Hermész szemszöge

Megtörten és magányosan térdeltem ott Angel Harmony Campbell holtteste mellett.

Ő volt a legjobb barátom az elmúlt időszakban, az egyetlen, aki nem az istent látta bennem. Aki a belső énem miatt kedvelt, és nem azért, mert hatalom van a kezemben. Ő... Talán úgy is szeretett engem.

Láttál már egy istent sírni? Nem? Akkor még rengeteg dolgot nem láttál az életedben.

Hát igen, eleredtek a könnyeim. Nem szoktam sírni, vagy ha igen, akkor csak nagyon ritkán és nagyon keveset. Viszont most... Zokogtam. A könnyeim patakban folytak le. Angel élete még a szabadságomnál is fontosabb volt. És nem sikerült megóvnom őt. Elbuktam...

****
Angel szemszöge

Először minden néma volt, üres, és békés. Úgy éreztem, ebben az állapotban a végtelenségig el tudnék lenni. Nem aggódtam semmiért és senkiért sem. Nem emlékeztem semmire az életemből.

Majd... Lassan eszembe jutottak a dolgok. A Tábor. A balesetek. A szökések. Salt Lake City. Hermész...

Mikor visszajött az utolsó emlékem is, végre hallani kezdtem. Először csak tompán, majd egyre élesebben. Valaki sírt.

Résnyire kinyitottam a szemem. Valaki térdelt mellettem. Egyből felismertem. Hermész. De miért szomorú?

Megmodzítottam a kezem. Nem reagált rá. Na, akkor csak...

Óvatosan, lassan kinyújtottam a kezem és Hermész kezére csúsztattam. Erre ő meglepetten nézett rám, majd szinte felrántott a földről, úgy ölelt meg.

- Hé, nem kapok levegőt! - szóltam rá nevetve.

- Oh, bocs... Csak, izé... Szóval... Annyira de annyira örülök, hogy mégsem haltál meg! Azt hittem, hogy...

- Csitt! Ez most ne érdekeljen - helyeztem a mutatóujjamat a szájára.

Hermész megint el kezdett könnyezni, de ezek már örömkönnyek voltak. Én is szorosan megöleltem, közben a homlokomat az ő homlokának támasztottam. Közben szorosan behunytam a szemem.

Nem láthattam, de Hermész pimaszul elvigyorodott. Viszont azt már megéreztem, hogy az ajkait az enyémnek érintette. Megcsókolt. Én sem voltam tétlen. Viszonoztam. Ez volt életem (asszem) második igazi csókja. Azt kívántam, bárcsak ez a pillanat örökké tartana.

****
Külső szemlélő. Helyszín: az Olimposz

Aphrodité elégedetten sóhajtott. A B terv egész szépen kezdett alakulni.

A szerelem istennőjének ,,irodájában" teljesen sötét volt, mindössze két rózsaszínes fénnyel világító gömb adott némi világosságot. Olyanok voltak, mint két kis monitor. Képek jelentek meg rajtuk egymás után, de általában két fotó volt a leggyakoribb: Két csókjelenet. Mind a kettő Hermészt és Angel-t ábrázolta.

Miután a szökési kísérlet megakadályozása sikertelen volt, Kronosz engedélyezte Aphroditének, hogy bevessék az istennő által felvázolt B tervet. A szerelmet. Valahogy el kellett érniük, hogy Angel és Hermész között kialakuljon valamilyenféle kapcsolat. A romantikus értelmében.

Itt nem segített rá varázslattal, mint Apollón és Emma esetében. Itt mindent a Moirákra bízott.

A terv sokszor majdnem elbukott, csak Aphrodité közbeavatkozásának hála menekült meg. Minden egyes pontnál Angel élete volt veszélyben: Majdnem szénné égett, mikor elejtette a görögtüzes üvegeket; kis híján leszúrták Hermész volt lakásán, és nem sok kellett hozzá, hogy elvérezzen. Minden egyes szituációban Aphrodité segített rajta. A görögtüzes esetnél kétszeresen gyorssá és éghetetlenné tette egy időre; elteleportálta Salt Lake City-be; illetve segítette az orvosok munkáját, hogy megmentsék Angel-t. A halandó élet olyan törékeny...

Viszont az utolsó csepp az volt a pohárban, mikor a lány feláldozta az életét, hogy megmentse Hermészt a megsemmisüléstől. Úgy gondolta, a B terv is kudarcot vallott. Denem. Hermésznek hála.

Aphrodité újra a két gömbre pillantott: Angel és Hermész mindkettőben belefagyva az időbe, különböző szituációkban. Az első gömbben egy sziklán álltak mind a ketten. Ott csattant el az első csók. A második gömb pedig a jelen történéseit mutatta: Hermész az ülő helyzetben lévő Angel mellett térdel, és mosolyogva csókolja a lányt. Amit a másik fél szintén mosollyal az arcán viszonoz.

- Ez a terv kockázatosabb, mint hittem - dünnyögte Aphrodité - Az élet túl törékeny. De, szerintem megérte. Legalább boldogok. De csak egy kis ideig...

Sejtelmesen mosolyogva intett a két gömb felé, mire azokból eltűntek a képek, ezáltal a rózsaszín fény is kihunyt.

- Ideje hadi megbeszélésre mennem - sóhajtotta Aphrodité - De nem feledkeztem ám el rólatok sem, Emma Johnson és Phoibosz Apollón.

A szerelem istennője elégedett ábrázattal indult a haditanács helyszíne felé. Remek hírekkel szolgálhat most Kronosznak. Minden terv szerint halad.

****
Hermész szemszöge

Az új, Salt Lake City-beli lakásomon jutott eszembe az egyik legnagyobb problémánk, amit úgy hívnak: Kronosz.

Az elmúlt események annyira lefoglalták a gondolataim, hogy képtelen voltam értelmesen gondolkodni. Euforikus hangulatban voltam. Minden rosszat kizártam a fejem világából.

Angel ruháit és a tőrét még a kórházba kerülése napján elszállítottam abba a kis házba, ahol jelenleg laktam. Nem nagy szám, mindössze csak néhány helyiség, fából készült fehér falak, és kopott bútorok találhatóak benne. De közel van az új munkahelyemhez, aminek örülök.

Mikor beléptünk a házikó ajtaján, sós illat csapta meg az orromat. Imádtam azt az illatot, habár nem értem, miért.

Angel helyet foglalt az egyik kanapén, és álmodozva felsóhajtott. De egyből meg is dermedt. Valami nem stimmelt.

- Minden rendben? - kérdeztem aggódva.

Angel rám nézett azzal a gyönyörű kávészín szemével, amit azóta is aranypöttyök tarkítottak. Mintha a foltok... Nagyobbak lettek volna.

- Kezdődik - hajtotta le a fejét Angel - Ezen nem tudsz segíteni. Ezt csak én oldhatom meg.

Jobb ötlet híján csak aggódva figyeltem őt, és reméltem, legyőzi Kronosz akaratát.