Úgy izgulok valamiért basszus 😱 IDK miért...

Remélem, elfogadható lett! Kommentelni kötelező!😉😂

(A fent lévő zene pedig szerintem egész jól megadja a hangulatot)

Jó olvasást!

Külső szemlélő

Elérkezett hát az a bizonyos este 7. Angel már tűkön ült, mert már szerette volna minél előbb a Tartaroszban tudni Kronoszt. Hermész úgyszintén.

A tervet aznap hosszú órákon át folyamatosan elemezgették, bővítették, jobbá tették. Minden részletet alaposan átnéztek, hogy még tényleg véletlenül se sikerüljön félre valami.

A megbeszélt időpontban elindultak. Teleportálással utaztak, mindeközben azt remélve, hogy nem veszik őket észre. A végső céljuk a múzsák színpadának súgófülkéje volt: Ott még lelkileg felkészülnek egy kicsit, és nekifutnak az akciónak.

Persze, az nem is Angel lenne, ha nem baltázott volna el valamit. Pedig ez nem is volt nagy hiba. Csak kicsit hangosabban sóhajtott fel a megkönnyebbüléstől, hogy szerencsésen az Olimposzra értek.

Az őrök egyből körbe vették őket, mikor kiléptek a fülkéből. Már csak ez hiányzott! Erre egyikőjük sem számított.

Angel a tőrjét, Hermész a bronzkarddá alakított Kaduceusát húzta elő. Készen álltak rá, hogy megküzdjenek velük.

Fortuna kegye velük volt, úgy tűnik, az istennő is unja már Kronoszt. Angel és Hermész sérülésmentesen, minden útjukba kerülő harcost kiütöttek.

Ekkor viszont az idő lelassult, és megállt. De szó szerint. Egyedül az isten-halandó páros nem fagyott bele a mozdulataiba.

- Mi történhetett? - kérdezte suttogva Angel, de a válaszát hamarabb kapta meg, mint remélte.

Szárnyak suhogása hallatszódott, és Erósz csapott le a magasból. Egyenesen Angel-t vette célba. Elragadta Hermész mellől, aki most valamiért nem kapcsolt túl gyorsan, ezért nem tudta megakadályozni a szárnyas kis köcsög próbálkozását.

Angel-t a trónterem bejárata előttre dobtae pár méterrel az isten. A lány felpattant, és a tőrt továbbra is magánál szorongatva hátrált pár lépést. Félt. Erósz mindig is a legrosszabb rémálmaiban kapott főszerepet, azóta, mióta először elrabolta őt. És most majdnem ugyanez volt a helyzet.

- Áh, Angel! - kezdte hízelgő hangnemben az isten - Szépen megnőttél, gyönyörű fiatal nő lett belőled!

- Mi... Mit akarsz tőlem?! - kérdezte remegő hangon Angel - Hát nem elég neked, hogy tönkretetted a szerelmi kapcsolatom meg hat évvel ezelőtt?! Ha te nem lettél volna...

- Ha én nem lettem volna, akkor Maya és Luke valószínűleg nem születtek volna meg! Inkább hálásnak kellene lenned! - kiáltotta, és fenyegetően közelebb repült. Angel egyre jobban hátrált. Magában segítségért kiáltott, azt hitte, ez is csak egy rossz álom, amiből hamarosan majd fel fog ébredni. Legalábbis, nagyon reménykedett benne...

- ANGEL! Angel, élsz még?! Válaszolj! - hallatszódott az ordítozás a megállt időben. Angel felsóhajtott a megkönnyebbüléstől. Hermész közeledett. Megmenekült.

- Még élek! De nem biztos, hogy sokáig... - szólt vissza Angel, a hangja elég gyenge volt a kezdeti sokktól.

Hermész végre beérte őket. Egy pillanat alatt felmérte a helyzetet. Védelmezően Angel elé lépett, miközben kihívóan nézett Erósz-ra.

- Tűnj el innen - szólt rá fagyosan.

- Eszemben sincs - vigyorgott rá Erósz - Viszont a kettő az egy ellen arány nem túl igazságos, ugyebár... ANYA! ITT AZ IDŐ!

Erósz kiáltására egy gyönyörű nő lépett elő a semmiből, mögötte egy furcsán mozgó férfi alakja.

- Aphrodité és Héphaisztosz - csodálkozott Angel.

- Drágám, számíthattál volna rám - kacagott fel Aphrodité - És hogy... A férjem is itt van... Kezdődhet a buli! Jöhetnek az óriás robotpókok!

Angel-nek meg kellett volna ijednie az ízeltlábúaktól. De nem tette. Hogy miért? Ő egyszerűen más volt, mint a többi testvére. Más problémái, más adottságai voltak.

De végül, óriási szerencséjükre, nekik a kisujjukat sem kellett megmozdítani. Héphaisztosz elintézett mindent helyettük. Vagy inkább csak a robotja?

Az a valami előreugrott, összetaposta a robotpókokat, majd előkapott egy éles tükör darabot, majd Aphrodité felé fordult.

- Te meg MIT CSINÁLSZ?! - visította Aphrodité - Nem ez volt megbeszélve! Azonnal öld meg mind a kettejüket!

De az a valami inkább csak fogta magát, és Aphrodité szeme felé csapott a tükörrel. Pontosabban melléje. Ott volt a tetoválása.

