2020. július 31., péntek
Gwyneth Collins

Kora reggel, 6 óra környéken keltem. Nem tudom álmatlanságom okát, de a koránkelésemet próbáltam hasznosan eltölteni. Scott természetesen még mélyen aludt, így nem zavartam. Reggelit készítettem, besütöttem a hajamat, megcsináltam a sminkemet, kávéztam és vasaltam is. Rég volt már ennyi mindenre időm délelőtt.

Jelenleg fél 9 van. Scott, ahogy hallom, most ébredezik. Én a második kávémat iszom már, míg egy magazint olvasgatok.

- Jó reggelt! - köszön nekem két ásítás között az éppenséggel elég kócos vőlegényem.

- Neked is! - nevetek fel. Reggelente olyan édesen néz ki.

- Hogy hogy már kész is vagy? - kérdi, miközben a kávéfőzőbe berak egy kapszulát.

- Nem tudtam aludni. Olyan fura álmom volt.

- Mit álmodtál? - fordul felém a konyhapultnak dőlve.

- Az apám volt benne, a vérszerinti. De olyan zavaros volt... Valamit csináltam, és hozzámenekültem, hogy új életet kezdjek - próbálom elmagyarázni a homályos emlékeimet.

- Hmm, hát ez érdekes - mondja elgondolkodva - Lehet ezzel jelzett, hogy hamarosan felhív, szóval készülj fel - neveti el magát.

- Nem kizárt - helyeslem állítását. Háromnegyed 9-kor elindulok az irodába, Scott még otthon maradt, mert később megy majd csak. Üdvözlöm Anne-t, majd a kis privát szférámba belépve levetem magamat a székbe. Nem sokkal később viszont beront az asszisztensem.

- Szoktak kopogni - szólok rá, mikor felpillantok az asztalomtól.

- Bocsánat, de fontos! Most szólt Charlie, hogy a Kormex Kft. már 2 hónapot késik az utalással. Mr. Holt nincs a városban, így gondolta, neked lenne érdemes szólni - hadarja el, a végére már kifullad.

- Oké. Mondd Charlienak, küldje el e-mailben a pontos adatokat, aztán intézkedem - mondom, mire ő bólint, és távozik az irodámból. Pár perc múlva meg is jön az üzenet.

------------------
Fizetési határidő: 2020. május 30.
Fizetve ekkor: -
Összeg: 70 millió 320 ezer dollár.
------------------

Hűha, ez rohadtul nem kevés pénz! Felemelem a vonalas telefont az asztalról, és az e-mailben található számot ütöm be. Úgy döntök, megpróbálom telefonon keresztül megkérdezni, mi is az oka, hogy nem fizettek eddig.

- Jó napot kívánok, Ahmed Balben vagyok a Kormex Kft.-től. Miben segíthetek?

-Üdv! Gwyneth Collins vagyok, a CT Comany-től. Beszélhetnék a cégtulajdonossal, Fletcher Quinn-nel esetleg? - kérdem meg udvariasan.

- Persze. Fél óra múlva megfelelő lenne, ha megkérem, hogy hívja fel Önt? Jelenleg megbeszélése van - feleli a, valószínűleg, asszisztens - Megadná a nevét és a céget még egyszer? Meg azt, hogy milyen ügyben keresi?

- Tökély! Igen, persze. Gwyneth Collins W-vel és Y-nal, valamint a Collins is két L-lel. CT Company, de szerintem tudni fogja. És hogy milyen ügyben? Tudni fogja ezt is, ebben biztos vagyok. Csak mondjon annyit, hogy NAGYON fontos.

- Igenis. Akkor minél előbb átadom az üzenetet - mondja Ahmed, amint az előbb kiderült, hogy ez a neve.

- Köszönöm. Visszhall! - rakom le a telefont.

- Minden rendben van? - kérdezi Anne, mikor újra belép az irodámba, hogy lerakjon pár dokumentumot.

- Nem, egyáltalán nincs. Tudod véletlen, hogy mikor jön vissza Mr. Holt? - kérdem. Nem mondom, hogy apa, mindenki tudja, hogy az, de próbálom megőrizni a formalitást.

- Sajnos nem, de ha szeretnéd, kideríthetem neked - mondja segítőkészen.

