igen? Na és mégis mit igáztál le kedvesem?-nézett rám komolytalanul.

- Inkább azt kérdezném, hogy kit? Ugyanis téged.

-Miből gondolod ezt?

- Köztünk szólva abból, hogy rám vagy bízva. Akármikor visszadobhatnálak a lakhelyedre, azaz a celládba. Nem mintha az cellának nevezhető lett volna...

- És mi történne, ha most csak úgy eltűnnék?

- Óhh dehogy tűnnél. Szükséged van rám tudtommal. Vagy tévedek?

- Nagyon elbíztad magad kedvesem. De ezt nem nevezném hatalomnak. Az isteneket nem olyan könnyű megzabolázni, főleg az olyanokat nem mint amilyen én is vagyok.- megfogta a kezemet és adott rá egy kézcsókot.
- Na de drágám, nem szeretném, hogy megbabonázzon ismét a karizmatikus lényem. Indulnunk kellene mert éjszaka bármi megtörténhet egy ilyen ártatlan Mitgardi nővel.-tekintett végig az egész lényemen.

-Rakd el a szemeidet és induljunk.-karoltam belé és húztam a kis erdei ösvény felé. Mire a nap teljesen eltűnt a hegyek mögött mi is visszatértünk a palotához, amely már gyönyörű éjszakai tündökléssel fogadott minket.

Új rész a láthatáron!:)