17 héttel később

Angel szemszöge

- Angel! Angeel! ANGEL HARMONY CAMPBELL, KELJ MÁR FÖL, AZ ISTENEK SZERELMÉRE! LEKÉSSÜK AZ EDZÉST!!!

Alice ébresztési módszerei naagyon idegesítőek. Pláne most. Egyre fáradtabb vagyok minden reggel, pedig van, hogy majdnem tíz órát is alszom.

Na, mindegy. Ideje felkelni.

Pedig olyan szívesen aludtam volna még...

- Hú, Ang. Mintha egy kicsit meghíztál volna - nevetett Alice, mikor végre sikerült kiesnem az ágyból.

Egyet kellett értenem vele. A hasam tájékára tényleg felszedtem némi plusz súlyt.

- Manapság nagyon rákaptam a chilis babra. Tudod, arra a mexikói karjára - nevettem.

Alice érdeklődve nézegette az alakomat, ami be kell valljam, nem kicsit zavart.

- Csajszi, mondd meg nekem őszintén: Lefeküdtél valakivel az elmúlt nagyjából öt hónapban?

- Nem, miért? - hazudtam egyből.

- Úgy nézel ki, mint aki terhes - kuncogott Alice.

Rögtön a tükör elé pördültem. Alice-nek igaza volt: Tényleg úgy néztem ki, mint aki terhes.

Csak egy emberrel (vagy istennel) feküdtem le: Hermésszel. Lehet, hogy... Hoppá, most jutott eszembe... Nem védekeztünk...

- Most őszinte leszek veled, Alice, mert az előbb nem voltam az - fordultam oda hozzá - Tényleg lefeküdtem valakivel. Hogy kivel, azt inkább nem árulom el, személyi jogvédelem miatt.

- Értem. Védekeztetek?

- Nem.

- Angeel! Te terhes vagy! - jelentette ki csillogó szemmel Alice.

Nyugtalanul fordultam vissza a tükörhöz, és kezdtem szemezni önmagammal. Terhes vagyok egy istentől...

- De teszteljük le előbb - ráztam meg a fejem - Ne igyunk előre a medve bőrére.

- Na jó - sóhajtotta - ÖLTÖZZ MÁR FEL, MÁR ÍGY IS ELKÉSTÜNK!

Összerezzentem, és tettem, amit kért. Varázsbeszéd is volt a hangjában, de ha nem is lett volna, akkor is siettem volna. Wright edző már így is nagyon zabos lesz.

****

- HALLATLAN! ELFOGADHATATLAN! MI AZ, HOGY KÉT PERCET MERTEK KÉSNI?! BÜNTETÉSKÉNT PLUSZ TIZENÖT KÖR FUTÁS, ÉS ÖRÜLJENEK, HOGY ENNYIVEL MEGÚSZTÁK!

Igazam lett. Wright tényleg ki volt akadva. Sértette a fülem. Szerintem a hangereje már bőven átlépte a nyolcvan decibelt.

- Rendben edző úr, és nagyon sajnáljuk - válaszoltunk kórusban.

- Kezdjenek el futni! - mondta Wright, de mikor csak én és Alice kezdtük el csinálni, amit kért, ráüvöltött a többi négy emberre (Adam + két fiú + egy lány) is - MAGUK MEG MIRE VÁRNAK, NYUSZIKÁK?! TEGYÉK, AMIT MONDTAM!!!

Mindenki el kezdett futni az edzőpálya mentén. Alice volt legelől, utána következtem én.

Öt kör után egyre nehezebb lett minden lépés. A látásom homályosabb lett, és fekete pontok kezdtek el táncolni a szemem előtt. Az alhasam kellemetlenül bizseregni kezdett. A légzésem egyenetlen lett.

- Jól vagy, Angel? - kérdezte mögöttem Jack, az egyik társam.

- Nem tu...

Megbotlottam a saját lábambam, és elestem.

- Tehát nem vagy jól...

****
Hermész szemszöge

Ma egyike volt azon ritka pillanatoknak, mikor kaptam három órányi pihenőt. Na végre. Már a belem is kidolgoztam a bányában.

Nem tudtam, hogy hirtelen hova menjek. Könnyűszerrel meg is szökhettem volna... De most is az tartott vissza, mint az elmúlt hat évben mindig: Angel-t nem hagyhatom magára.

Gondoltam arra is, hogy... Egyik éjszaka elrabolom őt az ágyból, elkábítom, és úgy fogok elszökni. De nem hittem, hogy Angel örülne ennek.

Apropó, az Angyalom... Kíváncsi vagyok, mit csinál éppen. Keressük meg őt!

Az edzőpályánál találtam rá. Éppen a szokásos napi edzést tartották meg. Az elején voltak, most futották a kijelölt huszonnyolc kört.