- Nem kell, intézd csak a dolgod. Majd felhívom ebédidőben - legyintek. Nem olyan létfontosságú rögtön értesíteni, de minél hamarabb szeretnék beszélni vele erről az egészről. A további pár óra gyorsan eltelik, 4 órát üt a kismutató az analóg órán, nekem pedig véget ér a munkaidőm. Apát végül nem hívtam fel ebédszünetben, így a kocsim felé menet teszem ezt meg, mikor kilépek a hatalmas irodatömbből.

- Szia, Gwyneth! Baj van, drágám? - szól bele apa kedvesen.

- Szia! Nem, semmi komoly. Zavarlak? - kérdezem. Egy tárgyalás miatt utazott el, ilyenkor nem ajánlatos hívogatni, mert nem tudjuk, mikor tárgyal, és nem szereti, ha megzavarják. Hogy miért nem némítja le a telefonját vagy kapcsolja ki? Nem tudom pontosan, egyszer annyit mondott, hogy ha esetleg vészhelyzet lenne, akkor nem szeretné, ha nem tudja, hogy hívtuk.

- Nem, tíz perce ért véget a meeting. Holnap már utazom haza, szerencsére! Na, de miért is hívtál akkor?

- Öhm.. Ja, csak annyi, hogy a Kormex Kft. már hónapokat késik az utalással és nem kevés pénzről van szó - számolok be neki a hírekről.

- Tényleg? És beszéltél velük? - kérdi.

- Felhívtam, de csak az asszisztens vette fel. Azt mondta, átadja az üzenetemet a főnökének.

- Okés. Ne is törődj te ezzel a továbbiakban, majd mikor hazaértem, intézkedem! - mondja. Eközben beszállok az autómba, és elindulok hazafelé. A telefonom csatlakozik a kocsi kihangosító rendszeréhez, így biztonságban folytathatom a beszélgetést, miközben vezetek.

- Akkor holnap jössz? Hány körül? Kimenjek érted a reptérre? - érdeklődöm.

- Igen, holnap este 8-kor száll le a gép. Nem szükséges, kincsem, hívok taxit majd - erre elmosolyodom, sosem akarja, hogy esetleg is a terhemre legyen.

- De szívesen kimegyek érted! - hangsúlyozom mondatomat újra.

- Nem kell, tényleg! Pihenj, légy Scottal inkább. Hazajutok, ne aggódj! - inkább feladom, hogy erőlködjek, mert tudom, úgyis az ő szava dönt.

- Rendben akkor. Majd azért hívj, ha hazaértél!

- Így lesz. Egyébként, mi újság Scottal? - kérdezi, mire aprót sóhajtok.

- Jól vagyunk. Csak kicsit idegesít ez a szerződéses dolog még mindig. Szerinted mit kéne tennem? - kérem ki a tanácsát, hiszen ötletem sincs, mi lenne a helyes.

- Őszintén megmondva, ha ez egy ekkora vitaforrás tud lenni köztetek, akkor muszáj lesz a kompromisszum. Valakinek engednie kell, és lehet, most neked fog kelleni. Tudod, hogy így kiáll a szülei előtt érted. Ennyivel értékeld ezt, hogy aláírod azt a nyamvadt papírt, így nem rágják az ő fülét sem a szülei és köztetek se lesz ez a feszültség - Apa látásmódja rádöbbent, hogy tényleg ezt kell tennem. Majdnem mindig Scott az, aki beadja a derekát, és az én javamra dőlnek el a dolgok. Ha a szüleinek ennyit számít a házassági szerződés, hát aláírom. Nincs rajta veszítenivalóm.

A lakásba belépve kínai étel illata csapja meg az orromat, így rögtön tudom, Scott már rendelt vacsorát számunkra. Leveszem a cipőmet, a táskámat is az előszoba szekrényén hagyom, és az étkező felé sietek, mert az égő villanynak köszönhetően tudom, hogy ott találom a vőlegényemet.

- Na végre, megérkeztél! - kezd örvendezni, mikor megpillant.

- Bocsi, mindent hátrahagytam, aztán felgyűlt, és nem győztem csinálni őket. De itt vagyok, és farkaséhes! - nevetek fel a végén, majd leülök a megterített asztalhoz.

