2020. július 21., kedd
Gwyneth Collins

Reggel, mikor kinyitom a szemeimet, kicsit szomorúan veszem észre, hogy Scott bizony már nincs mellettem. A tegnap esti veszekedésünk óta nem beszéltünk. Nem szeretek sokáig haragban lenni vele. Ki tudja, meddig élünk vagy mi történik velünk pár óra múlva. Az élet kiszámíthatatlan, és nem szabad buta kis viták miatt értékes perceket elpazarolnunk a haraggal.

Az éjjeli szekrényen lévő órára pillantok. 7:21-et mutat, szóval még itthon kell lennie. Mielőtt kikelnék a puha takaró alól, áttekerem a telefonom lévő értesítéseimet, valamint megnézem a mai teendőimet.

TO-DO-LIST • KEDD
- leadni Scottnak a sötétkék Bugatti öltönyét a tisztítóba
- 7. havi összesítőt elküldeni, plusz a fedezetkezelést megcsinálni
- befizetni a csekkeket
- meglátogatni anyáékat !!!

Ezek közül igazán csak az utolsó volt fontos számomra, a többit amúgy is elintéztetem a titkárnőmmel. Mondhatni, már olyan, mintha Anne a személyi asszisztensem is lenne egyben. De nem hiszem, hogy bánja, a cég megfizeti.

Ekkor kinyílt a hálószoba ajtaja, és Scott jelent meg egy hatalmas tálcával a kezében. A tálcán egy komplett reggeli menü sorakozott, minden olyannal, amit szeretek.

- Jó reggelt, szívem! - mosolyodik el, majd óvatosan az ágyra teszi a tálcát.

- Neked is! Hát ez meg? Miért kapom?

- Csak szerettem volna bocsánatot kérni a tegnapiért. Igazad volt, hülyeség ezen agyalni még most - mondja megbánóan.

- Köszönöm! - mosolyodom el - A bocsánatkérést és ezt a tömérdek ételt is.

- Remélem finom is, mert sokat szenvedtem vele a konyhában - nevet fel.

- Igen, sejtettem. Tekintve, hogy múlt héten még a tükörtojást is képes voltál odaégetni - kacagok, majd vágok egy falatot a palacsintából - Tök finom lett! - mondom, ízlelgetve az ételt- Igazán csodás szakács lettél - teszem hozzá humorosan.

- Hát mit ne mondjak, minimum Michelin csillagot érdemelek ezután - ért egyet, majd újból elneveti magát.

- Ma hová kell menned? - kérdezem.

- El kell mennem két találkozóra, meg 4 körül lesz egy meetingem. De amúgy körülbelül szabad vagyok - feleli mosollyal - Na és te?

- Be kell szaladnom olyan 9 körül az irodába. Oh, majd indulás előtt emlékeztess, hogy vigyem az öltönyödet! Majd Anne elviszi a tisztítóba. De egyébként olyan 3 körül megyek anyáékhoz, de gondolom a meeting miatt nem tudsz jönni - húzom el a számat kedvetlenül. Az ő szüleivel ellentétben, az enyémek imádják az én páromat, és Scott már családtag nálunk.

- Sajnos nem. De puszilom őket! Egyébként Lucy jövő hónapban hazajön másfél hétre, tegnap mondta a telefonban - meséli boldogan. Scott mindig is szerette a testvéreit, így nem csoda, hogy örül a húga haza jövetelének. Ebben az évben kétszer, ha látta. Dánia nagyon messze van innen, így ez nem csoda.

- Oh, ez tök jó! - mosolyodom el. Lucy tényleg nagyon bájos, kedvelem őt. A kapcsolatunk olyan semleges, megadjuk a tiszteletet egymásnak, és akár jókat tudunk beszélgetni, ha találkozunk, de sosem érdeklődünk egymás felől az év többi részében. Jennával, Scott nővérével, már más a helyzet. Ő épp annyira utál, mint a szülei, és pont ugyanazért az indokért. Nem esett messze az alma a fájától...