Aphrodité kiiktatva. Erósz annyira bepánikolt, hogy inkább elmenekült. Az az izé Angel és Hermész felé fordult, majd nyikorogva meghajolt.

- Feladat lenni kész. Én büszke lenni magam. Héphaisztosz büszke lenni én! - dicsekedett.

- Eh, a kommunikáción még javítani kell, de a dolgát elvégezte - szólt egy hang nem messze tőlük. Az igazi Héphaisztosz levette a fejéről a sapkáját, ami eddig láthatatlanul tartotta őt - Menjetek, és győzzétek le Kronoszt! Elegem van már a nagyapámból.

Az a kettő bólintott, majd Aphrodité ájult testén átugorva a trónterem felé vették az irányt. Ahol nem várt meglepetés fogadta őket. Kronosz barátságos mosolya.

- Áh! Hát végre itt vagytok! Már nagyon vártalak titeket - erre Angel és Hermész megrökönyödött arccal nézett egymásra - Pont időben érkeztetek a végleges világuralomra törésem ünnepére! Angel, kérlek, gyere pár métert közelebb!

A lány bátortalanul bár, de tett felé egy óvatos lépést. Hermész egyből a keze felé kapott.

- Ne tedd! - suttogta.

- Nem lesz semmi baj! Ura vagyok a helyzetnek - nyugtatta meg Hermészt Angel.

- Ez a beszéd! Gyere csak nyugodtan!

Angel félt. Rettenetesen. De megpróbálta magát bátornak mutatni kívülről. Nehezen ment neki. De előre ment vagy öt-hat métert.

- Így kell ezt csinálni! Kezdődjön hát a szertartás!

- Mi?! Mégis miféle sze... - kezdett neki Angel, de befejezni már nem tudta, mert Kronosz széttárta a karját, mire a mellkasa előtt egy izzó, narancssárgás sárga gomb jelent meg. Tisztára, mint egy miniatűr Nap. Angel hirtelen arra lett figyelmes hogy a teste egyre jobban elnehezedik, míg kívülről nézve mintha valami párologni kezdett volna belőle.

Először térdre rogyott, majd a padlóra került. Szemét már alig bírta nyitva tartani. Mielőtt azonban teljesen átadhatta volna magát a sötétségnek, valamiért megszakadt a folyamat. Egyre erősebbnek érezte magát.

Résnyire kinyitotta a szemét, mire Hermészt látta maga előtt. Most az ő testéből párolgott valami.

- Miért nem egyből az unokám lelkének kitépésével próbálkoztam előbb? - tűnődött hangosan Kronosz - Ez sokkal több erőt ad!

Hermész is térdre eesett. Sietni kellett, de Angel alig bírta megmozdítani a tagjait.

- Képes vagy rá, Angel - suttogta Hermész, miközben egyre jobban gyengülni látszott - Csak Köddel lopózz mögé, és szúrd szíven a tőröddel! Igen, ilyen egyszerű.

Angel nagy nehezen feltápászkodott, de a lába néha meg-meg rogyott. Minden szellemi engergiáját bevetve Ködöt varázsolt maga köré, és elvánszorgott a trónig. Idáig is csak az adott neki erőt, hogy meg kell mentenie ettől a szörnyetegtől mindenkit, akit szeret, és fontos neki. Ami jelen esetben Hermész, Maya és Luke volt. Hármójukra gondolva vett egy nagy levegőt, majd a fejét felszegve, büszkén szaladni kezdett, és megtette a maradék tíz métert, ami még hátra volt.

Angel felugrott, és tőrét teljes erőből, Kronosznak pontosan a szívébe vágta.

- Mi ez?! - ordított fel Kronosz, Angel-ről pedig lehullott a Köd alkotta álcája. A titánkirály megtántorodott, a trónra esett. Angel gyorsan Hermészre nézett. Az isten teste már nem párolgott, habár már a padlón feküdt. De szemmel láthatóan még élt.

Ekkor kivágódott a trónterem ajtaja, és az Olimposzi tizenkettő maradék tizenegy tagja rontott be rajta, teljes harci felszerelésben. De egyből meg is torpantak. Mert valószínűleg nem az a látvány fogadta őket, amire számítottak.

Az biztos, hogy ők egy ereje tetejében lévő Kronoszt, és körülötte egy rakat hullát akartak találni itt. Valószínűleg ők maguk akartak megküzdeni a titánkirállyal. Ehelyett mit kaptak? Egy teljesen legyengült Hermészt, illetve egy félvért, aki Kronosz lassan elporladó teteme mellett áll, és úgy néz, mint aki menten elájul.

- Nos... - köszörülte meg a torkát Zeusz - Nem erre számítottunk.

- HÉ, HALANDÓ! HAGYHATTÁL VOLNA NEKÜNK IS! - ordított át a termen Árész.

Angel nem válaszolt, hanem mély lélegzetet véve lekászálódott Zeusz trónjáról, és lassan elsétált az egyik falig. Nekidőlt, majd a hátát továbbra is támasztva lecsúszott a földig.

- Végre vége - sóhajtotta, majd ott helyben elaludt.

Az istenek csak felvont szemöldökkel nézték.

A beállt, körülbelül egy perces csöndet a végre állni képes Hermész törte meg.

- Ő az én Angyalom!

✨2✨