- Mesélj, milyen napod volt? - kérdezi, mikor neki kezdünk az evésnek.

- Fárasztó - sóhajtok, majd röviden elmesélem neki a mai kalamajkát, ami az irodában volt. Aztán rákérdezek, hogy ő miként töltötte a mai napot.

- Semmi különös, a szokásos - mondja, miután lenyeli a tavaszi tekercs utolsó falatát.

- Egyébként gondolkodtam... - kezdek bele, a villámmal játszadozva.

- Igen?

- Arra jutottam, hogy aláírom a házassági szerződést, ha szeretnéd. Igaz, most sem értem a lényegét, és bármennyire nem kedvelem a szüleidet, nem akarom, hogy te emiatt veszekedj velük. Legalább megnyugodnak, és békésen tudnak majd aludni.

- Oh... Nem vártam, hogy ezt mondd, de köszönöm, szívem - látszik rajta a meglepődöttség.

- Mikor kell aláírnunk majd? - kérdezem.

- Elég lesz az esküvő előtt foglalkozni ezzel, most szerintem több problémánk és dolgunk van. Mellesleg Robb, az ügyvéd barátom most Új-Zélandon van 1-2 hónapig a nővérénél. Ha hazajön, majd megbeszélem vele, hogy állítsuk össze. De ráérünk egészen tavaszig, anyámék meg annyitól boldogak lesznek már, hogy beleegyeztél - legyint a végén. Egyszerre szereti a szüleit és tolja is le őket. Számít a véleményük neki, de ugyanakkor makacs, és kiáll a saját igaza mellett. Komplikált a kapcsolata az apjával és az anyjával, én pedig nem is szeretek belefolyni az egészbe.

Vacsora után én rendet rakok a konyhában, míg Scott a testvérével telefonál. Jenna, a nővére, aki Los Angelesben él, ki nem áll. Ugyanolyan sznob és rosszindulatú, mint a szülei. Csodálom, hogy Scott nem ilyen. Valami isteni áldás lehet rajta, hogy nem beképzelt és fennhéjazó, mint a családja 80%-a.

- Üdvözöl téged Jenna! - mondja, mikor visszatér hozzám a konyhába.

- Képzelem, mennyire - nevetek fel, mire ő kérdőn néz rám. Egy "inkább hagyjuk" fejrázással jelzem, hogy ne feszegessük ezt inkább. Ekkor viszont jelez az én telefonom, a képernyőre pillantva pedig Shawn nevét olvasom le.

"Shawn: Holnap egykor egy kávé? Sok mesélnivalóm van!"

Elmosolyodok az üzenetén, és visszapötyögök neki. Az iroda közelében sok a kávézó, minden alkalommal kipróbálunk egyet Shawnnal. Mondhatni sokszor találkoztunk már, és barátságunk egyre erősebbé fonódik.

- Ki volt az? - kérdi kíváncsian Scott.

- Csak Shawn - legyintek - Meghívott kávézni holnap - mondom.

- Sűrűn találkoztok mostanság - jegyzi meg a vőlegényem.

- Örül, hogy talált egy embert, akit nem érdekel a hírneve, csak ő maga és a magánéleti problémai - felelem. Scott csak bólint egyet, én pedig kérdőn nézek rá, hogy most problémája van-e ezzel.

- Jaj, neeem, nekem ez okés, hidd el - nevet fel lágyan - Rendes gyerek, örülök, ha barátok vagytok. Valamikor áthívhatod vacsorázni akár, én is szívesen beszélgetek vele kicsit - ajánlja fel, én pedig megörülök.

- Remek ötlet! Majd megkérdezem, mikor ér rá. Egyébként meg, köszönöm, hogy ilyen édes vagy, és nem féltékenykedsz, mint az emberiség 80%-a tenné ilyen esetekben - ölelem át a nyakát, amint mélyen a szemeibe nézek.

- A kapcsolatok alapja a bizalom, én pedig vakon bízom benned, így nincs féltékenység bennem, csupán kíváncsiság - válaszolja, én pedig gyengéden megcsókolom puha ajkait.

Scott, szívem, olyan naiv vagy, és voltál is mindig. Még önmagunkban sem bízhatunk teljesen, nemhogy másokban.