Hermész szemszöge

Az orvos által jósolt két hét viszonylag hamar eltelt.

Minden nap meglátogattam Angel-t. A látogatási idő elejétől a végéig ott voltam mellette. Próbáltam felvidítani. Nagyjából be is jött.

Angel kezdett hozzászokni a tudathoz, hogy magatehetetlen lesz egy ideig, még akkor is, mikor már végre kiengedik a kórházból. Az viszont zavarta egy kicsit, hogy nekem kell majd megvédeni őt. Angie harcra született, akárcsak az összes többi félvér. ADHD-s. Nem fogja sokáig egyhelyben bírni.

Végre elérkezett az a nap, mikor kiengedik Angel-t a kórházból. Ezt a pillanatot mind a ketten nagyon vártuk. Angel azért, mert végre nem kell a kórházban lennie, én pedig végre örülhettem, hogy a szúrt sebe többé már nem jelent nagy problémát.

Angie összepakolta már az összes cuccát, mire megérkeztem a kórházba. Pont időben. Ideje eltűnnie innen. Látszik rajta, hogy nagyon nem bírja ezt a helyet.

- Ideje indulni - jelentette ki vidáman, mikor már a kórterem ajtajában álltunk.

- Csak egy pillanatra még, kérem - lépett be az orvos, majd becsukta az orrunk előtt az ajtót. Elővett egy kulcscsomót, és... Értitek. Bezártak ide minket.

- Mit akar tőlünk? - lépett hátra Angel.

- Tőled? Csak egy apróságot. Viszont Hermész barátodtól - vigyorgott rám - A szabadságát.

Az orvos ezután átalakult. A ruhája megfeketedett, és a köpeny hosszabb lett. A szeme aranyszínben kezdett el fényleni. A barna haja szintén hosszabb lett, és éjfekete színűre váltott. Így már felismertem az illetőt. Hádész!

Az átalakulás végén mintha valami felrobbant volna, mert arra eszméltem hogy repülök kifelé az ablakon. Kétségbeesetten Angel-t kezdtem el keresni a tekintetemmel. Meg is találtam: Fel volt akadva egy fa alsó ágára.

Én, balszerencsémre, nem fára érkeztem, hanem a kemény betonra.

- Au... - morogtam.

Hádész kísértetiesen (🤣) lebegve ért talajt, miközben úgy vigyorgott, mint aki megütötte a főnyereményt.

- Most meghalsz. Amint megöltelek, a lelkedet elviszem Kronosznak. Ő új testbe zár téged. Neki fogsz onnantól engedelmeskedni.

- N-nem...

- Ó ugyan, nem kell félni! Haláli jó buli lesz, még akkor is, ha meghalsz.

Egyetlen jó dolog van abban, hogy Hádészt megszállta Kronosz: Végre van egy kis humora.

****
Angel szemszöge

A fára érkezés fájdalmas volt. Viszont az még rosszabb, mikor megláttam, hogy Hermésznek nincs esélye védekezni.

Hádész úgy szívta magába az energiáját, mint a szivacs a vizet. Valószínűleg már csak én maradtam az egyetlen reménye.

Az ág, amire zuhantam, nem volt túl magasan, ezért könnyedén földet tudtam érni anélkül, hogy sérülést szereztem volna.

Hádész felém kapta a fejét. Mikor meglátott, ördögi vigyor terült el az arcán. Az arany szemébe fekete pontok vegyültek. Majd (mint a Superman filmekben) egy fekete sugár lőtt ki a szeméből egyenesen felém.

Félreugrottam, és Hermész felé kezdtem szaladni. Hádész közben folyamatosan lőtte a sugarait felém. Mindet sikerült kikerülnöm, viszont az energiám egyre fogyott, minél közelebb értem Hermészhez.

Erősen lihegtem már, mikor odaértem hozzá. Nagy nehezen felállítottam, és hátrálni kezdtünk. Minél messzebb kerültünk Hádésztól, Hermész annál jobban tudott önállóan mozogni.

Nekem viszont annál inkább fogyott az erőm. Hermész látta ezt, és most ő segített be nekem.

Hádész hirtelen mögénk került, és teljes erőből taszított egyet rajtunk. Mindketten a földre kerültünk.

Hermész a háta mögé húzott engem, és kihívóan nézett Hádészra.

- Ááh, kettőtök között valószínűleg sírig tartó szerelem lesz - nevetett Hádész. Erre mindketten fülig pirultunk - De most, Hermész... Meghalsz.

Egy olyan erős halálsugarat küldött felénk, ami még egy isten lelkét is képes kitépni.

Cselekednem kellett.

****
Hermész szemszöge

Minden olyan gyorsan történt. Angel kiugrott a hátam mögül, és a sugár elébe állt. Már nem tudtam félrerántani.

Angel holtan rogyott össze. Mikor a földre esett, ezüstös köd szállt fel a szájából, ami egy kisebb kavargás után egy életnagyságú szellemmé állt össze. Nem is. emlékeztettem magam. Lélekké.

A lélek ruházata régi görög stílusú khitón, természetesen a női változata, ami bokáig ért. Lábán nem volt cipő. A haja kiengedve. Az arca ugyanolyan volt, mint Angel-nek, csak sokkal gyönyörűbb. A szeme csukva, arckifejezése olyan, mintha aludna.

Hádész mosolyogva nyújtotta ki a kezét, mire a lélek el kezdett gyors tempóban felé lebegni.

Tudtam, hogy már nem tehetek semmit sem, de nem voltam képes elengedni őt. Ezért magabiztos mozdulattal a lélek után nyúltam, és még épp időben sikerült elkapnom a bokáját.

- Ez meg mi?! - ordította Hádész.

- Elfeledkeztél arról, kedves nagybátyám, hogy a lelkek egy részét én kísérem az Alvilágba? - mosolyogtam sejtelmesen - Tehát van némi hatalmam fölöttük!

Miközben ezeket mondtam, Angel lelkét visszahúztam magamhoz, és átöleltem, nem eresztettem. A feje a vállamra dőlt, a haja pedig lebegve követte.

- Ezt nem úszod meg szárazon, Hádész - néztem rá gyilkos tekintettel. Ő erre meghátrált. Végre, az ellenségem fél tőlem, nem pedig fordítva. 

Kinyújtottam a kezem és megjelent benne a Kaduceus. Egy mozdulattal karddá változtattam. Eközben Hádészt mértem végig. A csuklóján akadt meg a tekintetem, ahol egy koponya alakú tetoválás volt.

A kardot felemeltem, és úgy hajítottam el, mint a tőrt szokás. Hádésznak megdöbbenni sem volt ideje, már vérzett is a csuklója. Összerogyott, majd egy fekete füstfelhő kíséretében eltűnt.

Megkönnyebbülten sóhajtottam egyet, majd először Angel lelkére, aztán a testére néztem. Tudtam, mi a dolgom.

A test mellé térdeltem, és a lelket óvatosan visszaeresztettem a testbe. Tudtam, így újra életre lehet kelteni.

Viszont, nem történt semmi.