2020. augusztus 1., szombat
Gwyneth Collins

Másnapra már le is tudtam beszélni Shawnnal a vacsorát. Tetszett az ötlet neki, és örül, hogy Scott felajánlotta ezt. Én is örültem, hisz Shawn és Scott is jó társaság, valamint egy finom vacsorának senki sem mondana nemet.
Mivel a főzési tudásom nem az igazi, így a rendelés mellett döntöttünk. Lazacot rendeltünk spárgávál és édesburgonyával, de ha esetleg valamelyikünk nem kívánná annyira, van garnélarákos tészta is. Desszertnek répatortát választottunk, valamint sütöttem kuglófot. Kicsit sok ételt rendeltünk, de maximum majd én és Scott megesszük a maradékot holnap ebédre.

Jelenleg fél hét van. Most rakom ki az erkélyen lévő étkezőasztalra a finomságokat, valamint egy üveg Cabernet Sauvignon bort, hogy jobban csússzon majd az étel.

- Nyitom! - kiált Scott, mikor megszólal a csengő. Pár másodperc elteltével meghallom Shawn hangját is, amint köszöntik egymást.

- Szia, Gwyneth! - ad egy puszit az arcomra a vendégünk, majd átölel pár másodperc erejéig.

- Végre itt vagy, már éhes vagyok! - nevetek fel, miközben mindhárman kisétálunk az erkélyre.

- Bocsánat, dugó volt. Nagyon be van állva a város - mondja.

- Ez a környék majdnem Vegas belvárosa, ne csodálkozz! - feleli Scott, mikor leül.

- Igaz - ért egyet - Na és mi jót főz..vagy rendeltetek? - nevet fel.

- Tudtommal, te sem a főzőtudományodról vagy híres, szóval egy szót se szólj! - pillantok rá kacagva. Mindhárman szedünk a tányérunkra, Scott kibontja a bort is és tölt mindannyiunknak.

- Nagyon finom ez a bor - ízlelgeti Shawn a vörös színű alkoholt.

- Franciaországból hoztam tavaly, szóval ez egy igazi, hazai Cabernet - mondja Scott.

- Amúgy sokat utazol? - kérdi Shawn.

- Ebben az évben kevesebbet, de előtte igen, elég gyakran. Mindenfelé vannak konferenciák és a vezetőség engem talált mindig a legalkalmasabbnak ezekre az utazásokra, mert három nyelvet beszélek folyékonyan.

- Hármat? Azta! Én még az angollal is megküzdök olykor - kuncogja el magát a fürtös fiú mellettem.

- Angol, francia és német. Nem olyan nehéz, ha érdekelnek a nyelvek, és ha rá vagy kényszerülve a szüleid miatt, akik olykor napokig csak németül vagy franciául beszélnek velem, és meg sem szólaltak angolul - nevet Scott.

- Jézusom! Az azért kemény. De meglett az eredménye, szóval volt értelme. Te is beszélsz franciául, Gwyneth, igaz? - fordul felém Shawn.

- Igen, de azért nem olyan jól, mint Scott. Az idő múlásával egyre jobban fakul a tudásom - mondom.

- Úgy érzem, én vagyok a leghülyébb ennél az asztalnál, tekintve, hogy mindkettőtök diplomás és több nyelvet beszél - nevet jókedvűen.

- A diploma nem jelent semmit - mosolyodom el - Egy adott területen okos vagy, de attól lehet, hogy az élethez semmi felfogásod nincs, és egy rakás szerencsétlenség vagy.

- Igen, ez igaz - bólint egyet Scott - Mellesleg, mindkettőnknél sikeresebb vagy, szóval kit érdekel, hogy van-e papírod arról, hogy elvégeztél-e bármilyen egyetemet vagy főiskolát - mondja Shawnnak.

- Egyébként, mi újság azzal a modell lánnyal? Mi is volt a neve? Ginny? - kérdem.

- Grace. Múlthéten már vissza utazott Los Angelesbe, így ennyi volt a kis kalandunk - rántja meg a vállát elmosolyodva.

- Oh, hát sajnálom - nevetek fel.