Négy kört futottak kábé, ha nem többet, mikor elesett a saját lábában (úgy tűnik), és a földre esett.

Szimpla botlásnak tűnt. De Angel nem kelt fel, és úgy tűnik, semmire sem reagált.

Kezdtem pánikba esni, de nem mutattam, és tartottam a (másfél méteres távolságot: Tudjátok, COVID - a szerk.) tisztességes, fegyelmi távolságot a tisztektől.

- Hé, te! - kiáltott nekem oda az edző, John Wright - Vidd föl Campbell-t a gyengélkedőre!

Odamentem, és óvatosan felemeltem őt. Majd elindultam a gyengélkedő felé.

Közben az ájult lányt néztem. Rendellenes dolgokat kerestem rajta. Az arca kissé sápadtabb volt a kelleténél. A hasa... Kicsit kerekebb.

Egyből a legrosszabbra gondoltam. Hogy... Terhes lett.

A gyengélkedő ajtaján belépve rögtön a legelső ágyra fektettem le őt. Az egész sátor (igen, ez egy sátor volt) üres volt, tehát mindegy volt végülis, hova rakom.

Az alhasához hajoltam, és a fülem az előbb említett területe raktam. Mintha egy külön kis szív dobogott volna benne, ráadásul, rugdosódást lehetett érezni.

Rémületemben nekihátráltam egy másik ágynak.

- Mit tettem?! - suttogtam - Miért, miért?!

Teherbe ejtettem Angel-t. Ha ez kitudódik, őt is, engem is, és a magzatot is megölik. Lépnem kell. Hamarosan el kell szöknünk.

De, addig is, titokban tartjuk, amíg csak tudjuk.

- Mi... Mi történt? - Angel végre magához tért.

- Elájultál edzés közben.

- Hermész... Hát te? Azt hittem, dolgozol - csodálkozott Angel, és megpróbált felülni.

- Csitt, nyugi. Most pont van egy három órás szünetem - nyugtattam őt, mikor odaléptem hozzá - Amúgy meg... Valószínűleg van egy rossz hírem. Remélem, hogy tévedek...

- Mondjad már. Tömören, röviden egyszerűen.

- Oké. Terhes vagy. Legalábbis, szerintem.

Angel a szemembe nézett, és bepillantást engedett a gondolataiba. Tehát, ő ezt tudta, vagyis inkább csak sejtette.

- Most mi lesz? Mind a hárman óriási veszélyben vagyunk.

- Amíg nem tudódik ki, hogy én vagyok az apa, addig nem lesz gond - suttogtam, majd egy gyors csókot leheltem a szájára - Mennem kell. Jön az orvos.

****
Angel szemszöge

Hermész gyorsan kisprintelt a sátorból. Igaza lett. Apollón egyik lánya már meg is jött, hogy kivizsgáljon.

- Miss Campbell. Ugye? - mosolygott rám kedvesen.

- Igen, én vagyok az - mosolyogtam vissza rá.

- Oké - nézett le a papírra, amit a kezébe vett - Tehát, itt az áll, hogy elájult az ötödik kör futás után. Alice barátnője szerint van rá esély, hogy terhes. Megnézhetem?

- Igen.

- Rendben. Akkor, húzza fel a hasán a pólót, nagyjából a gyomor tájékáig. Mindjárt jövök.

Megtettem, amint kért. Mikor visszaért, egy kerekeken guruló gépet hozott magával, azt a gépet, ami az ultrahangot végzik.

Zselét kent a hasamra, és el kezdte vizsgálni. A monitorra néztem, és vártam az eredményeket. Pár pillanat múlva pedig megjelent minden.

Egy magzatra számítottam. De ehelyett...

- Gratulálok! Önnek egészséges, tizenhét hetes ikrei vannak! - jelentette ki vidáman az orvos.

- Ikrek... - suttogtam meglepetten, és a hasamhoz közelítettem a kezem.

- Az ,,A" baba, az, amelyik itt van - mutatta a képernyőt - Egy kisfiú.

- A másik?

- A ,,B" baba pedig kislány - jelentette ki - Mint mondtam, mind a ketten teljesen egészségesek. Mostantól figyeljen jobban a táplálkozására. Egyen sok zöldséget, gyümölcsöt, és gabonaféléket. Illetve ne terhelje túl magát. Írok egy felmentést az edzések alól. Most elmehet.

Letörölte a zselét a hasamról. Én gyorsan visszahúztam a pólómat a helyére. Az orvos a kezembe nyomott két papírt: Az igazolást, és egy gyors tanácsadót, hogy még mire fontos, hogy figyeljek, amíg terhes vagyok.

Ideje visszamennem. Alice nagyon boldog lesz.

Legalábbis remélem...