2020. július 13., hétfő
Gwyneth Collins

Hétfő reggel kissé álmosan lépek be az irodába. Éjszaka nem ment az alvás, az okát nem tudom, de lehetett körülbelül hajnal 3, mire álom jött szemeimre. A kávémat szorongatom a jobb kezemben, a balban a kocsikulcsom van, amit még nem volt időm eltenni a táskámba. Egy fehér blúzt viselek, amit pár fekete csík dob fel a nyakánál és ujjai végén. Emellé egy fekete nadrág párosul, amit oldalánál lévő gombjai dobnak fel. Egy kisebb, márkás bőrtáska pihen a vállamon, csuklómon az egyik arany órám díszeleg, a füleimben pedig a nagyanyámtól örökölt gyémánt fülbevalók ékeskedik. Egy vagyon van rajtam minden testrészemen tetőtől-talpig.

Felérve a 13. emeletre, kiszállok, és az irodámba megyek. Köszöntöm az asszisztensemnek, majd az asztalomra szórom a dolgokat, amik a kezembe vannak.

- Collins kisasszony, Mr. Holt látni szeretné az irodájában - jön be Anne, az asszisztensem. Csak aprót bólintok, és kortyolok egyet a kávémból. A táskámat a helyére rakom, a laptopomat pedig bekapcsolom. Ránézek a teendőimet vezető listára, és mérlegelek, mennyire lesz megterhelő napom. Aztán felállok a bőrszékemből, és elindulok a főnök irodájába. A 20. emeletre feljutva, a hatalmas emelet egészét az ő irodája teríti be. Az enyém ehhez képest semmi.

- Jó reggelt, Gwyneth! - köszönt, mikor észre veszi jelenlétemet. Biccentek egyet, majd közelebb megyek az asztalához, hogy ne az ajtóban ácsorogjak.

- Miben segíthetek vagy mi az oka annak, hogy idehívattál? - kérdezem meg.

- Már nem is kérhetem, hogy feljöjjön a szemem fénye? - tettet felháborodást, de mosolyát nem bírja türtőztetni.

- Dehogynem, viszont ezer dolgom van, mellesleg pár percre érkeztem - nevetek fel, miközben a nevelőapám kitárt karjai közé bújok, és adok neki egy ölelést. Tegnap jöttek haza anyával a nyaralásukból, két hétig voltak távol Németországba. Bevallom, hiányoltam őket már.

- Azért remélem, nem sértődsz vérig, mert felhívattalak ide egy ölelésre és pár perc csevelyre - kacag fel rekedtes hangján, mikor elenged.

- Talán el tudom nézni - kacsintok, majd helyet foglalok az asztala előtt elhelyezkedő bőrfotelben.

- Hogy vagy, kincsem? Minden okés volt itt is? Scott is rendben van? - bombáz meg kérdésekkel rögtön.

- Én jól vagyok. A cég is zavartalanul haladt tovább. Scott pedig, mint általában, remekül van - felelek mindenre sorjában - De mesélj te! Milyen volt a kiruccanásotok? - érdeklődöm.

- Nagyon jó! Élveztük, de ezt már láttad is a képekből, amiket küldtünk neked. Nagyon szép hegyeket és nevezetességeket láttunk - mesél az útról izgatottan. Mosolyogva hallgatom a részleteket, amiket megoszt velem a következő 15 percben.

Robert Holt, a CT Company vezetője, és a nevelőapám, ahogy már említettem. Édesanyám és az igazi apám másfél éves koromban elváltak. A vérszerinti apám Ausztráliába költözött, mert ott kapott egy nagyon jó munka ajánlatot. Körülbelül 3-4 évente egyszer meglátogat, félévente egyszer felhív, 18 éves koromig fizette a gyerektartást, és neki ennyit jelent lényegében az apaság. Anya és Robert 1998-ban jöttek össze, mikor mindössze 3 éves voltam. Azóta Robert volt a férfi az életemben, aki betöltötte az édesapa szerepét. Ő nevelt fel, így mindig is őt tekintettem az apámnak. Csak azért teszem hozzá mindig, hogy nevelőapám, mert nem azonos a vezetéknevünk, és így az emberek rögtön megértik az okát.

- Most viszont megyek vissza, apu, mert neki kell látnom a feladataimnak - nevetek fel, mikor már egy óra is eltelt az érkezésem óta.

- Nem tartalak fel, menj csak, csillagom! Majd még beszélünk később.

- Szép napot, apus! - köszönök el mosolyogva, mielőtt belépek a liftbe.

Sokan mondják, csak azért vagyok a pénzügyi-számvitelese Las Vegas legsikeresebb építészeti vállalatának, mert a főnök neveltlánya vagyok. És igen, igazuk is van. Nem kerültem volna be ilyen helyre a diplomám megszerzése után rögtön. De nem az én hibám, hogy sikeres a nevelőapám cége, és felvett erre a pozícióra. Valljuk be, nyertesnek születtem!

Két óra körül lehet, a laptop felett görnyedek, mikor megcsörren a telefon. Nem a munkahelyi, így a táskámba kezdek el kutatni a mobilom gyanánt. Ismeretlen a szám, így udvariasan beleszólok.

- Gwyneth Collins, miben segíthetek?

- Oh, Gwyneth, heló! Shawn vagyok. Zavarlak? - hallom meg a hangját a vonal túlsó végéről. Összeráncolom szemöldökeimet, nem értem a szituációt.

- Szia, Shawn! Nem, nem zavarsz, van pár szabad percem. Honnan tudod a számomat? - teszem fel a kérdést, ami leginkább érdekelt.

- Scott adta meg még péntek este, mikor beszéltem vele.

- De mi okból? - nevetek fel, mert nem értem még most sem, miért keres.

- Ja, igen, bocsi! - kuncog - Szóval, beszéltem vele még akkor, hogy a húgom a pénzügyet akarja választani az egyetemen, de még nem biztos benne. Scott mondta, hogy te azzal foglalkozol, és megadta a számodat, hogy hátha ki tudnád segíteni a húgomat, ha van időd.

- Oh, értem. Szívesen segítek neki, akár be is tud jönni ide, az irodába. Néha egy-két diák bejön, elmagyarázom neki, mi is a munkám lényege, miket csinálok, és elméletileg ez segít nekik - nevetek fel - Küldd el a testvéred számát és nevét, aztán majd megírom neki, mikor alkalmas a látogatás.

- Tényleg? Ez remekül hangzik! Aal is odáig lesz érte! Köszönöm még egyszer, ez tényleg nagy segítség lesz neki! Van amivel meg tudnám ezt hálálni?

- Valamikor meghívhatsz egy kávéra, de ennyi elég - mosolyodom el - Most viszont mennem kell, mert vár rám még másfél órányi tömény munka. Örülök, hogy beszéltünk, további szép napot Neked!

- Köszönök mindent, majd még akkor hívlak! - köszön el, mielőtt bontom a hívást, majd visszatérek a teendőimhez.

egy kicsit rövidebb rész, de ennek is van jelentősége, jobban megismerhetitek Gwyneth-et. eddig mi a véleményetek róla?