- Nem keresek tartós kapcsolatot egyelőre. Jó nekem ez így - feleli - Na, de nektek mi újság az esküvőtökkel? Mikor szeretnétek tartani?

- Tavasszal, de az még elég messze van, majdnem egy év.

- Remélem meg leszek hívva! - nevet fel Shawn.

- Persze, hogy meg leszel! - forgatom meg a szemeimet egy apró mosoly kíséretében - De ha nem jössz el, nagyon meg fogok haragudni!

- Majd úgy tervezem, hogy biztos ráérjek, ígérem.

- Helyes! - szólalt meg Scott - Akkor hát koccintsunk erre - emeli fel boros poharát, mi pedig a példáját követjük. A három üveg középen találkozik és halk, koccanó hanggal jelzi ezt. Belekortyolok a finom alkoholba, amint az előttem ülő két férfit fürkészem.

Hétfő délután a reptérre tartunk, hogy felvegyük Scott húgát, Lucy-t, aki most érkezett Dániából. Csak másfél hétre jön haza, utána megy is vissza. Egyedül jött, mert a barátjának dolgoznia kell, nem adtak neki szabadságot. Amint a LAS C6-os termináljához érünk, megpillantotjuk az ott várakozó Wilkinson lányt. Scott leparkol, majd rögvest kiszáll az autóból, hogy átölelje a rég látott testvérét.

- Lucy! De szép vagy, nagyon jól áll ez a hajszín! - mondja Scott, mikor elengedi a szoros ölelésből. Nem tudom, vak-e a vőlegényem vagy csak túl udvarias és családcentrikus, de az egyszer biztos, hogy pocsékan állt Lucynak ez az új frizura. Az amúgy világosbarna hajú lány most platinaszőkére váltott, leginkább egy Csernobilból evakuált nőre emlékeztetett a '80-as évek beli ruhái és sápadt bőrszíne miatt.

- Köszönöm! Voltak kétségeim felőle, de én is megszerettem már - válaszolja mosolyogva. Hát szívem, te is látássérült vagy akkor... Úgy látszik ez a Wilkinson-vérben csörgedezik.

- Szia, Lucy! Jó újra látni! - szólalok meg én is a kocsinak dőlve.

- Heló, Gwyneth! - villant felém egy halvány mosolyt - Nagyon szép az eljegyzési gyűrűd, imádom! Írni is akartam, hogy gratuláljak neked is, csak aztán elfelejtettem - Igaz, csak öt hónapod volt, hogy eszedbe jusson, de egye fene!

- Rá se ránts, most megtetted - felelem - Indulhatunk? Biztos fáradt vagy, hosszú út van mögötted.

- Igen, több, mint 16 óra volt, mert csak átszállással tudtam foglalni jegyet erre az időpontra - sóhajt egyet fáradtan.

- Akkor hát induljunk! Rád fér a pihenés - mondja a vőlegényem, majd mindannyian beszállunk a kocsiba, miután Scott berakta Lucy bőröndjét és táskáját a csomagtartóba.

A húga nálunk fog maradni, az én nagy örömömre. Félre értés ne essék, nincs nagy bajom vele, de ismerem már a Wilkinson lánytestvéreket. Akárhányszor nálunk vannak, Scottot ellenem hangolják, és veszekedünk.

Na és, hogy miért nem a szüleihez megy Lucy? Ez egy igen érdekes sztori. Olivia és Rufus pár hete tudta meg, hogy Lucy barátja, akivel már több, mint fél éve együtt van, muszlim. Ezzel alapjáraton nincs baj, de a Wilkinson házaspárról beszélünk, akik mindenbe bele tudnak kötni. Kijelentették, hogy ők nem támogatják ezt a kapcsolatot, mert Lucy csak keresztény emberrel házasodhat össze. Lucynak természetesen nagyon rosszul esett ez az egész, és nem akart a szüleinél maradni másfél hétre.

- A vendégszoba már készen áll, az ágyra raktam neked egy törülközőt is. Ha esetleg éhes vagy most, csináltam rizottót, de van még tegnapról garnélás tészta - mondom a sógornőmnek, miután beérünk a lakásba.

- Először szerintem veszek egy zuhanyt, aztán eszem, mert a repülős étel valami borzalmas volt - nevet fel.

