"-Rendben! Ki viszlek innen csak engedd...-fogyott el a levegőm, de végül elengedett és a cella másik végére hajított. Amint kicsit magához tért, összeesett ájultan."

Felálltam és odasiettem hozzá érdeklődve.
A karkötőn már semmilyen érzelemnek nem volt nyoma. Lágyan felemeltem szemhéját és megnéztem, hogy még mindig vörös e az írisze. Végül a pulzusát is ellenőriztem, persze azzal minden rendben volt.
- Aranyom...-nincs itt az ideje a szundítának! -arcát kicsit megütögettem ébresztés képpen. - Hmm...nem szabadna ilyennek lenned, hisz én egy tehetetlen emberrel bármit megtehetek.- vigyorodtam el. - Mellesleg te nő vagy!
- Tudod, hogy undorító vagy?-nyatogta, majd kinyitotta szemeit. Amint meglátott le akart keverni nekem egy pofont, de én megfogták időben a kezét. Erre a bal kezével intézte el az arcomat.

(Tudom ez nem teljesen olyan, de mégis csak pofont 😂)

- Ezt azért, mert ide juttattál!
-Nem volt elég büntetés, hogy a hátammal kifényezted az üveget?
-Mit hordasz itt össze?-nézett rám értetlenkedve, majd törökülésbe helyezkedett.
- Nem is emlékszel mit csináltál? Nagyobb agybetegséged lehet mint hittem!

Asztrid:
- Nincsen semmilyen agybetegségem te barom! Egyszerűen nem emlékszem semmire. De mint űrből származó lény, te is sejthetnéd, hogy ennek más oka van.
Mellesleg mi is történt?
- Nos jobb lenne ha nem tudnál róla.
-Loki!
-Na rendben...hát hogy is mondjam felhergelted magad.
- Mily' meglepő...-megforgattam a szemeim.
-Aztán...a szemed vörösen izzott mint a karkötőd és felnyomtál az üvegre egy kézzel, majd eldobtál mint egy rongyot! Most már boldog vagy, hogy tudod?!
- Felhőtlenül. Ennek semmi értelme!
- Hát persze, hogy értelmetlen...hisz olyan gyöngének latszol.-erre úgy néztem rá, mint aki rögtön ráveti magát.
A börtön folyosóján hirtelen léptek halladszódtak és a sürgős iramhoz társult pár dörmögő, érthetetlen mondat.
-Ez nem lehet igaz...- a hangok hallatán Loki rögtön rosszul lett. Az üveg előtt Odin jelent meg, oldalán egy arany szemű, izmos férfival és azt hiszem Thorral. Az arany szemű férfin kívül mindenki elégedett mosollyal méregetett engem, bár nem értettem miért.
- Oh bátyám végre letoltad ide szent pofád, hogy érezhesd a mocskos rabok rohadó szagát?- költötte a rímeket.
Egyszerre minden mosoly eltűnt az arcokról és csak rosszalló pillantást vetettek az incselkedő istenre. Egy pillanatig őt méregették, de egy ez után ismét rám szegeződtek a pillantások.
- Lányom...-szólított meg, közben az őr kinyitotta az üveg kalitka ajtaját.-jöjj velem és beszélgessünk.
Nem értettem mire főre ez a kedves beszéd, hisz egy órája még csak egy hitvány halandó voltam a szemében.
- Rendben...de lehetne, hogy Loki is velünk jöjjön?
-Azt szeretné, hogy kiengedjem ezt a...közveszélyes...
-Igen.-vágtam közbe. Azaz...ha nagyon fontos a négy szem közti társalgás, akkor mondjuk...addig bízzák Thorra a pesztrálást.
Thor mosolya még nagyobbra húzódott, de Lokit mintha egyszeriben hányinger kerülgette volna.
- Legyen úgy ahogy a lány mondta. Thor vigyázz öcsédre. Vidd fel a szobájába, majd nem sokára utánatok megy ő is.
-Ne félj apám. Jó kezekben lesz. -ígért magabiztosan, majd felém fordult és csillag szemével rám kacsintott.

Ettől muszáj volt mosolyognom.
Odin és a köpcös aranyszemű elkísért egy hatalmas kert szerűségbe, majd leültettek egy padra.
- Nos hogy is hívnak lányom?
-Astrid vagyok. Astrid Amoene.
-Hát üdvözülj Azgardban!-az "üdvözülj" szó hallatán nevetni támadt kedvem. Hát itt Azgardban a vendéget ocsmány szörnyek közé zárják, ahol aztán meg kell osztania az illetőnek a celláját egy pedofil elmeborultal? Jó kis turisztikai hírük lehet...- Heimdall a bifröszt őrzője. Tudod...neki van egy képessége, a kilenc birodalom majdnem minden egyes szegletét láthatja. Addig nem látott téged, amíg Loki levédett téged, de miután leütötték őt, a varázslat szertefoszlott. Látott titeket a cellában és...megdöbbentették őt a történtek.
- Odinról Heimdall arcára kalandozott a tekintetem, ő épp akkor helyeselte egy bólintassal Odin szónoklatát.
-Sajnálom de nem emlékszem semmire. Csak annyit tudok, amennyit Loki mondott el.
-Nos...-folytatta Heimdall.- arra a következtetésre jutottunk, hogy te nem lehetsz ember. Persze ismerjük a világotok furcsa szuperhőseit, de úgy gondoljuk ez inkább a csillagok közül származhat...azaz te.
Egy pillanatra mintha megállt volna a szívem...azt hittem megfulladok annak ellenére, hogy kint voltam a friss levegőn. Felötlött bennem ekkor a kérdés. MI VAGYOK ÉN?!