Reggeli után elkezdek készülődni, hogy időben el tudjak indulni az irodába. Mivel odakint majd' 40 fok van, a bézs színű, elegáns, magasderekú rövidnadrágomra esett a választásom a hozzátartozó blézerrel és egy egyszerű fehér trikóval. A hajamat csak kifésültem, és a sminkem is egyszerű lett. Elégedetten néztem a tükörbe, szőke tincseim tökéletesen álltak, ahogyan a ruhám is csodásan nézett ki. A vállamra kaptam a táskámat, majd az előszobába igyekeztem.

- Rendben, rendben. Akkor majd még beszélünk, viszonthallásra! - hallom Scott telefonbeszélgetésének töredékét. Mikor bontja a hívást, felém kezd közeledni. - Már mész is? - kérdi, mire én bólintok, így felém hajol, és egy puszit nyom az arcomra.

- Majd hívlak, délután találkozunk! - intek neki az ajtóból, majd sietek a lifthez, hogy lemenjek a mélygarázsba az autómhoz.

Az irodába beérve rögtön Anne-hez, az asszisztensemhez lépek, hogy felvilágosítsam a mai napi teendőiről.

- Jó reggelt! Ezt vidd el a tisztítóba, küldd el Mr. Lawner-nek a szerződést email-ben aztán, ha marad időd, fizesd már be a csekkeimet is! - hadarom el neki, közben ő próbálja feldolgozni az információkat. Az asztalára rakom az öltönyt, majd bemegyek az irodámba. Ott rögvest neki is kezdek a feladataimnak, hogy minél előbb végezni tudjak velük. Fél óra múlva megcsörgetem Anne-t a vezetékes telefonon.

- Tudsz hozni nekem egy kávét? - kérdem, mire természetesen egy gyors "igen"-t kapok válaszul. Mondjuk esélye sincs mást mondani, mert egy csettintésbe telik, hogy kirúgjam.

Pár óra múlva végzem is mindennel, és fél 3 körül elindulok az irodából. A liftben összefutok apával.

- Szervusz, kiscsillag! - mosolyog rám, egy puszit nyomva a homlokomra.

- Szia, apa! Mikor végzel? - kérdezem somolyogva.

- Még van egy megbeszélésem, de szerintem 1 óra, és indulok is haza - mondja - Anyád már vár, reggel tervezgette, hogy mit süt neked.

- Hát hiába süt, diétázom! - nevetek fel lágyan.

- Jaj, kiscsillag, minek? Gyönyörű vagy! - rázza a fejét sóhajtva, de közben egy mosoly ül ajkain.

- Nem érted te ezt! - legyintem le kacagva, majd nyílik a lift ajtaja. Egy utolsó puszival elbúcsúzunk, és én kiszállok a földszinten.

Fél óra kellett, hogy odaérjek a szüleim házához a nagy forgalom miatt. Egyébként 10-15 perc elegendő mindig. A szülői ház sem mondható kicsinek 4 háló- és fürdőszobával. Emellett egy hatalmas konyha és nappali társul hozzá. Igazi takaros, otthonos házikó, érzed benne a családi hangulatot. Még mindig meg vannak a kulcsaim, így azokat használva belépek, és a cipőm, kabátom levétele után anya keresésére indulok. Az ő kis barlangjában találok rá, ahol épp egy új festményt fest. Édesanyám, Elle Dionne Holt, 52 éves és festőművész. Gyönyörű képeket készít, és elég híres is a szakmában. Még a fiatal éveiben alapított egy céget ELLE - ART néven, és azóta már az egész világban szerteszét vannak galériái.

- Üdv, anyu! - adok az arcára egy puszit, mikor közelebb lépek hozzá.

- Jaj, szervusz kincsem! Észre sem vettem, hogy megjöttél! - fordul felém boldogan, majd egy szoros ölelésbe von.

- Mi újság? Csodaszép ez a... Mi is ez? - nevetek fel, a vásznon lévő alakzatot szuggerálva.

- Ez, kérlek szépen, a nagymamád egyik különös vázája lesz. Valamelyik nap eszembe jutott, hogy mindig mennyire féltette, és próbáltam visszaemlékezni, hogyan nézett ki - mondja apró mosollyal.