- Érezd otthon magadat! - mosolyodom el, majd ő a fürdőszoba, én pedig a nappali felé indulok el. Levetődöm a kanapéra, és előveszem a telefonomat. Ahogy végigtekintek az értesítéseimen, látom, hogy Shawntól is van olvasatlan üzenetem. Mikor megnyitom, csak elnevetem magamat. Épp elujságolta, hogy mikor szobaszervízt rendelt ebédre és megérkezett, ő pont akkor jött ki a zuhany alól, és nem jól tekerte a derekára a törülközőt. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy leesett a pincér szeme láttára.

Jókat kacagok, miközben megírom neki, hogy mekkora balfék. Scott huppan le mellém, és kérdőn vizslat engem.

- Min nevetsz ennyire?

- Ja, semmi. Csak Shawn mesélt valamit - legyintek még mindig kuncogva, majd felkelek a kanapéról, hogy a konyhába menjek, és megmelegítsem az ételt Lucynak.

- Elég sokat beszéltek Shawnnal... - szólal meg Scott, miközben a konyhapultnak dől keresztbetett kézzel.

- És ez talán baj? - pillantok rá meglepetten. Nehogy már Shawnra legyen féltékeny!

- Nem, csak megjegyeztem - rántja meg a vállát. Ekkor megszólal a mobilja, így elhagyja a konyhát. Pár perc múlva megjelenik a húga.

- Ez a zuhany életmentő volt - sóhajt fel boldogan, miközben leül az étkezőasztalhoz.

- Megmelegítettem a rizottót. Kérsz valami italt? Víz, limonádé, esetleg bor? - ajánlottam fel neki. Egyáltalán nem akarom kiszolgálni, sőt! De van bennem annyi jómodor, hogy megtegyem.

- A limonádé jól esne, köszi! - feleli. Miután töltöttem neki egy pohárral, leülök vele szembe.

- És beszéltél anyádékkal azóta? - kérdem. Scott nem avatott be a részletekbe annyira, én pedig pletykazsák tulajdonságomnak köszönhetően nem bírtam ki, hogy ne derítsem ki magamnak akkor.

- Nem nagyon... Apám felhívott tegnap előtt, hogy akkor jövök-e egyáltalán. Nem tudom, hogy érezzek. Úgy örültem, hogy végre láthatom őket, erre jött ez az egész "keresztények kontra muszlimok" szituáció - meséli két falat között.

- Ha ez megnyugtat, engem is utálnak, hiába vagyok keresztény - nevetek fel.

- A szüleim nehéz esetek, tudom - mondja - Viszont apa üzent úgy fél órája, hogy beszélt Scottal, mikor érkezem, és holnap várnak ebédre.

- Oh... Hát akkor nem haragudhatnak rád annyira.

- Ja, gondolom... De én haragszom rájuk - feleli.

Este, mikor már Lucy elment aludni, mi is a lefekvéshez készülődünk. Bekenem testápolóval a lábamat, Scott pedig a telefonját bújja.

- Holnap nekem is mennem kell az ebédre? - kérdem, mikor mellé bújok.

- Nem szeretnél? - pillant rám, lerakja a telefonját az éjjeliszekrényre.

- A múltkori találka sem sűlt el fényesen a szüleiddel. Amúgy sem én vagyok a lényeg most - mondom.

- Igen, igaz. De én örülnék, ha jönnél - mosolyodik el édesen. Ilyenkor nem tudok nemet mondani neki.

- Majd holnap reggel meglátom, miként döntök.

- Rendben - ad egy rövid csókot ajkaimra.

- Egyébként, holnap akarom felhívni az esküvőszervezőt - szólalok meg izgatottan.

- Máris szervezkedni akarsz? - kérdi nevetve.

- Máris? Scott, már most le vagyunk maradva! Egy tökéletes esküvőhöz akár 2 év is kell olykor, nekem pedig kevesebb, mint egy évem van! - háborodok fel rögtön.

- Jól van, jól van, visszaszívom! Ahogy te szeretnéd, bébi.

- Na, én is így gondoltam! - kacsintottam, majd pár másodperc múlva mindketten elnevettük magunkat.