Hali! Innentől valószínűleg már csak Hermész szemszögéből olvashatjátok a történetet, ugyanis hogy mi történt közben Angel-lel, megtalálhatjátok ,,A Napisten foglya" című storymban!

Jó szórakozást!

Hermész szemszöge

  Angel elvesztése szörnyű volt. Apollónnak valószínűleg igaza van: A világon Ő a legfontosabb dolog nekem.
  A lakásomban történtek után az újonnan felavatott kedvenc helyemre, a sarokba ültem nagyjából fél óráig. Végül rávettem magam arra, hogy végre picit kimozduljak, és tiszta fejjel gondolkodjak. Ugyanis kellett egy terv hogy megtaláljam Angie-t.
  Felvettem a huszonegy évesnek kinéző alakomat (megjegyzem, eddig 16-nak néztem ki), és lementem a parkba sétálni.
  Késő délután volt. A Nap már lemenőben. Arra gondoltam hogy Angel ott van-e. Mármint a Napszekéren. Mert ha igen, akkor nagy bajban vagyok. Onnan nem tudom őt lehozni.
  Elmélkedésemben egy arra járó, pár fős részeg társaság szakított meg. Négy férfi vidáman énekelgetve, szédelegve közeledett. Egy elágazásnál megálltak pár pillanatig, majd a társaság ketté vált. A négyből három jobbra ment, míg egy azt az oldalt választotta, ahol én vagyok. Ez az ember más volt, mint a többi. Lila aurát árasztott magából. Várjunk ez még csak nem is ember. Ez Dionüsszosz!
  Megtorpantam. Megvártam, amíg ideér. Azt gondoltam, hátha nem támad meg. Nos, kellemesen (vagyis jelen helyzetben inkább kellemetlenül) csalódtam. Természetesen, mikor meglátott, egyből megdermedt, arany fénnyel kezdett ragyogni a szeme, és nekem akart támadni. Előhúzta a Thürszoszt (borostyánnal és szőlőlevéllel körülfont, a végén tobozzal díszített szüreti bot), és nekem ugrott.
  Mivel szerencsére nem ért készületlenül a dolog, az utolsó pillanatban félre tudtam ugrani. A borvirágos ürgét pedig a hasa miatt vitte tovább a lendület, így rendesen hasra esett.
  Viszont a körülményekhez képest gyorsan felpattant.
- Előlem aztán nem menekülsz! - morogta, mindeközben fenyegetően lóbálta a botját. Mivel közben össze-vissza szédelgett a részegségtől, valamiért nem tűnt ijesztőnek. Sőt, inkább kacagni lehetett volna...
  A körülményekhez képest Dionüszosz gyorsan újra támadásba lendült, és ha nem kezdek el hátrálni, szíven szúrt volna. De mindegy. Nem tudtam komolyan venni. Ezért inkább:
- Hé, Dionüsszosz! Mi a különbség az egoista és a részeg ember között? Na? - itt már vigyorogni is támadt kedvem, ami azért manapság nálam nagy szó - Az egoista azt hiszi, körülötte forog a világ, viszont a részeg ember tudja is (ugye, erről a viccről nem csak nekem jut eszembe Apollón?😂 - a szerk.).
  A Boroska csak morogva elküldött melegebb éghajlatra a részeg vicceimmel együtt, majd tovább támolygott felém, ezzel engem is hátrálásra kényszerítve. Tovább hergeltem őt:
- Hogyan szolmizálnak a részegek? Mi-Ti-Szo?!- a viccelődésen kívül valamit még ki kéne találnom, mert ha nem, hamarosan beleesek a közeli tóba...
  Szerintem, ha a tekintettel ölni lehetne, én már halott lennék. Sokadjára. Dionüszosz szeme arany fénnyel felizzott. De valamit még láttam. Először csak egy pattanásnak véltem, de most mintha szőlő alakú lett volna. Ami ráadásul lila fénnyel világít. Nem foglalkoztam vele különösebben. Most csak arra ügyeltem, hogy bele ne essek a tóba.
  Hiába minden igyekezetem, a Boroska nagy nehezen nekiterelt egy fának. Oldalra tartotta a botját, és már sikerült majdnem pofán vágnia, mikor az utolsó pillanatban lehajoltam.
  Hallottam, hogy a fejem fölött a lendülettől tovább suhan a bot, és...
- Aaaauuuu!
  Felnéztem. A bot a földön. Dionüszosz szintén. A boristen orra eltört, és az a pont, ahol a szőlőtetoválás/pattanás volt, füstölgött. Arany füsttel.
  Boroska felnézett, és zavartan énekelgetni kezdett:
- Érik a szőlő...
  Na, ez volt az a pont, amikor már a földön fetrengtem a röhögéstől. Végül inkább felkaptam, és behajítottam a tóba Dionüsszoszt.
  Vizet köpködve érkezett a felszínre.
- Hol vagyok? - kérdezte, majd mikor engem észrevett, mérgesen megkérdezte: - Ez mire volt jó?!
- Gyere, te boros - nevettem még mindig - Elmagyarázok mindent!