- Mindenesetre érdekes - vonom meg a vállaimat.

- Ezzel nem vitatkozom - bólint egyetértően, miközben átmegyünk a konyhába. Anya elkezd kávét készíteni, én pedig a pultnál lévő egyik székre lehuppanok. - Na de mesélj! Minden okés veled?

- Azt hiszem, igen. Bár Scott-tal van most egy nagy konfliktusforrásunk - sóhajtok, kipillantva az ablakon. A nyári napsugarak beszűrődtek a házba, ezzel hatalmas világosságot adva az egész helynek.

- Mi történt? - pillant rám anya egy pillanatra, arcán aggodalmat fedezek fel.

- A szülei kitalálták, hogy legyen házassági szerződésünk. És érted anya, még az esküvő időpontja sincs meg! Csak egy kis ideje vagyunk jegyesek, de ők már a vagyont féltik!

- Mit vársz azoktól a fösvény majmoktól? - rázza a fejét anyám felháborodva - Úgy viselkednek, mintha csak nekik lenne sok pénzük és szép házuk.

- Mindig ilyenek voltak. De a legviccesebb, hogy Scott egyet is ért velük - nevetek fel cinikusan.

- Tényleg? - döbben meg - Ezt nem hittem volna. Azt gondoltam, már nem tudják manipulálni.

- Én is, anya, én is... - túrok a hajamba apró sóhaj kíséretében.

Később megérkezik apa is, és elkezdjük az ebédet.

- Egyébként apa, láttam, hogy mostanság nagyon sok pénz kiment az új befektetésedbe - hozom fel az aktuális munkánkat témaként.

- Igen, de a kétszeresét is visszakaphatjuk, ha jól megy minden - mondja, miközben egy falat citromos csirkét vesz a szájába.

- Azért nézz apád után, nehogy a végén elbukjon mindent! - viccelődik anya, mire apa csak a szemét forgatja. Én elmosolyodom, aranyosak, hogy ilyen sok év után még mindig csipkelődnek egymással.

Ebéd után átvonulunk a nappaliba, ahol egy kávé mellett beszélgetni kezdünk ismét.

- Beszéltél mostanság Jerome-vel? - kérdi anya. Jerome a vérszerinti apám neve. Ausztráliában él, és jó, ha látom őt háromévente egyszer. Hívni is maximum ötször hív egy évben.

- Talán 3 hónapja hívott, az a tipikus "mi újság a Föld másik felén lévő, elméletileg lányomnak nevezett nővel" beszélgetés zajlott le köztünk, aztán semmi több - rántom meg a vállaimat.

- Hogy ennyire ne érdekelje a hogyléted - rázza apa a fejét rosszallóan.

- Már hozzászoktam. Ezen ne is rágódj! - rántom meg a vállaimat mit sem törődve. Ekkor megcsörren a telefonom, és kiveszem a zsebemből, hogy ki az. Shawn neve villan fel a képernyőn. - Egy pillanat, ezt felveszem! - mondom, és felállok a helyemről. Anyáék bólintanak, majd beszélgetésbe kezdenek ketten. Én kimegyek az udvarra az ebédlőben lévő kertajtón, és a zöld gombra nyomva válaszolok a hívásra.

- Szia, Shawn!

- Helló, Gwyneth! Zavarok? - szól bele a telefonba kedvesen.

- Nem, mondd csak nyugodtan! - mosolyodom el, miközben a kertben kezdek sétálgatni.

- Gondoltam, megihatnánk ismét egy kávét ezen a héten is. Mit szólsz?

- Jól hangzik! Mondjuk holnap? Akár fel is jöhetsz az irodába, ha úgy kényelmesebb - mondom.

- Igen, ez jó ötlet! Akkor ha holnap kb. 1 körül megyek, az jó? - kérdi.

- Tökéletes! Akkor holnap találkozunk, most viszont megyek vissza a szüleimhez, mert lassan indulnom kell haza - indulok el befelé a házba.

- Akkor nem is zavarlak tovább! További szép napot, Gwyneth!

- Neked is, Shawn! - válaszolom mosolyogva, majd bontom a hívást.